Keleti Ujság, 1930. október (13. évfolyam, 216-242. szám)

1930-10-04 / 219. szám

3 JIII. ÉVF, 219. SZÁM Kezdődnek, a bfcottságok választásai Kötelező a szavazás, a törvény pénzbírságot ir eíő — Fel­világosítás a választási eljáródról s a bizottság alakulásáról (Kolozsvár, október 2.) Kolozsvármegye hiva­talos lapjának legutóbbi száma közli Mihalache föidmivelésügyi miniszternek egy rendeletét, amely­nek értelmében október 25-én tartják meg a mező- gazdasági kamarai választásokkal kapcsolatos úgy­nevezett helyi agrárbizottságok . megválasztását. Tekintve, hogy az a törvény, amely az említett vá­lasztásokat előírja, nemrég jelent meg és a választó­közönség még nincs kellően informálva afelől, hogy mit tartalmaz, szükségesnek tartjuk ismertetni főbb intézkedéseit, amelyeknek megismerése feltétlenül fontos minden választóra nézve. A helyi agrárbi­zottságok kiegészítő részei a községi tanácsnak, mint ilyenck pedig a helyi agrárérdekeket kell kép­viseljék és a mezőgazdasági kamarák végrehajtó eszközeiként szerepelnek. A kérdéses bizottság jog- szerinti elnöke a község bírája. Tagjait pedig vá lasztják: kettőt azokon a helyeken, ahol a lakások lélekszáma 600, a hatszázat nem haladja meg, hármat a ő00_ 3000 lakosságú köz­ségekben és négyet ott, ahol a lakosság lé­lekszámúi a háromezret is meghaladja. Megválaszthatok mindazok a lakósok, akik fel van­nak véve a mezőgazdasági kamarai választók név­jegyzékébe, állandóan az illető községben laknak, a 30. életévet betöltötték, tudnak írni és olvasni, to­vábbá gazdaságukat saját maguk vezetik. A jelö­léseket a községházán Írásban ejtik meg, tíz nap­pal a választás napja előtt. A jelölőlista benyújtásához szükséges tiz választó­nak az aláírása. A jelöléseket a jegyző, illetve köz­ségi titkár intézi, mig a biró úgynevezett ,.dova­da“-t állít ki a jelölések elfogadásáról. Természete­sen senkit sem lehet addig jelöltetni, amíg az illető a jelöltségedéi nem fogadja. Mindegyik jelölt, ami­kor elfogadja jelöltetését, megnevezhet egy válasz­tót, aki a bizalmi férfi szerepét tölti be, de úgy a jelölök, mint a bizalmiférfiak csak választó jogosullak lehetn ek. A választás napján a szavazók csoportja nagy­gyűléssé alakul, a községi elöljáróságnak, vagy is­kolának a helyiségeiben. A gyűlést a községi'biró (primar) vezeti le, két bizalmiférfi segítségével, akiket sorshúzás utján választanak ki a jelöltek ál­tal javasolt bizalmiférfiak közül. A szavazás kez- felemeléssel, vagy szóval történik. Hogyha tiz vá lasztó Írásban a titkos szavazást kéri, ebben az eset­ben választói űrlappal és titkosan szavaznak. Ahhoz, hogy a választás érvényes legyen, legkeve­sebb a szavazatok felénél egy szavazattal több szük­séges. A relátiv többséget nyert jelölteket kell meg­választottaknak kijelenteni. Abban az esetben, ha a választók ezt kérik, az igazságügy részéről bírót delegálnak a választás levezetésére. Ezt azonban busz választó, öt nappal a választási terminus előtt kell, hogy kérvényezze. A kérvényt csak az esetben veszik figyelembe, ha a kérés be­nyújtásával egyidejűleg 2500 lej választási költséget is letétbe helyeznek. A választások ellen tiz napon belül fellebbezni lehet. Ha a választáson a községi biró elnököl, úgy a járásbírósághoz kell fellebbezni. Ha az igazságügy részéről delegált biró vezette a választást, akkor a törvényszékhez kell a fellebbezést benyújtani. A választói névjegyzékbe felvett polgárok számának legalább öt százaléka kell, hogy aláírja a fellebbezést. A bizottság akkor alakul meg, ha a fellebbezési idő lejárt és nem adtak be fellebbezést, vagy ha a be­adott fellebbezést, letárgyalták. De a fellebbezők, amikor a választások elleni kifogásaikat Írásban az illetékes helyre eljuttatják, kötelesek 2500 lejt letétbe helyezni, hogy az esetleges uj választás költségeit ebből fedezzék. Azokat a választókat, akik indokolatlanul tar­tózkodtak a szavazástól és nem tudják igazolni tar­tózkodásuk indokait, száz .lej pénzbírsággal büntetik, a törvény szerint. A megválasztottak pozíciója semmiféle java­dalmazással nem jár és öt évi időtartamra viselik tisztségüket. A törvénynek ez a rövid ismertetése felvilágosí­tásul szolgálhat minden érdekelt számára. Szükséges ezeket tudni azért, hogy a választók a törvény ren­delkezései szerint járjanak el, ellenkező esetben fon­tos helyi érdekeket kockáztatnak, a választás meg­semmisítésére szolgáltathatnak alkalmat és elkerül­hető költségeket idézhetnek elő. Popovici miniszter beszámolt a pénzügyi helyzetről és az uj költségvetés tervéről Expozét tartott a sajtó számára, mely szerint az állam pénzügyet rendben vannak — 31 míllíárdra csökkentik le az uf költségvetést (Bukarest, október 2.) Popovici Mihály pénzügy- miniszter csütörtökön délelőtt az ezévi költségvetési év eredményeiről és a jövő évi költségvetés előkészítéséről nagy expozét tartott a sajtó képviselői előtt. A pénzügyminiszter ismertette annak a kétségtele­nül nagy munkának a fényoldalait, amivel a költségve­tési egyensúlyt realizálni igyekeztek. Popovici. miniszter szerint „dicsekedhetünk azzal, hogy az állam pénzügyei rendben vannak“, de ebben az egyoldalú rendesinálási munkában nem számol az ország pénzügyeivel, amelyek nincsenek rendben, mint az államé. Az állami költségve­tés rendbehozatala tönkretette gazdaságilag az ország népét s most az állam és a nép pénzügyi helyzete kö­zötti egyensúly volna a legnagyobb probléma. Az a meg­elégedett kijelentés, hogy a közvetlen jövedelmek elő­irányzott tételei mind befolytak, a lakosságnak sok nagy gyötrelmébe került. A nyomort nem lehet tovább fo­kozni, az nj költségvetés pedig óriási áldozatokat kíván a lakosságtól. — Az utóbbi időben — mondotta a pénzügyminisz­ter — a közvéleményt állandóan izgalomban tartották bizonyos hirek az államháztartás deficitjéről és az ál­lami pénzügy általános rendezéséről. Bár ezeknek a lő­réknek csak az volt a céljuk, hogy a kormányuak árt­sanak, mérhetetlen károkat- okoztak a.: országnak, mert bizalmatlanságot keltettek vele .szemben a külföld előtt, éppen a pénzügyi újjáépítés nagy és nehéz munkája közben. Ezeket a híreket teljesen alaptalanoknak, a fan­tázia szüleményeinek kell minősíteni: •— Tény az, hogy az év folyamán különféle módo­sításokat eszközöltünk az eredeti költségvetésen, de ez magyarázatát találja abban, hogy 1929-ben egész uj éra kezdődött pénzügyi életünkben, amelynek kiindu­lási pontja az 1929 februárjában eszközölt stabilizáció volt. De a módosítások nem lényegesek, fődolog, hogy a költségvetés mérlege teljesen kiegyensúlyozódott és sikerült eleget tenni a stabilizációból folyó kö­telezettségeknek. — Az 1930-as költségvetés két részből állott: egy­felől a rendes bevételek és kiadások tételeiből, másfe­lől a rendkívüli tételekből. A rendkívüli tételek a régi kormányok költségvetési különbözeteit tartalmazták, amelyekkel a mi kormányunk az előzők bűneit kényte- len levezekelni. Ez a különbözet 1768 millió lejre rúg, A kormány szilárdan el van tökélve, hogy a hiányt fe­dezi és ha nem volnának elegendők erre a rendkívüli költségvetés bevételei, akkor a kormány más eszközöket is felhasználhat, hogy ezeket a régi adósságokat tisz­tázza. Eddig több mint 8 milliárd ilyen adósságot fizettünk ki és minden remény meg van arra, hogy rövidesen meg­szabadulhassunk ezektől a terhektől, amelyek olyan nagy nyomással hatnak közéletünkre és végre lezárhassuk az ország pénzügyi életének ezt a szomorú fejezetét. — Az ezévi rendes költségvetés 35.081 millió lejre mg. Ebből a köllségvetósi törvény alapján eszközölt törlések összege tehát 1500 millió. — Nem szeretem a reklámot — fejezte be expozé­ját a pénzügyminiszter. — Szeretem, ha a háttérben maradhatok, azonban ki kellett lépnem elzárkózottsá- gomból amiatt a bűnös eljárás miatt, amivel bizonyos körök az államot be akarják feketíteni. Mindaddig, amig felelősségteljes állásban vagyok, minden lehető törvényes eszközt felhasználok a költségvetés kiegyensú­lyozására. — Jelenleg teljes. munkánkat az 3931. évi költség­vei és felépítésére fordítjuk. Ennek során meglepő meg- iakaritásokat fogunk elérni,-mert a költségvetést nem a bevételek túlbecsült összegére, hanem a valóban várható bevételekre építik fel, nehogy ismét az év folyamán legyünk kényte­lenek egyes összegeket megváltoztatni és a ki­adásokat jelentékenyen csökkenteni. — Dicsekedhetünk azzal, hogy a mi kormánynak még az előző kormányok bűneivel terhelten is reális, ki­egyensúlyozott költségvetéssel rendelkezik. Büszkén és nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy az ország pénz­ügyei rendben vannak. — Nyolcezer embert mészároltak le kina egyik tartományában a kommunisták. Londonból jelentik: Sanghaiból jelentik, hogy Kanszu tartomány egyik kerületi helyét kommunista rablóbanda négy hét óta blokálta és ostrom alatt tartotta. A kommunisták be­vonultak a városba és több mint nyolcezer ellenálló kinait lemészároltak. . MAGYAR SZÍNHÁZ ÍO és 2O lejes helyárakkal DACIA MOZGO Attrakciós újdonság! A fátyoltáncosnő 8 feMsIan Evelin Halt és WLADSNIROW orosz balaiajka zenekarának fellépte minden előadáson.

Next

/
Thumbnails
Contents