Keleti Ujság, 1930. március (13. évfolyam, 48-73. szám)
1930-03-23 / 67. szám
4 WrjzxttUjşjfş XIII. BVF. 67. SZÁM. ■v ■ ir rnrüig- -ni---------Edison szerint nemsokára me^oldfák a távolbalátás kérdését Edisonról, .a nagy feltalálóról mindenki tudja, hogy nem barátja a nyilvános szereplésnek, még kevésbbé szereti, ha a tömjénezők serege ünnepségeket rendez a tiszteletére. Nemrégiben ünnepelték a nagy feltalálónak születésnapját, azonban — mint annakidején jeleztük — ő maga ezen a banketten sem vett részt, arra hivatkozva, hogy egészségi állapota gátat szab a megjelenésének. Egész sereg sértődés támadt abból, hogy Edison elkerülte az ünneplők társaságát, mig végre sok rábeszéléssel sikerült iá szegény öregurat rávenni, rendezzen villájában meg-hivott vendégek tiszteletére estélyt s erre hívja meg a sajtó képviselőit is. így is történt, Edison engedett a kérésnek s egy ötven főből álló társaságot meginvitált magához a floridai Fort Myers- ben lévő villájába. Természetesen, nem hiányoztak a meghívottak közül az amerikai pénzarisztokracia tagjai sem, igy Fordot a fia képviselte, ott voltak a Rockefeller dinasztia képviselői is más milliárdos famíliák tagjaival egyetemben. Érthető feltűnést keltett a multimilliárdosok felvonulása,. azonban ennél is nagyobb érdeklődés kisérte azt,a négy újságírót, akik ugyancsak a meghívottak sorában foglaltak helyet. A dolog lényegére tartozik ugyanis, hogy Edison, aki az önreklámnak legkevésbé barátja, ezúttal hajlandó volt nyilatkozni a sajtó résziére is. A megjelent zsurnaliszták valóságos haditanácsot tartottak megelőzőleg, nehogy elmulasszanak fcgyctlen fontos kérdést is, amlyre választ kaphatnának az egyébként szófukar házigazdától. A haditanács eredményeként 25 kérdést jegyeztek papírra. Amikor véget ért a vacsora, Edison, aki láthatólag jó kedvében volt ezen az estén, odaszólt az újságírókhoz : — Ma szabadpréda vagyok, kezdhetjük! Amikor azonban megpillantotta az árkus papírra Írott 25 kérdő pontot, pillanatra, elkomoiyodott, aztán megjegyezte: —* Uraim, önök jól tudják, hogy az idő pénz, — nem lesz ez a huszonöt kérdés kissé sok ? Az újságírók megnyugtatták az idővel takarékoskodó Edisont, hogy a kérdések között igen sok szerepel, amelyet egyetlen igen, vagy nem szóval elintézhet, — erre aztán megkezdődött az intervju. — Hogy öregnek érzem-e magamat?. Dehogy érzem! Alapjában véve olyan a közérzetem, mint 33 évvel ezelőtt, amikor az ötvenedik esztendőmet tapostam. De... de, be kell vallanom, — fűzte hozzá vösnek tartom s jó volna, ha a világ minden állama követné e téren Amerika példáját. Ez a véleményem azonban, — tette hozzá mosolyogva — természetesen, nem érinti az újságírókat. Megint a tehnikára terelődött a szó s az ujság- róknak arra a kérdésére: milyen stádiumban van ma az elektrotehnika, mert sokan azt állitják, hogy még ma is csak gyermekcipőben jár, mások ezzel ellentétben azt hirdetik, hogy már elérte a fejlődés (Máramarossziget, március 21.) A legutóbbi képviselőválasztások előtt nagy hare folyt le a má- ramarod kormánypárt kebelében a képviselői mandátumokért. Máramarosban ugyanis a kormánypártnak két frakciója van. Az egyiket dr. Juga Gábor prefektus, a másikat dr. Lasar Illés képviselő vezeti s a két frakció nem egy nagy harcot vívott már meg egymással, hogy a saját szempontjait juttassa érvényre egyes máramarosi kérdésekben. És el kell ismerni, ezekben a kérdésekben mindkét frakció eredményeket ért ol, aminek az a magyarázata, hogy mindkét csoportnak vannak jó összeköttetéseik, lefelé és felfelé, egyaránt. Amikor annak idején, árra került a sor, hogy a máramarosi képviselőjelölti listát összeállítsák, előbb úgy volt, hogy Andere© Cuza Sándor földbirtokos is rajta lesz a listán, közben azonban dr. Filipcsuk Sándor, felsővisói ügyvéd elutazott Bukarestbe s amikor onnan hazajött, megérkezett egyidejűleg a bukaresti döntés is, amely szerint Anderco kimaradt a listáról és helyette dr. Filipcsuk került be, aki igy be is jutott a képviselőházija; Amnak idején Máramarosban sok szóbeszédre az elektrotehnika a kezdet kezdetén áll, az igazi meglepetések ezután következnek. Csupán egyet emlitck ezúttal: a legközelebbi jövő megoldja a távolhalát ás kérdését. Ez pedig azt jelenti, hogy megszűnik minden távolság. Képzeljék el, hogy most itt, beszélgetés közben, eszünkbe jut megtudni, vájjon jóegészségben van-e az a barátunk, aki éppen most érkezett menetrendszerű pontossággal Párisba. A kíváncsiságunkat* könnyen kielégíthetjük, mert a távolbalátó segítségével ott látjuk majd sürögni-forog- ni, éppen hordár után loholva, a Párisi-járt barátunkat. Egészen bizonyos, hogy ez a készülék is olyan népszerű lesz hamarosan, akár a rádió. — Hogy milyen perspektíva tárul ezekutáu az elektrotehnika elé, azt — úgy hiszem — fölösleges kommentálnom. is adott ez a dolog alkalmat s mivel a két csoport között a harc azóta sem szűnt meg, a mult év folyamán a Lazai-csoporthoz tartozó Ardelean Gyula, moisini lelkész Plaiuri Maramureşeni címen időszaki lapot indított meg, amelyben a legélesebb támadásokat intézte dr. Juga Gábor prefektus és Fi- liposuk László képviselő ellen. Az egyik ilyen cikkben többek között azt irta, hogy dr. Filipcsuk László ellopta Anderco Cuza Sándor mandátumát. A cikknek e kifejezése miatt Filipcsuk képviselő sajtópert indított Ardelean Gyula ellen s a fő- táigyalást tegnapra tűzte ki a máramarosszigeti törvényszék. A tárgyaláson a vádlott elismerte a cikk szei- zősiégét, kérte azonban a valódiság bizonyításának az elrendelését és ecélból 25 tanúnak a kihallgatását. A bíróság a kérelemnek helyt i® adott és ilyenformán a május 5-ére elnapolt főtárgyaláson dr. Juga Gábor prefektussal az élén Máramaros számottevő román politikusai fel fognak vonulni. Csak érthető, hogy ilyen körülmények között a főtárgyalás iránt Máramarosban a legnagyobb érdeklődés nyilvánul meg. legmagasabb fokát, — Edison igy válaszolt: — Azoknak vau igazuk, akik azt hirdetik, hogy fi máramarosi Sormánprí Mt csoportja egymás ellen vonul tű if sajtóper tárgyaláson Egy képvsselojjelölés törléssé lésiek ‘a bizonyítását rendelte el a törvényszék mosolyogva *— egy kis különbség mégis van a 33 esztendő előtti időt véve alapul. Hogyis mondjam csak? Legjobb lesz talán, ha én, mint mehanikns, a miagam módján fejezem ki magamát. Egyszóval, az utóbbi időben valami gonosz mikrobák pont az én organizmusomban kezdték meg, nem éppen kellemes működésüket. Itt végzik a belső mehanizmusomban furcsa kísérleteiket, anélkül, hogy erre tőlem ipar- engedélyt kértek volna. Ez az engedély nélkül űzött ipar juttatja olykor eszembe, hogy bizony túlléptem már az ötvenedik esztendőmet... A pompás fizikumú aggastyán láthatólag jól érezte magát a „branzsbeliek” között, — hiszen hosszú évtizedek előtt ő is ezen a pályán működött, mint szerkesztő, nyomdász, kiadó és rikkancs — egy személyben 1 A sok kérdés között ott szerepelt az is, vájjon a tehnika óriási fellendülése, a dróttalan táviró, tá- volbafotografálás, repülőgépek, mérgesgázak korszakában kizártnak tartja-c a háborút?-w-i Távolról sem tartom kizártnak, — hangzott az energikus válasz. — Ali a véleménye az alkoholtilalomról ? — kérdezték az újságírók. — A társadalomi szempontjából föltétlenül üdKtRJE flrohap— mindenütt vsíui Hagyenmaclie MINŐSÉG!! Szociális elv érvényesül a jövőben a nyugdijak kifizetésénél A kisebb nyugdíjasok előbb és a magasabb nyugdijat élvezők később kapják meg nyugdíjaikat (Kolozsvár, március 21.) Néhány nappal ezelőtt a Keleti TJjság cikket irt arról, hogy a kolozsvári nyugdíjasok nem kapják meg pontosan az illetményeiket és nagy nyomorukban a minisztériumtól várják a rossz kifizetési rendszer megváltoztatását. A Keleti Újság cikkének ugy- látszik megvolt a kivánt hatása, mert a pénzügyminisztérium soron kívül intézkedett, hogy mindazoknak a nyugdíjasoknak a részére, akik erre a hónapra nem kapták meg a nyugdijukat, a kifizetéseket eszközöljék. A kolozsvári pénzügyigazgatósághoz megérkezett a kiutalás és ma vagy holnap az adóhivatalok a Banca Nationalatól a kifizetések céljaira nagyobb ellátmányt vesznek fel. Tarţia pénzügyi adminisztrátor már intézkedett az ellátmány felvételére, hogy a jövőben ne ismétlődjenek meg az adóhivatalok pénztárai előtt azok a jelenetek, amik március hónap folyamán robbantak ki. A pénzügyi adminisztrátor jövő hónaptól kezdve a nyugdijak kifizetésénél uj rendszert vezet be. Három kategóriába osztotta a nyugdíjasokat. Az első csoporthoz azok a kisebb nyugdíjasok tartoznak, akiknek a havi nyugdija 3000 lejig terjed. A hónap elején csak ezek vehetik fel a nyugdijukat. A második csoporthoz azokat osztották be, akik 3000 lejtől 5000 lejig terjedő nyugdijat élveznek, legutoljára pedig azok vehetik fel a nyugdijukat, akik 5000 lejnél magasabb nyugdijat kapnak. Tarţia adminisztrátor előtt az uj rendszer bevezetésénél tisztán szociális szempontok lebegtek s a jövő hónaptól kezdve progresszív alapon előbb a legkisebb nyugdíjasok, s végül a legmagasabb illetményeket élvező nyugdíjasok vehetik fel az illetményeidet. Tarţia adminisztrátor szociális elgondolását bármennyire helyeseljük, még sem tartjuk ideálisnak. Tény az, hogy vannak kisebb és nagyobb nyugdijat élvező nyugdíjasok. De bátran el lehet mondani, hogy gazdasági szempontból nem lehet ilyen éles megkülönböztetéseket tenni. Minden nyugdíjas egyformán rá van utalva arra, hogy nyugdiját, illetve a nyugdíj illetményeit a hónap első feléhen kapja meg, mert háztartását másképpen nem tudja gazdaságosan vezetni. Sokkal helyesebb volna, ha a pénzügyminiszter generálisan rendezné a kérdést s mindjárt a hónap elején akkora összeget utalna ki a' Banca Nationalatól, amely az összes nyugdíjasok egy havi illetményeinek a kielégítésére elegendő. Ha ez megtörténik, akkor nincs szükség speciális intézkedésekre és a nyomorgó nyugdíjasok mindjárt a hónap elején egy összegben kaphatják meg az illetményeiket. BÚTORT Jő minőségben, modern fciv$t@8teen, jutányos árban Székely & Héti Bútorgyár Rt.-nálTSrgis-MuraBe* vásárolhat. — Hitelképes egyéneknek kedvező fizetési feltételek. — Világ- márkás zongorák nagy választékban