Keleti Ujság, 1930. június (13. évfolyam, 121-146. szám)

1930-06-21 / 138. szám

TIU. ÉVF. 138. BZĂU.

Sándor József bejelentette a szenátusban, hogy az ország összes iparosai be akarják szüntetni a munkát

Árossz borról, rossz földekről szóié törvényjavaslatot, a szesz és ujoncozási törvényeket megszavazta a szenátus

(Bukarest, junius 19.) A szenátusban kedden számos olyan kérdés és kormányjavaslat került tárgyalásra, amelyek a kisebbségi polgárokat is súlyosan érintik Ezek között Sándor József, a Magyar Párt szenátora terjesztette elő az iparosságnak elviselhetetlenné vált súlyos terhét, amit a különböző adókkal ráháritottak. Bejelentette az iparosságnak azt a magatartását, amely odairányul, hogy kénytelenek lesznek beszüntetni az egész vonalon üzemeikben a munkát.

Az iparosok nem bírják a terhet

Sándor József napirend előtt tette meg előterjesztését a következőkben:

Az iparosok a nagy munkahiány miatt képtelenek az eddigi adóterhek viselésére és éppen ezért már az adókivetések kezdetén tiltakoztak minden újabb adóemelés ellen. Tiltakozásukat azonban figyelmen kívül hagyták, jóllehet ennek nemcsak a kereseti adóemelések lettek a következményei, hanem az az újabb, az iparosok által nem is sejtett forgalmi adórendszer, mely szerint a tulmagasra szabott adóalap ötszöröse után vetették ki a 2.2 százalékos forgalmi adót. Ez

újabb 11 százalék adónak felel meg, amit az iparosok semmi körülmények között sem képesek vevőikre, vagy megrendelőikre áthárítani. így hát 25 százalékos adókulcs szerint adózik, mint a leggazdagabb és legtelierbiróbb osztályok bármelyike. Azonban ezeken kivül a szociális munkásvédelemnek csaknem minden terhét az iparososztály viseli. Csak egy munkásért és egy tanoncért évi ezer lejjel adózik. Ezenkívül a beteg munkásnak fizetendő egy heti bér. A munkás szabadságidejére fizetendő napíbérek. A mun- kásbalesetbiztositások. A tanoncotthonok fenntartása minden alkalmazott után hetenkénti 2 lej. De a város háztartásának csaknem minden terhe is az iparosok nyakába szakadt. A kövezetvám helyett bevezetett árutaxából befolyó 7—8 milliót csak iparosok és kereskedők fizetik. Egyéb városi taxából befolyó 11.6 milliónak 25 százalékát csak iparosok fedezik,

holott a lakosoknak csak két százaléka iparos. Ezért követeli az iparosság a forgalmi adónak teljes eltörlését. Követeli, hogy addig is, mig a törvényhozás ebben az igazságos kérésben határoz, rendeletileg függesszék fel a forgalmi adó kivetését és behajtását. Amennyiben ezek az újabb érvelések ismét eredménytelenek lennének, akkor

az ország össziparosai beszüntetik üzemüket és munkásaikat elbocsátják.

— Itt egy szociális kérdés — mondotta Sándor József — amelyen át’ a Magyar Párt beszél őszintén és igazán és kéri az illetékes tényezőket a régi latin kiáltással, hogy Fiat justiţia, aut pereat mundus, legyen igazság, vagy vesszen a világ.

Törvény; a rossz borról

Ezután a földmivelésügyi minisztériumnak a rossz

bortermelés megakadályozásáról szóló törvényjavaslata tárgyalására került a sor. Gyárfás Elemér dr. szenátor az első felszólaló. Általánosságban helyesli a javaslatot, kifogásolja azonban, hogy a rendelkezésnek a végrehajtást, továbbá az ellenőrzést az ügyben érdekelt szervekre bízták.

A szenátus a törvényjavaslatot változatlan azöv»- gében szavazta meg.

A szesz- és ujonctörvénjjt megszavazták

Ezután a szesztörvény szakaszonkénti tárgyalásának folytatására tértek át.

Gyárfás Elemér dr. számos módosító Indítványt terjesztett be, amelyek egy részéhez Madgearn ipar. és kereskedelemügyi miniszter hozzájárult.

Vaitoianu tábornok előadó ismertette as ujoneo- zási törvényt, amelyet a szenátus vita nélkül fogadott el.

Ezután a földmivelésügyi minisztériumnak a rossz földek feljavításáról szóló javaslata került tárgyalásra.

Az egyetlen felszólaló Gyárfás Elemér dr.,

aki csatlakozik a javaslathoz, kéri, hogy a törvény védelmét terjesszék ki azokra a földterületekre is, amelyeket előző törvények intézkedései alapján javítottak fel, vagy amelyek feljavítás alatt állanak.

Potarca földmivelésügyi államtitkár kijelenti, hogy a kormány is igy értelmezi a javaslatot.

Amióta a kolozsvári piacot felszabadították, a zöldség' és gyümölcsárak a felére estek

(Kolozsvár, junius 19.) Néhány nappal ezelőtt jelentettük, hogy a városi tanács érthetetlen okokból rendeletét bocsátott ki, melynek alapján a kolozsvári zöldség- és gyümölcspiacon a vidéki kereskedők csak vásáros napokon árulhatnak. Ez a szokatlan rendelkezés rövidesen megteremtette a helyi zöldség és gyümölcsárusok kartelljét, amelynek egységes frontján a kolozsvári fogyasztók véreztek el. A piaci árak egyszerre rekord-magasságra szöktek. Amikor Budapesten 7—8 lejért lehetett egy kiló prima cseresznyét vásárolni, akkor Kolozsváron 20—30 lejes ár között mozgott a cseresznye ára. Ugyanilyen magas árak grasz- száltak a zöldségnemüeknél is. A kolozsvári bázdasz- szonyok kétségbeesett harcot folytattak napról-napra a piaci árusokkal, akik vásáros napokon a vidéki kereskedőktől összevásárolták a gyümölcs- és zöldségnemüe- ket és másnap, amikor egyeduralkodóivá váltak a piacnak, kétszeres árat vettek az olcsón összevásárolt zöldségért.

A Keleti Újság munkatársa a keddi tanácsülésen felhívta az interimárbizottság tagjainak figyelmét ft tanács szokatlan rendeletére lés az azzal kapcsolatos,

piaci anomáliákra. Mihali polgármester munkatársunk előterjesztésére a vidéki kereskedők ellen hozott tiltó rendelkezést azonnal napirendre tűzte és a felhozott indokok alapján a tanács nagy többsége úgy döntött, hogy a rendeletet azonnal visszavonják. Ez meg is történt. Tegnap már a vidéki kereskedők megjelenhettek a kolozsvári piacon, ami egyet jelentett a szabad verseny visszaállításával. A piacon

az összes gyümölcs és zöldségnemüek ára felére esett és valószínűnek látszik, hogy néhány napon helül az összes piaci árak normalizálódni fognak.

A tanács a tiltó rendelkezést ideiglenesen hozta, azzal a kikötéssiel, hogyha a rendelet visszavonása után a piaci árak esni fognak, akkor azt többé nem tartja fenn. Már az első kiét nap bebizonyította, hogy a tuldrága piaci áraknak a városi rendelet volt ai oka, tehát nyilvánvaló, bogy a tanács többé nem fog itat emelni a szabad verseny elé, eőt reméljük, mindent elkövet, hogy a jövőben minél olcsóbban lehessen vásárolni a kolozsvári zöldség és gyümölcspiacokon.

Orkán a tengeren

Regény

Irta: KERTÉSZ JÓZSEF

(36)

— Pumpálni fogsz, amíg meg nem döglesz;! — ordították s ő pumpált és kívánta, hogy bár már meg- döglene. Néha elfeketült a látása, a teste könnyű lett, mintha felfogta volna valaki a súlyát. A kínzó pumpanyél kiesett a kezéből. Ilyenkor boldogan dűlt hátra s azt hitte, hogy érte jött a megváltó halál. De egykét rúgás életre ébresztette ismét és újra pumpálni kellett, újra pumpálni kellett. ^

A kormánykerék magárahagyva forgott jobbra- balra, amint a hullámok ide-oda verték a kormánylapátot. Bustard apó régen otthagyta. Hová kormányozza az elitéit hajót, melyet rettenetes hatalmak ragadtak meg lés hurcoltak magukkal, kormányostul, emberestől a kikerülhetetlen vég felé. Ott állt a pumpáló emberek mögött s harsogó, kemény szavakkal verte beléjük a kitartást s néha, mikor valamelyik kidőlve, végigvágódott a vizes fedélzeten, maga kapaszkodott helyette a pumpakarba, mig amazt magához téritették a becsapódó hullámok kemény ütései.

— Hurráh emberek! Hajó közeledik felénk — ordította hirtelen üvöltő örömmel.

A halálrafáradt emberek kezében megmerevedett a pumpanyél. Egymásra bámultak, majd az öregre.

— Kitartás! Ott jön, ott jön — ordította tovább, kimutatva a szélfölötti oldalon.

A forrongó, tajtékzó, végtelen vizmasszák között, az egymást emlésztő, egymásból táplálkozó hullámok között, melyek völgyekké szakadtak és vágtató megelevenedett hegyekké tornyosultak, előtűnt néha Pieró hajója: a Vészmadár. Néha, amint egy.egy mély völgybe lezuhant, a hullámhegyek egészen eltakarták, máskor felkapták a tajtékzó ormok tetejére és megdőlve, oldalt forditva, emelték maguk fölé föl... föl a magasba, mintha csak fel akarnák mutatni, beakarnák bizonyítani, hogy még megvan, még él.

A Delfin emberei meglátták a hajót. Az öröm fel- ordltott bennük. Valaki felismerte. Kikiáltotta magát:

— A Vészmadár. — Éljen Pieró! — Éljen — éljen

— rikoltozták az emberek magukon kivül. Az élet közibük vágott s fellocsolta őket halálos dermedtségükből. A fény kigyulladt a véres szemekben.

— Pumpálni! — ordította Bustard apó.

— Pumpálni! Húzd reá! Nyomjad! gyúrjad!... nem apád, — kacagtak, kurjongattak, rikoltozták. Az izmokba bele feszült a látható élet, a biztos, megjelenőit remény evőt öntött ismét beléjük. Nincs semmi elveszve, jön a segítség. Nem hiába a munka. Csak a pumpálni, csak győzni a vizet, kidobni a tengert... csak addig, amig ideér a Vészmadár, aztán az övék az élet...

Uj emberek álltak a pumpakarok mellé, újak, erősek, frissek, bizakodók, újraéledt izmok, újra született szivek hajtották a magasba lóduló, levágódó hosszú karokat. A szelepek vígan lefetyelve tátogatták a gyors dugattyúkon s a pompa csövén öklendezve bu- gyogott ki a rozsdás tengervíz, melyet a Delfin elnyelt.

A Vészmadár karcsú orra verte a vihart, törte a vizet és haladt, haladt a hullámok ellen az ovditó szél ellen a veszélyben lévő hajó felé. Hatalmas hullámhegyek zuhantak reá és rohantak végig a fedélzeten. Pár pillanatig mindent elborított a kavargó, örvénylő tovarohanó viz, melyben kötélvégek, fadarabok, hordók kavarogtak össze-vissza, de a karcsú erős hajó megrázta magát, felkapaszkodott egy magasra dagadó hullámhegy ormára, megdőlt, féloldalra feküdt s onnét a magasból öntötte le magáról a szennyes, piszkos vizet, vissza a tengerbe. Kemény, rettenetes harc volt ez az előretörésért. Minden hullám ellenséges rajvonal volt, mely milliárd csatázó apró egyedből állott.

Át kellett törni minden hullámhegyen, vagy elfoglalni azt. Pieró a kormánynál állott 'és vitte a harcot. Ordítva osztogatta a parancsait az embereknek. Az emberek a vitorlák kötélénél dolgoztak bent a hömpölygő piszkos vízben. A tenger zúgva tört reájuk. Néha egyetlen hullám legyintése a födélzetre sújtotta az egész sort egyszerre, de belekapaszkodva a kötélbe, amelyet húztak, ismét lábrakaptak s dolgoztak tovább. Ha egy-egy rendkívül hatalmas hullám zúgott a hajó felé s előrelökve fehérbefakadt fejét, betömi készült, Pieró elorditotta magát:

— Vigyázat!... s az emberek, akik már annyi vihart verekedtek keresztül vele s összeszoktak as együttverekedésben, hirtelen lebuktak a hajókorlátok védőfalánál s a nekilódult, hatalmas hullám keresztülvágott a fejeik felett, végighasitott a fedélzeten s harsogva ragadott magával minden elmozdithatót, de őket nem bántotta, elviharzott felettük, ártatlanul, mint a hídon robogó gyorsvonat az úttesten haladók feje felett. Pieró volt a 6zem. Mindent látott és mindent látnia kellett. A legkisebb figyelmetlenség a halált jelentette ki. Hélkezével a kormányt tartotta és irányította a hajót, nekifeszitve a szélnek úgy, hogy a dagadó sárga vitorlának csak éppen a legfelső 6zéle vergődött néha lihegő rázkódással. A másik kezével Máriát. tartotta magához szorítva, hogy el no sodorják mellőle a hullámok, melyek minduntalan elbontották őket. A két vizes, meleg test ott a tomboló viharban egymást kereste, összekapcsolódott. A vizesruhán keresztül érezték a jó puha meleget, mely beléjük áradt a másik életéből, érezték az egymáshoz simuló izmok vonaglását, mintha minden izom, minden ideg, minden sejt bennük külön-kiilön élettel ölelne magához a másikban élő izmokat, idegeket, sejteket. Maria, mikor a férfi szláles, erős mellére rejtve arcát,^ lélegzet nélkül várta, mig elzug felettük a hullámesap;ís s érezte, hogy az erős kar, mely átölelve fogja derekat, mint tartja" vissza, magához szorítva testét, amelyet megragadott a viz s rángetve>. tépve, szaggatva akart magával sodorni, — boldog volt. Érezte, hogy ennek a nagy, hatalmas életnek az árnyékában őt semmi baj nem érheti. Érezte, hogy ez a hatalmas, erőt sugárzó élet, mint nyúlik át az övére, hogyan óvja, hogyan takarja, hogyan adja az ő gyenge, törékeny életének, az ő roppant erejét. Igen, érezte mindezt, de az ő egyszerű lelke nem aprózta darabokra az érzéseket, nem kereste a miérteket. Boldogan, picire válva, hunyt meg az erős karok között 's érezte, hogy itt a helye. Azt érezte, hogy jó itten lenni.

Mikor a hullám elzugott felettük, felnézett a fiú vizes arcába és reámosolygott.

•— Nem félsz? — kérdezte Pieró visszamosolyogva.

— VeledÎ... — válaszolta a leány, de nem foly*