Keleti Ujság, 1930. november (13. évfolyam, 243-267. szám)
1930-11-17 / 256. szám
4 * m TIU. ÉVF. 256. SZÁM• Sándorba Valamelyik kolozsvári lapban olvastam, hogy Hunyady Sándor, — akit most Budapest közönsége esté- röl-estére frenetikus tapsorkánokkal ünnepel és akiről az egész budapesti sajtó úgy ir, mint a magyar színpadi irodalom robbanó erével feltört meglepetéséről — voltaképpen nem is erdélyi iró, egy pesti fiatalember, aki pár évvel ezelőtt leruccant Budapestről és puszta véletlen, hogy mint erdélyi iró sikerét könyvelik el a „Feketeszáju cseresznye“ példátlan diadalát. Voltaképpen nem is kellene reflektálni erre a tájékozatlanságból eredő elírásra s végeredményben igazán nem is az a fontos, hogy a helytelenül provinciákra osztott magyar irodalomnak melyik tájáról érkezett be egy uj és friss tehetség. Vagyok azonban annyira lokalpatriota, hogy Hunyady Sándort mégsem engedem elvitatni Kolozsvártól. Korántsem azért készül ellenben ez a kis irás, mintha én most szőrszálhasogató vitát szeretnék provokálni az erdélyi irodalom fensöbbségéröl és statisztikát akarnék kimutatni arról, hogy az imperium- változás után hány iró tűnt föl Erdélyben és hánnyal kellett megelégednie a mai kis Magyarországnak. Hogy őszinte legyek, minden ilyenirányú kiállást falrahányt borsónak tartok, nemcsak azért, mert egy komoly alapokra épített mérleg ránk nézve alig lehetne kedvező kimenetelű, amint hogy a mi kis izolált nyelvterületünk már az írók és olvasók számbeli minoritásánál fogva sem kelhetne versenyre a magyar főváros igazán világvárosi méretű és nívójú sajtójával, könyvkiadásával, közönségének irodalmi nevelésével, érdeklődésével, az Írók nyugati szomszédságával, horizontjával, hanem azért, is, mert egy jottánnyit sem engedek, trianoni határ ide, trianoni határ oda, abból a véleményemből, hogy a magyarság kulturális egységét semmiféle békeszerződés nem szakíthatta szét s a magyar iró Erdélyben eppen annyira százszázalékosan magyar iró, mint Magyarországon. Amennyire azonban ellensége vagyok minden irodalmi szeparatizmusnak, épp annyira őrzöm lokalpatriota velleításaimat. Hunyady Sándor kolozsvári benszülött voltához nemcsak azért ragaszkodom, mert Hunyady Sándor mintegy negyven évvel ezelőtt Kolozsváron született és a Ferencz József úti református parochia anyakönyve hiven őrzi ezt a mindegyre fontosabbnak látszó dátumot. Magam is fiatal, alig két-három év óta újságba iró riporter lehettem, amikor egy szép napon, megláttam a Newyork tükörablakában Bródy Sándor — Hunyady Sándor apjának — gyönyörű fejét, az öt már ükkor Is jellemző ősz fürtökkel a homlokán. Mi. akkori ifjú titánok körülnyüzsögtük a Bródy-asztalt és orákulumként hallgattuk Sándor bácsit. (Idestova Hunyady Sándorból lesz Sándor bácsi, velem együtt.) — Elhoztam a fiút, — mondta Bródy Sándor — Kovács Dezsőnek. Faragjon belőle embert. Ss még az nap be is Íratta Sándorkát a gimnázium hetedik, vagy’ nyolcadik osztályába. Addig, amíg meg nem ismerkedtünk a jövevénnyel, akinek a bölcsőjét valamikor ott húzogatták a Farkas uccai színház tájékán és aki gimnázistánalc visszakerült a szülővárosába, egy cingár, kurtanadrágos, sápadtarcu pesti penészvirágra gondoltunk, harmadnapra azonban már rámutattak a Hunyady-téri Thália káveházban egy» csinos barnaíürtü fiatalemberre: — Ez az a Hunyady Sándor! Hogy aztán mi történt Hunyady Sándor és Kovács Dezső között, azt sohasem sikerült megtudnom. Sándorba azonban néhány hét múlva már színházi habitüé volt, szegény Körmendy Kálmánnal dominózott, a következő évben már udvarolt a szép Csikynének s együtt szerkesztette a boldogult Hétfő című lapot, amikor én Kolozsvárról Nagyváradra pályáztam, Török Gyulával. Aki kiváncsi rá, az ma is kikeresheti az egyetemi könyvtárban Hunyady Sándor első írásait, amelyekben mint mondani szokták, már akkor meglátszottak az oroszlánkörmök. Aztán eltűnt Kolozsvárról Sándorka. Csak úgy hallomásból tudora, hogy Budapesten ott folytatta, ahol Kolozsvárt a ginmázista-ujságiró elhagyta, ö maga beszélte el később, hogy milyen sok baja volt az alvással a Déli Hírlapnál, amelynek szerkesztőségi órái már hajnali hat órakor megkezdődtek. Hogyne lett volna baj, amikor Sándorka, amióta a bölcsőből kikerült, talán sohasem feküdt le éjfél előtt. Meg aztán a Margitszigeten lakott, ahova még kocsival is alig lehet egy óra alatt eljutni az Otthon-klubból. — Úgy oldottam meg a dolgot, — mesélte Hunyady Sándor — hogy abban a pillanatban, amint helyet foglaltam a fiakerben, mély álomba merültem. Lehunyt szemekkel vánszorogtam fel a szigeti hotel lépcsőjén, aludtam, amikor levetkőztem és az automata öntudatlanságával feküdtem le. így tudtam valahogy megspórolni nz alvás számára két-három órát a nap 24 órájából. Néha-néha Pesten jártamban összekerültem Hunyady Sándorral. A kedves, vidám fiút bizony nem kényeztette cl Budapest. Nem, mintha nem szerették volna., de azt, amit inspirációnak szoktak nevezni, sohasem nyújtotta Hunyady számára Budapest. Igaz, hogy novellát irt Tisza István lapjába, a Magyar Figyelőbe, kis regényt a Társaságba, láttam a Pesti Naplónak egyik diszalbumát, amelyben nem is egy, hanem két Hunyady- novella volt, a Déli Hírlap nagyszerű gárdájában Hunyady az elsők között volt, én azonban minden pesti utazásom előtt azt reméltem, hogy Hunyady Sándort az elsők között fogom látni, egy nagy regényt vártam, magam sem tudtam pontosan meghatározni, mit, de valami egészen különlegeset és egyénit szerettem volna látni tőle. Sohasem felejtem el azt az örömöt, amelyet a Humm nyady Sándor szemében láttam megvillanni, amikor egy pesti utam alkalmával megpillantott. — Van valami programod? Hová méssz az este? Es már vitt is magával valamelyik kis vendéglőbe és elkezdett beszélni Kolozsvárról a szerelmes lovag gyöngédségével. — Lesz-e nekem helyem Kolozsvárt, ha lemegyek? Es elmondta, hogy Pesten nem tudja megtalálni önmagát. Biztattam, megígértem neki azt az állást, amely fölött nem rendelkeztem s amely egészen bizonytalanul lebegett a szemem előtt. Es két hét sem telt bele, Hunyady Sándor megérkezett Kolozsvárra. Ennek talán már hat-hét esztendeje. Es csakugyan volt állás, a fori'adalmi Pest bizonytalansága után biztos kenyér, baráti kör, a szülőváros melengető szeretete, az éjjeli kávéház cigarettafüstje és inspiráló kisvárosi csendje. Tavaly azzal ment fel Pestre a Julius! éjszaka premierjére, hogy „Jövök vissza Kolozsvárra“. Azt mondták, hogy, ha lesz siker, akkor nem látjuk többet Hunyady Sándort. A siker megvolt és két hét múlva ismét Kolozsváron volt. Az idén már én is kétkedve hallgattam a fogadkozását, hogy minden körülmények között visszatér. Mikor pedig olvastam a pesti lapok áradozó kritikáit, Az Est vezércikkét, Beöthy László öthasábos cikkét a Pe3ti Naplóban, a Magyarság fentartásnélküli elismerő kritikáját, magam is bizonyosra vettem, hogy az az uj tehetség, amely berepült a siker révébe, már csak vendég lesz, ha egyáltalában az lesz Kolozsváron. De aztán olvastam a nyilatkozatát, hogy még egy pár nap s aztán jön vissza Kolozsvárra. Hogy Hunyady Sándor erdélyi iró-e vagy sem, arról vitatkozzék más. De, hogy Hunyady kolozsvári iró, ennek a városnak minden régi köve a szivében él, azt teljes határozottsággal állitom. Hunyady Sándor gazdag ajándékot kapott Kolozsvárról, itt bontakozott ki Írói talentuma, itt irta meg azt a darabját, amely a magyar szinmüiroda- lomnak tagadhatatlanul maradandó értéke és úgy látszik, Hunyady érzi a kötelezettséget, amellyel városának tartozik. De illesse a mi hálánk is ezt a sokszínű, nagyszerű magyar írót, aki annak is a demonstrálója, hogy a tehetség tehetség marad akkor is, akár Budapesten, akár Kolozsváron alkot! Szász Endre. Ostromállapot egész Peru területén (Loudon, november 15.) Newyorki jelentés szerint a perui Malpazo bányavidéke kommunista mun kásságának zavargásai átterjedtek Limára, Peru íelsővárosára is és kezdenek már komoly forradalmi jelleget ölteni. A fővárosban és több ipari gócpontban uccai harcok voltak a forradalmárok és a karhatalom között. A sztrájkok követkzetében mindennemű termelő munka megállóit s a vasúti személy- és áruforgalom is megszűnt. A helyzet egészen kaotikus. A kormány egész Peru területére kénytelen volt az ostromállapotot prok- lamálni. Tiz év múlva jutott eszébe a kormánynak, hogy összegyüjtesse az elpusztított levéltárak anyagát (Kolozsvár, november 15.) Közvetlen az im- périumváltozás után valósággal romboló szenvedéllyel estek neki a magyar éra idejéből ittmaradt irattáraknak. Nagyon sok értékes akta semmisült meg, nem egy esetben a körjegyzőségek irattárát dúlták fel, vagy bocsátották áruba az okmányok egyrészet. De nemcsak a községi közigazgatás hivatalos iratai tűntek el, hanem az Iskolák régi naplói is. A fejetlenség idejében azoknak, akik kíméletlenül láttak hozzá a magyar levéltárak megsemmisítéséhez, nem jutott eszükbe, hogy nekik is szükségük lehet olyan bizonyítványokra, amelyek csak az elpusztított okmányok alapján állíthatók ki. Sok esetben még az 'anyakönyveket is tüzretették, vagy élelmiszereket csomagoltak beléjük. A sorozások lebonyolítását is nagyban hátráltatták a katonai ügyosztályok elpusztult iratai. Ilyen állapotok uralkodtak az iskolai igazolványok kiállítása terén is. Hiába 'akart valaki kenyérhez jutni, ha nem sikerült felmutatnia az elemi iskolai végzettségéről szóló bizonyítványokat. Érdekes, hogy mindezideig egyik kormány sem határozta el magát arra, hogy a lehetetlen helyzeten segítsen. A napokban aztán ezzel az üggyel kapcsolatban váratlan fordulat történt. A belügyminisztérium levéltári osztálya szigorú rendeletet küldött a prefektusoknak, amelyben elrendeli, hogy szigorú nyomozást indítsanak a régi iratok kézrekeritése, illetve összegyűjtésére. Az ilyen utón összeállított irattár-anyagot két példányban le kell másolni és azokból egy példányt a tartományi igazgatóságok székhelyére kell szállítani, 'a másik példány pedig megmarad az illető község irattárában. A kérdéses miniszteri rendelet igen későn született meg ahhoz, hogy helyrehozza azt a sorozatos helyrehozhatatlan rombolást, amely felelőtlenül pusztította el az értékeket. A miniszteri rendeletnek mindenesetre feltétlenül érvényt kell szerezni. Mentsük, ami még menthető. JÁMBOR ISTVÁN TÁNCTANÁR ISKOLÁJÁBAN Karolina-tér 2. (Óvár) az egyetemi hallgatók és tisztviselők Kolonnának november hó 17-én (hétfőn) uj tanfolyama kezdődik. A szombat esti koszorúkon párizsi és londoni uj táncok lesznek bemutatva. M Miniséi ás ár a fogyasztás tényezői. Közismert aranysárgára füstöli angol Büchüngjeink vitamintartalma ! «Sri», csali 11 utolérhetetlen. «úja « lei. HalkORsertigyár Timişoara Temesvár.