Keleti Ujság, 1930. augusztus (13. évfolyam, 166-191. szám)

1930-08-18 / 180. szám

XIII. ÉVF. 180. SZÁM.

13

Anglia nagy problémái:

a munkanélküliség és az impérium termelésé neb racionalizálása

Az európai gazdasági és politikai válság nagyságát a legszemléltetőbben úgy mérjük föl, ha elmélkedés tárgyául azt az országot válasszuk, amelyet Európa vezető államának tart a közvélemény. Nos, Angliában a munkanélküliség görbéje a kétmilliót mutatja, nyolc nagy trösztjének részvényei pedig 331 millió fontról, 131 millió fontra estek le. A munkanélküliek száma szinte hétről- bétre nő, úgyszólván matematikai pontossággal és jogosult minden pesszimizmus: ha a kétmilliót elérte Anglia, ugyanazzal a növekvő arányszámmal miért ne érné el a harmadik milliót is, hiszen a helyzet nem változott, politikai megpróbáltatások még súlyosabbakká lesznek, hiszen recseg-ropog az indiai, egyiptomi, iraki nyugtalanságok óta az egész világbirodalom.

Igaz, hogy ezzel a gazdasági és politikai lemorzsolódással még sokáig lehet huzni. Kis országok példáján látjuk, hogy szinte tragikus kormányzati erőtlenségeik ellenére is, amikor minden szájon ott lebeg a kifakadás: a válság elérte tetőpontját, nem lehet bírni tovább, a megromlott gépezet jár tovább, a megpróbáltatások uj évtizede felé. Angliának anyagi tekintetben megmérhetetlen erőforrásai vannak, pénze van tulon-tuli bőségben, lakossága politikailag fegyelmezett, az a hagyományos commons sens, amely töretlenül került ki minden belső, vagy külső veszedelemből, még mindig megtalálja a maga egyensulyozottságát, Anglia még egy jóidéig el tud lenni Briand pán- európás terve nélkül, de ösztönösen érzi minden ember, elkezdve a legkeményebbkötésü diehardt- től, végezve az I. L, P. szélsőségeseiig, hogy haladéktalanul tenni kell valamit, mert most már a bajok nem számtani, hanem mértani arányban fognak megnőni.

dekszférájába eső behozataltól, avagy kiviteltől.

«

Ennek az elképzelésnek, amelynek legjelesebb úttörője Londonban Lord Breaverbrook, szervi hibája, hogy a dominionok csak akkor nyújtanának az anyaországnak preferenciákat, ha Anglia távoltart magától minden külföldi élelmiszert és ezáltal megdrágítja az életstandardot. Breaverbrook pártot is alapított e koncepciónak a keresztülvitelére és e konzervatív alászinezésii pártalapitással szemben Baldwin is kijátszotta maga ellen konzervatív programmját. Baldwin felvetette ,,'az empire-racionalizálás" tervét. ’ Angliának kötelessége. hogy a gyarmati országok rendelkezésére bocsásson azok termelésének elősegítése céljából minden termelési eszközt, megkezdje a gyarmatok termelésének intenzív racionalizálását és igy abba a kellemes helyzetbe juttassa őket, hogy érdemesnek tartsák egyenrangú félként az együttműködést Angliával és hogy ők is lemondjanak a külföldi államok termelési eszközeinek és eredményeinek igénybevételéről. De gyökerében ez az elképzelés is szentimentális, mert sem Kanadának, sem Ausztráliának patrióta érzései nem olyan erősek, hogy lemondjanak egy-egy amerikai, vagy német szabadalomnak alkalmazásáról csak azért, mert azok Newyorkból, vagy Berlinből és nem Londonból jönnek. Minden állam a maga legridegebb gazdasági érdekei szerint igazodik és az angol domíniumok fejlődési vonala eléggé mutatja, hogy az angol állam tekintélyének kisugárzó ereje

nem lehet olyan nagy, hogy a vele lazán összefüggő más államok magángazdaságát is áthassa és impregnálja. Ne felejtsük el, hogy Északamerika a maga gazdasági berendezkedésének legszigorúbb nyomása alatt évtizedes relációkat épitett ki éppen az angol gyarmati államokkal, többek között a szomszédos Kanadával és ahhoz, hogy Baldwin illúziója megvalósuljon, előbb egy másik illúziónak kell megvalósulnia, az angol-amerikai érdekblokk létrejöttének, amely valóban nem látszik még a távol jövőben sem reálisnak.

*

Az angol Imperium mágikus erejét különösképpen megtöri az a körülmény is. hogy Angliának külpolitikailag a világháború befejeztével egyre több nem várt akadállyal kell megküzdenie. A békeszerződések idejében Anglia óvatos sakk- huzással ázsiai expozituráit mintaszerűen felállította, megbékülve — amennyire ezt békülésnek lehet nevezni, — az arab világgal, önálló államokat létesített, amelyek uralkodói úgyszólván ügynöki munkát végeztek Anglia számára. Egyrészt a szovjet repesztő tevékenysége, másrészt az ázsiai népek fokozatos önállósági kibontakozása meghiúsították ezeknek az angol zsoldban álló pretoriánu- soknak az uralmát és igy történik meg azután, hogy India, Egyiptom, Palesztina stb. államok folytonosan az erjedés nyugtalan lázától beteg. Anglia vezetői nem aggodalommal nézik, hogy mit hoz majd a holnap a számukra — egyelőre azonban sürget a ma. cselekedni kell. A Breaverbrook és Baldwin kombinációkkal szemben a munkáskormánynak az az álláspontja, hogy tényleg as élelmiszer termelő dominionokkal kapcsolatokat erősíteni szükséges, meg kell teremteni egy központi import helyet, de nem az élelmiszerek árainak emelése által. Különböző tervek vannak ilyen irányban forgalomban. — Snowden is felállított egyet, — de mindez csak akkor válik időszerűvé, ha a birodalmi konferencia legközelebb összeül, (i)

Irtai Komáromi János.

•

Ami a munkanélküliség kérdését illeti, a probléma elementáris voltát mi sem mutatja jobban, hogy megbirkózni vele még az a kormány sem tud, amely belső összetételénél, létezéséből adOdó pro- grammja folytán egyenesen hivatva van rendbehozni a munkásság szénáját: Macdonald munkáskormánya. Nem lehet megvádolni a Labour party vezérkarát, hogy nem követtek el mindent, ami csak módjukban volt a munkanélküliség enyhítésére és nem lehet megvádolni a konzervatív és liberális ellenzéket sem, hogy a munkanélküliség problémájának megoldása elé pártpolitikai okokból akadályokat gördítettek volna. Az angol munkanélküliség. mint minden európai munkanélküliség alapjábanvéve, függvénye annak az óriási krízisnek, amely a világtermelés terén nyilvánul meg. Az angol üzemek túltermeléssel zárják le üzleti éveiket és most olvassuk, hogy olyan üzemek, mint amilyen az angol államvasut, amely védve van minden konkurrenciától, kénytelen tömegesen elbocsátani a munkásait és hivatalnokait. A munkanélküliség problémáját, ugylátszik, másként megoldani nem tudják, mint az egész világbirodalom együttműködési alapjainak megváltoztatásával és igy végelemzésben a munkanélküliség kérdése egybeesik az impérium átformálásának a kérdésével.

A Briand páneurópai emlékiratára adott angol válasz nyilvánvalóan feltárja, hogy Anglia a maga részéről nem sokat vár e federációs tervtől. Aggodalmának indítékai csak részben azonosak, a többi államok e megfontoltságával. Már Cou- denhove Calergi rámutatott arra, hogy Anglia, a szigetország csak gyönge szálakkal kapcsolódik a kontinenshez, érdekei egy európai blokkon kivül eső angolszász érdekblokk kiképzésére irányulnak. Az uj blokk megvalósítása természetesen óriási akadályokba ütközik, egyelőre Anglia a védővámok várfalait épiti ki szorosabban maga körül. A munkáskormánynak sohasem volt kenyere a védővámos politika, de kénytelen-kelletlen belemegy abba, hogy már a legközelebbi időben tiz százalékkal emelje összes védővámját. Ugyanakkor Anglia vezető nemzetgazdászai úgy vélekednek, hogy a védővám erőditési rendszerét nem szabad minden oldalról lezárni, a felvonó hidakat nyitva kell hagyni, — de melyik égtáj felé. ez itt a kérdés. A törekvés pillanatnyilag az, hogy Anglia gazdasági egységbe kerüljön dominionjai- val, azaz vámkedvezményt biztosítson a gyarmati országok felé. Ezek viszont minden kedvezményt megadnának az anyaországnak és igy az impe- rium egy olyan gazdasági egésszé válna, amely egymaga tudna gondoskodni termelő- és fogyasztópiacról és függetlenítené magát minden nem érUgy voll, hogy másnapra kollégiumba visz az anyám.

Menni kellett hit s itt kellett hagyni a* országut- rnenti roskatag házat, az ut árka fölött a kajla akáccal; itt a pajtásokat, a skatulya-apró állomást, ahol napjában többször megálltak félpercre a személyvonatok s akkor füttyentvén egyet, továbbzörögtek ÍJjhely, Mezőlaborc, avagy Kassa felé; itt kellett hagyni a Hemád-kutyánkat, amely még ekkor télelőn kimúlt • ma sem hagy nyugodni a gondolat, hol fektetnek a csontjai... És itt kellett hagyni egy kislányt is.

Akkor már beléptünk a szeptemberbe.

Vagy tiz nappal előbb a görögkatholikus kis templom fölött nagy csapatban kerengtek a gólyák ée nehéz sziwel. Aztán nekivágtak nyílegyenesben a Bodrogközinek s azóta senki többé nem látta őket. A fecskék éppen ekkor kerekedtek útnak s én zsibbadozó fej- jel éreztem, hogy másnapra menni fogok,

A kollégiumba való indulást azonban nevezetes tanácskozás előzte meg. Ment derék szokás volt ez e családunkban.

A Verbovinán táborozó kondik mellől leereszkedett két-három napra Vajda György is, hogy hozzászóljon a dolgokhoz. Fiatal nagybátyám, a másik sógor (Balogh János tudniillik), nem jöhetett el, sajnos, mert ebben az időben gyalogsági koszton ezolgálta a császárt Eperjes városában. Egyszer panaszkodni talált levélben az anyjának, mármint a nagyanyámnak, amire Szopkó Mihály, a harmadik sógor, rosszaién kezdte csóválni a fejét:

— Nem értem, sehogy®« érteim... Eddig három nagymanővert csináltam végig, izzadtunk, minit a libák, ezt nem tagadhatom, de bizonyos, hogy szép élet vót!

És sajnálta, szivéből sajnálta, hogy I, Ferenc József nem reflektál többé tényleges hadiszolgálatára.

A családi tanácskozáson, mely a kollégiumba való indulásomat előzte meg, ott volt természetesen Szopkó sógor is, ám nyomban aggodalmai is támadtak a további iskoláztatás ellen:

— Azt mondom én nektek, sógor, hogy levegő csak az, amit az iskolába tanítanak!

— Mér vóna levegő? — kérdezte ugyanegy pillanatban Vajda György meg az apám,

Szopkó Mihályou látszott, bogy komolyan beszél ezúttal:

— Azér, mer hallom, miket össze nem tanítanak! Odahaza azt mondta nekem multiba a pap fia, hogy a föld forog a nap körül. Hol tanulták ezt, Kálmánka, kérdem tőle. Azt mongya ő, hogy a kollégiumba. Mán csak tegyék bolonddá ezek a tanárok a nagyapjukat, de ne éngemet!... Mer sógor — fordult magyarázó hangon az apám meg Vajda György fele — én csak azt látom, hogy a nap minden reggel felgyön Dereg- nyőtől és lemegy Szürnyeg megéj mink pedig állunk :i földön feszt. Merha forognánk, akkor szédülnünk kéne... Hát azt mondom én nektek, sógor, ió lesz vigyázni egy kicsit, inert vaiuai disznó»ágra készülnek megint a grófok.

Vajda György azonban más véleményen volts

— Nem helyeslem, amiket beszélsz. Mihály sógor. Mjer igaz, hogy a mi fiatalságunkba az erő számUott csak, de ma buta parasztnak marad, aki nem tanul,

— ELég baj, — jegyezte meg kissé bátortalanul Szopkó Mihály, mintán a sógOT véleménye előtt min« den alkalommal megretirált. S azontúl hallgatott

Az apám is hallgatott, de egészen más okból. Hatvan forint kellett volna tandíjra, könyvekre meg egész esztendőre a konviktusba. Hát ezért volt a gond. Ám akkor előlépett szép fehér arcával az édesanyám:

■— Én mán összekértem kőccsónbe a pénzt. Ás egész faluit bejártam tennap meg tennapelott. Ha napjába csak eccer eszek ezentúl, mégis ki tanitta tom a fiamat! 'Legalább magához vesz vénségemre.

Háláé szemmel néztem föl az édesanyámra, Szopkó pedig élénken kiáltott fel:

— Dehát akkor misek povemdilunk itfb mink hárman? Gyerünk haza!

Mindazádtal éppen Szopkó Mihály volt az, aki Bea indult. Vajda György még akkor délelőtt ayaká- bakeriteitlte a tarisznyáját, hogy meg nem áll, csak a Viborlát lábánál valahol. Két nap az nt odáig. Szopkó sógor azonban maradt még. Mert megneszelte valami módon, hogy lakodalom előtt áll a harmadik szomszédunk, akinek akkor ment férjhez e leánya. A gróf ioa- isához. Úgy volt, hogy éppen e napnak déli tizenkét órájától másnap déli tizenkét órájáig fogja húzni a velejtá banda, másnap tizenkettőkor azonban, mikor az újhelyi gyártelepen fújni fogják az ebédidőt, Leteszik a vonót. Ha mindjárt csárdás közepén' is. Mert igy volt kialkudva.

Hát ebben a lakodalomban szeretett volna össze- bokázni keveset Szopkó Mihály.

...Déli egy óra körül valahol a Mária-major alatt járhatott már Vajda György, az apám távoli szekere- zésbe indult ugyanakkor, Szopkó Mihály viszont átsétálván a lakodalmas-házba, eldobta a világ gondját, egy nyoszolyólányt ragadott meg a csípejénél s úgy cifrázott a lábaival. Visított a banda, brugózott a nagybőgő s lihegő forgatagában dobálgatták magukat a táncospárok.

Én pedig búcsúzni kezdtem a tájtól,.. Mégegyszer és utoljára bejártam a helyeket, ahol vergődő gyermekkorom napjainak emlékét készültem odabagyni...

És mialatt a tompa verőfényben érezni lehetett, hogy néhány héten, belül beszkidi szelekben fognak bí kolgatni fejükkel a jegenyefák, a görögkatholikus templom körül kóvályogtam elnehezült szívvel. A kicsi templom táján különös gondoláik leptek el mindenkor, mert a tempíomkához tartozó sirkertecskében egy fiatal leány pihent, akit talán ötven esztendővel előbb temettek el, miután vízbe ölte magát szégyenében... Senki rokona nem élt már ebben az időben az egykor