Keleti Ujság, 1930. október (13. évfolyam, 216-242. szám)
1930-10-31 / 242. szám
81 felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDK& «9 » — A király segesvári pohárköszöntőjének hatása' Szófiában. Bukarestből Jelentik: Szófiából érkező hírek szerint bolgár körökben nagy meglepetést keltett az a tény, hogy a király a segesvári hadgyakorlatok befejezése után tartott banketten, amikor a bolgár katonai attasét meglátta, poharát a bolgár királyi párra ürítette. — Károly király visszatér Bukarestbe. Bukarestből jelentik: Szerdán volt Mária királyné születésnapja. Miklós herceg repülőgépen, Károly király és Mihály vajda pedig vonaton utaztak Balcicba, hogy az özvegy királynét köszöntsék. Bukarestben a patriarchátuson 11 órakor Tedeum volt. A fővárosban állomásozó Regina Maria négyes lovasezred előtt Condescu hadügyminiszter tartott beszédet. Miklós herceg még szerdán visszatért Bukarestbe, ahonnan az Orient Expre3szel Párizsba utazott. A herceg ezután Angliába fog átlátogatni. Károly király november 4-én tér vissza Bukarestbe, téli tartózkodásra. — Emlékünnepséget rendeznek Tisza István gróf Meggyilkolásának évfordulóján. Budapestről jelentik: Tisza István meggyilkolásának évfordulóján, október Sl-én a Tisza István társaskör és emlékbizottság nagy ünnepélyt rendez, amelyen a politikai és társadalmi élet legkiválóbb reprezentánsai jelennek meg, közöttük József és József Ferenc főhercegek is. Az ünnepségen a beszédeket Horánszki Lajos és Berzeviczy Albert mondják. — Négy és félmillió pengő kára van a budapesti városi pénztárnak. Budapestről jelentik: Mintegy másfél évvel ezelőtt kerültek nylivánosságra az első kellemetlen hirek a budapesti városi pénztár helyzetéről, A városi pénztár a városi húsellátást tartotta a kezében. Budapest vezetősége, akkor a városi pénztár adminisztrációs közegeit átcserélte, majd bizottságot küldött ki, amely megállapította, hogy a négymillió pengős alaptőke menthetetlen és az ezen felüli kár körülbelül félmillió pengő. A vizsgálat eredménye alapján Bokor helyettes vezérigazgatót, Pogány és Janics igazgatókat a vizsgálat tartamára szabadságolták. Az igazgatók működésében különösen azt kifogásolják, hogy a városi pénztár tökéjét magánvállalatoknak adták kölcsön. — Budapesten született meg a spanyol király anolcahngának gyermeke. Budapestről jelentik: Emlékezetes, hogy a spanyol király unokahuga, Zamoiski grófné, született Bourbon hercegnő egy héttel ezelőtt, a család kívánságának megfelelően, Budapestre érkezett, hogy a Pajor-szanatóriumban szülje meg gyermekét. Kedden este született meg Tóth István egyetemi tanár asszisztálása mellett a kis herceg. A családi eseményről a spanyol királyt táviratilag értesítették. — Hány állása van Vidríghin vasútigazgatónak? Bukarestből jelentik: Ismeretes, hogy Manoilescu közlekedésügyi miniszter már régebben átirt a vasút adminisztrációs tanácsához és kérte annak az ügynek tisztázását, vájjon Stan Vidrighin vezérigazgató a szerződésben foglalt egyik pont értelmében lemondott-e a temesvári vízmüveknél viselt állásáról? Vidrighin most memorandumban válaszolt Manoilescu átiratára. Azt válaszolja, hogy a temesvári vízmüveknél 1929 december SO-a óta a helyébe kinevezett igazgató működik és őneki a vasúti vezérigazgatóságon kiviil semmi más foglalkozása nincs. A vasút igazgatótanácsa a memorandummal szerda délután foglalkozott. — Telefonon jelentkezett a betörő. Budapestről jelentik: Szerdán reggel egy ismeretlen hang szólította fel telefonon Metz rendőrfötanácsost. Az ismeretlen bejelentette, hogy az utóbbi napokban több betörést követett el, többek között a Boockmacker irodát is és most önként akar jelentkezni. Méltóságán alólinak tartja azonban, hogy gyalog, vagy kocsin jöjjön be a főkapitányságra és azt kívánta, hogy az egyik Váci uccai korcsmához küldjenek ki utána rendőrségi autót. Az autó két detektivvel ki is robogott a jelzett helyre s az ott tudakozódó hatósági emberek élőt azonnal jelentkezett egy magát Fcrencz Károlynalc nevező ro- vottmultu egyén. A betörőt letartózattták, beszállították a rendőrségre és megindították ügyében a vizsgálatot. — Ünnepélyesen fogadja Bukarest magyarsága Kovács Imre színtársulatát. Bukarestből jelentik: Kovács Imre szinigazgató bukaresti színtársulata hétfőn érkezik a fővárosba, ahol Bukarest magyarsága ünnepélyes fogadtatásra készül. A Sarindar uccai Alhambra-mulató helyiségét, ahol a színtársulat játszani fog, a legteljesebb mértékben átalakították. Az előadások a jövő héten kezdődnek meg. — Házkutatás egy brassói újságírónál. Bukarestből jelentik: A fővárosi újságírói körökben nagy megdöbbenéssel tárgyalják, hogy a Curentul brassói munkatársánál, Popescu Coste?tinéI egy Josif Popa nevű komiszár házkutatást tartott. Az újságíró felszólitotta, hogy mutassa elő a házkutatásra vonatkozó rendeletet, erre azonban a komiszár nem volt hajlandó. Kijelentette, hogy a Curentul munkatársa után az Universul és a Dimineaţa munkatársa fog következni. A házkutatást azokkal a cikkekkel hozzák összefüggésbe, amelyeket a Curentul a kémkedési üggyel kapcsolatban irt és ahol többek között azt irta, hogy a letartóztatott Verzar őrnagynak Brassóban eszközöltek ki útlevelet. — Egy tasnádi kereskedő súlyos szerencsétlensége. Tasnádi tudósítónk jelenti: Vérük Károly tasnádi üvegkereskedő, a Magyar Párt ottani alelnöke üvegárukkal megrakott szekérrel igyekezett a hadádi országos vásárra. A gondozatlan, sáros és sötét országúton szekere kátyúba került, felborult és Verliket maga alá temette. A szerencsétlen ember jajkiáitására csak nagy későre érkezett segítség. Leemelték róla a szekeret s bevitték a nagykárolyi szanatóriumba. A szerencsétlenül járt kereskedőnek mindkét lába és mindkét karja eltörött. — Még a kőlépcsőt Is összetörte a betörő. Tasnádi tudósitónk jelenti: Szúnyog Sámuel érszentkirályi földbirtokos tanyáját két nappal ezelőtt ismeretlen tettesek feltörték s onnan minden értékes holmit elemeitek. Amit nem tudtak magukkal vinni, azt fejszével összetörték, bezúzták az ajtókat is, sőt még az udvarra vezető ajtónál lévő kőlépcsőt is szétszedték s a köveket a közeli patakba dobták. A kár meghaladja az 50.000 lejt. A rendőrség erélyesen nyomoz s az a véleménye, hogy a betörést olyan egyén követhette el, aki a megkárosított tulajdonossal valami ügyből kifolyólag hadilábon állott. — Visszahelyezték a tasnádi közjegyzőt. Jelezte annakidején a Keleti Újság, hogy dr. Popescu Teodor tasnádi közjegyzőt a miniszter állásától felmentette, azzal az indokolással, hogy kinevezése alakilag nem kifogástalan. Popescut a napokban visszahelyezték állásába. — Dr. Hamburg József szemorvos hazaér kezeit külföldi tamilmányutjáról éa újból rendel. i — A Marosmegyőtöl elcsatolt községek vissznkhán- Icoznak. Marosvásárhelyi tudósítónk jelenti: Még 1927- ben történt, hogy kilenc marosmegyei községet, Kibéd. Makkfalva, Akosfalva, Szer.tisbán, Csókfalva, Erdö- szentgyörgy, Havadtő, Gyulakuta és Kelementeike községeket Udvarhelymegyéhez csatolták, annak ellenére, hogy területük Marosvásárhelytől csupán 30, Udvarhelytől pedig kétszer akkora távolságra van. A falvak gazdasági középpontja természetesen Marosvásárhely marad. Ide hozzák be terményeiket, fájukat, ügyesbajos dolgaikat ellenben Udvarhelyen kell elintézniük. Ez a kétlakiság különösen a mai gazdasági időkben súlyos kiadásokat jelent a községek lakóihak s éppen ezért mozgalom indult meg aziránt, hogy illetékes tényezőknél eszközöljék ki falvaik Marosmegyáhez való visszacsatolását. Közelebbről a községekből küldöttség fog megjelenni a kolozsvári tartományi igazgatóságon, ahol elő fogják adni kívánságukat. jÄRßl&gCÄY LESSÄULÜTOTfUK S I Világszerte több. miDt 30.000 drb forgalomban. fatüzelésü, légfütéses, foiytonégő kályha, öäffSi kilófár S órán iH val fűt vaí fiit w át egy normál szobát. Nagyobb típusok 3—4 szobás lakásokat is egyenletesen fütenek. Legtakarékosabb, legtügienikusabb fűtés. Árlapot díjtalanul küld SSÁBíTO IKEZSÓ és FIA retíöny«é* &áí:v hasiéra Oradas-N -Várad Kályháinkból állandó lerakat az összes vidéki városokban. — Acél!emez redőnyök. E-síingen i faredőnyök. B.e?3ltsS: BARSCL VASOZI/áT, SALAMON & PELSNÍR KOLÖ25VÄ», SZÉÍKSsfuYi-’Í’ÉR XIII. ÉVF. 242. SZÁM. AUBigiigír—w'inar iFiniiBBaijBMB—a——g — Nyirő József rendkívüli sikert aratott hatalmas regénye, az „Isten igájában“ megrendelhető a Keleti Újság kiadóhivatala ntján, (A két kötet ára 200 lej.) — Eltemették a maybach! bányakatasztrófa kilencvenöt áldozatát. Friedrichsathlból jelentik: A maybachl bányaktasztrófa áldozatainak temetése szerda délelőtt kezdődött meg. A 95 koporsót tizes sorokban helyezték el. Rengeteg virágot hordtak össze a temetésre. A bányász énekkar és zenekar a Tanhauser zarándok énekét adta elő. A gyászszertartást a prielli püspök végezte nagy segédlettel. Leendő anyáknak kellő figyelmet kell íorditaniok arra, hogy bélmüködésük rendben legyen, ez pedig a természetes „Ferencz József“ keserüviz használata állal érhető el. Nőorvosi klinikák vezetői egybehangzóan dicsérik a valódi FERENC JÓZSEF vizet, mert könnyen bevehető és rendkívül enyhe, hatása gyorsan és minden kellemetlenség nélkül jelentkezik. A „Ferencz József4* keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzleíekben kapható. — A Zichy-család ügyvédjének pere a bíróság előtt Budapestről jelentik: A budapesti járásbíróság ma kezdte meg Zichy János grófnak Szekeres István dr. ügyvéd ellen indított rágalmazás! perét. A per háttere az a csehszlovákiai törvény, amely a hitbizományokat Csehszlovákia területén megszüntette. A Zichy-család- nak 40 ezer hold hitbizománya volt s a birtokot a magyar-csehszlovák határ vágja ketté. A cseh hatóságok felszólították Zichyt, hogy a csehszlovák területre eső 38 ezer hold felosztásáról gondoskodjék. Szekeres szerint Zichy János a hatósági hitbizományi gondnokkal, 33 Zichy gróf mellőzésével, csupán 5 Zichy család között osztotta fel a területet. A 33 kimaradt örökös elkeseredett harcot indított a többiek ellen és az ügy jelenleg a budapesti kúria előtt van. A mostani járásbi- rósági tárgyalás csak egy mellékepizódja a nagy ügynek. A teruleţet nem kapott örökösök ügyvédje, Szekeres, mint a Magyar Kaszinó tagja, nemrégiben beadványnál fordult a Kaszinó vezetőségéhez és kérte, hogy Zichyt, aki szerinte rokonait kisemmizte, zárja ki tagjai sorából. Ugyanilyen értelemben hosszabb levelet irt az ügyvéd Zita exkirálynénak is. A tárgyaláson Szekeres dr. igazolta, hogy Zichy ellen bűnügyi eljárás is van folyamatban hütien kezelés cimén. Több tanút hallgattak ki, majd a tárgyalást elnapolták, mivel a járás- bíróság elrendelte a vJd bizonyítását. — Dr. Gál Lajos ügyvéd bukaresti irodáját áthelyezte Str. Maria Rosetti 69. szám alá. — Levágta a lábát az íparvasut. Dévai tudósítónk jelenti: Codrean Mihály, Almás községi lakos Körösbányán özv. Serbán Henriknó falizemében volt alkalmazva. A napokban, egy vigyázatlan pillanatban, a munkásnak a vagonéit. a ballábát levágta. Azonnal a körösbányai kórházba szállították, de a nagy vérveszteség miatt nem tudtak rajta segíteni, úgy, hogy né- hányórai szenvedés után, meghalt. • Faul Ehrlich alapítvány. Két évtized múlott el azóta, amikor Paul Ehrlich, a Königsbergben megtartott természettudomány és orvosok napján az általa újonnan elkészített syphilis elleni gyógyszerének, a „Salvarsan“ eredményeiről először nyilatkozott. Egy pár év eltelte után ezen gyógyszer a syphilis betegségnek az egész világon jelentékeny hanyatlását idézte elő. Az elhunytnak az emlékére Hedwig Paul nagys. asszony egy 85.000 RM. alappal a „Paul Ehrlich“-féle alapítványt megalakította. Ezen pénzalap kamataiból dijakat és stipendiumokat fognak engedélyezni mindazok számára, akik a kísérletezés, Chemotherapia, cli- n’ikai Bacterológia, Immunitástan és rákbetegség stb. terén eredményes és kiváló munkát végeztek. Ezen Paul Ehrlich-féle dijak és stipendiumok főleg fiatal kutatóknak lesznek kibocsájtva. Ezenkívül van még a Paul Ehrlich-féle arany kitüntetés, mely csakis a biológia terén aratott nagy teljesítményekért kerül kibocsáj- tásra. Ezen kitüntetésben legelőször Landsteiner K., a newyorkí Rockefeller intézet tnára részesült és pedig azért, mert az emberi vércsoport felfedezése által újabb területeket bocsájtott rendelkezésre a további kutatásoknak. A Paul Ehrlich-féle dijat dr. E. Waldschmidt Leitz, a prágai német technikai főiskola tanára nyerte el és pedig elismerésképpen azért, hogy az Ehrlich- féle Immunitacióstant oly sikerrel folytatta. Biztosítsa ingatlanát, házát,életét a MINERVA BIZTOSÍTÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG- nál, Kolozsvár, Calea Regele Ferdinand (v. Ferencz József-u.) 37. sz. Telefon: 12-57.