Keleti Ujság, 1930. augusztus (13. évfolyam, 166-191. szám)
1930-08-25 / 186. szám
XIII. 1SVF. 186. SZÁM. IQsowggi (Tudósités eleje az I-ső oldalon.) Az erdőpanamák gyannsitotifai Szováfán A Viitorul, a liberálisok hivatalos lapja a Tiberiu Vornic-féle csiki erdőpanamával kapcsolatban közöl érdekes értesüléseket. Szerinte néhány héttel ezelőtt Junian igazságügyminiszter Penescu vizsgálóbirót küldte Erdélybe, hogy különböző helyeken vizsgálatot folytasson. A vizsgálat eredménye hatalmas aktahalmazra nőtt fel és a Viitorul azt állitja, hogy nagyon kompromittáló adatokat tartalmaz néhány erdélyi nemzeti-parasztpárti politikusra vonatkozólag. Ezek a nemzeti-parasztpárti politikusok megtudták, hogy' ellenük gyanúsító adatokat gyűjtenek és Szovátán fölkeresték Maniu Gyulát, akinek figyelmét felhívták arra, hogy Junian politikai célzattal folytattatta le ezeket a vizsgálatokat s azokkal a parasztpárti frakció akar operálni az erdélyiek ellen. Maniu egyelőre az üggyel kapcsolatban a küldöttség előtt nem tett nyilatkozatot. Besszarábiába csendőrsegitséget kér a szorongatott zsidóság. Bukarestből jelentik: Amint a Keleti Újság jelentette,- a beszarábiai Bălţi városban és környé- \ kén újból felujultak az antiszemita mozgalmak. 1 Ezzel összefüggően Landau zsidó képviselő memorandumot nyújtott át a besszarábiai tartományi igazgatóságon. Rámutatott arra, hogy a lakosság vagyon és életbiztonsága komoly veszedelemben forog és kérte a hatóságokat, egyes helyeken erősítsék meg a esendőrségeket. Jorga „morális forradalmat“ hirdet. Jorga, aki közismerten a személyiségek kormányának a hive, a Neamul Românesc egyik utóbbi számában azt irta, hogy a pártok rendszerének megszüntetése __ hogy azt azután az ország értékes egyéniségeinek munkájával helyettesítsék —. nem államcsíny, hanem csak morális forradalom. A Dimineaţa a cikket kommentálva megállapítja, hogy minden attól függ, ki végzi el az értékes egyéniségek szelekcióját. Ha ez az ország lakosságának munkája lesz, a szavazati jogok alapján, akkor demokráciáról van szó, ha azonban egy személy, akkor a diktatúra esete áll elő. A lap felteszi a kérdést Jorgának, hogy a két eshetőség közül melyiket választja. Kétségtelen, hogy a jelenlegi választási törvénynek vannak hibái és igy mindenesetre annak megváltoztatására van szükség. Wyoic állam miniszterei wesznels részt a varsái asrrárkomterencián (London, augusztus 23.) A varsói agrárkonferen- cián Bulgária, Csehszlovákia, Észtország, Jugoszlávia, Lengyelország, Lettország, Magyarország és Románia földművelésügyi miniszterei fognak résztvenni. A varsói lapok beavatott helyről szerzett információk alapján azt Írják, hogy a nyolc résztvevő állam delegátusainak értekezlete három bizottságban fog dolgozni. N 0 w 0 8 0 u A vese, hólyag, epe és gyomorbántalmak egyetlen és biztos gyógyszere a hires FAPTAJIÁS* LITHYNIA }> GYÓGYVÍZ. Kapható mindenütt — Főlerakat Clujon: Goldmann Izsák, Piaţa Mihai Viteazul 15. © w! T Az első bizottság a kereskedelmi és agrárhitel-politika problémáival, a második állategészségügyi kérdésekkel és a harmadik az államok közötti gazdasági együttműködés ügyével fog foglalkozni. Meg fogják tárgyalni az export megszervezését, standardizálását és normalizálását. Ez a nemzetközi értekezlet tulajdonképpen csak bevezetője lesz egy újabb konferenciának, amelynek az lesz ;a hivatása, hogy megalakítsa az agrárállamok ligáját. A lengyel kormány gondosan készíti elő a konferenciát és már a varsói értekezleten javasolni fogja a képviselt államok földmivel ésügyi minisztereiből állandó ak. eióbizottság megalakulását. (Párizs, augusztus 23.) A Matin belgrádi jelentése szerint a román-jugoszláv gazdasági tárgyalásokat közelebbről a jugoszláviai Veldesben folytatni fogják. A tárgyalásokon a két ország agrárszakértői jelennek meg. Elhalasztják a kisebbségi tanárok román vizsgáját (Kolozsvár, aug. 23.) A kisebbségi tanárok román- nyelvű vizsgája, amint azt a Keleti Újság annak idején megírta, augusztus 25-én reggel 8 órára volt kitűzve az ország több városában működő vizsgáztató bizottságok előtt. Most azután a bukaresti lapok legutóbbi számában valamennyiben azonos szöveggel a következő kommüniké jelent meg: „A közoktatásügyi és kultuszminisztérium köztudomásra hozza, hogy a kisebbségi tanárok románnyelvü vizsgája, amely augusztus 25-re volt kitűzve, egy később megállapítandó időpontra halasztatik.“ Most már az érdekelt kisebbségi fan árok igazán nem tudhatják, hogy románnyelvü vizsgájuk meg lesz-e, most lesz-e meg, vagy pedig elhalasztják, vagy esetleg másnap kell előállaniok a vizsgálat letételére. A kisebbségi tanítókra vonatkozólag a Patria határozott hirt közöl, mely szerint a tanítók a kolozsvári Regina Maria líceumban vizsgáznak, hétfőn, augusztus 25-én reggel 8 órakor, ellenben Nagyszebenben nem tartanak a tanitók résaére ilyen vizsgálatokat. l/jafeb lopás történt a hrád- radai tizenkét apostol arany íbá nyáj álban (Kolozsvár, augusztus 23.) Alig egy nehány hete annak, hogy a Keleti Újság megírta azt a nagyszabású aranylopást, amely a „Rudai 12 apostol“ nevű bányában történt s már is újabb aranylopásról számolhatunk be. Az egyik elmúlt éjjelen eddig ismeretlen tettesek behatoltak ugyancsak a rudai bányatársulat brádi bányájába és onnan 60.000 lej értékű aranyat emeltek ol. Érdekes, hogy a bányát őrizték és az őr csak reggel vette észre, hogy a bánya ajtaja fel van feszítve é3 hiányzik az aranykészlet. Az igazgatóság tudomást szerezve a lopásról, azonnal a hatósági nyomozás bevezetését kérte, amely meg is kezdődött. A nyomozás azonban eddig eredménytelen maradt. Ugyancsak itt említjük meg, hogy a brassómegyei. Herman községben az elmúlt napok egyik reggelén nyitva találták az evangélikus templom ajtaját. Az ar- rajárók azt hitték, hogy a templomszolga felejtette nyitva az ajtót. Később azonban kiderült, hogy ismeretlen tolvajok jártak ott és több értékes dolgot elloptak. Többek között három olyan szőnyeget, amelynek ■az értéke 300.000 lej. A rablással egyidőbem történt, hogy betörtek Huta község templomába is. A tablók tizenöt kendőt, tiz asztalterítőt és a perselyt vitték magukkal. A kár 3000 lej. AMERIKA HŰBÉRURAI Irta: KILIÁN ZOLTÁN (12) — Édes Lovely, nem akarsz elszakítani Gitustól ? — Nem, Zo. Ott abban az unalmas kis országban az övé vagy. Egészen az övé. Szeresd ott és szeresd a baby'fc is. Ott más leszel megint... Amilyen, most vagy, olyan nem lehetsz soha többé... Ezt) szeretem benned, hogy olyan zöld vagy, olyan bámész, minden uj neked és nem tudsz fölényes lenni... Csacsii frisseség árad belőled. Utálod ezt a mi nagy játékunkat, érdekel is azonban. Ez a tipus uj nekem, Zo, ezért szeretlek. Amig uj vagy! — Amig érdekes játék vagyok. Ha kiderül, hogy az uj játék is olyan belül, mint a többi, mehetek! — Zo, te nem vagy erre az életre való! Ide az elszántság mérhetetlensége kell. A pénz és a mindent- merés istemitése. Hol vagy be ettől! — Azt) hiszed, nem tudnék én is Morley vagy Gennali lenni? — Nem. Lágy vagy. Szonvedőpárti. Meleg. Igaz- ságoskodó. Elméleti. Régi. Ez azonban mind nem baj. Sőt! Hiszen azért szeretlek, mert nem vagy sem Morley, sem Gennali! Csókolj meg!... Többször még!... Sokat!... Nagyon sokat!... Derécey belecsókolt a szőkeségbe, a fehérségbe Lovely felkacagott. Olyan volt ez a kacagás, mint az ég fájó vé<r- telensége. Édes, nyugtalanító, a csillagokba vivő. — Lásd, én Morlcybb vagyok Morleynál. Geeinalibb Gennalinál! — suttogta Lovely. — Zo, még nem tudod, ki vagyok ón!... De ne is tudd... így szeretlek, hogy nem tudod... Te, régi! Te, kedves! A Michiganon repült a hajó. Derécey Zoltán behunyta a szemét: — Milyen nagy és milyen bátor itt miniden! Lovely nevetett és lobogó baján igazított: — Megnyerjük a versenyt, Zo! Nézd, csak egyedül Norry birja már! Gennaliék Júliája elmaradoz! Őrjítő tempóban folyt a verseny. A hajók már alig érintették a vizet. Siklottak rajta forró-tüzes motorral. Norry hajója még egyvonalban szaladt Lovelyvel. Gennali negyedhosszt; veszített már és ezt nem bírta behozni. A viz porzott és teleszitálta a versenyzőkét. Hurrah! Derécey csak most értette meg, mi az amerikainak a rekord. Európai eszével százszor megállt volna már ebben az isbenkisértésben, ezeknek nem volt szemük és fülük a bajra, agyuk a rekordra volt beállítva egyedül. Bcé line! A legrövidebb ut a leggyorsabban! Bee line, ez az amerikai élet, a legrövidebb utón a leggyorsabban nagy célhoz érni. A magyar élet a leghosszabb utón a leglassabban megy apró célok felé gondolta a kapitány. — Nagyokat ugrott a hajó. A motor működésén jól hallható volt, hogy már régen ílul van a teljesítőképesség utolsó határán. Derécey belenyugodott: — Lesz, ami lesz! Ha szétvet, Gitus és a kiest nem maradink minden nélkül! Julia, Genintaü hölgyének hajója előre; nyomult. Egyvonalban száguldott a tengernek tetsző nagy tavon a három motoros. A sorfalat álló hatalmas hajókról a közönség furcsa tagolású kiabálása hangzott. A cél már itt volt a hajók orra előtt. Lovely arca sápadt; lett. Ajkába harapott és reszketett. Lehajolt a csapokhoz... Ebben a pillanatban kitört a hajó. Félkamyit ugrott csak, de ez elég volt, didalniasan repült át a céilon... Az irtózatos diadalorditásban Lovely kihúzta már a bemizincsapot. Még szaladt a hajó nagyon, de Lovely már piros volt ismét. Zoltán föléje hajolt, megcsókolta. Amikor kiszálltak, Norreya d’Ayalas megölelte Lovelyt. Parraghy kezetszoritott Deréceyvel. Gennali csak nézett azzal az átszegező jettatore szemével és ezt mondta: — Nekem kellett volna melletted lennem, Lovely. Meg ne bánd, hogy mást vettél be a hajódba! És otthagyva Júliáját, elment tüstént az olaszaival. X. Rés az alivilágon. Amit Gennali1 mondott), nem volt üres fenyegetés. Rés támadt, a chicagói alvilágon, Morley-Parraghy legügyesebb embere és jobbkeze pártot ütött. Lady Grysil elárvult embereivel az volt a szándékuk az alvilág vezetőinek, hogy felosztják őket maguk között. Ez a terv azonban dugába dőlt most, Gennali kiugrott a második sorból, átvette Grysil embereit és megnyerte a maga pártjának az olaszokat mind, akik pedig nagyszámban voltak a bűnözés nagy irányítóinak szolgálatában. A szerelmében sértett olasz tehát hadat üzenet. Rosszul tette ezt, mert csak elszántságában bízhatott, pénze nem volt airnnyii, hogy a maga számára biztosíthassa az egész állami és városi igazgatási rendsaert. Sőt annyija sem volt neki, hogy embereinek nagy jövedelmeket biztosíthatott volna. A politikai hatalmi szó nélkül hiába pedig minden elszántság és terror, az ellenfél egyesülten a rend és közbiztonság törvényes erőivel, kiirt mindenkit, aki ellenszegül. A város, sőt tágabb kapcsolatban az egész állam régein fel volt osztva az egyes főemberek érdekkörei szerint. Ezt a felosztást szigorúan respektálta az egész „underworld“, az egész alvilág. Egyik csoport a másik területébe bele nem avatkozott soha, az apróbbakat meg egyszerűen kivégezték a nagyok. A pénz dolgozott itt, a mamuttőke. A nagyüzem szétmorzsolt miniden apró tolvajt vagy rablót. Bankok,, gazdag polgárok, egyszóval azok, akiknek féltenivalójuk volt, lefizették szó nélkül a rájuk kirótt évi mentességi dijat és igy nem esek az illetékes kerületi rablótámadástól voltak biztonságban, hanem minden vagyon, vagy élet ellem irányuló támadásban is, mert az illetéktelen betolakodót a kerületi rabló- boss saját embereivel feltétlenül kinyomoztatta és amint kézrekerült, nyomban halálra Ítélte minden teketória nélkül. Vastör vények uralkodtak itt, élet és halál ura a főgangster volt egyedül. Politikus az ő akarata nélkül nem jutott! mandátumhoz, hivatalnok csak a fő* gangster kegyén és szolgálásán át jutott állásba. XEolytatjuk.)J