Keleti Ujság, 1930. július (13. évfolyam, 147-165. szám)
1930-07-24 / 159. szám
4 XIII. ÉVF. 159. SZÁM. ALGÍRI úti jegyzetek Hat méter széles, aszfaltos, tükörsima autóúton a Szahara felé... Téli sportállomás a sivatag „partján“ — Nyilvános telefon a kabil rengetegben — Nyaraló tevék — Diplomás néger guide-el 02 oázisba liou-Sacida (oázis) julius hó. (A Keleti Újság kiküldött tudósitójától.) Kerek egy napig jártuk Algír városát, aztán indulunk tovább, beljebb az országba. Az első stációnk Michelet lesz, fenn a kabil hegyekben, ahol alig néhány szép kilométerre a Szaharától a hósip- kás Giurgra-omäh 'fSli sportállomást rendeznek be a franciák. Mert nem kell azt hinni, hogy Afrikában csak forróság van és homok, meséli vezetőnk, ül. Montguyon, egy volt idegenlégióbeli kapitány. Afrika iiideg ország, csak éppen, hogy van benne nap is. Mosolygunk Montguyon tréfás aforizmáján Csak később láttuk, mennyire igaza volt. Tükörsima, kitűnő karban tartott országúton fut velünk a hatalmas autócar. Elhagytuk Algír városát, elvágtattunk a katonai repülőtér melleit. Tiz percenként suhannak el mellettünk a nagy vörös, kék meg fehér postaautomobilok, imperiálos lársaskocsik, jól megrakva humuszos arabokkal. A kocsik belsejében ül a módosabbja, mig a tetejébe a rongyosak kerülnek. Ott olcsóbb az utazás, de több a bolha. Olajligetek, aranyos, ringó búzaföldek, gépekkel müveit, kocsival permetezett szőlők. Aztán gyönyörű lejtők, később sziklás hegyek között kapaszkodunk felfelé. Elhagytuk a falukat, el az utolsó várost, Tizi Uzut, elküldtük az utolsó levelezőlapokat az utolsó állomásról, ahonnan még vasutposta megy Algírba. Innen már hegyek jönnek, kabil rengetegek, hajdani guerilla harcok, Abd el Kadét- csatáinak színhelye. De hiába idézzük a vitéz „khesba“ a nagy emir e fanatikus harcosainak emlékét, társaságunk történelmi emlékekre éhes tagjai a nagy német Zeitungok és Tagblattok kiküldött tudósitói, hiába kutatnak a dicső mult vad romantikája után, csak gépekkel találkozunk unos-unta- lan, autókkal az országúton, mezőgazdasági gépekkel a termékeny földeken és repülőgépekkel a levegőben. Kultúra a sivatag küszöbén A nyolcóra hosszat tartó utazás közben bőven módja van a világsajtó 26 kiküldöttjeinek arra, hogy kedve szerint kikérdezzék Montguyon kapitányt és másik ciceronénkat, M. Rols-ot, a bennszülött algiriai francia diplomatát, az algíri kormányzó személyi titkárját, elbájolóan kedves fiatalembert. Német kollégáink a vasút és utpolitika iránt érdeklődnek. Rols meglepő statisztikával szolgál nékik. Az angol-amerikai újságírók érdekes storyk után kutatnak. Az olasz kollega összehasonlítja a francia és olasz kolonizációs politikát, a szerb fejcsóválva hangoztatja, hogy náluk sokkal több minaret, keleti stilusu épület és török emlék van, mint itt. Ez körülbelül igaz is. A két kis utszéli vendég- fogadóban a legmodernebb angol egészségügyi berendezésekkel találkoztunk, tevével azonban csak az oázis közvetlen közelében. Nyilvános telefonállomás a hegyekben Széditően meredek szakadékok között vezet már' az utunk. Piszkos, humuszos arab gyerekek szaladnak az autócar után. Franciaországot éltetve és alamizsnát kunyorálva. Amerre elhaladunk, ba- rátságosn integetnek a felnőttek is a kocsink után. Ugylátszik nem haragszanak az európaira. Hasznát veszik. A gyerekek két sous erejéig, a felnőttek pedig, mert. gépeket kapnak tőlük, ojtószereket, egészségügyi berendezéseket, tanácsot, gazdagodást. A hegyekben, ahol már csak kecskecsordák legelésznek és közel egy órája emberrel sem találkoztunk, egy kis zöld faházikó mellett fut el as autónk. A faházikó bejáratán ez a felirat áll: Cabinet telephonique nyilvános telefonállomás . Elkanyarodunk a meredek hegyfokon álló egykori rablócitadella lábánál. Fort National a neve. Aztán még egyórás ut, széditően meredek szakadékok között, pompás tükörsima autóúton. Már leszállt az este, a reflektorfény kísértetiesen világit bele a kabil rengetegbe. Micheletben ragyogó európai hotelben szállunb meg, kinosan tiszta teritékü asztalon, elegáns table d’hote. Vacsora után sétára megyünk a faluba, koromsötét az éjszaka, körülöttünk idegen ország, idegen emberfajta, berber arabok, akiknek nagyapái még gyilkos fegyvert fentek az európaiakra. Ma békésen cigarettáznak a házaik előtt. Nem is törődnek velünk. Fenn ragyognak a csillagok, mögöttünk a Giurgia kopár bérce villog és 26 európai és amerikai ujságiró békésen sétál az afrikai rengetegben^ A Szahara : nem meglepetés, az oázis: csendes arab falu l-teggel ismét aszfaltos országúton száguldunk a Szahara felé. A vadregénycs hegyoldalban temérdek hegyhez ragasztott házikó. Egy-egy maroknyi csak mindenik, de tele van velük a hegy, a völgy, nagyon sűrűn lakott ország. Majdnem olyan sűrű a népessége, mint Európa legnépesebb országáé, Belgiumé. Nem arabok, berberek, az emberiség egyik legrégibb fajtája, kényszerből arabbá lett őskeresztények, külön sziget az arab óceánban. És gazdagok. Isszonyu gazdagok. A hegytetőn lapuló házikókból ki se látszik ez a nagy gazdagság. A hegybevágott országút elég széles, de a szembejövő autókból a kanyarodóknál kis arab boy szalad elénk, megnézni, szabad-e az ut, nem fenye- get-e összeütközés veszélye. Kis falu. Sidi Aissa a neve. A bistro mellett iskolaudvar. Egy francia tanító meg a felesége mutogatják be a gyerekeket. Sok közöttük a szőke- hajú, kékszemü. Tiszták és rendesek. Aszfaltos, hat méter széles országúton száguldunk a Szahara felé. És a hat méter széles ut már keskeny a sűrűn járó, hatalmas autócarók számára. Már szélesítik. Az aszfalton kivül a telefonpóznák és a táviródrót emlékeztetnek még a civilizációra. Az autókat azonban unott megszokottsággal kerülik ki a birkanyájak. A fehér és fekete kecskenyájak mogorva gépgyülölettel szöknek le az úttestről és a legelészésre idehajtott tevék (most láttuk az leső tevét) fajtájukhoz illő lomha érdeklődéssel szagolgatnak az elrobogó autó után. Ők üdülni jöttek ide, ez a sárgafüvü. félig kopár mező, kellemes, hűvös nyaralóhely az ő számukra. Mert a teve megköveteli a „nyaralást“, a sivatag hajója egyáltalán nem olyan fáradtságot, éhezést, íorrósá- got tűrő vas szervezetű állat, mint azt Európában hiszik. A gondos gazda két hónapi sivatagmunka után, két hónapi pihenőre hajtja a tevét északabbra, különben idő előtt elpusztul. Erre már minden államvagyon. A föld senkinek sem kell, csupa vörös szikla, amelyet csak méteres távolságban díszít egy-egy fücsomó. Alfafü. Nyersanyag a pompás alfapapiros gyártásához. A datolya mellett egyik legfontosabb exportcikke az oázis-vidéknek. Az elmúlt évben kétmillió métermázsát exportált belőle Algír... Vörös, zöld, sárga, kékruhás, rikitókendős. szallagos asszonyok, gyerekeket cipelnek az utón. Burnuszos arabok is jönnek szembe, gyalog. Egyik lovon. Kard az oldalán. A láthatáron fehér marabuk szilhuettje. Zarándokhelyek. A csukott autócar jól véd a nap ellen. Alig érezzük a meleget. Pedig 10 fok árnyékban. És a vörösesbarna fakócsucsu kőhegyek már pusztaság. Alig-alig egy rozsföld. Legfeljebb nomádok legelésztetnek rajta. Most már semmi növényzet, csak vörös sziklák, amerre a szem ellát. Az utón szanaszét kátrányos hordók. Az útjavításra. Senldsem védi őket. Nem kell senkinek. Az ut. mellett a kilométerkövek biztatóan jelzik: már csak 60 kilométer. Már csak ötven, húsz, tiz. A kopár kietlen tájon a hegyek lábánál hosszú zöld esik bukkan fel. Az oázis. Pálmaliget és a végében kis szögletes tctőnél- küli agyagházak. Befutunk a faluba. Meredeken kezdődik, átmenet nélkül. Fal veszi körül. Néhány perc és jobbról, elölről, hátulról megszámlálhatatlan fehér burnusz. A vásártéren vagyunk. Gyékényen ülve, köveken, földön, szinte mozdulatlanul pihen, alszik, figyel, kontemplál a sok szakállas, bajuszos arab. Még egy kanyarodó és egy kis egyemeletes, csinos külsejű villaszerű épület előtt megállunk. A szállodánk. Néhányszáz lépésre tőle meredek sziklafal. Arra már ismét pusztaság. A szálloda formái arabosak, de belül európai, sőt. amerikai kényelem, fürdőszobák, rézágyak. Csak a napos oldalon nem lehet kinyitni az ablakot, fullasztó a meleg. A szobákban semmi arabos. Talán csak a fotelek huzata, vadmacskabőrszerü, keleties minta. A hotel előtt tiszta, burnuszos jólöltözött arabok várnak. Mindegyikünkre jut kettő is. Ezek a guidek. Hatezer ember lakja Bou-Saadát, ennek a fele diplomás guide. Igazolványuk van, a Syndi- cat d'Inifrative-tól, Írnak, olvasnak, beszélnek franciául még azok is, akik arabul nem tudnak olvasni. Én egy hatalmas termetű, ábrándos tekintetű némettel vagyok. A Frankfurter Zeitung tudósítója. Egy sötétarcu, négerképü fiatal fickó szegődik hozzánk, aki fezt visel turbán helyett és ezzel köszönt: ' , __ Uraim, csak bízzák rám magukat. Én elsősorban az önök érdekeit fogom nézni és csak .arra törekszem, hogy mindennel meg legyenek elégedve. Elindulunk vándorútra az oázisba. Aigner László. Mindenféle gyümölcsöt (hullottat is) vesz FARKAS LAiOS ÉS FIA CÉG gyümölcs- és borpárlat főzdéje Cluj, Strada Paris 45. — Telelőn 934. ► ► ► P* ]> ► !► t A római katholfkas Népszövetség kolozsvár-szentpéteri tagozata együttesen megy az Jelentkezés a Keleti Újság kiadóhivatalánál. ◄8 ◄ ◄ ◄ ◄
