Keleti Ujság, 1930. október (13. évfolyam, 216-242. szám)
1930-10-11 / 225. szám
4 _ __ nul évf. m szám. j Egy uricsalád rettenetes kálváriája a temesvári multimilliomos házában A cselédség valóságos «ceai ütközeteket rendez a család tagjai ellen forró lúggal, késeléssel, csakhogy kiszekírozzák a lakásból Mi lett a sorsa Felsőbükki Nagy Pál unokahugának ? (Temesvár, október 9.) Csikágó alvilági életének rémségeire emlékeztetnek azok az események, amelyek a széles rendőri felkészültség ellenére Temesváron napról-napra megismétlődnek. A nyílt botrányok hősei, akik valószínűleg íelbúj togatásra léptek akcióba, kezdetben apróbb incidensekben élték ki magukat, ma már botozásokkal, forró lúgos leürítésekkel és késelésekkel tarkított ütközeteket rendeznek a nyílt uccákon. Az események Temesváron az Induló ueca 7. szám alatt egy küzdelmes sorsú magyar család körül zajlanak le. A szóbanforgó família Szablyár József özvegyének a családja, amelyet egy tragikus élet leírhatatlan szegénységbe sodort. Özvegy Szablyár Józsefné dr. Nagy Kristóf budapesti egyetemi jogtanárnak volt a leánya és második unokahuga Fcl- söbükki Nagy Pálnak. A férje pedig Törökszákos községben jegyző volt, de a forradalmi évek alatt egy éjszaka váratlanul megtámadták az emberek és megölték. Az özvegye, akinek gondjaira hat árva gyermek maradt, Temesvárra költözött a családjával és állást vállalt a főpostán, havi 4000 lejes fizetéssel. Ebből a kis összegből a lakbért is alig fedezhetné olyan forgalmas városban, mint Temesvár, csak úgy biztosíthatta négy leányának és két fiának a kenyerét és taníttatását, hogy rekvirált lakásba költözött. Az Induló ueca 7. szám alatt kapott két rekvirált szobát. A lakás Kimmel Ernő volt likörgyá- ros, most multimilliomos magánzó tulajdona. A hét szám alatt parkírozott helysége van Kimmel Ernőnek és ott pompás villában lakik. A villa mögött emelkedő, ócska, rozoga épületbe költözött a Szablyár familia. A rekvirált szobák elmaradt bére rendkívül fájt Kimmel Ernőnek, __ akinek egyedüli gondja az volt, hogy mire költse a millióit _ és a lakást fel akarta szabadítani. A célja az volt, hogy lerombolja a házat, a telket parcellázza és valakinek eladja. Szablyáréknak ki kellett volna költözködő iök. A magas lakbérek miatt azonban addig ragaszkodtak' a szegény emberek a lakáshoz, amig a törvény megengedi. Ez a lakásaffér adta meg a hátterét annak a sok kimondhatatlan tortúrának, inzultusnak, majd fizikai szenvedésnek, amelyen a Szablyár család átesik. Kimmel Ernő ugyanis ki akarta szekirozni a lakóit. Az attakja igy kezdődött: Lezáratta a vízvezetéket, ezáltal Szablyárék arra kény szer ült ele, hogy vedrekkel egy kilométer távolságból hordják a vizei. Az özvegy azonnal panaszra sietett és több belátást kért a tulajdonostól, amire Kimmel Ernő igy válaszolt: __ Nem adunk az államnak semmit, ő sem ad semmit! A vizmizéria hónapokig kellemetlenkedett az élet gondjaival amúgy is túlterhelt családnak, de lassan megszokottá vált s igy napirendre tértek felette. Ekkor újabb meglepetés történt. A lakók ugyanis addig Kimmel Ernő parkján át jártak ki a városba, különben hosszú kerülőutat kellett volna megtenniük. Az Ur parancsot adott, hogy zárják el az ajtót és azon ne engedjék ki Szablvárékat. A kerülőút egy emeletes épület haliján vezetett keresztül, de nem haladhatott cl arra a család egyik tagja sem anélkül, hogy inzultus ne érte volna, a leányokat frivol megjegyzésekkel kísérték, az özvegyet és a többi gyermekeket tettlcg is inzul- tálták. Egy este például Szablyár Józsefnét a kapu alatt megleste az egyik cseléd és egy katona s mikor belépett, rárontottak, ki akarták kezéből tépni a ri- diküljét. A segélykiáltásokra összeszaladtak a szomszédok, a két támadó pedig eliramodott. A védtelen család meghúzódva éldegélt tovább és megrémülve menekült, ha támadási szándékot észlelt valahol. A lakbért közben pontosan fizette, de Kimmel Ernő gondolt egyet és egy napon megtagadta a bér átvételét, amit aztán a pénzügyigazgatóságnál helyeztek letétbe. A tulajdonos fáskamarát nem adott a lakóknak s a fát a folyósón kellett elraktározniok, ahonnan rendre az egészet elhordták. Egy éjszaka például többen __névleg ismeretlenek __megjelentek a ház előtt, bekopogtak az ablakon és bekiáltották, hogy: __ Halló, visszük a fát, gyertek ki, ha van merszetek! S a megrémült család végighallgatta, amint a fát felrakják és elviszik. így zajlottak le a napok, hetek és a hónapok s ha jelentést tettek a rendőrségen, azt a választ kapták, hogy tanukra van szükség. A cselédek agresszivitása az ősz folyamán már a türhetetlenségig fajult s akkora botránnyal zárult, amely szinte hihetetlen egy szeles rendőri felkészültségű nagy városban. A dolog úgy kezdődött, hogy egyik este, mikor Szablyárék a vendégüket kikisérték, a cselédekkel és a szakácsnéval, Kristyán Elizabettával találták magukat szemben. A kis csoport barátságosan odahívta a vendéget, akit szó nélkül megtámadtak és ütlegelni kezdtek s a vége verekedés lett. Az epizódnak másnap folytatása volt. Féltiz órakor a csőcselék már gyülekezett, botokkal, lúggal, késsel, mindennel fel voltak szerelve s várták, hogy (Kolozsvár, 1930 október 9). A napokban különös vonzalom fogott ol egyik kolozsvári zálogház iránt. A furcsa érzés okát kutatva rájöttem, hogy nekem is van egy úgynevezett „sárgaeédulám“, amely nem régen érvényét vesztette. Ellátogattam tehát a zálogházba, amelyben érdekelt félnek kellett tartanom magamat amiatt a télikabát miatt, amelynek kiváltását aktuálissá tette a hideg időjárás. Mondhatnám, hogy az említett kabátot a „molykár“ miatti félelmemben helyeztem el e biztos helyen, de ez a kifogás túlságosan átlátszó. Reggel nyolc órakor már pontosan ott álltam a Kossuth Lajos uccai zálogház bejárata előtt, lesütött szemekkel szaporítva azt a hatalmas tömeget, amely már megelőzött, türelmesen vártam azt a pillanatot, amikor kedvenc ruhadarabomat megint magamra ölthetem. A kíváncsiság, hogy kik a sorstársaim, nem hagyott nyugodni és csakhamar ismerősre akadtam. Előttem egy kolozsvári úri család piruló hölgytagja igyekezett ellenkező irányba fordítani a fejét. Csakhamar egymás mellett állottunk. Hölgyismerősömet úgy segítettem át indokolatlan zavarán, hogy titokban elővettem azt a bizonyos kis Írást, amely a télikabát tulajdonjogáról tesz említést. — Maga is? — örvendett önkénytelen, hogy a válaszfal a varázscédulával leomlott közöttünk. — Nem először! — vallottam be. így indult a beszélgetés, helyesebben a panasz, amelynek a végén elmondotta a hölgy, hogy sokáig nem tudtak dönteni otthon, mit tegyenek be a zálogházba, a szülők jegygyürüjét-e, vagy néhány inég meglévő régi családi ékszert — Apám a régi ékszerek, anyám a jegygyűrű pártját fogta — vallja be. Ha jegygyűrűkről van szó, az ember mindig kissé babonás. Azt mondják, hogy a jegygyűrűtől megválni, szerencsétlenséget jelent a házasélctben. Ezt a megállapítást sajnos, sem a szép leány, sem jómagam, nem tudjuk ellenőrizni, mert belátható időn belül egyikünk sem gondolhat jegygyűrűkre. Elmélázva nézek végig a tömegen és ekkor tűnik fel a szokatlan jelenség. Öt-hat falusi anher álldogál a zálogházba igyekvő tömeg között. Vállukon duzzadt átalvető. A zálogház ismert közönségéből eddig hiányoztak. Szinte hihetetlennek látszik, hogy a a vendég hazatérjen. A vendég késő este elbúcsúzott és az egész család kikisérte. Özv. Szablyár Józsefire lámpát tartott a kezében. Ahogy az ajtón kiléptek, a csőcselék megrohanta őket, a lámpát kiütötte Szablyár Józsefné kezéből és bottal, dorongokkal, téglákkal, készei össse-vissza verték a meglepett családot. A két ártatlan leányt olyan súlyosan megsebezték, hogy azonnal mentők szállították el, Szablyár Józsefnét forró lúggal leöntötték és orvosi látlelet szerint súlyos szembajt okoztak. A sikoltásokra és az ütközet zajára megjelent a sarki rendőr és több szomszéd, akik a megsérülteket gyorssegélyben részesítették. A rendőr felirta a hat támadó férfi és hét nő neveit, akiket másnap ki is hallgattak a rendőrségen. Mi történt, ki bujtogatta fel a cselédeket? Azt konkréten nem tudják, csak sejtik. Az izgalmas éjszaka után a család rögtön feljelentést tett a rendőrségen és az ügyészségen. A feljelentésnek eredménye még nincsen, a bűnösök szabadlábon járnak. Ez a tudat növeli a csőcselék agresszivitását. Az egyik nap, most a botrányos este után, azt kiáltották Szablyárék felé, hogy: __ Csak jöjjenek a sötét esték! Hiába történt akkor a rendőr közbelépése és a szomszédok általános felháborodása, újabban jelentik. hogy ás egyik leányt megint megtámadták és a kezeit késsel véresre szurkolták. Az özvegyre újra lúgot öntöttek. És napról-napra fordulnak elő a legmegbotránkoztatóbb inzultusok, sértegetések, támadások és tettlegesscgek. A Szab- lyar család magárahagyatottan kénytelen tűrni egy huszonnégymilliós, volt likörgyártulajdonos cselédségének kíméletlen terrorját, ami már-már Csikágó alvilági életének rémségeire emlékeztet. falu népe fölkeresse a zálogházat. Egyiküket meg is szólítom. — Mit akar itt bácsi? Kérdéssel válaszol. — Mondja urfi, ide szoktak járni a szegény emberek 1 —■ Már akinek muszáj, idejön, ha máshelyt nem kap pénzt a holmijáért. Mit hozott bácsi? Csikordit egyet a fogán. Rajta is erőt vesz a rés- tolkeűés. Azért előbb megmagyarázza, hogy, miért kelleti a zálogházba jönnie. — Négy gyermekem jár a gyalui oskolába. Eddig járhattak mezítláb, de hogy az idő hűvösre fordult, már kékülni kezdett a lábuk. Tovább nem tudjuk nézni, hallgatni a köhögésüket. Pénzünk nincsen, munka nem akad, erre az asszony lehúzta az ágyról a cifra térítőkét. Mit gondol urfi, mennyit kapok értük?-— Azt hiszem semmit — rontom el a kedvét. — Ne tréfálkozzék a szegény emberrel, fordul el sértődötten, s pár erélyes mozdulattal elsöpri az útjában álló gyönge városi népet s eltűnik az ajtón át. Néhány pillanat múlva azonban csalódottan fordul ki. — Igaza volt urfi — vallja be — most mi a fenét csináljak, hová menjek? Olyan tanácsot adni nem tudok, aminek az alapján liazaviliessc a gyermekeinek a négy pár cipőt. Az ember egy ideig tanácstalanul nézi a házakat, aztán tovább bandukol, eltűnik az embertömeg között, amelynek nagy része szintén súlyos láthatatlan átalvetőt cipel a hátán, teli téli gonddal, bajjal, nyomorúsággal, jövőtlenséggel, problémákkal, fekete gondolatokkal és keresi a nemlétező zálogházat, ahol ezt az életpusztitó terhet elhelyezhetné. Ilyen zálogház, sajnos nincs sehol a világon, — Húszezer pengőt sikkasztott a Meinl-cég pénzbeszedője. Budapestről jelentik: A világhírű Meinl kávécég feljelentést adott he egy Gebauer József nevű 30 éves pénzbeszedő ellen, aki körülbelül. 20 ezer pengőt sikkasztott a cégtől. Gebauer feleségével valószínűleg Becsbe szökött. D. Már a falu népe is a zálogházba jár A gazdasági nyomor odajuttatta, hogy a legszükségesebb holmiját is eladja, csakhogy élni tudjon
