Keleti Ujság, 1930. július (13. évfolyam, 147-165. szám)
1930-07-07 / 152. szám
Xlll. ÉVF. 152. SZÁM. Iß mAíQMúMÍÍVKWET A művészeti felügyelő előterjesztést tett a koncessziókra a minisztériumnak (Kolozsvár, julius 5.) A magyar, illetve kis- sebbségi színházak, színtársulatok ügye még nem dőlt el Bukarestben. Nem dőlt el a koncesszióknak a sorsa s most került a minisztérium elé az a szerződés is, jóváhagyás végett, amit a szinpártoló elnöksége kötött Jancrvies Jenő dr. igazgatóval. Janó- vies dr. azt a kérését, aminek beadására a megkötött szerződés kötelezi s amiben jogérvényes koncessziójának a szinpártolóra való átengedését kéri, vállalatának súlyos pénzügyi nehézségével indokolja. A kolozsvári müvészetügyi inspektor, Isacu Énül iró, tegnap küldötte fel jelentését a közoktatásügyi és kultuszminiszterhez a koncessziókról s jelentésében propoziciót ad elő a megoldásra. Erről a propozicióról a következőket mondja: — Úgy volt, hogy személyesen teszem meg előterjesztésemet, azonban betegség akadályozta meg a bukaresti utamat s igy Írásban küldöttem el. Az én előterjesztésem párhuzamos az újságíró testület kívánságéval s igyekszik ezt az alapot felhasználni, kiegészíteni akarja az összes jogos kívánságokat. Különös gondot igyekeztem annak a megoldásnak a létrehozására fordítani, hogy a szinész ne kerülhessen olyan helyzetbe, mint került eddig: egyszerűen nem kapta meg a fizetését. Nem fantasztikus problémákat vetek fel, hanem a megbeszélt alapokat igyekeztem reálisan összeegyeztetni, hogy minden tekintetben megnyugtató legyen a megoldás. A MAGYAR SZÍNHÁZ IRODÁJÁNAK HÍREI Jelentjük a mulatni vágyó közönségnek, hogy a világ legjobb mulattatójiai, Salamon Béla teljes kabaré- társulatával, a budapesti Teréz körúti kabaré együt- 1 tesóvel, amelynek egyik kitűnősége Rajna Alice, pár nap múlva Kolozsvárra érkezik és csütörtökön esem megkezdi négy napra terv esett vendégszereplését a Magyar Színházban. Salamon Béláék két, teljesen kii- lön-külön műsorral jönnek ezúttal Kolozsvárra. Csii törtökön és pénteken mutatják be az első műsort, szombaton és vasárnap a második műsort. Jegyek mérsékelten emelt helyárakkal már válthatók a Magva Színház elővételi jegypénztáránál mind a négy estére. A MAGYAR SZÍNHÁZ HETI MŰSORA Ceütörtökön, julius 10-én este 9 órakor: Salamon Béla Terézvárosi kabaréjának vendégjátéka, Rajna Ali- oe föllépésével. (A budapesti Terézt körúti kabaré teljes társulata! Egész estét betöltő nagy műsor: Mérsékelten emelt helyárak. Sorozat szám: 318.) Pénteken, julius 11-én este 9 órakor: Salamon Béla Tévéz körúti kabaréjának második vendégjátéka. (Csütörtöki teljes műsor megismétlése.) Sorozat az ám: 319. Szombat, julius 12-én este 9 órakor: Salamon Béla Teréz körúti kabaréjának vendégjátéka. Második műsor. Sorozatszám: 320. Vasárnap, julius 13-án este 9 órakor: Salamon Béla Teréz körúti kabaréjának bucsu-vendégjátéka. Második műsor. Sorozatszám: 321. A MAGYAR SZÍNHÁZ MOZI MŰSORA Vasárnap d. e. 11 órakor: Patt és Patachon, mint bankárok. Helyárak: 15 és 10 lej. Vasárnap d. u. 3, 5, 7 és 9 órakor: A csillag fia. Fred Tom8on. Helyárak: 20 és 10 lej. Hétfőn 3, 5, 7 és 9 órakor: Kolozsvárt utoljára: A «állag fia. (Amerikai Cow-boy történet. Főszerepben: Fred Thomson. Helyárak: 20 és 10 lej. Kedden 3, 5, 7 és 9 órakor: I. Diákszerelem. (Nagy, groteszk filmjáték 8 felvonásban. Főszerepben: Marion Dawies.) H. Reveller. (Amerikai 1 felvonásé» hangos, énekes, zenélő filmujdonság.) III. Pinty és Ponty mint alkalmi kereskedődk. (Bui- leezk 2 felvonásban.) Helyárak: 20 és 10 lej. Szerdán 3, 5, 7 és 9 órakor: I. Diákszerelem. II. Reveller. Hl. Pinyt és Ponty, mint alkalmi kereskedők. Csütörtökön csak 3, 5 ' és 7 órakor: I. Diákszerelem, n. Reveller, ni. Pinty és Ponty mint alkalmi ke. reskedők. Pénteken csak 3, 5 és 7 órakor: A tenger leánya, hajós történet 8 felvonásban. A főszerepben Lili Damita. Kacagtató burleszk kisérő. Helyárak 20 és 10 lej. Szombaton csak 3, 5 és 7 órakor: A tenger leánya, hajós történet 8 felvonásban. A főszerepben Lili Damita. Kacagtató burleszk kisérő. Helyárak 20 és 10 lej. Vasárnap d. e. 11 órakor ma tinié: A sztambuli tolvaj. Izalmas kalandor történet 7 felvonásban, a főszerepben: Douglas Mac Lean. Helyárak: 15 és 10 lej. Vasárnap d. u. 3, 5 és 7 órakor: Patt és Patachon mint spanyol lovagok. (Patt és Patachon legmulatságosabb bohózata. Folytatólagos előadások. Hely- árak : 20 és 10 lej.) Salamon Béla és a Terézköruti Színház Kolozsváron WVWV/S^WVWVWVWW/V/VNA/WWW Nm&WfflVAM, A szatmári Iparos Otthon Dalkör Jelige-pályázatának döntése A Szatmári Iparos Otthon Dalköre április havában pályázatot hirdetett w Szőnyi Zoltán által irt jelige szöveg férfi-kari megzenésitésére. Ez a pályázat május 15-én járt le, s 'mintegy 30 pályamű érkezeit be részben Magyarországból, részben Erdély nagyobb városaiból. A helyi zened szaktekintélyekből összeállított bírálóbizottság minden egyes beküldött pályaművet gondo san átnézett s úgy döntött, hogy a 30 darab közül 28 a bírálatnál számba' nem vehető. Mindössze kát műben volt zenei érték felfedezhető. Ezt a két müvet Anonymus és Peregrinus jelige alatt küldötték he szerzőik. A junius 9-én tartott helyi vándorserlegverseny alkalmával a bíráló bizottságba Nemes Elemért és Szőke Bélát is beválasztották s ez a hat tagból álló bizottság a Peregrinus jelige alatt beküldött pályaművet egyhangúlag a következőképpen bírálta el: A 17. számú „Peregrinus” jeligéjű pályaműben értékes gondoláitok találhatók- Szemzőnek van mondani valója Formatani. összhangfcittáni szempontból kifogás alá nem esik. Szerkezete áttekinthető, zenei szöveg kifejezése szép és magyaros. Különösen szép utolsó előtti sora „Ajkról-ajkra” sfb. .Sajnálatos azonban, hogy utolsó sora „szálljon át a dal” étlapul’, ame'y nem illeszkedik be méltóan az előző, emeikedettebb színvonalú zenei részbe. Amennyiben szerzi e’ikötelez- íVnflc, s hajlandó lenne ez utolsó soron elfogadható változtatásit, eszközölni, véleményünk szerint a pálva- dij ennek a miinek kiadható lenne. Nemes Elemér s.'k., Szőke Béla s. k., Hoffmann Ferenc s. k., Saja Sándor s. k., dr. Lányi Ernő s. k„ Csecskedy Károly s. k. A jeligés borítékból dr. Szalay Elemér nagyváradi zenetanár neve került elő. Ezek után nevezettet felszólították, hogy a módosítást hajlandó-e keresztülvinni, s minthogy készséggel tett eleget a felhívásnak és megfelelően kijavítva már vissza is küldte, a dalárda már tanulja is s az őszi szilágysomlyóá kerületi versenyen üdvözölő dal gyanánt fogja előadni. Nagyszabású dalosverseny Dicsőszentmáiitoonban. Julius 6-án, vasárnap nagyszabású dalosvcrsenv és dalünnepély lesz Dicsőszientmártonban, melyet a dicső. szentmártoni református dalárdák rendeznek, élén Tóth Kovács István elnökkel és Adorján Gábor ref. lelkésszel. Az ünnepély sorrendje a következő: Délelőtt a dalárdák énekelnek a tcm Ólomokban. Délután 3 órai kezdettel dalosverseny a Kárpátiszállóban, a köva'kzo sorrendben: a temesvári első takarékpénztár ákal garantált temesvári mentőegyesület sorsjegyeivel 514.000 Lei, közötte a 100.000 leies főnyeremény elnyeréeére nyilik esélye, tiuzás f. év aug. 3-án feltétlenül és visszavonhatatlanul. Sorsjegyet vásárolhat Clujon tőzsdékben, borbélyüzletekben, nyílttéri árusoknál és Balázs Gyula főbizományosnál, Regina Maria 32 sz. alatti irodában, ahonnan a pénz előzetes beküldése ellenében postán is rendelhetők. 5 darab 116 leiért. Sorsolás eredménye közölve napilapokban 1. Imnul national. Éneklik az összes férfikarok. Karnagy: Vargha Sándor. 2. Megnyitó beszédet mond dr. Gyárfás Elemér, szenátor. 3. A háromszólamu férfikarok versenye. Részt vesz 5 dalárda és pedig a következő községekből: Héderfája, Vámosgáif alva, Ádámos, Bonyha és Radnót. 4. A négyszólamú férfikarok versenye. Részt yesz 6 dalárda a következő községekből: Korodszeutmártom, Sövényfalva, Magyarozd, Harangláb, Dombó és Medgyes. 5. A négyszólamú vegyeskarok versenye. Részt vesz 3 dalárda és pedig: Korodszentmártoni ref., erzsébetvárosi ref. és medgyesi polgárikor dalárdája. A verseny lezajlása után dalünnepóly lesz a következő programmal: 1. Bartók—Kodály—Szabó: Népdalegyveleg. Énekli a házi dalárda férfikara. 2. Révfy: Dalfüzér. Énekli a Dicsőszentmártoni Unitárius Dalkör. 3. Sztojánovits—Gastoldy: Szerenád. Énekli a házi dalkör női kara. 4. Beszédet mond Tárcza Bertalan, a romániai dalosszövetség főtitkára. 5. Borsay • Dalegyvcleg. Előadja a Diesőszdntmár- toni Cecilia Dalkör. 6. Borsay: Estharangok. Énekli a házi dalkör vegycskara'. 7. Verdi: Ernáni, bordád. Énekli & házi dalkör férfikara. A dalünnepély után a verseny eredményét kihirdeti és a dijakat kiosztja Adorján Gábor ref. lelkész és záró beszédet mond dr. Barabás Béla orsz. képviselő. Este népünnepély lesz a városi sport pályán, utána 9 órai kezdettel műkedvelő előadást rendeznek. A da rab cilrrae: Az analfabéta tanfolyam. Szerző: Török Rezső. A darabot a Medgyesi Polgári Kör műkedvelő gárdája adja elő. Előadás után énekelnek a vidéki dalárdák, amelyet társasvacsora és reggelig tartó tánc- mulatság követ. A dalosünnepély vádnökei: Gróf Béldy Gergelyné, Pekri Gézáné, dr. Barabás Béla, gróf Béldy Gergely, Gyárfás Elemér és Pekrv Géza. Bírálóbizottság tagjai: Tárcza Bertalan elnök, dr. Szántó Pálné, Molnár Mihály, Török János, Simon László, Jászberényi János és Vargha Sándor. A dalosverseny és dalosünnepély iránt az egész környéken nagy érdeklődés nyilvánul meg. A Baróti Dalárda tisztújító közgyűlést tartott. Elnökké Sándor Lajos, ügyvezető elnökké Incze Béni, társelnökké Incze Béniné és titkárrá Égető Árpád választattak meg. A dalárda levélcíme: Égető Árpád, Baraolt, Jud Treiscaune. Zürich Valutapiac 1931 3. iuiius 5. Kolozsvár z ü r i c b Boriin Bukarest Budapest Bécs Prága London nyitás zárlat utó Zürich ~ _ 3265 V1 Ül25061 3267 Netvyork 51530 51525 16S10 iC A i.‘ 49635 16820 London 250625 2506-*•» 81725 — 819 Paris 202650 202650 661 o -O* SJÁ c 4) 12367 664 Milánó 2700 2698 a 88350- í; ed a Ö 9287 886 Prága 152850 152850 500 •0 16395 5 Budapest 902250 902250 :S3 2944 ■:S3 ■' i N 2781 2950 Belgrád 91250 91250 N 199 — — Bukarest 30625 306 w — C/D .; 3 GO 818 — Becs 727450 727750 2377 3443 2380 Berlin 12255 1228250 4016 ■ 1 - • 20401 4025 Száz lej árfolyama: Zürichben 306 Londonban 818 Budapesten —