Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)

1930-05-16 / 108. szám

sei óház v jjp BUDAPEST V.\# CIvj-KcIoxsvâr, 1930. mg/ns 16. PétifCÉE ELŐFIZETÉS BELFÖLDÖN ELŐFIZETÉS MAGYABOKSZÂGON: I évre 6B pengő, félévre 29 pengő negyedévre 15 pengő. ügyes szám ára 20 fillér. ORSZÁGOS MAGYARPÁRT! LAP Szerkesztőség és kiadóhivatali.I’iata TTnlril (Főtér) 4 Telefon : 5—08, 6—!H v­XIÍL évfolyam íOS-ik szám 1 évre 1200 lej, félévre 600 lej, negyed évre 300 lej, egy hóra 100 lej. 12 oláalas szám ára 5 lei Tűzoltók a politikában Állítólag Bratianu Vintilát megnyugtatták a régenstanács előtti kihallgatásán és lemondott arról, hogy röpirattal izgassa a közvéleményt. Ha tényleg megnyugodott, annak két magyará­zata van. Az egyik és fontosabb: magában a liberális pártban történt valami felmorgás, ami a pártvezéri tekintélyt fenyegette azzal, hogy csorbát üt rajta. A másik magyarázat pedig az, hogy a kormány valamit megmutatott. Annak idején Bratianuék azzal akarták megakadályoz­ni a rómán nemzeti parasztpárt kormányra jutá­sát, hogy nem fogja kemény kézzel az alkot­mányellenes akciókat letörni. Illetőleg: a liberá­lisok örökuralmának szükségességét indokolták azzal, hogy csak ők tudják az erős kézzel lecsa­pást minden ilyen akcióval szemben, aminek általános jelzője az alkotmányellenes szó. Vala­mi fordult azóta és a nemzeti parasztpártnak alkalma volt megmutatni, hogy ő is tud olyan eszközöket is alkalmazni, ugyanebben az ügy­ben, mint amilyen eszközökkel a liberálisok kor ­mányoznak. Mert a sajtószabadság sérelméért mindig készek vagyunk szót tenni, ha nem a li­berálisok, hanem más pártiak nyúlnak is a lapok elleni erőszakos eszközökhöz. De ebben az esetben éppen Bratianuékkal szemben mutatta meg a kormány, hogy nem volt igazuk, amikor az erős kéz hiányát állították fel legfőbb kifo­gásnak és a kormányzási képtelenség okának. Éppen Bratianuval szemben alkalmazták az alkotmányvédő erős kezet. Ha ebben az ügyben folytatja a harcot Bratianu, akkor ezzel ajiem- zeti parasztpártnak az ő felfogása szerinti kor­mányképességét igazolja. Ha észbe kapott és tényleg visszahúzódik, akkor ezt igy gondoljuk megérthetni. De nem hisszük el, hogy ne törné a fejét valami újabb szenzációs akción, hogy foglalkoztassa a közvéleményt. Nekünk más felfogásunk van a kormány­zásról. És másféle szenzációkat szeretnénk vár­ni. A román pártok az egymás elleni harcnak ilyen szenzációival igyekeznek lekötni a közvé­lemény figyelmét. Azonban a zavarkeltések, viz- felzavarások, alkotmányfalak körüli pártcsaták _ amelyekben csak arról van szó. hogy melyi­kük védi jobban ezeket a falakat__a heccek és tusák egyáltalában nem fakadnak a néplélek keserűségeiből. A bársonyszékek körül folyik a viadal és azt kívánják, azt tételezik fel. azt igé­nyelik, hogy a közvélemény, a nép érdeklődése is kimerüljön ebben. Pedig mindezzel nem tud­ják eltakarni azt az elviselhetetlenné növekedő nyomorúságot, ami az egész vonalon végzetes kétségbeesés aggodalmai közé taszította a mil­lióknak családi egzisztenciáit. Cuza is hiába se­gít a maga éktelen parlamenti szidalmaival s az uccai támadások gyakori hírei sem alkalma­sak, hogy az ország kétségbeesett népe valami reménységet lásson megcsillanni a maga nyo­morának a leküzdhetésére. Mert az ország azt látja ezekből a bukaresti csatározásokból, hogy éppen csak a tényleges veszedelem, a gazdasági csőd nem foglalkoztatja a nyiltszintéren állókat. Ha egyikük sem akarja az alkotmányt támadni, akkor ne azt védelmezzék egymással szemben, amit nem támadnak. De van mit védelmezni: az ország polgárságát. Ide fordítsanak minden fi­gyelmet. Ne gyújtsanak áltüzeket csak azért, hogy tűzoltókként lépjenek a porondra. Mert tűz van. csak nem Bukarest ég, hanem a oolgári megélhetés van leégőben. Bratianuék törvényes és törvény­telen akciókat helyeznek kilátásba A kormány szülöm elbánást ígér a libe­rálisok szándékaival szemben — a Stere- ügy most kezd feléledni '(Bukarest, május 14.) A kormány hivata­los kommünikéje határozottan szögezi le, hogy a mai alkotmányos rend alapján áll a Maniu- kormány és ezzel intéződik el a röpiratelkobzás ügye. De újabb kijelentést tartalmaz ez a kom­müniké is arról, hogy erős kézzel f©g a kor­mány fellépni minden ilyen hasonló alkalom­nál. A merészség hátterében A Lupta vezércikkben rendkívül élesen tá­mad neki a liberális pártnak, helyesebben a párt elnökének, Bratianu Vintilának, aki egymás után intézi a tiszteletlen támadásokat a régens­tanács ellen és a liberális párt politikai diktatú­ráját szeretné megvalósítani a korona előjogait gyakorló magas intézmény fölött. A liberális párt tradícióiban benne van az, hogy mindannyiszor támadni szeretné a ko­ronát, amikor a legmagasabb (órum intézkedései neki nem tetszenek. Az ország a régenstanács körül áll és kéri a lap a kormánytól, hogy szükség esetén teljes ener­giával nyomja el az ilyen politikai diktatúrára célzó törekvéseket. Különös gyanúsítás Ugyancsak a Lupta úgy értesül, hogy a hónap folyamán a liberálisok vidéki szervezetei titkos tanácskozásokat fognak tartani a maguk körében. A lap úgy tudja, hogy Bratianu Vintila véleménye szerint Maniunak kalandos tervei volnának és ezért a párt minden törvényes és tör­vénytelen eszközzel erős kézzel fogja vezetni a maga akcióját. Ezzel az elhatározással szemben még a saját párthívei közül is sokan kikelnek, mivel vélemé­nyük szerint az ilyen ,,erőteljes" akciók a libe­rális párt ellen fordulhatnak. Â kormány erős kezel hirdet Bukaresti lapok a kormány egyik tagjával folytatott beszélgetés), közölnek. __ A kormány __ mondotta az illető mi­niszter _ tiszteli az ország törvényeit és szi­gorúan el van határozva arra, hogy ezeket meg­őrzi. Bárki, bármilyen személyiség rendelkezzék bármilyen társadalmi állással és múlttal, érezni fogja a törvények szigorát, ha azokkal ellentétbe fog kerülni. __Nem engedjük meg az efféle agitációkat. azaz a törvénynek semmiféle megsértését. Kö­vetkezésként nem türjük sem a törvénytelensé­geket, sem az excesszusokat. . Besszarábiában most kezdődik a Siere-ügy A nemzeti parasztpárt besszarábiai frakciója vasárnap Kisenevben kongresszust tart. A kongresszus napjának reggelén Stere ugyan­csak Kisenevben politikai konferenciát fog tar­tani s barátainak az a terve, hogy a kongresszu­son a Stere-ügyet újból előhozzák, részletes információkat fognak kérni arról a módról, aho­gyan Sterenek a nemzeti parasztpártból való kilépése történt. A Stere-ellenes besszarábiaiak azt mondják, hogy ő kilépett a nemzeti paraszt- pártból s nincs joga arra, hogy a párt kongresz- szusán résztvegyen. Szóval Besszarábiában he­ves jelenetek készülnek a Stere-ügy uj fejlemé­nyeképpen. A sajtó a lape!kobzások ellen A bukaresti lapok elkobzásával kapcsolat­ban az újságíró szindikátus és a hivatásos uj- sáqirók uniója kommünikét tett közzé a lapok­ban. Ez a kommüniké sajnálattal állapítja meg. hogy az alkotmányosan biztosított sajtószabad­ság figyelembe nemvételével tovább tart a lapok elkonfiskálási rendszere. Teljes energiával tilta­koznak ez ellen, kérik a kormányt, hogy vessen véget az elkobzás rendszerének. A liberálisokat meglepetésszerűen érte a trón- öröklés rendfének változhatatlanságáról szóló kormán y kommüniké (BUKAREST, május 14.) A liberálisok támadásainak — amelyek azt a látszatot igye­keztek kelteni, hogy a kormány nem áll a jelenlegi alkotmányos rend alapján, — élét veszi a kormánynak a Dreptateaban közreadott kommünikéje, mely szerint a Maniu-kormány a január 4-iki aktus alapján áll, vagyis nincs szándékában visszatérni a trónöröklés mai formájának m egváltoztatására. A liberális táborban meglehetős riadalmat keltett ez a kommüniké és a Viitorul csodál­kozva kérdi, hogy a kormány miért nem akadályozta meg az alkotmányellenes agitációkat? Megállapítja a Viitorul, hogy a liberálisok akciójának célja az ügy végleges lezárása volt s a jövőben is ezt az irányelvet követik. Mai számunk 12 oldal

Next

/
Thumbnails
Contents