Keleti Ujság, 1930. szeptember (13. évfolyam, 192-215. szám)

1930-09-05 / 195. szám

Xlll. ÉVF. 195. SZÁM.

msőööaimmKtümÍBKát (tmamaimuMr

5

Isten igáj

. 1 1 ...*

Az erdélyi magyar sors Nyirő József uj regényében

Irta: ZÁGONl ISTVÁN

Nyirő József uj regénye fölött sokan sokat gondolkozunk és a holnapnak, holnaputánnak, az eljövendő időknek olvasói is megtalálják benne az irásmüvészet kivételesen áldott szépségeibe rejtett, öltöztetett meggondolkoztatót. Amikor a két kötetnek utolsó tábláját is ráhajtja, rásimogatja az ember a végigolvasott oldalakra, úgy érzi, hogy gazdagabb lett egy szeretettel, ennek a megszeretett könyvnek a szeretetével, ami maradandó uj java az erdélyi léleknek s ami a megpróbáltatások jármában görnyedő erdélyi élet elé az őstehetség erejével kapufélfákat farag ki s ezekből magasra felállítja a székely kaput, hogy aki ezen benéz, lássa egy népnek tragikus viharral vert, megtépett, hajótörött életét és a feladatokat, célmegtalálást, amire e népnek megszenvedett sorsa kötelez.

Egy embernek az egyéni élete, amely kibontakozik, megtörik és a földrehullásból felegyenesedik abban a történelmi folyamatban, ami ennek a nemzedéknek jutott osztályrészéül. A regény ott végződik, ahol az uj történelmi korszak kezdődik s végződik abban a felismerésben, hogy az erdélyi magyar életet nem eltemetni és elgyászolni kell, hanem romjaiból egészen újból kezdeni. Amikor valamennyien lehajtott fejjel, megtört nyakkal, megroppant lélekkel állottunk meg a nagy határkőnél és néztük a lábunk előtt porbarajzolódott hirt, amit megcáfolhatatlan valóságként vetítettek elénk s ami a tragikus összeroppanás szomorúságában is naiv hiszékenységgel táplált utolsó reménységet szétzúzta. A regénynek a hőse szétfoszlott életegzisztenciájának és az elveszett hazának romjain, amikor népének tragédiájával az övé is beteljesedett, a lelki és testi erőnek csodálatos megfeszitésével megindítja a malmot, amely nemcsak a maga számára őröl, mert vám nélkül, ellenszolgáltatás nélkül kell most már juttatni az egyéni értékekből, munkából jelentős részt összességünk, a népjövő számára, mert az egyéni élet nem az emberé már, hanem a népegyüttesé s annyit ér, amennyi értéket jelent ennek a kollektivitásnak számára. Az örömet a család, a gyermek hozza, akié a föld és a jövendő, az erőt az Isten iránti alázat, mert e hivő szellem adja a tisztult boldogságot. Az isteni rendelésnek felemelő hite a boldogan vállalt, megtartó iga s ebben a meggyőződésben nyugszik meg az a hányatott élet, amit a sors a papi reverendából ejtett ki.

Amíg idáig eljut a regényben az erdélyi ma-, gyár, átéli azt a tragédiát, amelynél súlyosabbat, megrázóbbat nem kapott nép ebben a világháborúban. Az a nép, amely a maga szegénységének munkaerejével, virágos leikével tündérkertet varázsolt az erdélyi Kárpátok fenyves rengetegei között s amelynek meg nem érdemelt kínszenvedéseket kellett átélnie, hogy azt az arasznyi kis földet megtarthassa. Székely sors az, hogy magárahagyottan indul cl a gyermek az életutalt rengetegein, az özvegy édesanya utolsó pár forintjával, szerető csókjával, gyalog cipelve ki a kis ládát az indóházhoz, nem vezeti senki, nem tudja hova jut, csak önmagában bizik és kitéphetetlenül temeti be leikébe azt a vágyat, hogy olyan emberként térhessen vissza, ki segíteni képes a nyomorból magasabbra emelni a földet. A népnek a szegénysége hü utitársként szegődik azonban az elindult székely gyermek mellé s az iskolapadban, az érvényesüléshez vezető ösvényeken, a törtetésben mindenütt viseli ezt a hendikepet mások között, terhe alatt sokan kidőlnek, elhullanak, megtévednek. Az ifjú theológus, kinek tüdejét a nyomor és erőfeszítés betegsége fojtogatja, összeesik felszentelése előtt, a kápolna kőlépcsőjén s utolsó sóhajaival azt suttogja, hogy nem akar meghalni, mert otthon várnak rá. Hányán vannak, hányán voltak, akik igy estek el és nem tudtak visszatérni az otthoni indóházhoz. Vannak, akiket az elhagyatottságban a züllés fenyeget, még akkor is, ha a faluvégi napszámos házból az egyetemeken átküzdötték magukat-. De otthon boldog a nép, ha munkáját nyugodtan végezheti a maga földjén s való igaz, hogy nem tettünk meg minden megtehetőt annak idején ennek a boldog nyugalmának megőrzésére, hanem a szent szegénységére is rátörtek a kizsákmányolok s akiknek hivatása lett volna az őrködés, nem értették meg a földbegyökerezett népleiket. Az évezredes ősi föld megindult a talpak alatt s ez a probléma bontakozott ki akkor, amikor hirtelen váratlan hirt kiáltottak át hegyről-hegyre: háború.

Nyirő József pontosan beszámol arról, hogyan maradt abba a háború kitörésével a faluban a munka, hogyan szakadt meg az életfolyamat s mit hittek az emberek arról az ismeretlenül jött világ- fordulatról, amit a tömeg éljenzéssel fogadott s aminek igazi rémét későn ismerte fel. Érzéseket, élményeket ad elő híven, az első katonavonat indulásától, a városok mozgósitási képétől, a felvirágozott szegény katonától, az ápolónői ruhát öltött divattól nemcsak addig, mig özönével tolták haza a frontról a sebesült „véres paraszt“-ot, kitől közömbösen fordultak el itthon, hanem addig, amikor a front mögötti országban is mindenki nehéz sebesültje lett a háborúnak, hadiállapotnak. A szegény Székelyföld népét pedig kiverte a falvakból a háború s megindult a menekülés óriási gyászmenetc, mintha „az ezer esztendő óta most először megmozdult nép önmagát kisérné a sirba.“ S ekkor következett az a fejezete az életnek, amit az iró azzal magyaráz, hogy ellopták a földről az igazi evangéliumot. A borzalmak évei jöttek, melyekben az egyéni tragédiák megrázó sokaságát úgy vonultatta fel, hogy az olvasónak utólagos szivfacsarodással kell látnia, mi volt az, amit átéltünk. A bénák, özvegyek, őrültek, bélpoklosok, kenyérjeggyel sorbán- állók, járványos betegségek haldoklói, eszeveszett duhajok közé már-már hazáig ömlött a harctéri vérfolyam s a harangok után rákerült a sor a templomi orgona legendás utolsó sípjára, hogy az is elnémuljon. S mikor békéért imádkozott minden jólélek, akkor az a tömeghang, amely éljenezve fogadta a háborút, a forradalom éljenzésében tört ki, mint a fejvesztett keserűség megállíthatatlan kicsordulása.

Mindezt átéltük és Nyirő Józsefnek a regénye

(Kolozsvár, szeptember 3.) A CFR újabb meglepetéssel szolgál. Nem régen elrendelték a forgalmi tisztviselők vizsgáját és ezzel kapcsolatosan került napvilágra a CFR-nek egy olyan intézkedése, amely ritkitja párját, mondhatni az egész világon. Ebben az évben úgynevezett repülővizsgáló bizottságok járták be az állomásokat. A tisztviselőket azonban nem vizsgálták, hanem

a szó szoros értelmében levizsgáztatták, úgynevezett forgalmi vizsgát kellett tenniük. Elgondolható, milyen nagy megpróbáltatást jelent kivált az idősebb tisztviselőkre nézve egy ilyen váratlan vizsga. Eddig pontosan intézték a hatáskörükbe tartozó forgalmi ügjdetet is. ügy, hogy teljesen érthetetlen előttük, miért szükséges a vasut- igazgatóságnak, hogy újból vizsgázzanak ebből a tantárgyból. A vizsgák megtörténtek. Nem egy esetben történt meg, hogy a tisztviselő ismerte az anyagot, de nem tudta a szükséges szakkifejezéseket használni. A bizottságok eltávoztak s a tisztviselők tovább folytatták munkájukat. A napokban aztán nagyon sok tisztviselőt váratlan meglepetés ért.

A vasutigazgatóság mindazokat a tisztviselőket, akik elbuktak a forgalmi vizsgán, fegyelmi bizottság elé állította.

Hogyha valaki nem válaszolt a kellő felkészültséggel a feltett kérdésekre, eddig az volt a szokás, hogy újból vizsga elé állították. Ezúttal azonban minden indokolás nélkül egyszerűen fegyelmi bíróság elé állítják a tisztviselőket. A CFR igazgatóságának ezt az intézkedését többféleképpen magyarázzák. Tisztviselői körökben arról beszélnek, hogy a vasút vezetősége ilyen utón akarja eltávolítani a tisztviselők nagy részét. Azok az inspektorok, akik a forgalmi vizsgát vezették, a tisztviselők szerint egy kivételével, akit már nyugdíjaztak, elég humánusan bántak a vizsgázókkal. Ez a körülmény viszont még komplikáltabbá teszi a kérdést. A vasutasok szerint az elbuktatásokat tehát részben az említett főtisztviselőnek tulajdonítják.

Más panasz is van a CFR ellen.

Mostanában ugyanis gyakran megtörténik, hogy a Rapidon, mely különben mindenki által elismert nyugateurópai nívójú vonata Romániának,

elénk vetíti a mesteri színekben mélyről feltárt képeket, hogy az erdélyi magyarságra szakadt tragikus fordulatba ezzel vezessen be. A végzett jött, ami készületlenül lepte meg „a saját történetével el- vakitott népet.“ Az impériumról és a hatalomról csak akkor tudtuk meg, hogy mit jelent, amikor ellenünk fordították. A szenvedések, a földönfutás csak ekkor kezdődtek, amikor mindent elveszettnek hittünk. A nemzeti jog mártírjainak tömegei kerültek ki a hontalanság országutjárá s 'á régi haza földjén a nép mint halott terült el. A nép a székely hegyek közül elhozta a borjúnak az árát a hivatalából az uccára kivetődött martir családi nyomorának enyhítésére, mert a jó ember iránt ösztönös a népnek a szeretete. De amikor minden szomorúság össze kellett volna hogy olvassza együttérző egy lélekké a szenvedőket, megjelent az egymás elleni bujtogatás ármányos rossz szelleme a magyar faluban is. Az uszító, egymásra törő, el gáncsoló ellenségeskedés, mely betetőzné a tragédiát, eltemetné a jövőt. A magábaszálló hitnek akaraterős meggyőződése kellett és kell ahoz, hogy az elcsüggedt aléltságba belekiáltsa a felrázó „meg- kiáltás“ -t, hogy megmutassa az életcélt, visszaadja az életnek a gyászfátyolok közt elhomályosodott értelmét s hozzá az önbizalmat.

Nyirő József megindította ennek a meggyőződésnek csodát mutató erejével az utszéien rozogán, bénán maradt, berozsdásodott rokkant malmot, hogy a földnek szolgálatában álljon. Mert a föld az ur s .a külső impérium alatt a lelkek belső impériuma keli hogy kitisztuljon, amit nem vehet be semmi földi hatalom. A regény nagy irás, a mi életünk leghatalmasabb témájába ragad bele és megráz, hogy a lélek viharain át kivigyen az élethivatás megtalálásának. partjára. A föld, a mesékkel, bearanyozott tündérvidék a székely hegyek közt ma is olyan szép, mint amilyennek Nyirő József ragyogó művészete leírja, a nép nyomora azonban megsokszorozódott teherként nehezedett azóta is rája. Nyomasztó súlya alatt meghajlik a délcegen nagyra nőtt fenyő is már. Élni és dolgozni kell ezért a népért s ezt vési meggondolkoztatón az erdélyi lelkekbe „Az isten igájában“ s ezt az isteni igát, ahogyan vállaljuk, olyan értéket, szolgálatot nyújtunk az uj történelmünknek.

— egyetlen helyre több helyjegyet, úgynevezett tichcltet adnak ki. A Rapid utasainak jegyeik mellé tehát minden alkalommal ezeket a pótjegyeket is be kell szerezniök, de mindenesetre az az előny, hogy mindenkinek meg van a biztos helye, köny- nyebbé tette az utasoknak ezt a kiadást. Éppen csak abban a nehézkességben volt sok hiba. amely- ivei ezeknek a tichetteknek a megvásárlása jár. Ugyanis, mint mondottuk, ez egy egészen külön jegy, amelynek ára nincs előre belekalkulálva a tulajdonképpeni jegyért fizetendő összegbe s igy például az, aki külföldi menetjegyirodában .váltotta meg jegyét a román vasútokra, ha a határon átlépve a Rapidon akarja folytatni útját, utólag kell hogy beszerezze ezt a jegyet.

Többször előfordult az a kellemetlen eset, hogy a Rapidra felszálló utas, mikor a tiekett számaiból nagynehezen megállapította, hogy melyik kocsi, melyik kupéjának, melyik helye is van fenntartva az ö részére, abban a meglepetésben részesült, hogy az illető hely már cl volt foglalva, Ilyenkor persze a kalauzhoz fordulás következett, aki a reklamációra természetesen felülvizsgálta az elfoglalt helyen talált utas tichettjét is s most aztán

kiderült, hogy annak is teljesen szabályosan, ugyanarra, a helyre van kiállítva jegye.

Az történt csupán, hogy az egyik utas, mondjuk Kolozsváron, a másik pedig valamelyik más romániai városban váltotta meg jegyet és a hozzávaló tiehottet.

Ez megint adminisztrációs hiba. Ha gondosan ügyelnek a Rapid körüli dolgokra, akkor nem történhetik meg ez az eset. Amint tudjuk, a Rapid tichettjeinek szétosztását az egész ország területére a bukaresti vezérigazgatóság egyik osztálya végzi, amely az egyes állomások felvevő képessége arányában állapítja meg az odaküldendő tiehettek számát. Az már azután elnézés következménye lehet, hogy ugyanarra a helyre szóló jegy kiállítására több állomási pénztárt is feljogosítanak.

Képzelhetni azután, hogy milyen egyáltalában nem irigylésre méltó szituációba került az. az utas, akinek reklamációjára a kaluz leigazoltatja a másik békés utazót.

Umbh panss»f! a CFR ©lton

A vasutigazgatóság tegyeSmí bizottság «Eé állítja azokat a vasutasakat, akik a fforgaSraii vizsgán eSUuktak