Keleti Ujság, 1930. október (13. évfolyam, 216-242. szám)
1930-10-04 / 219. szám
4 Xlll. ÉVF. 219. SZÁM Kanada sem Készül a törvény a bevándorlás teljes betiltására — Csak a nos állampolgárokat alkalmazzák — Olyan nagy a nyomorúság az Egyesült Államokban, Itogy a bevándorlók szöknek vissza Canadába — Az jár a legjobban, akii vásszafoloncolnak Európába (Montreal, október 2.) A kanadai nagy munka- nélküliség megbuktatta a liberális kormányt, amely teljes erejével forszírozta a bevándorlást. A jelenlegi konzervatív Bcnet-kormány Kanada mérhetetlen gazdasági bajait a bevándorlásban látja és ezért uralomra jutásának első ténykedése a bevándorlás korlátozása volt. Miután Kanada valamennyi ipari részéből is nagy munkanélküliségről számolnak be, a hatóságok oly törvénytervezeten dolgoznak, hogy bi- bizonytalan időre teljesen felfüggesztik a bevándorlást és ezt oly szigorúan veszik, bogy még az angol anyaállamból sem engedélyeznek bevándorlókat. A montreali munkanélküliség enyhítése érdekében életbeléptették az úgynevezett igazolványod rendszert. Ezentúl a gyári üzemek, vállalkozók csak azokat az embereket alkalmazhatják, kik városi arcépes igazolványt mutatnak fel. Ezt az arcképes igazolványt ps- dig csak városi adót fizető polgár kaphatja meg. Az arcképes igazolvány-rendszernek az a célja, hogy fő- bérlők, teliát valószínűség szerint családos és gyerekes emberek jussanak elsősorban munkához. A rendelet kibocsátása révén remélik, hogy Montrealban körülbelül 30.000 nőtlen ember veszti el az állását és szorul ki az erdő és bányavidékekre és így a felszabaduló helyet a családos munkanélküliekkel töltik be. Dacára a magas védővámoknak, az- ipar frontján még nem mutatkozik élénkség, sőt teljes a stagnálás. Az aratómunkálatok úgyszólván már befejeződtek és a munkanélküli farm segédmunkások ismét elözönlöt- lék a városokat. A gyárak ajtai előtt megrázó jelenetek játszódnak le. Sokan az aratás ideje alatt megfeszített munkával megkeresték a hazautazáshoz szükt séges pénzt, most első dolguk megváltani a hajójegyet és a kanadai intermezzot csak égy rossz álomnak tekintik. Csakhogy nincs mindenkinek pénze a hazautazásra sem s ezekre rettenetes tél vár. Amíg tavaly csak áthúzták a szigorú telet olymódon, hogy az Egyesült Államokban levő ismerőseit és rokonait kereste meg némi hitelért, de a viszonyok annyira leromlottak odaát is, hogy a szegény kanadai nem számíthat a télen U. S. A. dollárokra. Nincs munka, de nincs hitel se, nem lesz, amint a jelek mutatják népkonyha se ... és sok ezer magyar néz tanácstalanul a tél elé, amely már lassan kezdi fogait mutogatni. Szomorú telük lesz a kivándorlóknak a télen Kanadában. Szöknek vissza Kanadába, akik szerencsét próbálni voltak át. A Kanadába kivándoroltak legnagyobbrésze nem azzal a szándékkal vándorolt ki Kanadába, hogy ott is maradjon, hanem hogy az első alkalommal átszökjön az Egyesült Államokba. A szökés nem volt túlságosan nehéz, hiszen egész üzletszerűen foglalkoztak csoportok az átszöktetéssel. Költséges mulatság volt egy ily szökés, mert a biztos átszöktetés dija meghaladta a 300 dollárt. Újabban azonban nem az Egyesült Államokba szöknek az emberek... hanem Amerikából Kanadába. Mi ennek az oka! Odaát még rosszabbak a viszonyok és a munkaszerzésnél már állampolgári papírok után érdeklődik a munkaadó. Könnyű dolga van a rendőrségnek, mert egész feljelentési-lavina indult meg Newyorkban és c lavinának az az eredménye, hogy Elis Eslandon kb. 28.000 ember várja az Európába való deportálását, igen sok közülök bánáti sváb. A lavinát is egy bánáti sváb nő indította meg. Két unokanővér tartózkodott illegális alapon New- vorkban, az egyik hazament rokoni látogatásra s azalatt meghalt valami nagynénjük, ki reájuk hagyta a vagyonát. Az otthonlevő az osztozkodásnál megrövidítette a másikat. Newyorkba való visszatérése után ei- vakodás támadt a két unokanővér között az örökséget illetőleg. A megrövidített nővér feljelentette a másikat, hogy engedély nélkül tartózkodik Newyorkban, a detektívek lefogták, erre ez feljelentette az összes ismerőseit. Amióta a rendőrség a feljelentőknek még pénzbeli honoráriumot is ad, azóta naponta százával jelentik fel az embereket. Akiket még nem fogtak cl, azoknak egyedüli mentségük az, hogy visszaszöknek Kanadába. De, a nagy munkanélküliség óta, a kanadai haíárrendőrség is jobban vigyáz. És ha az elfogott delikvens már egy évnél hosszabb ideig volt illegitim módon az Egyesült Államokban, úgy ezeket Kanada is visszadeportálja Európába. Montreal czidősze- rint tele van olyanokkal, akik az összefogdosástól való félelmükben visszaszöktek Kanadába, de látván az itteni nyomorúságot, önszántukból jelentkeznek és örülnek, ha a hatóságok kimondják a, szentenciát, hogy vissza Európába. És jellemző, hogy az emberek még a deportálásnak is tudnak örülni. Hőniges Dezső. szerint a világgazdasági válság még legalább három évig eltart (Róma, október 2.) Mussolini tegnap a korporációs testületben tartott beszédében a világgazdasági helyzettel foglalkozott. Megállapítani kívánta, hogy az elmúlt év októbere óta a helyzet világszerte rohamosan rosszabbodott. A kormány meg fogja tenni a kötelességét, de csodákat nem szabad elvárni a kormánytól, mert elvégre a pénzügyileg hatalmas Amerika is válsággal küzd s elnöke, Hoower minden erőfeszítése ellenére sem tud a krízist kiküszöbölő rendszabályhoz nyúlni. El kell készülni arra, hogy a világgazdasági válság még legalább három évig eltart s csak azután várható észrevehető javulás. Mussolini ezután támadta az ázsiotőröket, spekulánsokat, fezőröket, „pénzügyi zseniket“ és akrobatákat, akik sápot húznak a válság kiaknázásából s még súlyosbítják a helyzetet. Ezeknek kevés a fegyházbüntetés — mondotta az olasz kormányelnök — az ilyeneknek halállal kellene lakolniok a nyomor súlyosbításáért, amelyet felidéztek. Mussolini bejelentette, hogy az olasz kormány a jövőben még szigorúbb utasításokat fog adni alsóbbfoku hatóságainak a spekulánsok üldözésére. A rend és csend országában A szállodás két arca. Irta: Sulyok István. Szálloda és Svájc az emberek képzetében szinte egyetjelentő fogalmak. S nem is kétséges, hogy nincs még egy ország a világon, hol aránylag annyi szálloda, szállodás és szállodai alkalmazott volna, mint a helvét köztársaság területén. Érdekes ennek a folyamatnak történeti múltja: az északnak és a délnek érintkezése az alpok hágóin keresztül fejlesztette ki a svájciak vendéglátó foglalkozását. Eleinte persze másképen folyt ez a mesterség, mint ma. A vendéglátók a kolostorok voltak, hol tárt karokkal fogadták az idegent, akár kereskedő, akár zarándok volt az. Első helyen állt e téren a Szent Bernát hágó ma is fennálló kolostora, mely 982-böl maradt feljegyzések tauusága szerint már ebben a régi időben foglalkozott a vendéglátás keresztényi kötelességével. Az utazó nemes emberek viszont vendéglátó otthont találtak a nagyszámú lovagi udvarban és várban, hiszen a vendégszeretet a középkorban a lovagi erények közé tartozott. Nem is hinné az ember, hogy már ezekben az időkben mekkora forgalom bonyolódott le Svájcon és az Alpok hágóin keresztül. Hiteles feljegyzések mondják, hogy 1453 márciusában 360 áruval megrakott öszvér kelt át a Szent-Gotthárd hágón. 1685-ben pedig már napi 200 öszvérre becsülték ezt a forgalmat. A nagy Szent Bcrnáton ezekben az időkben az áthaladó teherhordó állatok száma elérte olykor az ötszázat is. Azt a nagy embersereget, mely az áruknak ezt a cseréjét kisérte, a kolostorok ingyen' látták el s ezért nem nyújtott teljes kárpótlást az a sok alapitvány és adomány sem, melyet hálás utasoktól, a hófúvástól megmentett eltévedt vándoroktól olykor kapni szoktak. Ma furcsán hangzik, de történeti tény, hogy a svájci idegenforgalomnak ezek az első intézményei a folyton fokozódó vendégfogadás következtében szinte teljesen elszegényedtek. A svájciak azonban nyilván okultak elődeik példáján. A XIX. század elején mutatkoznak az első jelek arról, hogy a svájciak reájöttek az idegenforgalom nagy gazdasági hasznára. Egyre sűrűbben jelentkeznek ekkor már Svájc területén utasok, kiket csupán a helvét konföderáció földjének természeti szépségei vonzanak ide. Érdekes, hogy a szépségek akaratlan propagandáját költők és irók kezdik meg. Sorukban nem kisebb szellemeket találunk, mint. Göthét, Rousseaut és a későbbi angol inváziónak első hírnökeit: Sheliey-t és By- ron-t. S nem szabad itt megfeledkeznünk Schiller Teli Vilmosáról sem, mely a belső Svájc romantikus életébe vezette be rajongó olvasóit. A svájciak sem maradtak azonban tétlenek. Sietve építették a jobb- nál-jobb utakat s később azt a vasúthálózatot, melynek sűrűsége ma az egész világon a második helyen áll. A vasúthálózat kiépítésével rohamosan indult meg a tulajdonképeni svájci vendégfogadó és szállodásipar fejlődése. Hogy ez mekkora arányokat öltött, arról csak a számok adnak kellő képet. 1880- ban Svájcban már 1002 olyan szálloda volt, mely elsősorban idegenek befogadására épült s ezekben 58.137 idegen számára volt egyszerre hely. Harminc év alatt ezeknek a szállodáknak a száma megháromszorozódott: 1912-ben 3585 ilyen szállodai üzemet számláltak össze 168.625 ággyal. Ebben az időben úgy, mint ma, el lehetett már mondani, hogy sehol a világon annyi fényűzés, kényelem és gyakorlottság nem fogadta az idegen*, mint ezen a földön, melynek természeti szépségei és egyéb érdekességei lakosainak egyik legfőbb kereseti forrásává váltak. Furcsa ellentét. Az a nép termelte ki az utazásnak és üdülésnek legnagyobb fényűzését és kényelmét, mely maga az elképzelhető legegyszerűbben, legszerényebben, legtakarékosabban élt mindig és él ma is. De nemcsak ebben mutat kétféle arcot a svájci szállodás s egyáltalán az egész svájci szállodaipar. A mosolygó arc, mely a gazdag idegent fogadja itt, már vagy busz esztendő óta bizony elkomoro- dik, valahányszor könyvei fölé hajol. A svájci szállodaipar már közvetlenül a háború kitörése előtt válságba jutott: a tulépitkezé- sek egyre nagyobb mértékben befolyásolták a szállodai üzemek jövedelmezőségét. Ebben az időben már valóban óriási tőkék feküdtek ebben az iparban. 1894-ben mintegy 520 millió svájci frankra rúgott ez az összeg, mely azonban nyolc év alatt, 1912-ig harmadfélszeresére, 1136 millió frankra szökött fel hirtelen. El lehet képzelni, hogy mit jelentett ennek a válságba jutott foglalkozásnak a világháború s mindaz, ami abból s azután következett. Csak egyetlen példát: Luzernben, ahol évi ICO ezer idegen ellátására vannak berendezkedve, 1915-ben mindössze hétezer külföldi fordult meg. Végé-hossza nincs azoknak a törvényes és gazdasági rendszabályoknak, mellyel a helvét államszövetség kormánya a végzetes bajba jutott szállodásoknak segítségére sietett. Moratóriumok, állami hitelek, Treuhand intézmények követik egymást. Az összes intézkedések közül azonban a leghatásosabb az volt, mely a további szálloda-építkezéseket egyszerűen betiltotta. Ez a korlátozás ma is fennáll. Ennek az évnek december 31-évcl járt volna le, ha újabban további három évre meg nem hosszabbítják. Ez az intézkedés azonban nemcsak a beruházott tőkének védelmét szolgálja, amint az az első pillanatban látszik. A szállodaipar boldogulása széles néprétegek javát szolgálja. Hogy ez mily mértékben áll helyt, azt akkor látjuk be, ha megtudjuk, hogy a svájci szállodák 43.136 embert foglalkoztatnak állandóan s még mintegy 150.000 azoknak a száma, kik a hotelekben lakó idegenek körül szerzik meg mindennapi kenyerüket. Ez a szám nem is túlságosan nagy, ámbár a svájci iparok sorában a második helyen áll, ha meggondoljuk, hogy évente átlag 3 millió vendéget kell kiszolgál- niok, akik mintegy 15 millió éjszakát töltenek a 3585 svájci szálloda 168.625 ágyában. Ez most van igv, a háború utáni időkben, amikor minden ujabh fellendülés ellenére is, ez a szállodaipar a háború előtti, forgalmának még csak 70 százalékát tudta újra elérni.
