Keleti Ujság, 1930. június (13. évfolyam, 121-146. szám)
1930-06-27 / 143. szám
2 J.1I1. ivr. U3. SZÁM. m3 Bethlen megérkezett Budapestre és nyilatkozott londoni útjáról Valâszfntîleg elejtik a boleita-rendszert — Bethlen nem beszélt Londonban a királykérdésről (Budapest, június 25.) Ma délelőtt 10 órakor Bethlen István magyar miniszterelnök megérkezett a trieszti gyorsvonattal. Még a délelőtt folyamán Wass József miniszterelnölchelyettessel folytatott fontos tárgyalásokat. Összehívták a minisztertanácsot is, amelynek folyamán a boletta ügyet fogják tárgyalni, azt valószínűleg elejtik és helyébe más megoldóit keresnek. A későbbi órákban Bethlen István nyilatkozott a 8 órai újságnak és többek között a következőket mondotta: Azért utaztam Londonba, mert meghivást kaptam. Meghivásom a hágai és párisi tanácskozásokon történt pénzügyi és másteraészetü problémákkal áll összefüggésben. Londoni utazásom csupán ezekre a részletkérdésekre szoritkozott. Egyesek többet akarnak belemagyarázni londoni utamba, hogy azután majd azt állítsák, hogy Bethlen István üres kézzel tért haza. __Ki kell jelentenem, hogy a magyar király kérdésről semmiféle formában nem beszéltem, az egyáltalán nem került szóba. Londonban nem érdeklődtem aziránt sem, hogy miképpen ítélik meg a belpolitikai helyzetünket. Én külpolitikai kérdések megbeszélése végett mentem ki, nem pedig belpolitikai kérdések megtanáeskozására. Egyesek valószínűleg megtették, hogy nyomást gyakoroljanak politikai körökre» de eredményét nem láttam. Nyilvánvaló, hogyha egy államból meghívnak egy miniszterelnököt, semmiesetre sem azért hívják meg, hogy megmossák a fejét. Ami a nemzetközi kölcsönt illeti, annak plaszi- rozása. akadályokba nem ütközik. Az osztrák vagy a magyar kölcsön tekintetében nincs (Eukarest, junius 25.) A szenátus szerdai ülésének berekesztése után Sándor József szenátor beszélgetést folytatott Costachescu közoktatásügyi miniszterrel és Caliani vezérigazgatóval a tanárok és tanitók románnyelvü vizsgájának iigyébelí. A mi ni szít er kijelentette, hogy az augusztus 22-én és 26-án tartandó újabb vizsgáztatások alól a tanárok és tanitók idősebbpriusz, Lord Rothermerével nem beszélhetem, mert beteg volt és nem tudott bejönni Londonba, de azt hiszem, lesz alkalmam vele megbeszéléseket folytatni. Bethlen ezután a parlamentbe ment és a vezető politikusokkal folytatott tanácskozásokat. Az Esti Kurir jólinformált helyről úgy tudja, hogy Bethlen eddig csak az őrlési díjrendszert ejtette el, de el fogja ejteni a bolettát is, felemelteti a forgalmi adót és a dohányárakat. (Budapest, junius 2:5.) Peidl Gyula és több szociáldemokrata képviselő aláírásával javaslatot terjesztettek a képviselőház elnöke elé, melyben a törvényhozásnak azt javasolják, hogy 21 tagú parlamenti vizsgálóbizottságot küldjön ki az összes minisztériumok közszállitási ügyeinek és középitkezésekre szóló aktáinak alapos felülvizsgálására. Az indítványt az utóbbi hónapok folyamán sűrűn előfordult és leleplezett szabálytalanságokkal indokolták. jeit felmentik. Az egész vizsgára nézve pedig közölte, hogy kicserélték a vizsgáztatóbizottságoknak több tagját, úgyhogy a megmaradt vizsgabizottsági tagok mind erdélyiek, akik ismerik a tanárok és tanitók súlyos helyzetét. Pop Ghiţa közoktatásügyi államtitkár a kisebbségi törvényjavaslat számára kiszemelt előadó, aki a kérdést mint ismeretes, hosszabb külföldi tartózkodása alatt is tanulmányozta, kijelentette Sándor József előtt, hegy a kisebbségi töivényjavaslakot őszre feltétlenül elkészíti s az őszi parlamenti ülésszakra beterjeszti. A nyár egyrészét arra akarja felhasználni, hogy a törvényjavaslat elkészüljön és hogy a kisebbségekkel való előzetes megbeszélések (megtörténjenek. A célnak érdekében a különböző kisebbségek köréből magyar, német, rutén, sltb. előadókat kémek fel, akik ezeket a tárgyalásokat közvetítenék. Pop Ghiţa elmondotta, hogy ő is a> Székelyföldön nőtt fel s magát a Székelyföld gyermekének tartja. Ugyancsak az ülés után nyújtotta át Sándor József Mihalache földmivelésügyi miniszternek a kolozsvári mezőgazdasági kamara memorandumát a gazdákra háruló súlyos adóterhek ellen. A minisater azt Ígérte, hogy nagy gonddal fogja áttanulmányozni a memorandumot. VILÁGCSODA ! — A hangos filmek fejedelme! Hadzii Unrat (Fehér FŐSZEREPLŐ: Látható a Magyar Színházban csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap Előadások; 3, 5, 7 és este 9 órakor. — Helyárak: 30, 20 és 10 lei. ív am mosjoukime: Costachescu megerősítette, hogy as idősebb tanárokat és tagiatokat felmentik a vizsgakényszer alól Orkán a tengeren Regény írta s KERTÉSZ JuZSEF (41) — Hurrák, hurráh! — A gyűrű odaért a Delfin fedélzete felé. Gyorsan, gyorsan! Első a legkisebb. A hajóinas. — Bújj be, kölyök! — orditja Bustard apó. Megvan. Int. — Megfogódzni! A Vészmadáron huzni kezdik a kötelet s a gyűrű megindul a gyerekkel a magasban. Hadonászó, őrült rivalgás tört ki erre. Akinek még volt sakpája, leszakította a fejéről és felhajottta, utána a kötélen guruló gyereknek. A szél elkapta a röpülő sapkákat és elszáguldott velük. Rettenetes nt volt ez a két táncoló hajó között, a táncoló kötélen. Néha, amint a kötél kifeszült, a gyűrű a gyerekkel együtt a magasba vágódott, majd mikor a két árboc a hullámokon táncolva egymás felé bólintott, a kötél lazán lepettyüdt és a gyűrű a gyerekkel együtt belezuhant a porzó, tajtékzó tengerbe és elmerült benne. A viz pillanatokig eltakarta, de aztán ismét megfeszült a lankadt kötél, kipattant, mint elengedett húr a meghúzott ijjon és feldobta a gyereket a magasba. A gyermek ordított, vi- songott, de kapaszkodott, kapaszkodott. A gyűrű pedig nagy lökésekben haladt vele előre, amint a Vészmadáron a gyors matrózkezek húzták. Végre elért a fedélzet felé. Az emberek elkapták és kiemelték a gyűrűből. A gyerek egy pillanatig megállt. Prüszkölve, tikácsolva dörzsölte ki a vizet a szeméből. Giaccomin apó hatalmas barackot nyomott a fejébe. — Na, kölyök, megfáztál? — kiáltott rá barátságosan. Ettől a gyerek magához tért és boldogan felrö- högöth, de nyomban újabb barack pattant a fejére. Aki el tudta kajpii vizes, buksi fejét a barátságos matrózok közül, kemény barackot nyomott rá. A gyerek lesunyitott fejjel, boldog, sikoltozó kacagással menekült közülük a hajó hátulja felé. Giaccomin apó intett a másik hajónak és a csiga gyűrűvel együtt üresen megindult vissza, uj szállítmányért. — Rajtad a sor. Bújj be! — kiáltott Bustard apó a festőre, miikor a gyűrű a fedélzetre ért., — Rajtam? — kérdezte ez álmélkodva, de boldogan, mert a vizes gyűrűről ráintett az Életi — Először a gyerekek, nők és azok jönnek, akik nem számítanak, azután kerül a sor a férfiakra — válaszolta Bustard apó. — Na mozgás! A festő nem törődött a sértéssel. Férfiasságának mázát rég lemosta róla a tenger. A kávéházak köny- nyü, kényelmes krakélerségét, melyet sokan összetévesztenek a bátorsággal, a férfiassággal, letépte róla a vihar s itt, ezek között a veszedelmektől keményre edzett emberek között, szemben az ordítozó halállal, nem volt más, minit meztelenre vetkőzött, piciny em- beirkukac, életéért remegő puhatestü emberféreg. Belemászott a gyűrűbe a görcsösen, kapaszkodott bele a kötelekbe. Bustard apó intett. A Vészmadáron megrántották a huzókötclet s a gyűrű megindult. Néha fent táncolt a magasban, néha belezuhant a hullámok közé. így tette meg az utat hol a levegőben, hol a viz- ben, mig a Vészmadár fedélzetére ért és odakoppant a vizes deszkákra. Erős matrózkarofc ragadták meg. Kikapták a gyűrűből és lábraállitották. Kacagó, siró kiáltás tört elő a torkából. Letörölte arcáról, hajáról a csurgó tengervizet, köhögött, prüszkölt egy darabig, aztán széttárt karokkal nyújtotta kezét Giaccomin apó felé: — Köszönöm öreg, köszönöm — kiáltotta. Giaccomin apó úgy tett, mintha nem vette volna észre. Magasba tartotta a karját és a- Delfinnek intett. A gyűrű megindult és szaladt a kötélen. A festő sértődötten nézett körül. Ö ngy gondolta, rogy itt körülfogják, ujjongani fognak, az ő megmenekülése itt ünnep lesz. A Delfin fedélzetéről látta Máriát, amint a kormánynál állva vezette a hajót feléje és akkor tudta, hogy őérte jön, őérte csupán. És most mégis senki se,in törődik vele. Hol lehet a leány? Kutatva nézett körül. — Menj innen, ne lábatlankodj! — kiáltott rá egy dolgozó matróz, félrelökve. A1 festő megindult a dühöngő hajón, támolyogva, botorkálva a korniánvpad felé, ahol Máriát látta volt, de most Pieró haitalnias, barna alakja állott ottan s a leányt nem látta sehol. —■ Megmentetted az életemet. Szeretném megkö- isEÖmná neked, Pieró — szólt, a halász felé nyújtva mind a két kezét. >— Köszönd az Istennek — dörmögte Pieró, egyi pillantásra rádobva komor, sznrós tekineftét, aztán figyelme elfordult róla s nem nézett többet rá. A festő rántott egyet a vállán és tovább tántorgott. Máriát kereste. Nem találta sehol. Egy matróz szaladt cl mellette, vállán, egy nagy csomó karikába szedett! kötelet cipelve. — Hol van a Mária? — kérdezte a festő, megállítva a szaladó embert. Az egy pillanatra meg állott, rámiézett, egy furcsa grim ászt vágott, rántott a vállán egyet, aztán felrer lóditotta utjából és egy szó nélkül tovább szaladt. — Meg vannak ezek itt bolondulva — dunnyogla magában a festő s elkeseredetten ült le egy kötélcsomóra. Ezalatt a kötélen ide-oda szaladó mentőgyürü 'egymásután szállította a megmentett embereket a sü- lyedő hajóról. Vizesem, összetörve, halálosan kimerülve érkeztek meg egyik a másik után, de boldogan de ragyogó areeal. Némelyek nem várták be, mig rájuk kerül a sor a mentőgyürüben, belevetették magukat a Delfin fedélzetéről a tomboló hullámok közé. Könnyű dolguk volt. A szél és a hulláinak megragadták őket és vitték egyenesen a szél alatti fekvő Vészmadár felé. Nem kellett mást tenniük, mint megkapaszkodni a korlátokba, mikor a hullámok a hajó mellett feldobták őkeib. A Vészmadár emberei elkapták lógó testüket, beránottták a fedélzetre. Ölelgették egymást, szorongatnák egymás kezeit. Kurjongató, boldog ordítások törtek ellő a megnyilt torkokból. Mikor aztán keresztültörtéfc magukat az ölelő baráti karok szorításán, lerázíták magukról a zuhogó vizet s az ajándékba kapott életet üdvözlő ordítás kirobbant a torkukból, odamentek Pieró elé a kormánykerékhez s hálás, meghatódott szívvel szorongatták a kezét. Pieró mosolyogva, boldogan fogadta a feléje nyúló kezeket és barátilag rázta meg. Az emberek hálája jólesett neki, de ő már megkapta a jutalmát. A karjaiba ájuliti élet volt a megmentett életekért az ő jutalma. A gondolata ott járt a leánynál és óráiét hozta magával az ajkán nyíló mosolyt. Alig várta, hogy a Delfin utolsó embere is a fedélzeten legyen, hogy átadhassa a kormányt valakinek, szaladlm-son hozzá a kicsi kabinba, odaszoriíliassa magához s felcsókol- liassa eszméletlenségéből s lássa felkacagni a szemében, az életet.
