Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)

1930-05-29 / 119. szám

2

$

TUL ÉYP. 119. SZÁM.

ki uj egészségügyi törvény szembeállította egymássaiagyógyszerészeketsúroguistákat

A gyógyszerészek & zt szeretnék és ezt a törvény tervezetbe is felvétették, kogy a drognisták ne árusíthassanak semmiféle gyógyszert — Â drogsaísták azzal vágnak vissza, bogy a gyógyszerészek monopolisziikus törekvéseinek a közönség adja

meg az árát

(Kolozsvár, május 27.) Az uj egészségügyi törvény benyújtása megmozgatta Románia egész orvos- társadalmát, de a gyógyszerészeket és droguistákat is szólásra birta. A gyógyszerészek és droguisták eddig sem a legszimpatikusabban nézték egymás gyarapodását —- ha erről a mai gazdasági viszonyok között egyáltalában szó lehet, — most azonban sikerült alaposan hajbakapniok afölött a kérdés fölött, hogy a közegészségügyi törvény melyik félnek kedvez. A szaklapokban. egymást érik a polemizáló cikkek, az érdekeltek harcában azonban a közönség, bár ismét csak az ő bőréről van szó, nem tud tisztán látni. A kamarai képviselők sincsenek egy véleményen és ügylét- szik, hogy a törvény megszavazása nem fog olyan, simán menni, mintahogy azt a törvényelőkészítő bizottság gondolta.

Az alábbiakban — éppen objektivitásunk demonstrálására, — közreadjuk úgy a gyógyszerészeknek, mint a droguistáknak álláspontját. Mindkét félnek reprezentáns képviselőit szólaltatjuk meg, anélkül, hogy döntenénk a gyógyszerészek és drognisták párbajában.

A gyógyszerész

A gyógyszerészek álláspontját a törvényelőkészítő bizottság egyik tagja fejtette ki bukaresti munkatársunk előtt az alábbiakban:

— Az uj közegészségügyi törvény megalkotását az tette indokolttá, hogy a régi törvény elavultsága, részben pedig hiányosságai következtében az ország közegészségügyét komoly veszedelem fenyegette. Az ország gyógyszerészete a váratlanul és törvényellenesen felállított állami gyógyszertárak és a törvény hiányossága miatt elszaporodott drogueriák miatt, valamint az úgynevezett „agent sanitarok” és bábák gyógyszerérusitása következtében olyan helyzetbe jutott, hogy nemcsak az egyetemet végzett gyógyszerészek megélhetése nincs biztosítva, hanem nagyon 6ok gyógyszertárat formálisan csődbe kergetett.

— Álláspontunk az, hogy

a jövőben droguisták ne árusíthassanak gyógy.

szereket, sem gyógycélra szolgáló anyagot a nagyközönség részére,

sőt az orvos is csak akkor, ha körülötte tiz kilométeres körzetben nincs gyógyszertár és ha erre miniszteri engedélyen alapuló jogosítványa van.

— A regi, jelenleg is érvényben levő közegészség- ügyi törvény határozottan preeizirozza, hogy mire van joga a gyógyszerek kiszolgáltatásánál a drogériáknak. A droguisták közbenjárására négy esztendő alatt nem jelent meg az a táblázat, amely a kiszolgáltatandó gyógyszereket pontosan feltünteti, minek következtében

a drogueriák minden olyan gyógyszert, amelynek összetételével s az elkészítési módjával nem voltak tisztában, felelőtlenül kiszolgáltathattak.

— Szerintem a gyógyszerárusitás, ha azt nem a gyógyszertárak végezték, eddig is törvényellenes volt és az uj közegészségügyi törvény nem tesz mást, mint felsorolja, illetve preeizirozza azokat a gyógyszereket, amiket csak a gyógyszerészek árusíthatnak, s külön feltünteti azokat a cikkeket, amiket a. droguisták is raktáron tarthatnak.

— Olyan hangok hallatszanak mindenfelé — mondotta tovább informátorunk, — hogy az uj törvény megszünteti a drögueriákat. Erről szó sincs, még tönkre sem teszi, mindössze működésűket olyan keretek közé szorítja, amilyen keretek között az engedélyezés történt. A parlament előtt fekvő egészség- ügyi törvénytervezet nem kivan mást,

mint a gyógyszerkereskedelmet megfelelő mederbe, az arra hivatottak hatáskörébe terelni.

— Ami pedig a gyógyszerek drágaságát illeti, a közegészségügyi minisztérium a gyógyszerek árát a gyógyszertárak részére szintén megállapította, mert tudatában volt annak, hogy a gyógyszerész minden általa kiszolgáltatott, anyagot tudományos alapon

megvizsgál és annak azonosságáért, tisztaságiárt anyagi és erkölcsi felelősséget vállal. Különben az nj törvény sem politikai, sem más tekintetben a gyógyszerész egyesületek autonómiáját nem érinti, sőt ellenkezőleg, elismeri azok altmisztikus működését és szükségességét.

A drognlsta

Ezzel a nyilatkozattal kapcsolatosan kérdést intéztünk több előkelő kolozsvári droguistához is, akik az érem másik oldalát világították meg. Kijelentettek, hogy a múltban «

a droguéria mindig angro gyógyszerkereskedés volt.

A drogueriák látták el gyógyszerekkel és külföldi preparátumokkal a gyógyszertárakat. Amit a gyógyszerészek kívánnak, hogy preparátumokat ne árusítsanak, ez súlyosan érinti a droguéria ipar érdekeit. Soha recepteket nem készítettek, sőt olyan gyógyszereket sem árusítottak, amelyek mérgeket tartalmaznak.

— Tény az, hogy a droguisták és a gyógyszerészek között a gyógyszerárusitás miatt bizonyos súrlódási felület keletkezett, mert a drogueriák bizonyos gyógyszereket, különösen a Regátban, olcsóbban árusíthattak. A hiba ott van, hogy a gyógyszerészeknek egy csoportja az angro gyógyszerkereskedelmet is magához akarja ragadni. Ha a törvény mostani formájában megvalósul, akkor a drogueriák legnagyobb jövedelmi forrásukat veszítik el s a jövőben csak a parfüméria keretébe tartozó cikkeket árusíthatnak. Hogy a drogueriák mennyire nem csinálnak konkurenciát a gyógyszer- táraknak, arra mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a gyógyszertáraknak legalább a nyolcvan százaléka olyan helyen működik, ahol nincs is droguéria.

A gyógyszerészek az uj törvénytervezeten keresztül

nem akarnak mást, mint monopolizálni az egész gyógyszerkereskedelmet.

Lehet, sőt szükséges szabályozni, hogy a droguériák a jövőben mit árulhatnak, de a gyógyszereik árusításának teljes jogától megfosztani őket,

nem jelent mást, mint monopoltörekvést. Ránknézve a törvény sérelmes és mindent elkövetünk, hogy a képviselőházban azt vagy elutasítsák, vagy csak jelentős módosításokkal fogadják el.

/VWWWWVWWVWVWVMV\^rfVWitfWl/V^VWWVWV>WWW«WW^A/»/VWW»<«

SELECT !*2CZ€I0 május 28-1 kaseSetí-aí bamufaija

Alexander Moissi

A királyi páholyban

világhírű művészt, egyetlen beszélő és zenélő filmében:

Dumas „KEAN“ e. darabja nyomán. Partnernője a bájos

Camilla Horn.

Orkán a

Regény

írta : KERTÉSZ JÓZSEF (20)

Egy este aztán annak is vege lelt. Mária a festőnél volt fent a kastélyban, aki a képét festette. Most ott találkoztak minden délután. Már szürkölődött, de a festő nem akarta elereszteni.

— Csak egyetlen csókot, Mária — kérlelte. — Még sohasem csókoltál meg.

— Kém lehet, nem lehet. Picró vár a kikötőben. Pieró elé kel! mennem — kiáltotta a leány csaknem sírva. Lelkére reáült a rémület: Mi lesz, ha Pieró már elment, ha nem találja őt a tengerparton ?

Szaladva indult neki az útnak.

Már erősen szürkülődött. Az utón a tengerről megtért halászok haladtak felfelé, kosarakat, zsákokat cipelve, asszonyaiktól, gyerekektől kisérve. Mária szaladva haladt lefelé az utón.

— Oh, hátha nem jött be még a Vészmadár. Hátha Pieró lent várja még a kikötőben — reménykedett és szaladt tovább. Az emberek elnéztek mellette, mikor a közelükben elszaladt, csak később vetettek utána rosszaid, lesújtó tekinteteket. Mária nem vette észre, csak szaladt, szaladt. A kikötő közelében az öreg Giacominnal találkozott, amint feleségével egy nagy kosár rákot cipelve haladtak az utón. Ugyanaz az öreg halász volt ez, aki nemrég megkérdezte Pierótól, hogy mikor táncolhat már a lakodalmukon. Kedves, jó aranyos kedélyű öreg bácsi, a megboldogult nagyapó cimborája, akit Mária úgy szeretett mindig, mint egy drága, jó rokont. Megörült a találkozásnak és kedvesen köszönt oda feléjük. Az öregek immel-ámmal fogadták.

— Hol van a Pieró? — kérdezte lelkendezve, a szaladástól elfúlt lélekzetfel.

Az öreg Giacomín a pipája Csutorájával mutatott felfelé. — Hazament — morogta és haladt tovább az utón a feleségével, alig vetve a leányra egy fitymáló lenéző tekintetet.

Mária csodálkozva, megdöbbenve nézett utánuk. Egynéhány tétova lépést tett feléjük, mintha utánuk

akarna szaladni, hogy megmagyarázza nekik a dolgot. — Giacomin bácsi, Giuseppina néni, ne vessenek meg, én nem tehetek róla — akarta odakiáltani nekik, de aztán megállt és lemondóan sóhajtott:

— Úgy sem ért meg engemet senki. — A mellére horgaşztotta a fejét s lassú léptekkel, meggömyedve indult hazafelé, mintha egy roppant súlyos, láthatatlan keresztet cipelne a vállain.

v

Mikor a Vészmadár nagy, barna vitorlájával becsúszott a kikötő csendes vizébe a többi hajóval együtt, Pieró megállt a kicsi kőmólón és kutatva nézett körül az embertömegben, mely a mólót ellepte. Asszonyok, gyermekek, öreg nyugalomba vonult halászok vártak ott a tengerről megtérő kedveseikre. Ismerős arcok köszöntötték (mindenfelől jóakarattal, szánakozóan, mint egy nagy beteget. Ő alig vette észre őket. Keresett egy megszokott, drága arcot az ismerős idegenek között : Mária arcát. Máriát kereste, aki piciny gyermekkoruk óta sohasem hiányzott az érkezésénél és Pieró úgy érezte, hogy ez az arc neki a hazatérés, az otthon, az Istenliozott. Még most is, hogy mindennek vége volt közöttük, úgy sóvárogta ennek a megszokott drága arcnak feléje röppenő mosolygását, mint valami ki nem mondott, Diztos Ígéretet, hiszen már semmi sem kapcsolta őket egymáshoz, csak ez a naponként reá várakozó mosolygás és a csendes, hallgatag utak hazafelé. Fel-alá járkált egy darabig a nyüzsgő embertü.negben, ahol mindenki várt valakit cs mindenki megtalálta, akire várakozott. Egymásra talált kicsi csapatokból, kicsi családok együtteséből állt ez a nagy, mozgó tömeg. Csak őt nem várta senki. Mária nincs itt. Sokáig állt még összefont karokkal a kőmóló végén, elhúzódva az emberek közül és várt keserűre markolt, reménytelen szívvel. Nem, nem jött. Most már vége mindennek. Az utolsó kapacs is szétszakadt közöttük. Az arca elborult. Felsóhajtott és megindult egyedül a parton hazafelé. Úgy ment az emberek között, mint mankóját elvesztett sánta koldus, bicegő, nyomorékra kinzott lélekkel. Az emberek szeméből kiolvasta a szánakozó kérdést:

— Csak egyedül? Hol van Mária? Hol van Mária? — és a feleletet is hallani vélte, amit senki sem mondott ki. Lesütött szemekkel haladt el az emberek között és

ment egyedül a hegyi utón égő arccal, snardosó fájdalommal a szivében.

Odahaza csend volt, mint ahol halott fekszik, vagy ahonnét elment valaki, valaki, aki nagyon drága volt. Anyó megcsókolta. Elvette a tarisznyát a válláról. Öreg szeméből kibuggyant a sirás.

— Nem ment elibéd ? — kérdezte sirástól vásott hangon.

Pieró nagyot sóhajtott. Leült az egyik 6zékre s

két könyökére hajtott fejjel szótlanul ült egy jódarabig.

— Nem, nem jött el — mondta mintegy magának később. — Ott van a festőnél bizonyosan. Anyám, mondd, miért büntet bennünket igy az Isten? — kiáltott fel kétségbeesett hangon.

Anyó öreg kezével féléken simogatta a fiú szőke haját.

— Az Isten nem büntet bennünket, csak próbára akar tenni, fiam — buggyant ki ajkán a gyámoltalan vigasztalás, amelyben maga sem hitt. — Mária nem rossz, Pieró. Ne hidd azt. Én ismerem Máriát — mondta hevesen, mintha szavakat kereső egyszerű lelke útra talált volna. — Minden rendbe fog jönni, csak az a nyomorult festő pusztuljon el innét. — Öreg szemében a gyűlölet lángja lobbant fel, mikor ezeket a szavakat mondta. — Aztán boldogok lesztek ismét, úgy mint regen, Pieró, kis fiam — vigasztalta ismét anyává enyhült szemekkel.

Pieró szomorúan legyintett:

— Mindennek vége, anyám. Mária sohasem lesz az, aki volt és én sem leszek az többé...

Az ajtó félve lassan megnyílt s a támadt résen bátortalanul, bűnösen Mária lépett a szobába. Meglátta az egymásra borult két kinlódó lelket: az anyát és fiút, akiknek boldog életére ő hozta a gyászt és nem mert előbbre lépni. Tétován állt meg az ajtónál. Azok nem vették észre s kinlódó lelkűkből tovább ömlőitek a szavak. Anyó beszélt. Töpörödött, szürke kicsi alakja megnőtt a homályos szobában s a nagy, hatalmas férfi mellette olyan volt ismét, mint az ő kis fia, akit támogatnia, segítenie kell.

— Pieró, én tudom, hogy Mária most is szeret téged, de az a nyomorult az eszét vette — folytatta. — Pieró! — kiáltott fel szinte sikongatva. — Annak as umbernek