Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)
1930-05-02 / 98. szám
m Megérkezett a sáskahad Romániába (Kolozsvár, április 30.) A sáskasereg, mintán végigpusztitotta Egyiptomot, elérkezett Európába. Két irányból jött az invázió. Nyugaton a gibraltári szoroson keltek át, keleten pedig Görögországba jöttek és elárasztották egész Peloponesos félszigetét. Innen egy raj rövidesen felkerekedett és amint Bukarestből jelentik, már meg is érkeztek Romániába. Dobrudzsában Szilisztria város közelében jelent meg a sáskaraj. A sáskák egy 200 hektár kiterjedésű erdőt leptek el és Cuiugiuc község szőlőit és babültetvényeit pusztították el, az erdő iáinak leveleit, rügyeit lefosztották. Camarasoscu tartományi igazgató azonnal jelentette a sáskaveszedelmet Mi- halache földmivelésiigyi miniszternek, aki viszont a maga részéről táviratilag az országba hívta Kneeh- tel német tanárt, aki, mint szakértő meg fogja tenni a sáskák ellen a lehetséges óvintézkedéseket. A földmivelésiigyi minisztérium ezenkívül kérte a hadügyminisztérium támogatását is s Gondescu hadügyminiszter átiratában biztosította a földmivelésügyi kormány, hogy a legteljesebb mértékben rendelkezésre fog állani. Urlând hosszasan tárgyalt Tlfulescu- val I alattié« ítétel megegye ísröl Prágából jelentik: A csehszlovák szenátus külügyi bizottságának ülésén Krofta, Benes helyettese expozét tartott a keleti jóvátételi megegyezésekről. Expozéjában elismerte, hogy a békeszerződések 250-ik szakaszának érvényben tartása kétségtelenül a magyar delegáció sikere, továbbá az is, hogy bizonyos esetekben, a tisztviselői fizetések kérdésében, a háborús tartozások, a király hercegek és egyházak birtokainak ügyében az illetők továbbra is a döntő bíróságok előtt kereshetik igazukat. Krofta szerint a romániai és jugoszláviai magyar optánsok előreláthatólag ráfizetést is kaphatnak, (Bem, április 30.) Több tekintélyes svájci lap foglalkozik a csíki magánjavak ügyével és ebben t-z ügyben a Népszövetséghez benyújtott memorandummal. A Bemer Tageblatt azt irja, hogy 25.000 koldus botra jutott székely fordult panasszal a Népszövetséghez. Megfesti a székelység életének történelmi hátterét és kimutatja, hogy a román állam által kisajátított 62.604 katasztrália hold magántulajdon volt. Rámutat arra, hogy az elvett vagyonállomány értéke 1914. évi becsié® szerint 105,820.000 aranykorona. Amig ezt az értéket elvették, addig a naszódi román határőr birtokot meghagyták. Megírja a lap azt is, hogy a székelyek első panasziratát a hatóságok elkobozták, amelyekben kimutatják, hogy a csíki magánjavak magántulajdon volt, amelyet míg a csehszlovákiaiaknál ez kétséges. Parisból jelentik: Briand külügyminiszter hosz- szabb megbeszélést folytatott Titulcscu londoni román követtel, akivel a keleti jóvátételi megegyezések kérdéséről tárgyalt. A budapesti Az Est interjút közöl Louoheur- tól. Loucheur különösen hangsúlyozta Magyarorszäg és a többi középeurópai államok együttműködésének szükségességét. Kijelentette, hogy közelebbről hosz- szaibb utazást tesiz Középeurópábaa s ennek során Budapestre- is el fog látogatni. nem szabadott volna kisajátítani, mert ez a békeszerződés, illetve a kisebbségi egyezmény két pontjába is beleütközik. A Baseler Volksblatt „Nyo- morbajutott székelyparasztok a Népszövetség előtt“ cirnen azt irja, (hogy £ román agrárreform, melyet demokratikus intézményként magasztalnak, a székely családokat a legnagyobb nyomorba döntötte. Kiemeli, hogy mig az agrárreform végrehajtása során a románok birtokait meghagyták, a székelyekét elvették. Végül kíváncsiságának ad kifejezést, hogy mit fog tenni az ügyben a Népszövetség. Megírja, hogy a helyzetet komplikálja az is, hogy az erdőket már nagyrészt letarolták! A Freiburger Nachrichten hasonló szellemben ir. Xlll. tVF. 98. SZÁM. ^ Manoílescu Mihály, a romániai Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének elnöke, előadást tart a budapesti mlntavásáron Bukaresti tudósítónk jelenti: Manoilescu Mihály, a romániai kereskedelmi és iparkamarák szövetségének elnöke hivatalos kiküldetésben megtekinti a budapesti mintavásárt, amelyre május 6-án, kedden érkezik meg és május 7-én, szerdán előadást tart Budapesten „Az agrárállamok tragédiája“ címen.------«aeg»-- Engedélyezték a immkásgyüléseket uceas felvonulások nélkül (Bukarest, április 30.) A miniszterelnökség szerdán kommünikét adott ki, amelyben közli, hogy május elsejéin az ország területén engedélyezi a szocialista konfederációhoz tartozó munkások mezei ünnepélyeit és zárt helyen tartandó gyűléseit, de eltiltja az nccai felvonulásokat. próbát az emberek ezreim?!, ak ik éveken 5t szen vedtek kellemetlen és bántó kinézésű bőrbetegségekben. ‘A bőr-ingerlékenység kiütések esmás kínos bántalmak tüstént engednék rendkívül figyelemreméltó gyógyít« tulajdonságainak. Nem téveszthető össze sbrrtnnlyen más gyógyszerrel s telies bizalommal használható. Azonnsli megszünséét idézi elő a viszketegségiiek és ezután begyógyítja az ekcémát, sömört, pattanásokat, furuilkulusökat, kelevényeket, kiütéseket, csalánkiütéseket, foltokat, aranyereket, izgulékonyságot, rühöt, vágásokat, karcolásokat, sebeket, lályo gokat, égéseket és kérgesedésekei. A svájci sajtó a csíki magánjavak ügyében a Népszövetséghez benyújtott panasz- memorandummal foglalkozik Orkán a tengeren Regény Irta : KERTÉSZ JÓZSEF (4) — Vészjel, vészjel. Átölelte minden erejével a vastag fatörzset s ha- Iálrarémült szemekkel bámult pillanatig a sötétből pislogó lángokra. A kereszt még mindig nála volt. Nem vette észre, hogy magával hozta, mikor kirohant az ajtón. Odaszoritotta azt is a fa törzséhez a kicsi szivével együtt. Percekig állott igy tehetetlenül, meg- riadtan, rémülettől sújtva. Aztán megrázkódott. Torkából felsikoltott megkínzott piciny gyermeki lelke: — Apám, apám!.... Elengedte a fát és rohant. A keresztet cipelte magával. Rohant, rohant. — Vészjel, vészjel! — sikoltotta rohanás közben s vékony, éles hangja keresztülvágott a szél ordításán. A házukhoz ért. Kiszakította az ajtót. Besikol- tott a szobába. —■ Az apám, az apám... Gina néni, vészjcl!... Nem várt feleletet. Őrjöngve, sikoltozva rohant tovább. Az öreg cseléd hivő kiáltásait nem hallotta. — Az apám... az apám... vészjel... Scgit&ég! — sikoltott be a szomszédházakba és rohant tovább. Minden ajtón emberek tódultak ki az éjszakába és ő rohant tovább. Az emberek vele, mellette, utána, előtte. A sikongó szél telelett emberi kiáltásokkal: — Veszélyben a „Nina”. — Vészjel a tengeren. — Hol? Ki? — A „Nina”. Ott lobog a tűz — A mentőcsonakhoz. A mentőcsonakhoz! Férfiak, asszonyok, gyerekek rohantak a szélben. Apró viharlámpák kavarogtak a sötétben. Megvilágítottak egy-egy futó lábat. Néha az égen piros vakító csillagok gyulladtak ki, egy pillanatig állottak a magasban, aztán lassan hullottak lefelé és hirtelen belezuhantak a semmibe. — G3rorsan, gyorsan! — ordítottak az emberek s rohantak a mentőcsónak állomás felé. A kis Mária velük. A haját széjjelbontotta a szél. A ruháját tépte, ráncigálta. Az első csoportok elérték az állomást. Félreverték a harangokat. Az árbocra égő lámpát húztak. — Vészjel, vészjel a tengeren — kiabálták a harangok a sikongó szélbe. — Vészjel, vészjel! — égette bele a lámpa fénye a sötétbe. Az emberek rohanva jöttek. Öregek, fiatalok, asszonyok, gyerekek. A halászok esőruhában, fejükön southwesterrel tolongtak, mások félig meztelenül szaladtak ki a házból s rohanás közben kapkodták magukra ruháikat. — Veszélyben a ,Nin.a”. Ki a csónakkal! — adták szájról-szájra. Kicsapódott a csónakház nagy, nehéz kettős ajtaja. Száz kéz ragadta meg a szekerét, melyén a mentőcsónak feküdt. A rudba kapaszkodtak, az oldallétrákba, a kerekek küllőibe. Lobogó fáklyák kerültek elő. Lángoló arcok, égő kezek, nyüzsögtek, kavarogtak a sötétben. A szekér kigördült az útra s dübörögve indult lefelé a hegyen. Fáklyás, üvöltő alakok rohantak mellette. Néha belehasitott az égbe a segítségkérő három vörös csillag a tengerről. — Gyorsan, gyorsan! A szekér nagyokat zökkenve, dübörögve rohant lefelé. Az emberek a tengerparthoz értek. A parti homokon fehér sziszegő vizikigyók rohantak elé— bük. Semmi! Ki törődik ezekkel? — Gyorsan, gyorsan! A szekeret a vízben övigjáró férfiak, asszonyok tolták befelé a tengerbe, mig a csónak felemelkedett a lesülyedt szekérről és lebegve állt a vizen. A halászok felcsatolták magukra a mentőöveket. — Gyorsan, gyorsan! A legénység beugrált a csónakba. Az öreg Paolo, egy őszhajn óriás a kormányhoz ült. — Az evezőkhöz! — harsant a hangja Az evezők belevágtak a vízbe. A csónak megindult. A fáklyák lobogtak benne. — Isten veletek! Isten veletek! Piero, Paolo, Giacomo. Isten veletek. Isten veletek! — kiabáltak a partonmaradóttak. A nyolc evező görbére feszült. A fehér csónak úszott a fekete vizen. Széles, sistergő hullámorom rohant feléje. —- Vissza-visz-sz-sza! — sziszegte — Húzd reá! — ordított az öreg Paolo. Súlyos matróztestek dőltek neki az evezőrudaknak. A csónak orra felcsapott a hullámoromra. A fáklyák lobogó fénye a magasba vert. A hullámorom pezsgő, tajtékzó hátán táncolt már a csórnak. KereSfetiltörto magát rajta. Hegyes orra lecsapott, a fara feiragó- dött, aztán belezuhant a mély Tiüllámvölgybe. Pár pillanatra eltűnt, aztán ismét lobogott a fáklyák fénye. — Hurráh, hurráh! — ordítottak a partról. A kh. Mária ott áll, térdig a vízben és nézett a távozó esóaiak után. — Hurráh, hurráh! ujjongott kicsi szive. A mciritóésón&k haladt. A -lobogó fáklj’ák ették a sötétet. Megmentik, megmentik őket. — Hurráh, hurráh! — kacagott. Kicsi kezével utánuk integetett. A kereszt égni látszott integető kezében. Mindönki bízott, mindenki boldogan hitt, ujjongó szivek kiabáltak, a csónak elment. Nyolc erős, hatalmas ember véri a vizet. Győzi a halált. Megmentik Őket. Á távolból látszik a lobogó vörös tűz. Néha felvillan a sötétben a vörös esővá, kigyullad az égen a három piros csillag. A vészjelek sürgetve hívnak. — Segítség, segítség! Megy már a csónak, megy már a csónak, bizalom emberek! Megmentik őket! Megmentik őket! (Folytatjuk..'
