Keleti Ujság, 1930. július (13. évfolyam, 147-165. szám)
1930-07-30 / 164. szám
XIII. ÉVF. 164. SZÁM. A szász hűségnyilatkozat anyagi mérlege: évi 75 és tél millió lej veszteség (Kolozsvár, 1930 julius havában). 1919 január 8-án ax erdélyi szászok döntő lépésre határozták e) magukat: hűségnyilatkozatot tettek az uj román államnak. Ezt a& elhatározást önmaguk és a nagyvilág előtt azzal indokolták, hogy azt népük érdeke parancsolta, mert csak igy remélhették nemzeti vagyonuk és intézményeik épségben maradását. Most egy vita kapcsán, mely a népközösség vezetősége és az u. n. elégedetlenek között támadt, éppen az a vezető-ég, mely 12 évvel ezelőtt ezt a sorsdöntő' lépést megtette, kényszerült arra. hogy megrázó képet fessen a reménységek szétfoszlásáról és a szász nemzeti vagyon végső válságáról. Az elégedetleneknek tábora ugyanis azzal támadja a népközösség vezetőségét, hogy nem volt elég előrelátó, elég hajlékony s innen ered a nemzeti bajok forrása. A vezetőség pedig a vádra azzal válaszol, hogy tételről-tételi'e felsorolja azokat a szörnyű veszteségeket, melyeket a szász nemzeti vagyonnak éppen az egymást követő román kormányok magatartása következtében el kellett szenvednie. Ez a szomorú beszámoló mindenképen megérdemli, hegy figyelmet szenteljünk megdöbbentő, egyben azonban igen tanulságos adatainak Az agrárreform veszteségéért a szász kultúrintézmények kártérítést kapjanak. A kongrua, melyet az állam a lelkészeknek fizet nem éri el azt a veszteséget, mely itt a szász nemzeti vagyont érte. Állampapírok A szász egyház iskolai és egyéb kulturális alapja 3,771.880 korona, értékű háború előtti állampapírral és 7,628.3000 korona értékű hadikölcsünnet rendelkeztek. Ez a hatalmas összeg szinte teljesen elértéktelenedett. A régi állampapírok után 3—5 százalékot kapnak lejben s azt is igen rendetlenül. A hadikölcsön után pedig semmit. Ez a tétel 19 millió lej veszteséget jelent, csu pán 4 százalékos kamatozást véve alapul. Az államsegély Végül pedig a magyar állam legutóbb 750.000 arany korona államsegélyt juttatott a szász nemzeti egyház kultúrintézményeinek. Ezt, az összeget 32 millió lejre c-r- keli a beszámoló, egyúttal azonban megjegyzi, hogy a 32-es átszámolási kulcs messze elmarad a tényleges értékváltozás mögött, ami a valóságnak meg is felel. Ezzel szemben ma a szász egyház iskolai célokra mindössze 9 millió államsegélyt élvez a román államtól. Összegezve az egyes tételeknél mutatkozó vesztesé Egyszerű, pontos* olcsó a ziiid szinti „HERMES“ KSERMENETREHíD legújabb nyári kiadása, mely kivonatosan tartalmazza Románia összes vasútvonalait, kezelési utasítást, térképet, stb. Kis alakja miatt tárcában, noteszben hordható Ára csak' 20 lei. Kcpiató az összes könyv- és ujságárusitó helyeken. get, 75.5 millió lejre teszi azt az összeget, melytől a szász kultúra a viszonyok változása következtében elesett. Ezt a szörnyű veszteségi kimutatást tartja azoknak a szemei elé a hivatalos jellegű beszámoló, kik Iá. zadoznak az egyházi adók egyre súlyosabbá váló terhe ellen s az egyház,vezetőség „kapzsiságáról” beszélnek. S bár — úgymond — nem szeretnek minden felelősséget a gazdasági nyomorúságért egyszerűen -a román államra hárítani, mégis, ha a bűnösség kérdése már egyszer fel van vetve, nem tehetnek egyebet, minthogy azt azokra a tényezőkre hárítsák, melyek ezt a helyzetet a beszámoló részletes adatai szerint előidézték. —k.-n. Elfogták a Kőkert-uccai rablómerénylőt, aki harmic lopást ismert be A felsorolást a beszámoló azokkal a kórokkal kezdi, melyeket a szász egyházi vagyonnak az agrárreform okozott. Ennek a törvénynek következtében a szász egyházi vagyon 35.000 hold földet veszített összesen. A jövedelmet, mely ezzel a veszteséggel évről-évre eltna. rád, 20—25 millió lejre becsüli a beszámoló. Ugyanennek a törvénynek értelmében, mintegy a szenvedett veszteségek ellenértékeképpen és az egyenlő elosztás ne- vében a 240 szász egyházközségnek egyenként 32 hold papi telket kellett volna kapnia. A valóság azonban az, hogy az egyházközségek közül mindössze 42 kapta meg ezt a telket a a töbi 198 csak részben vagy egyáltalán nem. A nemzeti alap A szász kulturális intézmények egyik anyagi erőforrását képezte a szász nemzeti alap (Nationaldota. tiou), melynek évi jövedelme 325.000 koronát tett ki. Az alap nyilván fix értékekben vagy készpénzben voll elhelyezve, mert a beszámoló szerint „az igazságtalan koronabeváltás következtében ez az alap felére csökkent s igy évi jövedelme nem több 184.300 lejnél”. A hiány, mellyel ennél a tételnél a szász kultúrintézményeknek számolniok kell .13.8 millió lejre rúg. (Kolozsvár, julius 28.) Az utóbbi időben egyre több értesítést hallottunk kolozsvári betörésekről. A besurranó tolvajok szezonja a nyár. A nyitott ablakokon át bemegy a betörő s nem egyszer az alvó lakóval 1 szobában garázdálkodik. Máskor kilesi a percet, mikor marad üresen a ház s behatolva a szobába, minden kezeügyé- ben eső halmit összeszed. A kolozsvári rendőrség nagy apparátussal fogott hozzá a tolvajok kézrekeritéséhez. A tett színhelyét vizsgálva, egyre gyakrabban tapasztalták a detektívek, hogy hetven percentben ugyanannak a kéznek a munkája játszott közre. Ma délelőtt aztán sikerült elfogni a kolozsvári rendőrség nyomozó detektivjénck, Mocian Gheorghe-nak egy tagbaszakadt parasztlegényt, akire a lopások egész sorát sikerült rábizonyítani. Mocian detektív a kolozsvári ócskapiacon cirkált, mikor feltűnt neki egy izgatott, dultarcu ember, amint két preparált boxbőrt kínál az elárusítóknak megvételre. A detektív felelősségre vonta a gyanúsan viselkedő embert, aki zavaros feleleteket adott a bőr eredetéről. Mociannak egyébként is úgy tűnt fel az arca, mintha már látta volna valahol. Talán a bűnözők fényképének regisztraturája között Az ötölő-hatoló embert felszólitotta, hogy kövesse őt a rendőrségre, aki látszólagos nyugalommal ment Mociannal, de a Kisszamos nccában hirtelen mozdulattal kirántotta magát kísérője kezei közül és futóinak eredt. A kiáltásokra több rendőr és járókelő vetette magát a tolvaj után. Dulakodások után sikerült is ártal. ma/tlanná tenni és bekísérni a központi rendőrségre, ahol a vallatások után kiderült, hogy Laslo Petra, huszonhatéves járavölgyi parasztlegény, aki a múlt évben már kisebb lopásért ült néhány hónapot. Tavasszal kikerülve a tömlőéből, végkép áttette lakhelyét Kolozsvárra, hol a lopások sorozatát hajtotta végre. A lopott tárgyakat a kolozsvári Bükk-er- dőben elásta, s mikor a lopás hire már nem volt nagy, az ószerre ment velük és eladta azokat. Közben a korcsmákat és éléskamrákat dézsmálta meg. Rejtekhelyén több boros és páliskás üveget találtak. A napbarnított, sötét tekintetű legény az alkoholistáknál divatos, elferdült fiziagnómiával nézett val- latóira és a megidézett károsultakra. Kiderült, hogy körülbelül 30 lopást hajtott végre az elmúlt négy hónap alatt. Ő volt az, aki Bukur Sándor kőkertuccai korcsmáját másodszor dézsmálta meg és szembekerülve a tulajdonossal, egy súlyos reszelővei fejbe sújtotta azt, Schmidt H. szöllőuccai lakoshoz az elmúlt éjjel tört be. Magával vitt tetemes mennyiségű fehérneműt és vásznat. Hermann József kőkertuccai lakosnál két nappal ezelőtt fordult meg. Borokat, konyakot, ezüst pálinkás poharakat és ruhákat vitt magával. A motozás alkalmával egy hosszuesövü forgópisz. tolyt találtak nála öt golyóval. A rablóit holmik egész halmazát gyűjtötték össze a rendőrség bűnügyi osztályán. A tolvaj legény eddig 25 kisebb-nagyobb lopást ismert be. Vallatása még tart. Awvv\oo<vvvvvvvvyvvvvvvw^^^ Magyarország második lett a hamburgi sakkolimpiászon (Hamburg, julius 28.) A sakkolimpiászon Lengyelország lett első 48 és fél ponttal, második Magyarország 46, harmadik Németország 44 és fél, negyedik Ausztria 43 és fél ponttal. A lengyel csapatban Rubinstein, Tartakower és Przepiorka sakkmesterek is játszottak. A mérkőzés alatt csak Csehország és Hollandia csapatának sikerült győzelmet kierőszakolnia a lengyelekkel szemben. A női versenyt Menschik kisasszony nyerte, második Wolffné Kalmár Paula, harmadik Vilma Hentschel. A tized alap A szász kulturális intézmények másik állandó anyagi erőijpiu-ása volt régen a tized alap, melynek jövedelme évenként 496.000 koronát tett ki. Ez ma 21 millió lejnél is több volna. Ezt az alapot is a koronabeváltás szinte teljesen megsemmisítette. Ez az alap abból a megváltási összegből származott, melyet a magyar állam a szász egyháznak a tized elvesztéséért kártérítésképpen fizştett. Éppen ezért — mondja a beszámoló — a román államnak kötelessége lett volna gondoskodni arról, hogy ennek az állami eredetű vagyonnak értékGyolcs) 0 k^TPj i ţî ji >i |î jí ;i ji j» jî fî jî ji jî f î jí ji ;í ji ţî ji jî jî >î ;í ;i ;í jî ji ţî ;î ;î »i ?í f«?i ;i *i _»i m ;i j» jî jî jî f»j» M ^ Í j3J9.9$ 6»0 0).6 Útlevél és vizűm nélkül utaz- hatlk Budapestre, a Szent Imre ünnepségekkel kapcsolatos Eucharisztikus kongresszusra, ha jelentkezik a Római Katholikus Népszövetség — Kolozsvár — Szent Péteri és vidéke tagozatának társaskirándulására és zarándokújára. Indulás augusztns 16-án Kolozsvárról a déli gyorsvonattal külön vasúti kocsikban. A kiránduláson nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül mindenki részt vehet. Jelentkezni lehet augusztus 9.-ig a „Keleti Újság“ utazási irodájánál G.>3|G»3l!mmrmíuinmumiuuummuuinnnmmmmmiíuti Si0j(3ic) I i ii a li II11 ini ti li li ii It II ii IIIÎ ij IÎ ij II li I] ii IÎ ii ij l[ li li li li li »I mi imiV/ií'i i't j'ij't /i i'iji ii i'il^l^iţTriîiîlî .urm ■ir,ii