Keleti Ujság, 1930. augusztus (13. évfolyam, 166-191. szám)

1930-08-04 / 169. szám

14

XIII. «VF. IW. SZÁM,

wasamutotát* ___

A mezőségi Katonáról indiait el mttwészi

tatjára Kóry József*,

aki megnyerte a párisi képzőművészeti akadémia szobrászati nagydifái

(Kolozsvár, augusztus 2.) Megírta a Keleti Újság, hogy a párizsi képzőművészeti akadémia ezévi szobrászati nagy diját pompás figurális kompozíciójával Kóry József nyerte meg. Ebben a kitüntetésben tudomásunk szerint 30 éven belül magyar művész nem részesült. Az Illusztrátionban nagy cikket közölnek a párizsi képzőművészeti akadémiáról, Bouchard Atelier-jét egy képben be is mutatják, melyben Bouchard tanítványaival van ábrázolva, előtérben a két díjnyertes fiúval, Kóry Józseffel és a római nagy dij nyertesével, Bizettel. A hatalmas és minden építkezési stílust magában foglaló épületcsoport, mely valamikor IV. Henrik francia király elvált feleségének volt kastélya, minden szempontból harmonikus és tiszta légkör ahhoz, hogy egy művészi erőkkel rendelkező fiatalemberre a miiiő megfelelő varázsával hathasson.

Kóry József útja a mezőségi Katonából Párizsba

Középtermetű, kékszemü férfi. 26 éves. Magyaros szőkesége, mozdulatainak és beszédének mérsékelt és higgadt modorában van valami különösen erdélyi, valami tipikusan mezőségi. Kóry József, azok közé a mezőségi gentrik közé tartozik, akiknek lelki adottságai bővebbek voltak, mint a szántóföldek és legelők, de belső gazdagságát határokon is túl bővitette, nem vitt a szomszédos urak passzivtásá- ban és hunytszemü vigadozásában, a korcsmárosnak és cigánynak semmit. Mert nem js vihetett. Ő még a pendelyben is ritmikus vonalakról, színekről és formákról álmodozott.

A szászvárosi, majd a dési gimnáziumba járt. Vakációkon hazament szülőfalujába, a kolozsmegyei Ka. irmára, ahol szülőfaluja nagy "szülöttje a bált valamivel idősebb Barcsai Jenő erőteljes és széles menetű művé szí próbálkozások közt indult fejedelmi jövendő elé Együtt'mentek aztán a dombokra, ahol pompás vonalú bivalyok, szolid bárányok ós csendes tekintetű barmok leéritek, s ahol százszor és százszor jelent, meg előttük a pásztor, a mezők jámbor cuibare, abinek világa Teokrítostól napjainkig a művészet egyik korlátozója. Valami csendes fék, mely a művészi ábrázolásban n sokárcu világot a maga valóságában az egyszerűséghez viszi vissza.

Kóry József 1922-ben érettségit tett Dósén, azután a'kisebbségi fiuk réveteg tapogatózásával indult el pályát keresni. Gyógyszerésznek ment. Közben elvégezte a katonaságot. Már Kolozsváron ismert egyéniség volt a szimpatikus aktiv katonatiszt, aki a társaságokban biztos arcismerettel és bámulatos gyorsasággal vetette papírra az ott lévők karrikaturáját. De neki a rajz és föátés csak előtoma volt. Egész lényét a világ és em. berek plasztikus átélése ihlette a müvéseetben. Nehány esztendei hányódás után, 1928 januárjában kikerült Párizsba, ahol az Ecole Nációnál Superieur dtís Beaux Arts hallgatója lett a Henry Bouchard vezetése alatt álló szobrászati fakultáson. Azóta alig, alig hallottunk róla.

A „francia Munkácsi“ utódai

. Kóry József elmeséli párizsi éveinek jelentősebb epizódjait, hosszasan beszél osztálytársairól és mesteréről, Bouchardról, akinek irányítása és minden nacionalizmusön felülálló művészi felfogása mellett a legteljesebb mértékben lehetővé vált neki dolgozni és eredményeket érni el.

— A hallgatók közül igen sokan voltak, akik azt képzelték, hogy én odahaza lobogó ingujjal, paripákon száguldók, legtöbben semmit sem tudtak arról, hogy az egy „francia Munlcácsin” kivül dicsekedhetnek-e a magyarok művészekkel, de Bouchard csodálkozva beszélt Izsó Miklósról, Fadrusz Jánosról, Páll Lászlóról, Munkácsi Mihályról, Ripl Rónairól, Eerenezi Istvánról, Szi- nyei Merse Pálról és Benedek Péterről, akit a ma élők közül a legnagyobb magyar festőnek tartott. Többször hívott meg teára, bemutatott a családjának, ami egy idegennel szemben igen nagy kitüntetés volt.

— Mikor munkáimat megmutatta a tanítványainak, felhívta a figyelmüket arra, hogy egy az egyszerűségekhez közelálló,művészről van szó, akitől ma, mikor a XX. századba lépő irányokon és izmusokon túl a művészet megint valami különös naturálizmus felé orientálódik, csak tanulhatnak.

A régi barát támogató karjai közt

— Legfelejthetetlenebb párizsi élményeim közé tar. tónk, amikor a Caffée Dóméban Barcsai Jenővel, a 15 éve nem látott barátommal találkoztam. Barcsai az enyedi tanítóképző elvégzése után egy évig a harctéren katonáskodott, majd szerény anyagi körülményei ellenére -is felment Pestre továbbképeztetnie magát. A művészkörök figyelmét hamar magára vonta egyévi londoni tartózkodása után 1922-ben a Britisch Muzeum

rézkarcot vásárolt tőle. A magyar állam ösztöndiján már három éve kint van Párizsban, ahol a Grand Palais tárlatain állandóan kiállít. A neve széles körökben ismert már. Eleinte Picasso és Derain nyomán indult, majd hamarosan egyéni stílussal vonta magára a figyelmet, a színektől eltért és mindazokat a problémákat, melyeket a festők eddig szinhatásokkal értek el, tisztán grafikai bravúrral hozta ki. Megfelelő formakulturával rendelkezve, a formáknak igen nagy jelentőséget tulajdonítva, hamarosan észrevették. Legérdekesebb az, hogy csendéleteit, melyeket eddig a festészetben szinhatásokkal hoztak ki, a rajzban oly újszerű részletezéssel oldotta meg, hogy lehetetlen volt fel nem figyelni rá.

Középtermetű, uagyszakállu ember, magas homlokkal, gondolkozó, mindig komor tekintettel egész lényében van valami tragikus, ami tájképei sötét tónusában is kifejezésre jut.

Mikor hosszú távolléte után ismét bemutattak neki, elérzékenyedve és csodálkozva próbálta felidézni bennem a Katonán megismert kis mezitlábos fiút, akivel hosszú nyarakon keresztül együtt próbálkoztunk a ceruza ós ecset kezelésében a messzi lévő drága erdélyi falucskában. Attól kezdve csaknem mindennap találkoztunk.

A siker útja

Neki már nagyszerű összeköttetései voltak a párizsi művész és mecénás világban. Az ő útmutatása és támogatása folytán jutottam be a párizsi pénz- arisztokrácia társaságaiba, ahol portrék mintázásával nem egy komoly értékelő szót kaptam, emellett azonban kereseti lehetőségekhez is jutottam. Hazajövet az Omega Six autók tulajdonosával jöttem Zűriekig, aki ígéretet vett. ki tőlem, hogy ősszel, mikor ismét találkozunk Párizsban, a mellszobrát elkészítem.

Kolozsváron az Avram Janeu-szohor megmintázására kaptam pályázati felhívást, ennek fejében a város 30 ezer lejjel támogatott, tanulmányaim tovább folytatásában. A tervezetet ezen a nyáron fogom elkészíteni.

Barcsaival sokat beszéltünk arról, bogy majd egyszer Kolozsváron együtt, fogunk rendezni egy kiállítást.

Végül a szobrászat mai irányairól és képviselőiről beeszélt Kóry Jóska. Elmondja, bogy az elsők között a tavaly elhunyt Boiii'dellet kell említenie, aki Rodin realizmusával elsőnek szakított, s akit már pályája kezdetén ékesen szóló romantika fűtött és patetiktts expresszionizmus kisért. Monumentális kompozíciói az nrcheikus görögökével rokon. Gigászi álmai vannak, tüzes temperamentuma és talán ez a legtalálóbb, ami megkülönbözteti lakonikusabb nagy kortársaitól Despiau.

E. Kovács Gyuír,

a kolozsvári tragikus

írt»: Pataki József

Egy maszkirozó-asztal, rajta tükör és festékesláda. Előtte nádszék. Egy állótükör. Egy szekrény, kopott ka- rosszék. Ennyiből állott a bútorzat. A falakon képek: Katona-, Shakespeare- és Molliére-illusztrációk, melyeknek egy része most már a Nemzeti Színház múzeumában van. A régi kolozsvári színháznak ebben a kis szobájában öltözött E. Kovács Gyula, a kolozsváriak ünnepelt tragikus-színésze.

Ez a kis szoba kizárólag az övé volt. Rajtakivül senki sem öltözött benne. Ha játszott, már délután négy órakor megjelent, az öltözőjében és hozzálátott a masz- kirozáshoz. A szakállát szálanként ragasztotta fel. Ha-, nem aztán olyan is volt ám az, mint az igazi szakáll. Aki ránézett, akár meg is esküdött volna, hogy az állá- ból nőtt, ki. Sokat adott a külsőségekre is. Jelmezben, maszkban mindig a leghatásosabbat szemelte ki magának. Már ezekkel is jellemezni kívánta az ábrázolandó alakot. A külső illúziót kortársai között senki sem tud- !a úgy felkelteni, mint ő: de a belsőt is kevesen. Hatalmas, imponáló alakjával Lear királyban olyan volt, mintha maga Jupiter szállt volna a földre. Bánk bán-ja Árpád apánkat juttatta eszünkbe. Otlielló-bau sötét olajbarnára festett és simára borotvált, klasszikus metszésű nemes arcával olyan szép volt, hogy Desdemoná- nuk iránta való szerelmét egészen természetesnek találtuk. Othello különben egyik legjobb szerepe volt. Éu ebben láttam először és már első megjelenésével magával ragadott.

Ebben a szerepben senki sem markolt belém úgy, mint ti. Sem Gustavo Salvini, sem Novclly, sem Szaes- vay. Azok az Othellók, akiket előtte láttam, mind úgy jöttek be a színre, hogy érdeklődéssel hallgatták a mellettük lépdelő Jágók beszédét. Kovács Gyula azonban egyáltalán nem figyelt Jágóra, hanem teljes elmerülés- ben nézett nagy ábrándos szemeivel a semmiségbe. Látszott rajta, hogy Desdemonára gondol. S amikor végre Jágó szavaira felelnie kellett, unott hangon s kissé

V

ţs

Minden fénykép sikerül az tij KODAK Hawk-Eye-géppel

A legújabb Kodak gyártmány a 6x9-es P: S,3

aaastigmáju Hawk-Eye a legalkalmasabb amatőrök részére. Erős, egyszerű és mindig felvételre kész. Csak irányítania és ekszponálnia kell, a többit bízza reá. Ne vegyen drágább fényképezőgépet amíg nem nézett meg egy

UJ KODAK HAWK-EYE

F: 6,3 enasligmáju

1.8SO ielos fényképezőgépet.

Csak elsőrangú Kodak filmeket és papírokat használja.

fKÖdákfíÜml

Bouchard és Maillot-től. Despiau-t tartják korunk legnagyobb portrétistájáuak, fejeinek eleganciája, gazdagsága a római, görög, gótikusokkal vetekedik. Bouchard alakjainak komolyságával csaknem építészetileg felépített, kiegyensúlyozott konstrukciójával a plasztika legnagyobb mestereit juttatja eszünkbe: az egyiptomi szobrászokat. Klasszikus hatásokat ér el Maillot kellemes tömegarányaival, aki egyszerű dekorativ vonallal foglalja össze mondanivalóját. Talán összes kortársai között reá lehet mondani, hogv telt formáival ideálisan szobrászit teremt.

Kóry József magáról igen szerényen beszél és nem akar se véleményt mondani, se véleményt mondatni szobrairól addig, amig nem ismeri meg azt az erdélyi publikum, de a francia lapok kommünikéi után bátran mondhatjuk, hogy az erdélyi szobrászművészeinek egyik legnagyobb ígérete. K.

bosszankodva szólalt meg, mint akit legkdevesebb álmából felébresztenek.

Nagyszerű volt ez a bejövetel, mert mindjárt megmutatta a szerep lelkét és láthatóvá tette azt a rendkívüli nagy szerelmet, amely a tragikum csiráját hordja magában, A doge előtt nem hajlongott szolgamódra, mint némely Othello, hanem egyszeri főhajtás után méltóságteljesen állott meg. A méltóság különben egyéniségében volt. Nemességét még a legvehemensebb kitöréseinél is éreztük s a tragédia stílusából sohasem zökkent ki.

Nagy beszédét, hogy miként szerette őt meg Desde- mona, igen színesen mondotta el, de egy kissé tulünne- pélyesen s egyes szavakat erdélyiesen megnyujtva. Szerepének ezt a részét — talán éppen mert nagyon ki akarta emelni — általában a kelleténél patétikusabbnak találtam. Ám annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor a féltés gyanúja ébredt fel benne. Mert az addig inkább szavaló és magyarázó Kovács Gyula ettől a perctől kezdve a szenvedélynek olyan őszinte, természetes és mégis olyan elementáris hatású hangján szólalt meg, amilyet csak a legkiválóbb színészek szájából lehet hallani. Attól a perctői fogva, hogy Jágot torkonragadva a földre teperte, tőle neje hűtlenségéről bizonyitékot követelve, már nem is beszélt, hanem a vad szenvedély visszafojtott rekedt hangján suttogott, lihegett és hör- gött. Itt már nem Kovács Gyula volt, az ünnepelt színművész, hanem Othelló, a velencei mór. Itt már nem látszott játékán semmi kiszámitottság. Itt csak azt láttuk, miképpen lesz egy kis szikrából egyre fenyegetőbb tűzvész és végül önmagát is elemésztő lángtenger.

Kovács Gyula nőtt a szerepével. Egy kissé megtört, de azért erőteljes hangja valódi szenvedély visszafoj- tottságában is szárnyalt, emelkedett, fel-fel a paroxis- musig. Othelló nagyon kényes szerep, mert az ártatlan Desdemona kínzása és megölése miatt könnyen ellenszenvessé válhatik. Kovács Gyula Othelló-ja elejétől végig rokonszenves volt. Sajnáltuk, féltettük, bár féltünk is tőle. Mert az ő lényében az erő és méltóság mellett volt valami szent tisztaság is. Amikor megtudta, hogy Desdemonát ártatlanul ölte meg, valósággal megmerevedett. így állott percekig, megölt hitvesét döbbenetes fájdalommal nézve, miközben két orcáján végigperegtek a könnyek. Otbellójában nem is talált a kritika semmi