Keleti Ujság, 1930. április (13. évfolyam, 74-96. szám)
1930-04-03 / 75. szám
XJJÍ. £VF. 75. SZÁM. HSsegaSBBSb A liberálisok nem ismerik el a tartományi felügyelőbizottság működését és semmitő- széki határozatot akarnak provokálni A kolozsvári petíciót elutasították — Hogyan működik az uj hivatal ? ' (Kolozsvár, április 1.) Több Ízben megírta a Keleti Újság, hogy a tartományi igazgatóságok működési köre még teljesen nem alakult ki. Most a tartományi igazgatóságok mellett egy újabb hivatalt szerveztek, a Comitetul local de reviziure-t, tartományi felügyelő bizottságot, amely már meg is kezdette működését s nagyjelentőségű ügyekben hoz határozatot. A tartományi felügyelőbizottság vezető elnöke dr. Petro van Clementin, akinek az irányítása mellett jelenleg a kolozsvári vármegyeházán két szekció már dolgozik. Az egyiknek az elnöke Jón Várgulici, a másiknak pedig Ovid Pcr- zcscu. Eddig mindhárman táblabirói rangban működtek és most a tartományi felügyelőbizottsághoz vannak kinevezve. Minden szekcióban működik még két-két tag és egy referens és azonkívül a kezelő személyzet. Az uj hivatal 18 vármegye és 5 municipium fölött, illetve az összes közigazgatási hatóságok fölött részben felügyeleti, részben ítélkezési joggal rendelkezik. Az uj hatóság működésére és hatáskörére vonatkozólag dr. Petrovan elnök az alábbi figyelemreméltó kijelentéseket tette munkatársunknak: — Az uj közigazgatási szervnek rendkívül nagy hatásköre és működési területe van. Öt csoportra lehetne osztani, hogy tiszta képet nyerjünk a Comitetul local de reviziure hatásköréről. Mindjárt az elsőbe sorozhatjuk a gyámhatósági ügyeket. Hozzánk tartozik mindenféle községi, városi, megyei hatóság és nmnicipiumok által hozott határozatok felnivizsgálata és döntési joga, ha ezen szerveknek a vagyona felett kell dönteni, szóval, ha adás-vételi, bérbeadási, vagy hasonló birtokeserálési ügyről van szó. Minden ilyen irányú szerződés jóváhagyása felett az uj közigazgatási szerv dönt. Mi határozunk első fokon a vármegyék és municipitunok költségvetési jóváhagyásának az ügyében, de hozzánk tartozik a községek és várósok költségvetési ügyeiben való dönfcésjog is. A közigazgatási területünk körzetében körülbelül négyezer község van, amelyeknek mi vizsgáljuk felül a költségvetését, az évi zárszámadását és mi adjuk meg az évvégi felmentvényt. Ez olyan nagy munka, hogy a mai személyzettel még gondolni sem lebet arra, hogy azt a közigazgatási törvényben előirt paragrafusok értelmében elvégezhessük. — A tartományi felügyelőbizottság ellenőrzési jogot gyakorol a tartományi igazgatóság kerületében levő 18 vármegye és öt municipium közigazgatási működése fölött. Ha a hozzánk beérkezett jelentésekből és inatokból törvénytelenséget, vagy más szabálytalanságot veszünk »ezre, akkor mint birói fórum jegyzőkönyvet veszünk fel és felelősségre vonhatjuk a vármegyéket és mnnicipiumokat, sőt megsemmisíthetjük a szabálytalanul hozott határozatokat is. .— Fontos hivatás vár reánk, mint birói fóromra a vármegyék, nmnicipiumok között felmerülő vitás ügyekben. De abban az esetben is mi döntünk, ha két község, vagy város valami vitás kérdésben nem tud egymás között megállapodni. Speciális esetekben a direktorátus, s a belügyminisztérium réezére véleményeket adunk és javaslatokat teszünk. — Hány municipium nyújtott be a választások ellen felebbezést? — kérdeztük Petrovan elnöktől. — Ha jól tudom, Kolozsvár, Marosvásárhely és Brassó. A kisebb városok és községek által benyuj- ottt felebbezések másodfokban szintén hozzánk kerülnek, de az igy beérkezett felebbezésokről tiszta képet nem nyújthatók. Éppen ma történt döntés a kolozsvári felebbezés ügyében. A nemzeti parasztpárt által benyújtott felebbezést a Várgulici elnöklete alatt működő szekció elutasította és egyelőre a román blokknak adott igazat. A tartományi felügyelőbizottság határozata ellen a belügyminisztériumhoz lebet felebbezést benyújtani tíz napon belül. Végleges határozat tehát csak május hónapban lebet, addig az infcwimár bizottság fogja vezetni Kolozsvár város ügyeit. Aspirin* tabletta fájdalmak elleni Figyeljen a "BAYER" kérészire Érdekes, bogy a kolozsvári liberális párt a tartományi felügyelőbizottság határozata ellen olyan irányban is nyújt be felebbezést, hogy e bizottságnak nincs döntési joga, ami annyit jelent, hogy a liberális párt az u.j hatóságot- alkotmányellenesnek minősíti, annak a határozatait nem akarja respektálni és működése ellen a «emmitőszék előtt illetékességi kifogást emel. EIIS f*KTR>|HU közvetítő irofaát|*UIhU K» ■ » Xn költözött a Str .Dacia (Radá^n^^já(Urani^alotóva^zemben^ Elvftita! mindenféle közvetítést, úgymint lafcásközvetitést házvétel és eladást. Ullwtlskel a bucureşti megbízottunk által 1700 leiért bármely országba, úgyszintén Dölnmerlkába és Canacliba a legrövidebb) idő alatt megszerez. VIzuTOoVat az összes konzulátusokon 2 nap alatt megszerez, Bucureştiben a vizumozás 90 lel. Infornsáclékat kivándorlásra vonatkozólag minden dijazás nélkül bárkinek nyújtunk. Vidékre valaszbélyeggei ellátott levelekre azonnal válaszolunk. Hivatalos okmányok megszerzését és úgyszintén Iratok elintézését a legrövidebb idő alatt elintézzük. Futárjárat naponta Bucureşti és Kolozsvár köaŰL Bármilyen csomagot, levelet visz és kas. Egy szimpla levél 60 lel, válasszal 70 lei. Bármilyen ügyet elintéz. Ismét megkezdődött a kínai polgárháború (SANOHAI, április 1.) A kínai polgárháború ismét megkezdődött. A kormányellenes csapatok 15.000 emberrel behatoltak Şantung tartományba és megverték a kormány csapatokat. Nanking ellen is nagyobb támadás indult meg. 1 Hz ui német kormány bemutatkozott I " -‘*1 A Brüning-kormáay kedden délelőtt 9 órakor minisztertanácsot tartott és ezen befejezte a kormánynyilatkozat megszövegezését. A nyilatkozatot délután 4 órakor olvasta fel a miniszterelnök a birodalmi gyűlésen. A vita csak egy napig fog tartani és a döntő szavazás szerdán estére várható. A kormány esélyeit általában optimisz- tikusan Ítélik meg. mivel valószínűnek tartják, hogy a német nemzetiek gazdacsoportja a kormány mellett fog szavazni. Ha a szavazás néni hozná meg a többséget, akkor Hindenburg még szerda este felhatalmazza a miniszterelnököt a parlament feloszlatására. A miniszterelnök beszédében a következőket mondotta: — Az uj birodalmi kormány, mely nine* kötve koalícióhoz, azzal a céllal alakult, hogy a legrövidebb időn belül megoldja azokat a feladatokat, melyeknek elintézésére a birodalom érdekei szempontjából szükség van. Ez lesz az utolsó kísérlet, hogy ezeket a feladatokat megoldjuk. Az ország érdekeit az eddigi külpolitikai szervezet továbbfejlesztésével aktiv módon fogja képviselni. A végcél gazdaságilag egészséges, politikailag szabad és egyenjogú Németország. Gondolunk a Rajnavidékrc, amelynek végleges felszabadítása a megszállás alól küszöbön áll. — Belpolitikai tekintetben a szociális gazdasági bajok és a velük kapcsolatos áramlások különös éberséget kivannak a kormánytól. A pénzügyi helyzet szanálása céljából azonban gondolni se lehet uj adóterhek bevezetésére. A kormány ezért a legrövidebb időn belül részletes takarékossági javaslatot fog előterjeszteni. Titulescu mégis lemond és visszatér as országba Részt akar venni a belpolitikai életben - A rendtörvény még nem jelent meg a hivatalos lapban (Bukarest, április 1.) A Viitorul kedd délutáni számában Taneved Constantinescu ir vezércikket a Krueger és Morgan-féle koncessziós tárgyalásokról. Kijelenti a cikkben, hogy abban az esetben, ha a megegyezések létre is jönnének a liberális kormány annakidején azokat nem fogja respektálni. Tancred Constantinescu cikke égjük tagja annak a cikksorozatnak, amellyel a liberális pártvezérek heves támadócikkekben a kormányt a rendtörvény velük szemben való alkalmazására akarják provokálni. A rendtörvény, amelynek megjelenését már hétfő estére várták, még mindig nem jelent meg a hivatalos lapban. Ezt a késedelmet politikai körökben a legkiilön- bözöképpen kommentálják. A liberálisok szerint a törvényt állítólag a régenstanács nem akarja szentesíteni, a kormánypártiak csupán technikai nehézségekről beszélnek és biztosítják az érdeklődőket, hogy a törvény minden bizonnyal közelebbről megjelenik és hogy érvénybe lép. Politikai körökben a kormánj’-cáfolat ellenére tovább tartja magát a hir, hogy Titu- _ lescu közelebbről lemond állásáról és visszatér az országba, mihelyt a keleti konferencia ügye teljesen befejezést nyer. A visszatérésnek két oka is volna. Titulescu részt akar venni a belpolitikai életben, mivel illetékes körök véleménye szerint a nemzeti parasztpárt után uj választások levezetésére a jelenlegi rcndkivül kiélesedett pártközi helyzetben csak semleges kormány jöhet. Arról is beszélnek, hogy Titulescu visszatérve, folytatni akarja ügyvédi praxisát, mivel az utóbbi évek számára rendkívül nagy kiadásokkal jártak. vwwwwwwwwwvwws/vwwt — Bratianu és Qoga el akarják Ítéltetni magukat a rémhír-törvény alapján. Bukarestből jelentik: Liberális és averescanus körökben erősen hangoztatják, hogy a párt a legteljesebb mértékben tovább fogja folytatni a rémhír törvény elleni agitációt. Bra- tiauu Vintita és Goga a közelebbi napokban heve« hangú cikkeket fognak szignálni a pártjuk véleményét kifejező lapokban, hogy igy kihívják maguk ellen a kormány intézkedéseit. Abban az esetben, ha a kormány eljárást indít a pártvezérek ellen, ugj' a következő napokon a párt más és ismét más tagjai fogják laláirni a támadó cikkeket. Az ellenzéki pártok remélik, hogy ehe* a* akciójukhoz nagy. tömegek fognak csatlakozni.