Keleti Ujság, 1930. november (13. évfolyam, 243-267. szám)

1930-11-12 / 251. szám

6 o XIII. ÉVF- 251. SZÁM. A súlyos sérelmek és problé­mák egész tömegét tárgyalta le a magyar evangélikus egyházkerület közgyűlése Iskolasérelmek egésa: iömege — Tiltakozott a közgyűlés a papi államsegély tervezett leszállítása ellen (Brassó, november 10.) Szombaton délelőtt vette kezdetét a magyar evang. egyházkerület köz­gyűlése. A brassói magyar evangélikus egyházköz­ség renovált templomában istentisztelet után báró Ambrózy Andor kerületi felügyelő elnöki megnyi­tójában rámutatott a jelen gondterhes gazdasági viszonyaira és arra, hogy a szociális viszonyok soha sem voltak rosszabbak a jelenleginél. Ily sivár vi­szonyok közepette, nem lehet eléggé aláhúzni az egyházak munkáját, mely ezt a nagy veszedelmet hivatva van elhárítani. A szokásos formalitások után kezdetét vette a 27 pontból álló tárgysorozat letárgyalása. A szuperintendens általános jelentés0 foglalkozott II. Károly király trónralépésével- Rámutatott arra, hogy a vallásügyi törvény vég­rehajtási utasítása máig sem jelent meg s igy egy- liázalkotmányunk tető alá juttatása céljából zsinat tartható nem volt. Foglalkozott a jelentés a külföldi amerikai, dán és német hittestvérekkel fenntartott kapcsolattal és a szász evang. egyháznak a Kebelé­be tartozó magyar egyházközségek kiválását illető elutasító magatartásával. A lelkészképzés tekinte­tében hálásan emlékezett meg a kolozsvári ref. theológia tanári karáról, amely teljes odaadással vállalta evang. theológusaink képzését, de elismeré­sét és köszönetét fejezte ki dr. Fritz László kerü­leti előadónak, Járosi Andor evang- lelkésznek és Kárpáti Emil evang. tanítónak, az evang, theológu- sok oktatása terén kifejtett munkájukért. Az egyházkerület halottainak elparcntálása- kor elsősorban néhai vitéz dr. Kcndeh-Kirchknopf Gusztáv emlékét idézte föl, aki az egyházkerület megalakítása körül szerzett hervadhatatlan érde­meket. A jelentés áttekinthető képet nyújtott az elmúlt közigazgatási év minden részletéről. Iskolasérelmek Dávid Károly tanügyi esperes a szuperinten- deneia közoktatási bizottságának jelentését ter­jesztette elő. Kiemelte, hogy az oktatásügy hiva­tása magaslatán csak úgy maradhat, ha szabad mozgását, belső autonómiáját, éltető levegőjét el nem veszíti. Leszögezi a jelentés, hogy az iskolák külső életében számos akadállyal találkoztak az elmúlt évben is- Az állami támogatás egyre kiseb­bedé morzsája, az iskolák nyilvánossági jogáért folytatott eredménytelen harc, a közigazgatási ha­tóságok eljárása, hogy az egyházi adót a renitens- kedő hívekkel szemben azon a címen nem hajtják fel, mert abban iskolai terhek is foglalkoztatnak: a nyomorúság kimagasló okozói. Az elmúlt tanévben 7 evang. egyházközség tar­tott fenn hitvallásos elemi iskolát, melyeknél 17 tanerő működött, a növendékek száma pedig 760 volt. Az 1929. évben az evang. iskolák 158,652 lej államsegélyt kaptak, a folyó évre már csak 118.989 lejt juttatott a kormányzat­A tanügyi bizottság javaslatát, hogy az evang- iskolák nyilvánossági jogának megadását, az iskolai államsegély fölemelé­sét és a hátralék kiutalását erélyesen sür­gesse meg az elnökség, a kér. közgyűlés határozattá emelte. A brassói magyar evang. egyházmegyéhez tar­tozó liitvallásos iskolákat ért, újabb sérelmeket Aikodémusz Károly íoesperes kötötte csokorba. A szülők kétségbeesett tiltakozása ellenére az elmúlt iskolai évben 3 növendéket utaltak át az állami is­kolába s 29 olyan növendéket vettek át az állami iskolák, akik evang. iskolában kezdették meg tanul­mányaikat. Az iskolák nyilvánossági jogának füg­gőben tartása az összes evangélikus iskolákat ál­landóan a bezárás veszélyével fenyegeti. Egyetlen evang. iskola sem nyerte még el a nyilvánossági jogot. Másik súlyos sérelem, hogy magyar anyanyelvű gyermekeket a szülők akarata ellenére az állami is­kola ropián tagozatára Írnak be, a hosszufalu-fü- részmezei iskolánál a tiz éven alóli gyermekek a beiratkozásra korengedélyt csak az iskola román tagozatára kapnak, mig PáLYflZHY Az újonnan megnyílt fűző- és függönyszalon (Renner palotában) ötletes és jóhangzásu címért egy elegáns fűzőt, vagy himaelt térítőt díjtalanul készll. Pályázat legkésőbb f.hó 14-igfüggöny*Silze- szalOK, Sen. Necuicea 2 címre küldendők. harminc V—VII. oszt. növendéket egy­szerűen a román tannyelvű állami iskola felső tagozatába tettek át a magyar szek­cióból. De sérelmes az is, hogy az állami elemi iskolák ma­gyar tagozatainak felső osztályait teljesen elrontó- nositják. A krizbai áll. elemi iskolánál kényelem­szeretetből egyszerűen beszüntették a felső tagoza­ton a magyar nyelvű oktatást s ez az eset történt az apácai áll- elemi iskolánál is. A bácsfalusi áll isk. magyar tagozatának tanítója magyarul nem tud. A. subrevizor pedig a sérelmek orvoslása he­lyett azt a cinikus választ adta: „miért nem akar­ják, hogy a gyermekek románul megtanuljanak?“ A közgyűlés a sérelmek orvoslása érdekében fog­lalt állást. A brassói egyházmegye közgyűlésének azon határozatát, hogy a hosszufalusi egyetlen evang. középiskola megszüntetendő, a közgyűlés dr. Fritz László indítványára, az egyházmegyéhez utalta vissza, hogy tegyen még egy kísérletet az iskola esetleges átszervezésére­Sipos András evang. lelkész előterjesztésében az egyházközségek belső életéről nyert képet a ke- ’ iilc' 1 gyűlés. Dr. Fritz László kerületi előadó a jelentés kapcsán rámutat az agrárséreímekre, me­ly k az evang. egyházközségeket érték. Dr- Fritz László egyházkerületi előadó a szuperintendencia 1929. évi népességéről és népmozgalmáról tett je­lentést. Örömmel vette tudomásul a kerületi gyűlés az evang. theológusképzésről s ezzel kapcsolatban a kolozsvári „Luther Otthon“-ról dr. Fritz László által előterjesztett jelentést. Döntött a kerületi gyűlés az orsovai egyháznak a reformátusokkal folyó vi­tás ügyében is. Az evang. szórványok és missziók ügyéről N ikodémusz Károly főesperes tette meg ki­merítő jelentését. A lelkészek államsegélyéről szóló jelentés letárgyalásakor a kerületi gyűlés tiltakozásának adott kifejezést a kormány­zat részéről már elhatározottnak ismert azon terv ellen, mely a kisebbségi egyhá­zak lelkészt karának államsegélyét az ural­kodó gór. kel- és a kiváltságos gör. kath. lelkészével szemben méltánytalanul és igazságtalanul 25 százalékkal akarja csök­kenteni, mig amazokét 5 _10 százalékkal csupán. A többi kisebbségi egyházzal karöltve óhajt eljárni a kor­mányzatnál ebben a kérdésben, de külön is a Ki­rályhoz, a kormányhoz emlékiratot intéz és kül- döttségileg js tiltakozni fog. Egyhangú lelkesedéssel emelte határozattá a kerületi gyűlés az Evangélikus Nőszövetség alap­szabálytervezetét. Több kisebbjelentőségü ügy letárgyalása után a kerületi gyűlést Frint Lajos szuperintendens imája zárta be­Meghalt dr. Erdélyi János volt meghatalmazott miniszter (Kolozsvár, november 10.) Vasárnap reggel 0 óra­kor, 67 éves korában Kolozsváron meghalt dr. Erdélyi János, a román közéletnek egyik érdekes és markáns alakja. Az impériumváltozásig Budapesten élt és mint ügyvéd, magyar jogászkörökben is jó nevet biztosított magának. Mikor a román hadsereg Budapestre bevo­nult, az erdélyi kormányzótanács a román kormány bu­dapesti meghatalmazott miniszterévé nevezte ki. Mint ilyen, a román megszállás idején Budapesten nagy sze­repet töltött be. A román hadsereg kivonulása után Ko­lozsvárra költözött és itt ügyvédi gyakorlatot folytatott. Mint Maniu, volt miniszterelnöknek az unokatestv_ére, a nemzeti parasztpárt kötelékébe tartozott, de aktiv poli­tikai tevékenységet alig fejtett ki. Dr. Cassiu Maniu, kolozsvári egyetemi professzor, aki szintén unokatestvére az elhunytnak, munkatársunk előtt kijelentette, hogy Erdélyi János mint ember és mint jogász kiváló erényekkel jeleskedett. Mindig az igazságot szerette és azért harcolt. Volt professzora, Farkas Lajos, mikor a jogi doktorátust megszerezte, kitűnő feleleteiért megdicsérte és azt kérdezte tőle: Ki az apád? Az én apám, egy egyszerű pópa, akitől nem­csak vallásosságot, hanem a jogtiszteletet is örököltem. Habár megboldogult unokatestvérem, — mondotta Ma­niu Cassiu, — az aktiv politikai életben nem is játszott nagy szerepet, azért a véleményét mindig kikérték és meghallgatták. Erdélyi Jánosnak az utóbbi időkben súlyos szervi baja. volt. Orvosai figyelmeztették, hogy minden aktiv munkától tartsa távol magát és szigorú diétát tartson. ! Erdélyi János az orvosi tanácsot megfogadta, de egyre jobban elhatalmasodó szívbaját és érelmeszesedését már nem lehetett meggyógyítani. Vasárnap reggel 9 órakor hirtelen rosszul lett, összeesett és a háziorvosa konsta­tálta a beállott halált. Erdélyi Jánost agyvérzés ölte meg. Halálát nemcsak előkelő rokonsága, hanem az egész erdélyi román társadalom nagy részvéttel fogad­ta. Temetése a görögkatolikus templomból hétfőn dél­után 3 órakor történt meg. A végzet Babette: Jan, megfigyelte a végzet szere­pét a mai történelemben? Jan: Nem. Babette: Gondolkozzon csak egy kicsit. Hogyha egy vasúti baleset folytán tiz ember meghal és száz ember megsebesül, ki a hibás ? Jan: A végzet, de ... Babette: Nó és hogyha egy hajó elsülyed emberekkel és javakkal, ki a hibás? Jan: A végzet, de . . . Babelte : Bravó. És hogyha az erdők ki­vágása árvizet okoz, ki a hibás? Jan: A végzet, de . . . Babette: Hurrá, hurrá! Jan: De hogyha egy nő minden szivet megőrjít megjelenésével, ki a hibás? Babette : Bourjois-----­Mert----hogyha a nagy eseményeket a végzet irányítja, a nő szépsége nem függ egyéb­től, mint „Bourjois“-tól, hála az ő pasztell szé- pitőinek, a nagyszerű ,,Mon Parfum“ púderjé­nek és a kedves „Soir de Parisának. Kolozsvári Takarékpénztár ás HítaZSsamh KOLOZSVÁR, P. UNIRII (MÁTYÁS IÍIR.-TÉR) 7 ....................— i iclijai : Dés, Eicscszentmárton, Gyulafehérvár Marosvásárhely, Nagyvárad, Temesváron. Saját tőkés 143 millió lei. Affiliált intézetei: Tordaaranyosvármegyei Ta­karékpénztár Rt. Tordán, Aisófehérvármegye* Gazdasági Bank és Takarékpénztár Rt. Nágy- enyed, Udvarhelymegyei Takarékpénztár Rt Székelyudvarhelyen és Sz.-Kereszturon, Szász- régenvidéki Takarék és Hitei Rt. Szászrégen- ben és Népbank Rt. Bánffyhunyadon, Szamos- ujvári Hitelbank Rt. Szamosujváron! Betétek©! elfogad! §»*É*íeie« bankügy te* a* lagaid« Byosefebsn Enjedálya* ie« siawSaahaííf. Aruraktára a vasúi mellett.

Next

/
Thumbnails
Contents