Keleti Ujság, 1930. június (13. évfolyam, 121-146. szám)
1930-06-15 / 133. szám
4 XIII. ÉVF. 133. SZÁM. Rendkívüli érdeklődés mellett kezdette meg a tordai törvényszék a gyilkossággal és betörések sorozatával vádolt Somogyi-féle betörőbanda bünperének tárgyalását Az első nap a vezér kihallgatásával Seit el — üesektiw Csehszlovákiában, „vendég“ a Riviérán és bandavezér Romániában * Hogyan gyilkolta meg társát, öntette Ee petróleummá! és égette eí a mezön (Xorda, junius 13.) Az égés®, város a Somogyiféle bünper tárgyalásának izgalmai alatt áll. A törvényszék ugyanis pénteken kezdette meg a nagyszabású bünper tárgyalását a vármegyeház nagytermében, amelyet éppen a rendkívüli érdeklődésre való tekintettel rendeztek be erre a célra. Már jóval nyolc óra előtt üzönlik a kiváncsiak tömege, különösen nők, a tárgyalási helyiség felé, de a kapuban álló két rendőr csak kellő igazolás után bocsátja be az érdeklődőket. A vádlottakat a főtéren keresztül vezetik át az ügyészségi fogházból. Lénárd, Tliuray és Gáspár együtt jönnek három fogházőrbiztos kíséretében, Somogyit azonban külön kísérik utánuk. Ahogy a vádlottak megérkeznek, azonnal bevonul a tanács és megkezdődik a tárgyalás. Számbeveszik a tanukat, felveszik a vádlottak személyi adatait és kivonatosan felolvassák a vádiratot, amely szerint Somogyi gyilkossággal és többrendbeii betöréses-lopással, Lénárd cs Thuray gyilkosságban való segédkezessél és Gáspárral együtt betöréses-Jopásokkal, Csepreghy Aladár bűnpártolással van vádolva. Somogyi kihallgatása Ezután a tanukat kiküldik, Lénárdot, Thurayt, Gáspárt, Csepreghy Aladárt kivezetik a teremből, csak Somogyi marad benn. öt hallgatják ki elsőnek, Somogyi egyedül áll a bírósági asztal előtti téren és idegesen babrál a kezében lévő Írásokkal. Nem tudja mit csináljon a „nyilvánosság előtt“. A biróság ötpercnyi szünetet tart, amig a közönség elhelyezkedik. Somogyi némileg magához tér és készen várja az első kérdést. — Bűnösnek érzi-e magát? — teszi fel a szavazó bíró az első kérdést a magyarul nem beszélő elnök helyett, a viszont románul nem tudó Somogyinak. — A gyilkosság vádjában egyáltalában nem vagyok bűnös, a többi dologban részben. Most dr. Giurgiu védőügyvéd meglepetésszerü semmis égi panaszt jelent le, mert az elnök nem tud magyarul s kéri, hogy magyarul tudó biró vezesse a tárgyalást. A panaszt elutasítják, de újabb bajok származnak a tolmács személye miatt. Popescu szavazó biró akarja ellátni ezt a szerepet, de a védőügyvédek egyhangúan kifogást emelnek. Hosszabb vita után a biróság visszavonul s a tárgyalás újbóli megnyitásakor dr. Se- besy Sándor, tordai magyar ügyvédet kéri fel tolmácsnak, aki elfogadja a megbízatást s leteszi az esküt. Boeriu dr. ugyan kifogást emel, de a biróság elutasítja s végre megkezdődik Somogyi kihallgatása. A biróság először arról kérdezi ki, hogy miért távozott el Magyarországról Csehszlovákiába és itt mit csinált. — Hogy Magyarországon mit csináltam —• mondja Somogyi — az nem tartozik a dologra. Csehszlovákiában hamis igazolványokkal alkalmü&dst kaptam a beregszászi államrendőrségnél, mint detektív. Erre hosszasan „jellemzi“ a cseheket és elmondja, hogyan szerezték meg a csehek „ravasz“ politikusaik által rhai országukat, hogyan használják/ ki a magyar lakosságot s mennyire igazságtalanok velük szemben. MEGÉRKEZETT A BREMER H3GGENMACHER Korona-sör ALA PILSEN ) ) ) ) ) ) ) A bő politikai izü előadást türelmesen hallgatja a törvényszék, csak akkor figyelmezteti hogy jó lesz a tárgyra térni, amikor Somogyi a kisantantról kezd kedvezőtlenül nyilatkozni. A biróság figyelmeztetésére sem hagyja magát Somogyi, azzal az indokolással, hogy ez mind szorosan az ügyre tartozik, tovább folytatja a megkezdett témát s Végül azt a konklúziót tárja a biróság elé, hogy mindezekért teljes leikéből megutálta a cseheket s elhatározta, hogy amennyire csak teheti, ártani fog nekik. Tulajdonképpen ez a bosszúvágy vezette pénzszerzési kampányaiban. A Riviérán — Már detektiv minőségemben sok olyan dolgot csináltam, ami cseh szempontból súlyos beszámításba esik. 1925-ben észrevettem, hogy gyanakodnak rám, errs lemondtam állásomról és kimentem a Riviérára. — Miféle pénzzel? — kérdezi az elnök. — A pénz eredetét nem mondhatom meg. — Talán a beregszászi Duna Bankba való betörésből ered a pénz? — Nem. Kategorikusan kijelentem, hogy a betörésben semmi részem sem volt. Akármilyen kategórikusan is jelenti ki, a bíróság tovább feszegeti a kérdést. Somogyi azonban nem keveredik ellentmondásokba és következetesen megmarad ártatlansága mellett. Most a Somogyi szerint megnevezhetetlen forrásból származó cs a riviérai kiránduláshoz szerzett 60.000 frank eredetét próbálják kivenni belőle. Somogyi azonban hajthatatlanul elzárkózik. Hiába biztatják, bogy a beismerés csak előnyére szolgál. A vallatás még mindig a Duna banki betörés körül forog. Somogyi kitartóan érvel. — Nem értem a dolgot, miért vádolnak engem ezzel, ha csak egyetlen rendes gyanuok is volna, magamra vállalnám, de nincs semmi, egyáltalán semmi. — Miért ismerte be akkor a rendőrségen? — kérdezi az elnök. — Mert attól féltem — feleli — hogy kiadnak Csehszlovákiának, ahol tulajdonképpen politikai okok miatt akartak lefogni engeraet és csak jogcímnek találták ki, hogy ezt a beregszászi betörést kellene rámsütni. Áttérnek most a riviérai egy évig tartó üdülésre. Ezalatt ismerte meg Csépreghyt, akinek több alkalommal kölcsönt adott, mintegy 2500 franknyi összegben. Biztosítékul azonban egy brilliánsgyürüt és egy cigarettatárcát kapott tőle. BetörésI tervek s Szatmáron felvétette 1926-ban végleg ott1925-ben lejött Romániába magát az állampolgári listára, hagyta a Riviérát és családjával együtt — felesége és bárom gyermeke van — Tordára jött. Miután hozzátartozóit a városban elhelyezte, felkereste Csepreghyt ist- vánlakai otthonában és kérte a kölcsön adott pénzt. Pénzt nem kapott. Többször volt nála s egy alkalommal Csepreghy bemutatta a marosvásárhelyi adóhivatali pénztárosnak, Gáspár Jenőnek, akitől megtudta, hogy sok pénz szokott lenni a hivatalában. — Elhatároztuk, hogy közösen be fogunk tömi a hivatalba, mihelyt nagyobb összeg fekszik a kasszában. Megbeszéltük, hogy a kasszakulcsokról, melyeket Gáspárnak kellett megszereznie, másolatokat készítünk és igy hajtjuk végre a betörést. Szeptembertől májusig vártam, hogy csináljunk valamit, de Gáspár halogatta a dolgot. Júniusban végre elhozta a kasszakulcsokat és szappanba megcsináltuk a negatívokat. Gáspár úgy látszik megbánta a dolgot s mikor azt mondottam, hogy akármilyen kis összeg is van a kasszában, inkább a ma- rosujvári postát ajánlotta, ahonnan sok pénzt lehet elemelni. Ez az uj terv hozott össze Koncezal, aki lakatos volt. Neki kellett volna elkészítenie a postához 8 a betöréshez szükséges szerszámokat. Ő hozta bele a dologba Thurayt, Thuray pedig Lénárdot. — Koncz rendkívül megbízhatatlan ember volt. 1800 lejt adtam neki szerszámokra, de ő elköltötte a pénzt, mindenféle hazugságokkal állott elő. Másodszor is adtam neki 1000 lejt. Ezt is elköltötte. Mikor kérdőre vontam, azzal hallgattatott el, hogjT a munkát amúgy is csak autogénhegesztővel lehet végrehajtani, tehát ezt kell előbb szerezni. Rábeszélt, hogy menjünk el Váradra, ott ő majd beáll egy műhelybe s adott alkalommal fog lopni egy autogénhegesztőt. A gyilkosság friss csepoBás „FLORIDĂ*1 leértben!! A tárgyalást délután fél 4-kor folytatták. Somogyi részletesen elbeszélte, hogy hogyan gyilkolta meg Konczot. Váradról gyalog indultak Koncezal Torja felé. ő útközben észrevette, hogy Konez a zsebeiben kutat és egy 100 lej est vesz elő. Felelősségre vonta, amiért az neki ugrott, ő a kezében levő bottal feléje ütött, Koncz a botot elvette tőle, a földreteperte és a zsebkésével feléje szurkait. Egy mozdulattal megkeritette a zsebkést s azután már csak arra emlékszik, hogy társát vérében fetrengve látta maga előtt. ügy emlékszik, hogy Koncz ekkor még élt és vizet kért tőle. Ö a közeli patakhoz ment és megmosta magát s amire visszajött, az áldozat már nem mozdult. Meggondolta, hogy közel van a városhoz és igy az embert köny- nyen észrevehetik. A nála levő petróleummal leöntötte a holttestet * az egyik közeli szalmakazalhoz húzta, ahol szalmával hintette be s azután meggyujtotta. Ezután követték cl Gáspárral, Lénárddal és Thu- ryval együtt o marosujvári postahivatal kirablását, amely mintegy négyszázezer lejt eredményezett. Innen Máramarosszigetre tették át működésűk színhelyét, ahol ugyancsak a postahivatalt rabolták ki és ahol egy negyedmillió lejt zsákmányoltak s körülbelül 400.000 lej értékű bélyeget. Az eredményes munka után Tordára térlek vissza. Somogyi azonban melegnek kezdte érezni a talajt lába alatt s szeretett volna visszamenni Csehszlovákiába. Ilivta társait is, ezek azonban előbb végre akarták hajtani még a marosujvári adóhivatal kirablását. Gáspár is, aki az adóhivatal tisztviselője volt, figyelmeztette őket egy nap, hogy most volna jó a tervet végrehajtani, mivel több, mint egymillió lej \an a kasz- szában. Neki is fogtak a munkának, az elkészített ál- kulcsok azouban nem voltak jók és a betörés nem sikerült. Közben időtöltésül a feleki perceptorátust fosztották meg 8G.000 lejtől. A tárgyalás során fölmutatták Somogyi előtt az össze? bűnjeleket. Somogyi kihallgatása esté féi 9-kor ért véget. A tárgyalást szombaton reggel 9 órakor folytatják. Az osztrák nemzeti íanács megszavazta a belső leszerelésről szóló törvényjavaslatot (Becs, junius 13.) Az osztrák nemzeti tanács pénteki ülésén a belső leszerelés kérdését tárgyalták. A nagy német párt nevében Lampe,1 dr. szólalt fel. Hangoztatta, hogy a Heimwehr egyes hírek szerint kapcsolatban van a magyar legitimistákkal és határozottan restauraciós céljai vannak. A nagy németek készek az ördöggel és a pokollal is szembeszállani, a restaurációt azonban semmi körülmények között sem engedik meg. Hosszú vita után 86 szavazattál 72 ellenében megszavazta a belső lefegyverzésről szóló törvény- javaslatot, A szociáldemokraták módosító javaslatait teljes egészükben elvetették. Jöőt és pénzt takarít meg Önnek a „Hermes“ vasúti menetrendkönyv! Román, magyar és németnyelvű vasúti útmutatója, menetjegy, bérletjegy, hálókocsi, személypodgyász stb. díjtáblázatai mind nélkülözhetetlen, hasznos szolgálatokat tesznek ! Okvetlenül vásárolja meg azonnal. — Ara 50 lei. — Kapható az összes könyv- á» ujságárusitó helyeken. —