Keleti Ujság, 1930. november (13. évfolyam, 243-267. szám)
1930-11-02 / 244. szám
XIII. ÉVF. 344. SZÁM. ItoBfeaa VÉKÁS LAJOS dr., a tiz éves jubileumát ülő Minerva vezérigazgatója arra a legbüszkébbf hogy a súlyos gazdasági krízis ellenére sem épített le senkit a vállalat tisztviselői közül Beszélgetés Vékás Lajos dr.-ral — Egymillió magyar könyv — Jubiláns közgyűlésen ünnepelték a népszerű vezérigazgatót (Kolozsvár, október 31.) Szemben ülök Vékás Lajos dr.-ral. Amint belenézek mosolygó kék szemébe, mindig derűt sugárzó arcába, amint halkam az igaz ember szerénységével, da határozottságával is felel a kérdéseimre, bámulom ezt az embert, aki az erdélyi magyarság legnagyobb irodalmi vállalatát a mai, katasztrófák meredélyein táncoló viszonyok között is annyi optimizmussal, annyi tudással és tegyük hozzá, annyi sikerrel juttatta el a Király uccai kis kétszobás bérhelyiségtől a Brassai uccai Miner va-palota óriásgépjeikez, a fegyelmezett, létszámában is imponáló tisztviselő és munkás hadseregéig. Szinte szimbólumnak látom ezt az embert és az egész Minervát, a magyar élni- akarás és produktivitás szimbólumának. Hiszen ha mindenki és minden vállalat úgy teljesítette volna kötelességét és úgy fejlődött volna, mint a Minerva, akkor könnyebb szívvel nézhetnénk a mai rettenetes krízisben a még fenyegetőbb krizis felé, amely első sorban mégis csak a kisebbségekre fekszik rá a legjobban a maga, szinte elviselhetetlenül kegyetlen súlyával. Ez a néhány sor azonban nem meditáció akar lenni gazdasági helyzetünk romjain, hanem megemlékezés az erdélyi magyarság örömünnepe alkalmával. Most van 10 éve annak, hogy a Minerva Irodalmi és Nyomdai Miiintézet Rt. megalakult s ezt az alkalmat basz náltam fel arra, hogy felkeressem a Minerva vezérigazgatóját, Vékás Lajos dr.-t. Hogy a Minerva milyen helyet foglal el, nemcsak Erdély kisebbségi közéletében, hanem Románia gazdasági életében, arról felesleges is beszélni. Annál nagyobb dicsősége Vékás dr.-nak, hogy ő, aki kezdettől fogva áll a Minerva élén, a birói székből ült át az igazgatói Íróasztal mellé. De talán a Minervának is szerencséje, hogy olyan embert állított annak idején az élre, aki magával hozta az igazán jó biró puritánizmusát, kötelességtudását és precizitását. Olyan erények ezek, amelyek, mint bebizonyosodott, egy nagy üzem vezetésénél is erények maradtak. Vékás Lajos dr. nem a nagy szavak embere. Éppen ezért csak adatokat kérek tőle a Minerva 10 esztendős határkövénél. De azok az egyszerű adatok, amelyek kibontakoznak a feleleteiből, rávilágítanak a Minerva páratlan sikerére. Ez a vállalat nem úgy emelkedett magasra, mint ahogy a zavaros idők konjunktúra lovagjai a siker vagy bukás hazárdjátékára tették fel vagyonukat, nevüket és sok esetben becsületüket. A Minerva a legszerényebb kezdetből lelkiismeretes és kitartó munkával nőtt odáig', hogy most 5 milliós alaptőkéjű hatalmas vállalat. Manapság* a siker ritka, Bennem van a siker tálka 2 Ha még nem használja, vagy még nem ismeri az „ALADDIN“ petroleum csodalámpát, kérjen ismertetőt, pórtómentesen küldünk. 8.Â.R. Bucureşti, I. Strada Regală No. 6. Visszap illan fás tíz esztendőre _ 1919-ben merült fel először, _mondja Vékás Lajos , dr., a Minerva megalapításának gondolata. Hogy milyen okok érlelték, meg az ideát, arra talán felesleges is hosszasabban kitérni. Erdély elszakitása után itt álltunk árván, elhagyatva. Nem tudhattuk mi lesz a sorsunk. De nem voltunk annyira elalélva, hogy fel ne ismertük volna idejekorán kötelességeinket. Már pedig a kötelesség parancsolta egy olyan részvénytársaság megalakítását, amely gondoskodjék tankönyvek nyomásáról, az Erdélyből kiszorult irodalmi lapok és könyvek pótlásáról (hiszen abban az időben üldözött volt Erdélyben minden, ami Magyarországon készült) s általában mindazoknak a feladatoknak teljesítéséről, amit aztán a Minerva nemcsak vállalt, hanem szerénytelenség nélkül mondhatom, nagyjában teljesített is. Lelkes emberek kezdték meg a részvény- gyűjtést, ami bizony meglehetősen lassan ment. Háromnegyedévig tartó munka után, amiben legnagyobb érdeke Nagy László dr.-nak van, sikerült 1 millió 500 ezer koronára tervezett alaptőkét lejegyeztetni. 1920. augusztus 16-án a részvénytársaság megtartotta alakuló ülését és szeptember 27-én működését is megkezdte. Ami engem illet, éh július 1-én kapcsolódtam bele a vállalat munkájába és azóta szakadatlanul igazgatója is vagyok a Minervának. Első ténykedésünk a Stieí Jenő és társa féle nyomda megvásárlása volt. Ugyanakkor a Király ucca 2. szám alatt egy kis kétszobás irodahelyiséget béreltünk, ahova azután beültem Torday Józseffel és egy gépiró-kisasszonnyal. Ez volt az indulás. A legsürgősebb teendő az elemi iskolai tankönyvek kiadása volt s már az első időkben átvettük az Erdélyi Orvosi Lap kiadását és ineginditot- tuk az Erdélyi Magyar Naptárt, amely most 10-ik évfolyamát éri meg. Ugyancsak 1920-ban vásároltuk meg a városházával szemben lévő Steiu-féle könyvkereskedést s a következő év januárjában az Erdélyi Szemle lapengedélyével megindítottuk a Pásztortüzet. Jelentőségben talán leikiemelkedőbb ténykedésünk 1921. januárjában a Magyar Nép cimü néplap megindítása. Szerényen, 8 oldalon nyomt.uk az első példányokat és hogy eljutottunk a 20 ezer példányig és 12 _16__20 oldalszámig, ebben a legnagyobb érdem kétségkívül néhai Pet rés Kálmáné és Gy allay Domokosé, aki ma is vezető- szerkesztője a lapnak. _ Hogy mit végeztünk ezalatt a tíz év alatt, errenézve azt hiszem, az erdélyi magyar közönség a leghívebb tanúm. Ma már 5 millió lej a Minerva alaptőkéje, felépítettük Brassai uceai székhazunkat, amely már be sem tudja fogadni üzemeinket és előbb-utóbb ki kell bővítenünk. Kolozsvár egyik legnagyobb nyomdája a miénk, 115 szakmunkást, 52 központi tisztviselőt és 15 külső tisztviselőt alkalmazunk és amire valóban büszke vagyok: az egyre rosszabb gazdasági viszonyok ellenére sem építettünk le egyetlen egy tisztviselőt sem. Meg kell említenem még sorozatos kiadványainkat: A Magyar Nép Könyvtárát, a Minerva Könyvtárt, a Magyar Ifjúság Könyvtárát, a Pásztortüz Könyvtárt és a Minerva. Népkönyvtárt, amelyeknek füzeteit az erdélyi magyar társadalom olvasóasztalán, de a falusi nép kezében is mindenütt meg lehet találni. Még egy számadat: a kiadásunkban tiz év alatt megjelent könyvek példányszáma kerek 1 millió és 500 ezer példányt tesznek ki a nyomdánkban előállított, megrendelésre készült könyvek. _ Dióhéjban ez a Minerva tiz éves története. De hálátlan lennék, ha meg nem emlékeznék Óváry Elemér dr.-ról, aki immár tiz év óta igazgatósági elnök és végrehajtóbizottsági tagjainkról, Nagy László dr.-ról és Kovács Kálmánról, akiknek a személye összeforrott a Minervával . _ Mit mondhatnék még? Mindössze annyit, hogy tovább dolgozunk, lelkiismeretesen és szem- beszállunk a gazdasági válság viharaival. Ez kötelességünk és mi hisszük, hogy a becsületes kötelességtel jesités sohasem kárbaveszett munka. (ss.)1 A Minerva jubiláns A Minerva Irodalmi és Nyomdai Müintézet Rt. pénteken délután fél hat órakor jubileumi díszközgyűlést tartott az unitárius kollégium dísztermében. A közgyűlésen többek közt megjelentek gróf Bethlen György, Óváry Elemér dr., igazgatósági elnök, Vékás Lajos dr. vezér- igazgató, Nagy László dr., Kovács Kálmán, stb. Az unitárius kollégium dísztermét zsúfolásig megtöltötték a vállalat tisztviselői, munkásai és az érdeklődők. Óváry Elemér elnök nyitotta meg a díszközgyűlést és köszönetét mondott a megjelenteknek. Utána a Minerva Rt. tisztviselői karának nevében Moldován Pál tartott mély gondolatokkal telt megható beszédet, amelyben mint egyike azoknak, akik a megalapítás óta a Minervánál vannak, végigtekintett az elmúlt esztendőkön, elpareníálta a vállalat lialottait s meleg szavakkal köszöntötte az igazgatóságot, élén Vékás Lajos dr. vezérigazgatóval. Lengyel Albert nyomdaigazgató meghatottságtól remegő hangon olvasta fel szivből jövő sorait, amelyekben a nyomdai alkalmazottak nevében fejezte ki mely háláját az igazgatóság és a vezérigazgató iránt, akik nem mint üzletemberek, hanem, mint megértő, szerető embertársak vezetik a vállalatot. Nagy hatást ért el Szász Ferenc dr. lendii-. letes beszéde, amelyben Vékás Lajos dr. vezér- igazgatót üdvözölte. — Valami kimondhatatlan megnyugvást jelent a részemre az, hogy a vállalat vezérigazgatói székében Vékás Lajos dr. barátom ül. Nála megfelelőbb, hozzáértőbb, kiválóbb embert erre a posztra igazán nem is tudok elképzelni. Beszéde végén Vékás Lajosnak hatalmas márványtömbbe erősített domborművű profilját nyújtotta át az elmúlt tiz évre való emlékezés jeléül. Szász Ferenc szavai után a közönség percekig viharzó tapssal ünnepelte a népszerű vezérigazgatót. Vékás Lajos dr. könnyektől fátyolozott hangon mondott hálás köszönetét a szimpátia megnyilvánulásáért, röviden ismertette a Minerva megalakulásának történetét s végigfutott a tiz esztendő alatt- végzett munkán, amelynek eredménye az, hogy ma a Minerva Rt. Erdély magyarságának egyik legnagyobb vállalata, kuí- turaterjesztő folyóiratok kiadója, a népszerű, könyvek gazdája. Óváry Elemér dr. zárta be végül szép szavakkal a családias hangulatban lefolyt közgyűlést.