Keleti Ujság, 1930. március (13. évfolyam, 48-73. szám)
1930-03-23 / 67. szám
zni. 8VF. e7. szám. g—~nl.ViTri Az állam mint pontos fizető: most kerül sor az 1916-os adósságok kifizetésére Miért szűnt meg a bukaresti magyar népkonyha? Kaptuk a következő sorokat: Az aradi „Friss Újság“ márc. 12-ild számában Hajdú Jenő, a lap egyik igazgatója, támadást intézett a Magyar Párt s a népkonyha vezetősége ellen. Támadásában vádat emel a magyar parlamenti csoport ellen, hogy a népkonyha céljaira megajánlott havi 3000 lej hozzájárulásából csupán 1000 lejt folyósított s emiatt a konyha kénytelen volt megszűnni. A segélyző bizottság ellen meg az a vádja, hogy az 5000 lejt, amit Hajdú igazgató ur felajánlott a párt helyett a népkonyha megmentésére, a párt érdekei miatt nem fogadta el. Mielőtt a vádakra felelnék, álljon itt pontos másolatban az 5000 lejt felajánló levél szövege: „Bucur est, 1930. március 1 A munkanélküliek 'ingyenkonyhája Tekintetes Vezetőségének. Tudomásomra jutott, hogy a bukaresti magyar egyesületek által létesített ingyenkonyha bezárás előtt áll. Állítólag a bezárás oka az volna, hogy a felajánlások és gyűjtések segítségével létesített intézménynek a Magyar Párt által felajánlott havi 3000 lej hozzájárulásból 2 hónap alatt mindössze 1000 lejt folyósított 6000 lej helyett. Amennyiben ez fedné a tényeket, úgy egy az egyesületek kiküldött megbízottjai által aláirott nyugta ellenében a hiányzó 5000 lejt azonnal rendelkezésükre bocsájtom, hogy az ingyenkonyha folytathassa működését. Szives üdvözlettel: Hajdú Jenő sk. az Arad-Temesvári Friss Újság igazgatója.“ A levélre a bizottság nem válaszolt s aki azt olvassa, bizonyára helyeselni fogja a bizottság eljárását, hogy az igy megajánlott pénzt el nem fogadta. Az sem szorul bizonyításra, hogy nem a párt érdekei miatt nem kellett a felajánlott pénz, mint azt a vádló ur állítja, hanem mert a tényeknek meg nem felelő rágalomszerii állításokat, az adomány elfogadásával nem igazol(Bukarest, március 21.) A pénzügyminisztérium a régebbi költségvetési évekből visszamaradt adósságok rendezésére az idei költségvetésbe egymilliárd 768 és félmillió lejt vett fel. Ebből az előirányzott összegből a pénzügyminisztérium a kifizetéseket a költségvetésben feltüntetett rendkívüli bevételek realizálása arányában eszközli s igy a pénzügyminisztérium a (Párizs, március 21.) A monacói főtörvényszék most mondta ki az utolsó szót a monacói trónörökösnő és férje válópörében. A törvényszék kötelezte a hercegnő férjét, hogy soha se lépjen az ország te(Marosvásárhely, március 21.) Véres családi dráma játszódott le csütörtökön este 5 óra között a Szászrégen szomszédságában levő Dédras községben. Schérer János 42 éves földmives heves szóváltásba keveredett apósával, Oprik Mihály 73 éves gazdával. A veszekedés egyre hangosabb lett, végül (KISENEV, március 21.) Tighina város mellett a granicsárok a Dnyeszteren a román határ felé tartó csolnakot vettek észre, amely ki akart kötni. A határőrök sortüzot intéztek a csolnak utasainegyedévek végén közölni fogja azoknak a hitelezőinek névsorát, akiknek az illető trimesz- terben követeléseiket kifizeti. Az első részleteket azok az állami szállítók kapják, akiknek még 1916—20-ból vannak követeléseik. Az Illetőknek igényeiket a pénzügyminisztérium számviteli osztályához kell bejelenteniök a bizonyító okmányok beterjesztésével. rületére és adja vissza a hozományt. A* elválasztott férj személyi szükségleteire évi 400.000 frankot állapítottak meg. Schérer revolvert rántott elő, apósát agyonlőtt« te azután magával végzett. Mindketten pár pillanat aLatt meghaltak. A rémes jelenetnek szemtanúja volt úgy Oprik, mint Schérer felesége. Dédras községben óriási megdöbbenést és részvétet keltett a Schérer-család drámája. ra, akik kézigránátokkal viszonozták a támadási. Az egyik kézigránát felrobbant, egy granlcsárt megölt és S-at megsebesített. A monacói hercegnő férjének nem szabad főbbé az ország területére lépnie Egy régen rallied ti községben agyonlőtte apósát és önmagát egy szász földműves Sor tűz és gránátharc Tighina mellett a Dnyeszteren hattuk. Bevallom, nem ismertem eddig a Friss Újságot. Érdeklődéseim dacára azt sem tudtam felfedezni, hogy a feoutemlitett cdlkk előtt a lap foglalkozott volna a népkonyha ügyével, pedig úgy látom, az igazgató ur sokat tartózkodik Bukarestben s igy ha tényleg sütvén fekszik a nyomorgó magyarok ügye, sorsukat keresetlenül is látnia keli, mert nem lehet nem látni. Talán nem hallott előbb a népkonyha ügyéről? Lehetettemnek tartom, hogy azok, akik a konyha megszűnésének veszedelmére felhívták figyelmét, ne informálták volna létesítésének módjáról s fenntartásának állandó nehézségeiről. Aztán ha volt az igazgató urnák 5000 leje a. Magyar Párt elleni támadáshoz felhasználható nyugtára, miért nem volt legalább 1000 leje azoknak önzetlen segélyezésére, kiknek — bevallása szerűit — pénzéből él lapja? Mi, itt Bukarestben ilyenformán képzeljük el a szegények gondjával való törődést, mert csak az ilyen segítségen van Isten áldása a a másmódon felajánlott pénzt, még a szegények segítésére sem fogadhatunk el. A népkonyha beszüntetésének igaz oka nem a parlamenti csoport hiányzó 5000 leje, miután tudomásunk szerint a parlamenti csoport január óta Bukarestben értekezletet nem tartott s igy a csoport nevében beígért hozzájárulást nem lehetett begyűjteni, de ezért az onnan várható 5000 lejt előleg-kölcsönként megkapta és felvette a vezetőbizottság. A népkonyha beszüntetésének ime egyetlen igaz oka az igazgató úréhoz hasonló lelkes támogatás volt. A közönyösség s a rosszindulat öldököl meg • nálunk minden jóigyekezetet. Kányád! Béla, a segélyzőbizottság tagja. Vaída Barabás Béla vezér1 cikkével akarta bizonyítani a választások tisztaságát (Bukarest, március 21.) A kamara mai ülésén Lupu az első felszólaló, aki élesen kritizálta a választásokat. Szerinte tényként állapították meg, hogy7 Bukarestben egy névre 5-—6 választói igazolványt is kiállítottak. Állítólag még Buzdugan elhunyt régens neve alatt is leszavaztak. A Kormány Lupu szerint annyira kompromittálta magát a választásokkal, hogy nem tehet mást, minthogy lemond és visszavonul. Hangok a többségből: Ki jöhet utánunk ? Lupu: En! (Derültség). Madgearu ezután beterjeszti a rémhirterjesztők ellen szóló törvényjavaslatot. Yaída Sándor belügyminiszter szólal fel ezután. Aki — mondotta — visszaélést fJetcfünSlft-Sózlak tó 3*lg<W (TJnÍVER SÁL) SixJ)Ml\vÓ£t «Xrxxh ZS‘*brt"‘*5> .Tart fos kvizotgátcLi CO&S0 — Szombat-vasárnap utoljára — CQftzo r flTLfln a beszélő íilmcsoda. — A „Titanic“ pusztulása. Előadások 3, 5, 7 és 9 órakor. — Rendes hely árak: 20, 88. 45 lei követett el a választásnál, azt a bíróság meg fogja büntetni. Lupunak nem lett volna szabad az ügyet felkavarni. Lupu ismeri Maniut és a kormány tagjait, akikkel tiz éven át együtt ült az ellenzéki padsorokban. Egyébként a liberálisok alatt sokkal több visszaélés történt. Annak a kormánynak pedig Lupu is tagja volt. Ha a fővárosban voltak is választási visszaélések, de a vidéken tiszták voltak a választások. Hivatkozik Barabás Bélára, aki vezércikkben irta meg, hogy az aradi választások szabadok voltak. Lucián (szociálista): Tiz nappal ezelőtt Barabás egészen mást irt. Vaida: Ha Barabás elismeri a választások tisztaságát, mi is elhihetjük, hiszen a régi időben egyik legnagyobb ellenségünk volt. Wilier József: Nenn szép a miniszter úrtól, hogy igy aposztrofálja Barabás Bélát. Hegedűs Nándor: Barabás ellenfél volt, de nem ellenség. Jakabfíy Elemér: Abban a cikkben más is volt. Miért nem olvasta végig a miniszter urT Vaida szerint a legfőbb bizonyíték a választások korrektsége mellett, hogy az ellenzéki pártok sohasem' vitték be annyi jelöltjüket, mint most. Szerinte különben ezekkel a támadásokkal csak • kormány egységét szeretnék megbontani. Kijelenti, hogy a kormány és a többség között a legteljesebb a harmónia. A kormány tovább halad a maga utján. Leszáilisoífák az osztrák kamatlábat is (Becs, március 21.) Az osztrák jegybank mai ülésén 6 és félszázalékról 6 százalékra szállította le a kamatlábat.