Keleti Ujság, 1930. július (13. évfolyam, 147-165. szám)

1930-07-07 / 152. szám

Felelős szerkesztő: SZÁSZ EXDB& © 0 — A kolozsvári magyar diákok érettségi eredménye. Kolozsváron az esti órákban füg­gesztették ki a Farkas uqcai mintagimná­ziumban az érettségire állt, magyar diákok vizsgaeredményét. Eszerint nyolcvanhat je­lölt közül, akik szóbelire jelentkeztek, átment ötvennyolc. Az átment három első diáknak olyan szép osztályzata van, hogy még orszá gos viszonylatban is igen szép eredmény a mostani viszonyok között. Báthori Jolán és Tolcsvai Erzsébet 8.87-es médiával érettsé­giztek, mig Mester Mihály 8.37-es osztályza­tot ért eí. Aradi Antal és Deudeple Józsefnek nyolcas médiát sikerült elérni. Érdekes, hogy legnagyobb részben azoknak sikerült az érettségijük, akik most először állottak elő s a visszamaradottak többnyire olyanok, akik már voltak érettségi vizsgáztatók előtt. Ez a mostani eredmény jobb az előző évekénél. — Az Ardealul Economic — Erdélyi Közgazda­ság julius 6-iki «zárna fris3 tártál óimmal, szenzációs információkkal gazdagon jelent meg. A Chirila Traian szerkeszttésében megjelenő lap Igujabb száma bszámol arról, hogy a Mezőgazdasági Bank és Takarék pénztár beköltözik saját székhazába, megalakult a. erdélyi bőrgyárak chrom-karteUje, beszámol a Franco Romana biztosítóintézet közgyűléséről, a romániai cso­koládé- és cukorgyárak egészségtelen árversenyéről, a Dermata Müvek Rt. (Ronuer Bőrgyár) termékei ellen terjedő bojkottról. A lap ismerteti a Valea Someşului faipari, vállalat legújabb tranzakcióját, fürdőlervelet közöl Domavatráról, méltatja az Erdélyi Bankszindi­kátus és a TÉBE együttműködésének fontosságát és beszámol arról, bogy a Regna faipari vállalat miért kényszerül 5000 munkását és 150 tisztviselőjét elbocsá tani. Több más cikk, közgazdasági és pénzügyi infor­máció gazdagítja a lapot. NIsics Síázlartás „PYRAM“ cipöpaszta ne kill!! — Kiraboltak egy trafikos bódét. Az elmúlt éjsza­ka két és három óra között a városházával átellenben, «. főtér és Deák Ferenc ucca sarkán, lévő trafikos bódét ismeretlen tettesek kirabolták. A bódé ablaka ©lőtt Lévő fatáblát felfeszitették, az ablakot betörték s az igy támadt résen benyúlva, a közeli polcokon el­helyezett ‘2500 lej készpénzt és körülbelül ugyanolyan értékű dohányt elvittek. A kis trafik tulajdonosa, Sta>- meloi Mihály hadirokkant azonnal lejelentette az esetet, a rendőrség a fosztogatóinak már a nyomában van. — Villanymizáriák Zsibón. Dési tudósítónk jelen­ti: A zsibói villanyvilágítás a legnagyobb nehézségek- keJ küzd. Kedden este több mint két órán át teljes sötétség uralkodott, mig viszont ezelőtt két hétií'el egy egész éjszakán át gyertyával és petróleumláfcnpával vi­lágítottak. A szurduki kőszénbánya igazgatósága a zsibói községi elöljáróságra háritjai a felelősséget, az elöljáróság pedig a kőszénbánya igazgatóságát okolja. — Antalffy Károly papi működésének 25 éves jubileuma. Folyó hó 2-án meleg ün­neplésben részesítette a hunyadmegyei ' tár­sadalom Antalffy Károly róm. kát. plébá­nost és szontszéki tanácsost, aki egyházi szol­gálatának 25 éves jubileumát tartotta ezen a napon. Az ezüst misét követő banketten a ki­sebbségi egyházakon kivül a román egyhá­zak képviselői is megjelentek, képviseltették magukat a hatóságok és nagyszámban jelen­tek meg a jubiláns tisztelői is. Számos felkö­szöntő méltatta azt a lelkes és fáradhatat­lan munkát, amelyet Antalffy Károly 25 éves papi működése alatt a köz javára ki­fejtett. — Szülésznő, mint lcányszöktető. Burdere Zseni rettegi szülésznő, akinek beteges hajlamairól már rég­óta suttognak a faluban, pár hónapja ajándékokkal magához édesgette Sz. R. odavaló, csinos parasztleányt. Amikor a leány szülei tudomást szereztek a dologról, orvossal vizsgáltatták meg lányukat és az orvosi vizs­gálat eredménye igazolta a szülői aggodalmakat. Az ügy azonban ezzel nem záródott le, a leány ezlőtit) pár nappal eltűnt a faluból, ugyanakkor eltűnt azonban a szülésznő is. A nyomozás megállapította, hogy a szü­lésznő a leány kíséretében hagyta el a községet Az érdekes ügyben folyik a nyomozás. TŰI. JSVF. 152. SZÁM.-----------■—----------------------------MII................................................. •• ----"• " ^ A finn—magyar atlétikai mérkőzés első napi eredményei A Budapesten folyó finn-magyar atlé­tikai mérkőzés mai eredményei a következők: 110 in. gátfutás: 1. Sjöstedt 15.1. 2. Vi­len 15.6. 3. Boros 15.7. 4. Jávor 15.8. Rúdugrás: 1. Karlovits 380 cm. 2. Lind- roth 380 cm. 3. Salo 370 cm. 4. Zsufka 360 cm. 200 méteres síkfutás: 1. Sugár 22.1 mp. 2. líaggambi 22.1 mp. 3. Sjöstedt 22.7 mp. 4. Virtanen 22.Ü mp. Sulydobás: 1 Darányi 15 m. 23 cm. 2. Hassinen 14.50. Allarótu 14.24. 4. Kiss 13.85. 800 méteres síkfutás: 1. Barsi 1.55. 2. Szabó 1.56. 3. Jansson 2.1. 4. Hutha. Távolugrás: 1. Balogh 7.31. 2. Tolamo 7.20. 3. Paizs 7.05. 4. Nissilae 7.01. 5000 méteres síkfutás: 1. Isohollo 15.25 mp. 2. Posti 15 p. 26.5 mp. 3. Hevelie 16 p. 20 mp. 4. Majorossy. A szombati mérkőzés ponteredménye 41:36 a magyarok javára. A mérkőzést holnap folytatják üipßsf—Slauia Siözf dől e! o izépepópii kupa sorsa (Genf, julius 5.) A középeurópai futball mai elődöntő eredményei: Újpest—Servette 3:0, félidő 1:0. Slavia—Vienna 3:1, félidő 2:1. A holnapi döntő mérkőzésen Újpest a Slavia- val kerül össze, a mérkőzést a budapesti rá­dió 7 óra 15 perckor kezdi közvetíteni. ^WWWV^WS/N/WVUUVWWWW)/ ÍVWWAWVWVV^/WWWWVWACCACA/V — Leégett a budapesti lrungária-kén-1 savgyár. Budapestről jelentik: Szombaton délután 5 órakor kigyulladt a Hungária kénsav és ecetgyár kőbányai gyártelepe. A tűz a 4-es pavil­onban keletkezett. Mire a tűzoltók kivonultak, már az 5-ös és a 6-os számú pavillonok is lángban állot­tak. A kénsav patakokban folyt és nyolc tűzoltót a kiöralo kénsav összcégeíctt. Mintegy száz vagon kénsav megsemmisült és három nagy épület teljesen leégett. A kárt egymillió pengőre becsülik, amely biztosítás utján megtérül. — Május óta nem kaptak fizetést a szamosujvári rendőrök. Dési tudósítónk jelenti: Egy szamosujvári rendőr megjelent lapunk dési tudósítójánál és előad­ta, hogy május óta a szamosujvári rendőricigányság nem kapott fizetést. A rendőrök mind szegény ós csa- hidos emberek, úgyhogy a fizetések rendetlen folyó- sitása a legnagyobb nyomorba dönti a kis egziszten­ciákat. — Egy kiló hús 15 lej. Dési tudósítónk jeleníti: Bemád Izsák rettegi mészáros nem bírván rendesen fizetni az adót, a végrehajtók megjelentek mészárszé­kében és lefoglalták az ott talált húskészletet, amelyet azonnal el is árvereztek 15 lejbe kilóját. Ha igy ha­ladunk, nemsokára a füstön lévő kolbászt is elfogják árverezni. — Pusztító tűzvész a nyári kánikulában. Kassáról jelentik: A Bártfához közelegő Gerlachfalva községben ma délelőtt fél tiz órakor hatalmas tűz pusztított, amelynek rövidesen 49 lakóház martalékául esett. A munkabíró lakosság kivétel nélkül a mezőn és az er. dőkben dolgozott s igy a tűz kitörésekor a faluban maradottak nem tudtak kellő energiával az oltáshoz látni. Telefon és táviró hiánya miatt tűzoltóság csak két óra múlva érkezett ki a tűzvészhez!, amikor már alig lehetett valamit segíteni. Számos családnak min­den vagyona odapusztulltl A faluban hagyott háziálla­tok bennegtek az istállókban. A tűzvésznek emberáldo­zatai is vannak: három halott és kilenc súlyos sebe­sült. * Aki a köszvénytől, reumától, boszorkányszurás­tól és isiásltól veszély nélkül meg akar szabadulni, az olvassa el e betegség keletkezéseiről és gyógyításáról szóló könyvecskét. —• Ezen könyvecskét «mindenkinek megküldi ingyen és díjmentesen kérésre: August M&crzkc, Berlin—Wilmersdorf, Bruchsalerstrasse 5 oszt. 35. * A temesvári mentők készpénzsorsolása: Székha­zuk építkezésének befejezhetése miatt, mintegy anyagi támogatás gyanánt a miniszter 5753—1929 sz. alatt rz Egyesület javára 514.500 lej készpénznyereményt magában foglaló sorsolási tervezettel, jótékonycélu sorsolást engedélyezett. A jótékony cél mellett tekin­tetben kell vegyük, hogy a temesvári Első ‘Takarék- pénztár garantálja & pénznyeremények kifizetését, mint azt, hogy a sorsolás f. év aug. 3-án feltétlenül meg lesz tartva. Végül városunkban ezen sorsjegyakció leveze­tését az egyesület több sorsolás, közöttük a legutóbb lezajlott Zsidókórház sorsjáték rendezőjére, a közis­mert Balázs Gyula ny. iparkamarai főtitkárra bízta, miért is a közönség a legteljesebb bizalommal vásá­rolhatja a sorsjegyeket, amelyek darabonkint 20 lejért kaphatók tőzsdékben, fodrászt érmékben és nyílttéri árusoknál, valamint Cluj, Regina Maria 32. sz. Balázs Gyula főtitkárnál, ahonnan postai rendelések is eszkö­zölhetek a pénz és portó előzetes beküldése ellenében. 117 lejért 5 darab sorsjegy rendelhető. — A perzsák förök területre törtek Le« nagy pusztítással. Berlinből jelentik: A Vorwärts angorai jelentése szerint a perzsa­török határon határsértés történt. Két kurd törzs Perzsiából hetört török területre, a Wann-tó vidékéig előrehatolt, megszállotta Tar, Baschkala, Wann és Arckag városokat és állítólag egy török ezredet lemészárolt. * Tisztelettel crltesitcm n. b. vevőimet, hogy fűző szalonomat julius 1-től Szappan ucca 2. alól Calea Victoriei (Kossuth Lajos ucca) 16. szám alá helyeztem át: Hermann Jakabné. * Uj kezekben a budapesti Bristol-szálló. A ma­gyar főváros egyik legelőkelőbb szállója, a dunaparti Bristol-szálló uj kezekbe került. Az uj igazgatóság a szállodát a mai kor igényeinek megfelelően, teljesen átalakította, berendezését kiegészítette, úgyhogy Bu­dapest ezen elsőrangú szállója a legkényesebb kívánal­makat is 'ki tudja elégíteni igen olcsó, polgári árak mellett. * Bikszád gyógyfürdő, Erdély Karlsbadja, a hurutosok Mekkája nyitva junius 1-től. Ivókúra, In­halatorium. Hidegviz gyógyintézet. Szénsavas fürdők. Strandfürdő. Állandó íürdőorvos. Gyógy és zenedi.i nincs. Napi penzió 240 lejtől. Rituális vendéglő. Vasút, posta, távirda helyben. A bikszádi viz legjobb égvényes, konyhasós savanyuviz. Borral, vagy gyiimölcsszörppel kellemes, üdítő ital. Gyomorégést azonnal megszüntet, emésztést elősegít. Prospektust díjtalanul küld a für­dőigazgatóság, Baia-Bicsad, jud. Satmăr. Ha fáj a feje és szédül, ha telt­séget, bélizgalmat, gyomorégést, oidalszu- rást, mellszurást és szívdobogást érez, igyék minél előbb valódi Ferencz József ke- serüvizet Gyomor- és bélszakorvosok bi­zonyítják, hogy a Ferencz József viz remek természetalkotta hashajtó. A Fe­rencz József keserüviz gyógy szer tá- rakban, di ogueriákban és füszerüzletekben kanható. — Öngyilkos körorvos. Dési ítudósitónk jelenti: A tegnapi nap folyamán főbelőtte magát dr. Salamon nagyiklódi körorvos. Tettének oka ismeretlen, mivel semmiféle levelet nelm hagyott; magaután. — Különös bosszú. Különös módon állott bosszút Téglás Mária munceli menyecske az anyósán, akivel régi idő óta nem a legjobb viszonyban élt. A házi per­patvarnak az lett a vége, hogy a férj és az anyós el­űzte a háztól az asszonyt. Az elkergetett feleség boszi- szut esküdött anyósa ellen és egy alkalmas pillanat, ban alvó anyósának mindkét talpát egy tüzes vassal összeégette. Az anyós a kórháziba, a menyecske a csend- őrség őrizetébe került

Next

/
Thumbnails
Contents