Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)

1930-05-30 / 120. szám

2

un. BVF. 120. SZÁM.

Óriási érdeklődés előzi az első országos magyar Hiúsági

dalosversenyt

A versenyző iskolák kedvezményes vasúit jeggyel utazhatnak

(Kolozsvár, május 28.) Az Országos Magyar Dalosszövetség központi irodájában már hetek óta lázas munka folyik. Készülnek a magyar dal és magyar zene országos ünnepére. Junius 2~án és 3-án rendezik meg az első magyar ifjúsági dalosversenyc, amely iránt az egész ország magyarsága körében

szokatlanul nagy és meleg érdeklődés nyilvánul meg. Az ifjúsági dalosverseny megtartásának egyik fontos feltétele teljesedésbe ment, mert a CFR vonalain az utazási kedvezményt a magyar iskolák növendékei megkapták.

Az ország minden részéből tömegesen keresik fel a Dalosszövetség központi irodáját felvilágosításokat kérve, hogy hol és milyen belépőjegyek kaphatók a versenyre. Ez alkalommal tájékoztatjuk a közönséget arról, hogy úgy a Magyar Színházban, mint a Farkas uceai református , templomban és katolikus főgimnázium dísztermében lezajló versenyre külön belépőjegyek nincsenek. Mindössze a műsor megváltása kötelező, amelynek felmutatása mellett mindenki végighallgathatja a nagyszabású műsort. Csak a kedden, junius 3-án, este 9 órakor a Magyar Színházban tartandó díszhangversenyre kötelező a rendes színházi jegy megváltása, illetve a díszhangversenyt rendes színházi jegyárak mellett tartják meg, amelyre már szombattól kezdve a Magyar Színház pénztára előjegyzéseket fogad el.

Ennek a fényes és nagyszabású es'télynek a íua- gasszinvoualu műsor mellett különös érdekességet ad az, hogy a műsor végén történik meg a dijak szétosztása. Nem kis fáradságába került a Dalos-- szövetség vezetőségének az értékes dijak társadalmi utón való beszerzése, amiket a közönség -majd a főtéri kirakatokban fog látni. A rendezőség továbbra is állandó permanenciában marad és mindent elkövet, hogy a magyar dal és magyar zene országos ünnepe a legmesszebbmenő várakozásokat is teljes mértékben kielégítse.

A közönség tájékoztatására itt közöljük az első ifjúsági dalosverseny főprogrampontjait: junius 2-án, tehát hétfőn délelőtt 10 órakor a Magyar Színházban tartják meg az énekkari versenyt kötött müvekkel.

Az első csoportban a négyszólamú női karok, a második csoportban pedig a vegyes karok mutatják be a tudásukat. A harmadik csoportban pedig a férfikar szerepel.

Ugyancsak junius 2-án, délután 3 órakor a belvárosi református templomban nagyszabású orgona(Temesvár, május 28.) A temesvári útlevél-panama ügyében kedd este letartóztatták Weinberger Mórt, aki még mindig beteg, mivel amint ismeretes, a temesvári rendőrségen kihallgatása alkalmával súlyosan bántalmazták. Letartóztatása után szembesítették Glmndian Máriával, akit állítólag annakidején arra akart reábeszélni, hogy egy Vasilievici Zsófia nevű munkásnő nevére hamisittasson útlevelet. Vasilievici Zsófiát, mint az ügy passzív szereplőjét, szabadon bocsátották, Weinbergert és Ghindiánt azonban letartóztatták és átkiséiték a fogházba, ahol

hangverseny fogja gyönyörködtetni a hallgatóságot

amelyen Báthory József, Butyka Kálmán, Nagy Sándor és Szász Vilmos fognak résztvenni. Utána, délután 4 órakor az egyéni versenyeket tartják meg. Itt az első csoportban a középiskolai, a második csoportban pedig a főiskolai hallgatók vesznek részt.

Junius 3-án, tehát kedden délelőtt 10 órakor a Magyar Szinház pódiumán az énekkari versenyt tart" ják meg. Az első csoportban a négyszólamú nőikarok, * második csoportban a vegyeskarok, a harmadik csoportban pedig a férfikarok versenyeznek. Ugyanaznap délután 4 órakor a Magyar Szinházban tartják meg a dalünnepélyt, amelyen a fiú vegyeskarok, a versenyző iskolák egyesitett zenekara vesz részt. Vasárnapi számunkban az ifjúsági dalosverseny egész programját közölni fogjuk.

Weinbergert a betegszobában helyezték el. Az ügyben egyébként ige® érdekes fejlemények várhatók, amennyiben Rudloff Mária, aki, amint ismeretes, a megszökött Herzlnek, az egyik hajóstársasági iroda vezetőjének ügynöke volt, Bukarestből Temesvárra érkezett és jelentkezett az ügyészségen. Rudloff Mária kijelentette, hogy részletes és mindenre kiterjedő vallomást fog tenni, miután most már semmi sem tartja vissza attól, hogy az ügy igazi bűnöseit leleplezze.

.....ná

■A

m

&A

m

SS SCT M©£6Ő m Jus 23 3 kszdsüîl mutatja be:

ALEXANDER MOISSI

világhírű művészt egyetlen nagyszerűen sikerült beszélő, éneklő' és zenélő filmében:

A királyi páholyban

megrázó tragédia Dumas „Kean“ cimü darabja nyomán. — A női főszerepet a bájos Camiüla Móra alakítja. Magyarázó feliratok román-magyar nyelven. — Monopol Artafilm.

m

m

m

m

isi

m

m

m

A temesvári rendőrségen véresrevert Weinbergert ismét letartóztatták

Orkán a tengeren

Regény

Ma : KERTÉSZ JÓZSEF (21)

— Az Isten mindenkin segít, kislányom — szólt Anyó vigasztaló, csendes hangon, megtörölve kötényébe a két szemét. — Rajtad is segíteni fog, Mária. Nem vagy te rossz, csak szerencsétlen és azokhoz áll legközelebb az Isten.

Mária kitörölte nedves haját könnyáztatta arcából és hirtelen Pieró felé fordult s nagy, kék szemeivel vizsgálódva meredt a í'iu arcába.

— De Pieró, te megvetsz engem... — mondta.

— Én?... Szeretlek és sajnállak — felelte Pieró szánakozó hangon.

— Akkor csókolj meg! ■— kérte a leány.

Pieró lehajolt hozzája és megcsókolta a homlokát, mint egy testvér.

— Nem, nem, a számat, a számat —'•kiáltotta eszelősen a leány. — Nem csókolta azt rajtad kivül senki és nem is fogja. A számat, a számat csókold. Pieró...

Pieró a nedves, csókra nyíló ajkak fölé hajolt. A leány elkapta a fejét és odarántotta az ajkát az ő forró, lázas ajkához. Vadul, kétségbeesetten csókolta, mintha búcsúzni akarna örökre tőle. Csókokban szakadni el a csóktól. Majd a csók hangos, szivettépő zokogásba fulladt: — Istenem, Istenem! — zokogta, ráborulva az asztalra és egész teste görcsösen vonaglott, mintha belülről rázná valami kiirthatatlan, kimondhatatlan, nagy, élő fájdalom.

Pieró ott állt mellette tehetetlenül, tanácstalanul. Egész lénye egy roppant, ki nem mondott könyörgés volt:

— Sogits, anyám!

Az öregasszony odament a zokogó leányhoz és meg- simogatta a haját.

— Ne félj, Mária! Bízzál! Az Isten Ítélni fog. Ő igazságos. Bizzál az Istenben, Mária! — ügy mondta ezeket a megszokott szavakat, mint a rózsafüzér magától gördülő imáit, csendesen, suttogva, meggyőződés nélkül és mégis, ezek az egyszerű szavak beiehuliottak a leány kétségbeesés szántotta leikébe, mint puha földbe az elszórt magvak és reményt hajtottak benne.

— Oh, anyám, hát nincs még elveszve minden? Hát segíthet még rajtunk az Isten? — kérdezte, felvetve

könnyes szemét és hangjában bizakodás csillogott.

— Bizzunk, Mária! Az Isten azokon segít, akik a legjobban rá vannak szorulva — mondta Anyó és megcsókolta a leány könnyes arcát.

Akkor este a közös fájdalom ismét egy családdá ölelte össze őket. Szinte-szinte boldogok voltak a fájdalmukban. Az egymás vigasztalására kitalált szavak mint fáradt vándorok visszatérte« azokba a szivekbe is, ahonnét útra indultak és a másiknak szent vigasztalásul visszahoztak valamit abba a szívbe is, amelyik küldte azt. Lassan-lassan hinni kezdték, hogy valóban van még remény, van még szabadulás s ez a hit boldoggá tette őket. Törhetetlen bizalommal hittek az Istenben és tőle várták a segítséget, mikor már maguk nem birtak segíteni magukon. Hiszen az Isten oly bölcs, oly jó, oly mindenható. Megnyugodva, reménykedő szívvel feküdtek éjjeli pihenőre s az elsötétült szobából bárom hivő lélek bizakodó, könyörgő imája szállt fel az Egek urához, aztán csöndesen elaludtak.

Másnap délután a szokott órában Mária ott volt a festőnél. Valami rettenetes erő húzta, vitte akarata, elhatározása ellen, mint ahogyan a letépett falevelet sodorja a szél.

*

Szombat este volt. Kint zúgott a vihar. Megtépett fekete fák hajladoztak a szélben. Villámok cikkáztak át a koromsötét égen s a zápor zuhogva verte a kocsma- ablakot. Friss vihar volt. A napi halászatból megtérő bárkák sunyitva rohantak be a kikötőbe, mikor az első szélcsapások belerobbantak a levegőbe s a révbe került halászok a kis falusi kocsma belsejéből, a pohár vörösbor mellett, jóleső kárörömmel hallgatták a megkésett vihar üvöltését s jókedvűen biztatták:

— Csak pukkadj, koma! Mi már bent vagyunk.

Egy bosszú x-Iábu aszta! mellett ült a Vészmadár

egész személyzete. Mindenki ismerte már őket. Az volt az ő rendes helyük. Ha nem voltak kint a tengeren, ott ültek minden este és késő éjszakáig szólt a harmonika, folyt a bor náluk. Pieró ott ült az asztalfőn, hallgatagon, két könyökére támasztott fejjel és nézte az asztalon kiöntött vörös bort, mely végigkigyózott a sima asztallapon, mint kifolyt meleg, piros vér. Az emberek szaporán hajtogatták a kesernyés, tüzes piros bort, miközben teletorokkal énekeltek. Martin, a kormányos, harmonikát rángatott s a sikongva üvöltő hangok, melyek a meglépett hangszerből jajdultak ki, ragadták magukkal az emberek kurjantásait, melyek kisémi akarták, mint megvadult csikók a zörgő, kalimpáló szekeret. Giovanni, a szakács, mandolint pengetett, de a nagy hangzavarban a finom pengésü pici hangok elvesztek, mint tüntető tömegbe tévedt pici leányka sirása s esupáán Giovanni gyorsan pörgő keze, mely a csontverőt rángatta s a húrokon ide-oda kapkodó ujjal árulták el, hogy a mandolin is szól, akárcsak a szájával tátogató süketnéma. Az emberek egy tengerészdalt énekeltek, amelynek minden második sora ez a refain volt:

— Éljen a tenger, éljen a tenger, a szerelem éljen!

Az emberek bömbölve fújták. Oh, mikor az ember

lelke felhígulva úszik a megivott borok tetején, mint hullámokon lebegő megolvadt borostyánkő, olyan szép tud lenni ez a nóta, úgy megfűrödnek a hangok, mielőtt kiömlenének a torkokon, a felszínen úszó, folyékony /élekbe, hogy az embernek a könnye is kicsordul mellette. Hogyisne. A tenger és a szerelem. Hát van ezeknél külön- külön is szebh valami? Hát meg igy összepárosítva, mint egy kocsiba fogott délceg csikópár. Hát még a tengerész szivének, hozzá, aki a tengerből él és a szerelemnek. Bizony a Vészmadár tengerészei bömbölve fújták ezt a gyönyörű nótát. A szivükkel, a lelkűkkel fújták, melyek megáradva a bortól, letéptek magukról minden zsilipet és öntötték ki az érzéseket mint szilaj, partot szaggató folyam a szürke, zavaros vizet.

A kocsmaajtón újabb csoport jött be esőkabát»» san, csizmásán. Csurgóit róluk a viz. Csizmájukról rugdalva a vastag sarat, sapkáikról rázogatva a vizet, szidták az időt. Bort kértek, aztán elvonultak az egyik belső asztal felé. Csupa öreg halász volt, közöttük volt az öreg Giacomin apó is, akik minden szombaton este ellátogattak a korcsmába, meginni az ő féliter borukat, épp olyan pontosan, mint ahogyan minden vasárnap ellátogattak a bádogtornyu templomba, elmondani a megszokott imádságot.

— Kár ezért a fiúért — vetette oda Giacomin apó a többinek, mikor elhaladtak a Pieró asztala mellett, — nap-nap után koresmázik, úgy hallom, mióta az Isten elvette annak a leánynak az eszét.

— Az embereit itatja — válaszolt az öreg Beppó — mert azok józanul ki nem mennének vele olyan időben, mint amilyenben ez ki szokott járni a tengerre* *

(Folytatjuk.)