Keleti Ujság, 1930. április (13. évfolyam, 74-96. szám)

1930-04-05 / 77. szám

XIII. ÉVF. 77. SZÁM. JEtes^ríUjrsjm Balázs Ferenc Hitellel fiezotí mope! menyasszonyt, de ez onplönpi teeny hiányos­ságai miatt mér negyei!! hónapja nem tudnah egymással mepslÉi Külön lakást veit ki a falujában az amerikai leánynak, aki ott várja be, amíg a külügyminisztérium megkegyelmez a fiataloknak (Kolozsvár, április 3.) Balázs Ferenc, aki mint erről a Keleti Újság olvasói is tanúskodhatnak, be­járta a kerek világot biciklin, szekere®, ócska Fői­dőn, vasnton és az apostolok lován s baj nélkül úszta meg japáni, palesztinai, amerikai kalandozásait, azt azonban nem gondolta, hogy éppen szülőföldjén, Er­délyben gyűlik meg a baja a hatósági copffal. Ba­lázs Ferenc megismerkedett Kaliforniában egy szép fiatal leánnyal s a kölcsönös rokonszenvből csakha­mar szerelem támadt. A fiatalok megegyeztek ab­ban, hogy egymáséi lesznek és ezzel az elhatározás­sal sietni is kellett, mert Balázs eló'tt még ott állott néhányezex mérföld és ő eem szerette volna, de a menyasszonya sem, hogy útitervét megváltoztassa házassági terve kedvéért. 'Úgy beszélték meg a dol­got, hogy Balázs szépen befejezi az útját, hazatér Erdélybe s mikor aztán olyan paróchiához jut — Balázs Ferenc tudvalevőleg unitárius lelkész — hogy eltarthatja családját, a menyasszony áthajózik az óceánon s itt szépen megtartják az esküvőt. A dolog nem látszott komplikáltnak s eleinte a programon nem is történt változás. Körösi Csorna Sándor késői követője títitervéhez híven fejezte be hosszú sétáját, nagyobb nehézségek nélkül jutott el egyik világrészből a másikba és hazatérve nyomban nekifogott eredeti és pompás útleírásának megírá­sához. Közben állandóan levelezett menyasszonyá­val és az esküvőt csak az késleltette, hogy megbete­gedett s nem akart addig megházascdni, amíg tel­jesen rendbe nem szedi magát. Aztán meggyógyult és legutóbb parócliiát is kapott: Mészkőbe, eg-/tor- daaranyosmegyei községbe nevezték ki lelkipásztor­nak. Minderről természetesen pontosan tájékoztatta bájos és fiatal menyasszonyát, Christine M. Frede- riksen kisasszonyt, aki a mult eezíendőben azzal a reménységgel szállott hajóra valamelyik amerikai kikötőben, hogy rövidesen boldog mézeshetekben lesz része. Balázs akkor a székelykereszturi unitárius gimnázium intemátusi felügyelője volt s ideérkezett meg Christine M. Frederiksen kisasszony, aki el­szánta magát arra, hogy a távoli Erdélyben ttiszte- Ietes asszony lesz belőle s ezentúl amngy jó magya­rosan Krisztina asszonynak fogják hívni. A mult év decemberének utolsó napján jelentkeztek a szé­kelykereszturi anyakönyvvezetőnél. — Meg szeertnénk esküdni, — mondotta Balázs Ferenc illő szerénységgel és a piruló menyasszony, aki már ért is valamicskét magyarul, helyeslőén bó­lintott hozzá. Az anyakönvwezető készségesen válaszolta: — Nagyon szivesen megeshettem önöket éi nem is^ kellene más, mint egy egyszerű, sablonos bizonyít­vány, mivel azonban január elsején életbelép az uj anyakönyvi törvény, kénytelen vagyok bizonyos for­maságokhoz ragaszkodni. •— És mik azok a formaságok? — kérdezte némi ijedelemmel, rosszat Sejtve Balázs Ferenc. Az anyakönyvvezető erre előszedte a törvényt, fellapozta annak 86-ik szakaszát, amely a követke­zőket mondja: „Az anyakönyweaetőnek be kell mutatni azt a bizonyítványt, melyet államának konzulátusa vagv ki- rendeltsége állított ki s amely az ő államának a' há­zasság lényeges feltételeire vonatkozó törvényes rendelkezéseit 'tartalmazza. Ezt a bizonyítványt a román külügyminisztérium is kiállíthatja'.“ — No nem tesz semmit, — mondotta Balázs. Pénzem ugyan nem sok van, de valahogy feluta­zom Bukarestbe és megszerzem a konzuli leritimá- tiót. A törvényből aztán azt is kinézte, hogy mit is kell bizonyítani az amerikai konzulátusnak? Cse­kélység. Semmi mást, mint azt, hogy a házasulandó amerikai állampolgár Északamerika egyetlen anya­könyvvezetőjénél sem kötött senkivel * házasságot, szóval nem akar bigámiát elkövetni, nincs vérro­konságban a jövendőbelivel s még náhány olyan akadály nem áll a házasság előtt, amit a román tör­vényhozók bölcsessége szerint minden,külföldi ál­lam konzulénak tudnia kell minden egyes alattvaló­járól. a bukaresti amerikai konzul nem állott tudásnak azon az eszményi magasla­bajnos a mindent tán, assá' a román törvény megkövetelt tőle. Tud- runk&t amikor a törvényt meghozták, elfeledkeztek »egkérdezni a külföldi diplomáciai képviselőket arranézve, hogy minek az igazolására vállalkoznak. Már pedig a bukaresti amerikai konzulnak nem volt szerencséje személyesen ismerni Romániába tévedt állampolgárát és így igen természetesen általa nem ismert adatokról nehezen állíthatott volna ki bizo­nyítványt. Ellenben mentő ötlete támadt. Eskü alatt kihallgatta az amerikai menyasszonyt, aki a román anyakönyvi törvény által megszabott feltéte­lekre vonatkozólag eskü alatt tett vallomást. Ezt aztán a konzul megfelelő pecsétekkel és láttamozás­ival szankcionálta. A keresztúri anyakönywezető azonban gyana- kodással fogadta ezt a dokumentumot is. Egysze­......' ................. .................'......... ~ rüen nem hitte el azt, amit Balázs menyasszony* eskü alatt vallott, nem a jóhiszeműség hiányából, hanem attól való féltében, hogy törvénytelenséget követ el. — Tessék a külügyminisztériumhoz fordulni, — mondotta — annak jogában áll a felmentvényt meg­adni. Csakhogy Balázs Ferencnek nem ütött olyan jól be utazási naplója, mint a Keleti Újságnak ugyancsak azon a tárcahelyen megjelent Markovit* Rodion-regénye, a Szibériai garnizon és pénz hiá­nyában nem ugorhatott le ismét Bukarestbe. Fogta magát tehát és elt-üldötte maga helyett folyamod­ványát a külügyminiszternek és azóta immár negye­dik hónapja hiába várja a választ. De nemcsak ő járt így, mert a kolozsvári anyakönyvvezető tudtá­val az utóbbi hónapokban tiz házasulandó pár várja epedve a külügyminisztérium boldogító igenjét. Mit csinálhatott ezek után Balázs Ferenc? Az esküvőt el kellett halasztania, Amerika azonban nincs a szomszédban és menyasszonya nem ugorha­tott haza arra az időre, amig a külügyminisztérium meggondolja magát. Elvitte tehát Frederiksen Krisz­tina kisasszonyt Mészkőre, ahol a napokban törté­nik meg az ünnepélyes papbeiktatás és szállást vett ki neki egy özvegy asszonynál s ott fog lakni mind­addig, amig valamikor egyszer mégis csak megtart­hatják az esküvőt. íme egy házassági történet 1930-ból. HispIflH s leiifepplniat Ben! és loloresf Mzütt (Genf, ápi'ilis 3.) A Genf—Zürich—Mün­chen—Becs—Budapest légi útvonalat a svájci utasszállitó légi forgalmi társaság Bukaresten át Kcnstantinápolyig hosszabbítja meg. A gépek az utat többszöri közbenső leszállás után 48 óra alatt teszik meg a genfi tótól Konsfantínápolyig. A gépek utasokon kívül csomagokat és postát fognak szállítani. A gépek ugyanolyan Fokker típusra monoplánok, amilyennel Lindbergh an­nak idején az óceánt átrepülte. Gandhit szombaton tartóztatják le Megvárják, ra?g smesdkezdi a monopolellenes só kitermelését és azonnal perfcelogják (London, április 3.) Achamadabadi jelentés szerint vasárnap, április hatodikén egész Indiában megkezdődik a nemzeti ellenállás. A surati kerület­ben óriási számban jelentkeznek az önkéntesek a polgári ellenállás mozgalmában való részvételre. As indiai nacionalisták körében is számol­nak immár Gandhi letartóztatásával, moi-t az angolok látják, hogy a Gandhival szembeni kímélet nem hozza meg a kívánt eredményt, az or­szágos mozgalom életre hívásának elmaradását. Suratban az ellenállás mozgalmát lázasan ké­szítik elő. Gandhit és társait távozásukkor tízezrek­re menő tömeg kisérte a város határáig és a zarán­dokcsapat távozása után a nép rendben visszatért a városba és szétoszlott. Gandhi és hivei-szombaton érik el Combey halászfalunál a tengert és itt kezdenek hoz­zá a monopol törvényellenes sókitermelés­hez. Valószínű, hogy szombaton, az első törvényellenes esciiekedet után letartóztatják a nacionalista vezért. (London, április 3.) Gandhi a Young India cimü folyóiratában írott cikkében felhatalmazza egész India lakosságát a sómonopóliumtörvény ellen ápri­lis hatodikén kezdődő általános passziv ellenállási mozgalomban való részvételre. A Központi Nyugdi jbizottság pótlólag1 tafabb bizonyítványt követel a tisztviselőktől As uj okmányra nincs szükség és a bizottság eljárása téves értclmesésen alapul (Bukarest, április 3.) Eddig mintegy ezer kér­vényt inkézett cl a központi nyugdijbizottság. Az ezerből azonban nyolcszázat visszaküldöttek, mert nem voltak felszerelve a szükséges okmányokkal. A nyugdíjért folyamodó tisztviselők hosszas utánjárás­sal igyekeztek ugyan beszerezni minden előirt ak­tát, de kiderült, hogy a visszautasítás oka a köz­ponti nyugdijbizottság téves elvi értelmezésén alap­szik, helyesebben, már .'.az utasítások megadásánál nem precizirozták, hogy az egyes benyújtandó akták milyenek legyenek. A nyugdijbizottság ugyanis a prefektusi és más hivataloknak adott utasításában előirtó, hogy a kiállítandó szolgálati bizonyítványba bele kell foglalni art is, hogy a kérvényezőnek fize­téséből mióta vonták le a nyugdijjárulékot. A ható­ságok ilyen értelemben állították ki a szolgálati bi­zonyítványokat. Pótlólag most olyan bizonyítványt követőinek, amely fel­tünteti, hogy az illető mióta tagja a magyar nyugdíjintézetnek. A rendelkezői elvi tévedésen alapszik. A magyar Imperium alatt ugyanis nem volt a tisztviselő kategó­riáknak nyugdíjintézete, hanem a pénzügyminiszté­riumnak ^ irt egy nyugdijosztálya, amelynek auto­matikusan tagja lett az illető tisztviselő, mihelyt ki­nevezték. Megtörtént, hogy a községi tisztviselők, amig a községektől kapták a fizetésüket, nem ők fi­zették be a nyugdijilletményt, hanem a község. Az ilyen szolgálati éveket nem veszi figvelembe a köz­ponti nyugdijbizottság, csupán azt az időt hajlandó beszámítani, mialatt a tisztviselőt az állam fizette és a nyugdijilletményt levonták. Ennek az lesz az eredménye, hogy a szegény nyugdíjasok öt-tiz évot veszítenek szolgálati éveikből, vagy újabb vexatuváknuk teszik ki őket. Többen meg is próbálták megszerezni ezeket a bizonyítvá­nyokat, de azoknak kiadását az egyes hivatalok megtagadták azon egyszerű oknál fogva, mert nem tudják kideriteni, hogy a tisztviselő mióta tagja a nyugdíjintézetnek. Az ügyre felhívtuk Boila Romulus dr. elnök .fi­gyelmét, aki a-legnagyobb jóakarattal, fáradságot írem ismerve intézi a nyugdíjazásoknak ügyét. Boüa dr. kijelentette, hogy az újabb bizo­nyítványok kérése valóban téves értelmezé­sen alapul és megnyugtatja a nyugdíjasokat, hogy intézkedni fog a bizottságnál, hogy senkinek a' kérvényét ezen az alapon ne küldjék vissza, mert a kérdéses bizo­nyítványra nincsen szükség. BoLla Romulus dr. Ígé­retét teljes garanciának vehetik a nyugdíjasok, mert nem rajta múlik, hogy a várvavárt kiutalás még nem történt meg. Meggyőződtünk, hogy a kérvények nagy tömege mellett az elintézés hosszabb idők vesz igény­be, de meg van rá a remény, 'legalább ez az elnök intenciója, hogy a szegény tisztviselők minél hama­rább hozzájussanak a nyugdijukhoz.

Next

/
Thumbnails
Contents