Keleti Ujság, 1930. április (13. évfolyam, 74-96. szám)
1930-04-17 / 87. szám
XIII. ÉVF. 87. SZÁM. 5 ft kolozsvári vágóhídon mázsaszámra romlik meq a hús A mészárosoktól több mint bét* millió left beszedtek, de még ma sem rendezték be a modern hűtőkészüléket (Kolozsvár, április 15.) Tegnap délelőtt a kolozsvári mészárosoknak a küldöttsége jelent meg a primárián és elpanaszolta azokat a szomorú és aggasztó állapotokat, amik a vágóhídon tapasztalhatók. Már évek óta súlyos panaszok hangzottak el, hogy a kolozsvári vágóhid felszerelése rossz, maguk a mészárosok többször kijelentették, hogy a vágóhidról kikerülő hús minőségéért nem vállalhatnak felelősséget. Egy uj, modern vágóhid megépítésére és felszerelésére már hosszú evek óta magas dijakat szednek s már eddig is . több, mint hétmillió lej gyűlt össze a város kasszájába azzal a céllal, hogy a •vágóhid teljesen uj és modern hütőfelsze vetéseket kapjon a várostól. A. város még az ősz folyamán hozzá is fogott az uj hűtőkészülék felállításához és berendezéséhez, de már akkor figyelmeztették a mészárosok a tanácsot, hogy legkésőbb április hónap elejére el kell készíteni a hűtőkészülékeket, mert különben a kitermelt hús megromlik. Ugy- látszik, hiábavaló volt a figyelmeztetés, mert *a város a beígért időre nem tudta elkészíttetni a hűtőkészüléket. Közben a régi hűtőket leszerelték és már hetek óta a mészárosok •> elöntése szerint / naponként óriási mennyiségű hús romlik meg a vágóhídon és ma újból kijelentették, hogy a jövőben nem hajlandók vállalni a felelősséget a vágóhídi hús miatt. Mindenesetre csodálkozunk, hogy a város már évek óta magas dijakat szed a mészárosoktól, amit közvetve Kolozsvár fogyasztó közönsége fizet meg és mégis mai napig sem készült el az uj vágóhid. A mészárosok küldöttsége azonban hiába panaszolta el a vágóhídi anomáliákat, mert kiderült, hogy a város kasszái üresek és a hűtőkészülék elkészítésére beszedett összeget a ’ város urai időközben más célokra elköltötték. Sőt, az is megállapítást nyert, hogy az uj hűtőkészülékekre szükséges gépi berendezések hetek óta megérkeztek Kolozsvárra, de a tanács nem tudja kifizetni a magas vámtételeket és addig a vámhivatal nem adja ki a gépeket. A küldöttség nyomatékosan hangsúlyozta a tanács tagjai előtt, hogy a rossz hűtőkészülékek miatt tovább nem hajlandók vállalni a felelősséget és attól lehet félni, hogy a vágóhídon megromlott hús, a fogyasztók körében tömeges hus- mérgezést idéz elő. Mihali primár a küldöttségnek megígérte, hogy a legsürgősebben intézkedni fog az uj hűtőkészülék felállítására és addig is a vágóhídon az orvosi ellenőrzést megszigorítja. FIGYELEM DREHER-HAGGENMACHER Borona-sör óla Pilsen rövidesen forgalomba kerül! ■I "mWr|' ' TTP'—'TT-rr----------J Ismét megkezdődneH az állami nyugdíjkifizetéseit IKssjsfrsWrsztc Az uj pénzügyi rendszer miatt a tisztviselők tömegesen akarják elhagyni szolgálatukat (Kolozsvár, április 15.) Már több ízben megírtuk, hogy a kolozsvári adóhivatal nem tudja pontosan fizetni az állami nyugdíjasok illetményeit. A szegény nyugdíjasok pedig napokig, sőt hetek'g kénytelenek várni, hogy nyugdijukat felvehessék. Az. adóhivatali pénztárak előtt megrázó jelenetek játszódnak le, de hiábavaló minden sirás és könyörgés, az adóhivatal mindaddig nem fizethet, amíg a pénzügyminiszter ellátmányt nem utal ki. Tartia pénzügyigazgató már többször jelentést tett a pénzügyminiszternek, de Bukarestben-nem sokat törődnek a nyugdíjasokkal. Az uj pénzügyi rendszer alapján esetenként utalnak ki a nyugdíjasok részére általányösszeget és ha az kimerül, akkor az adóhivatali pénztáraknak nincs joguk további fizetéseket eszközölni. E hónapban is csak három-négy napig voltak kifizetések s attól az időtől fogva a nyugdíjasok hiába jelentkeztek a pénztárak előtt. A pénzügyminiszterhez újabb távirati jelentést küldöttek, aki most elrendelte, hogy az állami nyugdíjasokat soronkivül ki kell fizetni, tehát az adóhivatal értesítése szerint a mai nappal újból megkezdődnek az adóhivatalokban a nyugdijilletmények kifizetései. Az uj pénzügyi rendszer szerint, az adóhivatalok az összes bevételeiket naponként a Banca Na- ţionalaba szolgáltatják be és onnan utalják ki ellátmány alakjában a különböző kifizetési tételeket. Ez az uj rendszer az adóhivatalokra olyan hatalmas munkatöbbletet ró, amivel előre nem lehetett számolni. A rendelet megjelenése óta, a pénzügyi tisztviselők hivatalos órákon kívül is kénytelenek dolgozni, habár a pénzügyigazgatóság a szolgálati szabályzat ellenére. meghosszabbította a rendes munkaidőt. A tisztviselők azonban igy sem tudják elvégezni az uj rendszer bevezetése következtében előállott mnka- többletet, kénytelenek a főkönyveket és az aktákat a lakásukra vinni és ott éjszakánként Í3 dolgozni. Mindezekből következik, hogy a pénzügyi szolgálat az adóhivatalokban olyan nehéz, hogy a tisztviselők közül sokan, ha rövidesen létszámemelést nem visznek keresztül, kénytelenek lesznek terhes szolgálatukat otthagyni. Az uj pénzügyi rendszer bevezetése magasabb állami érdekből ‘történt, de a pénzügyminiszter urnák számolni kell azzal is, hogy a rendelet végrehajtása hatalmas munkatöbbletet ró a tisztviselőkre, tehát éppen a szolgálat érdekében a létszámot feltétlenül emelnie kell. Az angol király lordsággal jutalmazta a kisebbségek védőjét Sír Wîlîougby DícksnsonS, a Népligaunió kisebbségi bizottságának elnökét lorddá nevezték ki (Kolozsvár, április 15.) A nemzetközi életben Sir Willougby Dickinson egybeforrott a kisebbségi kérdéssel és e2 nem is csoda. Hét esztendeje tölti be a Népszövetséget támogató egyesületek nemzetközi szövetségének, az úgynevezett Népligaunió-nak kisebbségi bizottságában az elnökség nebéz és kényes tisztjét. Ez a bizottság pedig eddig előljárt a kisebbségi kérdésnek, Európa e nagy problémájának napi- rendentartásában. Sir Willougby .elnöki megnyitói külön is híressé válta*:''”ezekből értesül évről-évre a világ, hogy a kisebbségi kérdés megoldása egyre késik. Életrajza Sir Willougby Dickinson 1857-ben született. Az előkelő angol ifjak tanulmányi utján haladt. Eton-ban, majd Cambridge-ben végezte tanulmányait. Diplomata lett s a nemzetközi békemozgalomban nagy szerepet játszott. Ez a szerepvállalása a háború végével vált különösen nagyjelentőségűvé, mikor a nyugati államok közvéleményét a győzelmi mámor valósággal elragadta. Sir Willougby egyike volt azoknak, kik a Népszövetségi Ligák Nemzetközi Szövetségének megalapításával megnyitották a legyőzött társadalmak számára a nemzetközi érintkezés útját abban az időben, amikor az államok hivatalos képviselői számára ez az érintkezés még számtalan nehézséggel és megaláztatással is járt. Természetes. hogy igy ebben a szervezetben vezetőszerephez jutott. Sir Willougby a legnehezebbet és a leghálátlanabbat vállalta: — a kisebbségi bizottság elnöke lett. A kisebbségek védője Működését ebben a kényes pozícióban, hol' egyfelől az igazság követelményei, másfelől pedig a győztesek mögé szegődött kis államok képviselőinek a követelései között kellett tojástáncot járnia, tevékenységét azzal kezdte, hogy a helyszínén győződött meg a kisebbségek helyzetéről. Ez az útja 1922-ben elvezette Romániába is, hol a személyes érintkezések hosszú sorában szerzett magának a kisebbségek igazi életéről képet. Minden későbbi ténykedésén ez a tanulmányút mindig megérződött. Azok közé a kevés nyugati államférfiak közé tartozott, ki helyesen látja a kisebbségi kérdés mérhetetlen fontosságát s azokat a boniiodalmakat. melyeknek magjává lehet ennek a problémának sokáig húzódó megoldatlansága. Mig régebben csak a Népligaunió kisebbségi bizottságában fejtett ki tevékenységet, legutóbb — az elmúlt nyáron — megjelent a kisebbségi kongresszuson is s ott fel is szólalt. Felszólalása ismét csak a kisebbségi kérdés megoldását sürgette, mely egyre késik. *• Hét év óta Sir Willougby kizárólag a kisebbségi kérdéssel foglalkozik s ha ezt társadalmi alakulat körében teszi is. kétségtelen, hogy minden szerelésével és minden felszólalásával az angol világhatalom tekin- télye esik a latba. Ezt a körülményt még jobban kihangsúlyozza az a hir, hogy Sir Willougbu-t az angol király a közelmúlt napokban lordsággal tüntette ki. Ez a nagy kitüntetés nemcsak olyan embert 'ért, aki a kisebbségi ügy lelkes pártfogója s megértője, hanem félreérthetetlenül épen azért a tevékenységéért érte, melyet ennek a nagy nemzetközi kérdésnek megoldásáért fáradságot és költséget nem kiméivé hét esztendőn keresztül kifejtett. Ehhez hasonló, lényegükben kicsiny tényekben mutatkozik meg az angol politika nagysága: maga az állam feje biztatja polgárait, hogy az emberiség nagy kérdéseinek megoldásában vegyék ki részüket s azt a munkát, melyet ezen a téren kifejtenek, úgy jutalmazza, mint ahogyan más orszáookban csak alantas pártszolgá- latokat szoktak megjutalmazni. Ilyen körülmények között érthető, hogy Sir Willougby Dickinson magas kitüntetése a nemzetközi körökben nagy feltűnést keltett. Az ünneplésben, mellyel az ősz angol államférfiut körülvették, természetesen részt kértek a kisebbségek is. Alkalmat erre a Népligaunió minapi tanácsülése adott Bruxelles-ben. Az ünneplésben résztvett az erdélyi magyarság is. Annak a nemzetközi mozgalomnak, melynek Sir Willougby egyik vezetője és meoalapi- tója, erdélyi magyar szerve: a Romániái Magyar Népliga Egyesület, ünnepi iratban fejezte ki szerencsekivánatait a kisebbségek önzetlen ősz védője előtt. Ezt a levelet az egész erdélyi magyarság hálája küldi el a messze Angliába^ ^ Régen érzett hiányt pótol a CSŰRÖS EMILIA KÖNYVE; Gyermekszíndarabok / 1 ia •• i/zf es koszontok, amely 8 színdarabot és 24 verses köszöntőt tartalmaz különböző alkalmakra. A könyv jósága mellett bizonyít nagy sikere, úgyhogy nemsokára II. kiadása fog megjelenni. Ára 80 lei. Megrendelhető a „Minerva“ könyvesboltban Cluj-Kolozsvár, Str. Regina Maria 1.