Keleti Ujság, 1930. március (13. évfolyam, 48-73. szám)
1930-03-23 / 67. szám
JBepw>iB«iAí Till. BTF. 97. SZÁM. 1 Hií lesz măre. ZB, Z7 és Z8-án? Popescu Adrian lemondott ás a vásárhelyi városházén a legnagyobb bizonytalanság uralkodik (Marosvásárhely, március 21.) A marosra.'ár- helyi városi tanács alakuló ülése előtt teljes a bizonytalanság. Popescu Adrian dr., az ideiglenes bizottság elnöke Bukarestben járt és — amint a Keleti Újság munkatársának elmondotta — Vaida belügyminiszternél az interimar bizottsági elnökségről beadta lemondását, »mit azonban a miniszter nem fogadott el. Popescu Adrian ragaszkodik elhatározásához. Ez a körülmény egészen uj helyzetet teremt Marosvásárhelyen. A Magyar Párt a paktumot főként az ő személyére Való tekintettel kötötte s most, hogy a polgármesterséget nem akarja vállalni, felmerül ez a kérdés, visszanyerik-e a Magyar Párt tanácstagjai Popescu visszavonulása esetén a szabadkezüket. Abban az esetben, ha a kartellek lista a 'kinevezett tagokkal együttesen nem lesz kétharmad többségben, a polgármestert azon három jelölt közül nevezi ki a kormány, akik a legtöbb szavazatot fogják kapni. Fel lehet tételezni, hogy a kommunisták csak kommunista listavezetőjükre, Simő Gézára szavaznak a tanácsülésen, a Bernády-listán bejutottak pedig Bemádyra, a kartell tanácstagjai pedig Popescu Adrianra. így e három jelölt közül kellene a kormánynak a polgármestert kineveznie. Ha Popescu Adrián vállalja a jelöltséget, az esetben kétségtelen a kinevezése, mint ahogyan a szavazatok nagy többségét isi megkapja. Ha azonban nem vállalja, akkor egy negyedik személy fog előtérbe kerülni s a kormány kinevezése erre esik. Marosvásárhely 'közönsége a legnagyobb érdeklődéssel és kíváncsisággal várja a városházi fejleményeket. A törvény szerint a tanácsválasztmányba a kommunistáknak és a Bernádystáknak a jelöltje is bekerül, Popescu nem akarja vállalni ezekkel a város kormányzását. Cigány műkedvelők adták elő egy helyi szerző darabját Marosujváron (Marosujvár, március 21.) Cigányok játszottak színházat nehány nappal ezelőtt Marosujváron. Egy kicsit meglepetésszerűen hat ez a hir, mert a cigányokról azt szoktuk meg, hogy játszanak hegedűn, cimbalmon vagy nagybőgőn, s eddig még egyszer sem hallottuk, hogy lambiciójnk a szinjátszás felé vonzotta volna őket. Most megtört a jég. Marosnjváron, a kis erdélyi városkában tört meg, ahol ha nem is hivatásszerűen, de műkedvelő alapon, közönség előtt szerepeltek a cigány-szinészek és nagy sikert arattak. A helybeli gyógyszerésznének, Gotíschlug Frigyesnének „A nubiai leány’7 cimii dalos szinmüvét adták elő Katona József tanitó rendezése mellett. Habár a marosnjvári cigánysorból kikerült szereplőknek nem nagyon volt eddig alkalmuk megtanulni, hogyan kell mozogni a szinpadon, beszélni és énekelni, öntudatlanul is eltalálták a helyes hangot s meglepő otthonossággal mozogtak a kulisszák világában. Felvonások végén a közönség percekig tartó, lelkes ovációban részesítette a cigány-művészeket, akik hálájukat egy gyönyörű szektücsokorral fejezték ki a darab szcrsőnöje iránt, ily módon köszönve meg annak, hogy alkalmat adott nekik a színpadra lépni. Különösen nagy sikere volt a cigánysor egyik szépségének, Hóka Húsnak, aki a nubiai leány temperamentumos szerepében aratott nagy sikert különösen kedves táncával. De a többi szereplők is egytől-cgyig elismerést arattak. Az ezotikus színjátszókat a közönség szeretetű- be fogadta. A cigányok Marosnjváron tehát kitettek magukért, illetőleg letették a hegedűt s a világot jelentő deszkákra léptek. Pobarescit tartományi I^az^ató nem avatkozik feele a kolozsvári városi tanács megalakításába és a petíció kérdésébe „Az adókivetéseket ieliilvázsgá?© felcbbesnő bizottságokba otyaai tagokat küldök ki, akik a üelefcbeséseket az adófizető polgárság teljes megelégedésére intézik el“ — mondotta Doferescn (Kolozsvár, március 21.) Az utóbbi napokban sok szó esett arról, hogy a legutóbb lezajlott kolozs vári községi választások eredményét a nemzeti parasztpárt a választási kartellben együttműködő pártokkal együtt megpeticionálja. Sokan arról is tudtak, hogy a petíció beadása egyenesen Dobrescu tartományi igazgató határozott kívánságára történik, aki nincs megelégedve a kolozsvári választások eredményével A Keleti Újság munkatársa a mai nap folya- mún felkereste Dobrescu tartományi igazgatót, aki a választásokkal kapcsolatban és más aktuális kérdésekről a következő kijelentéseket tette: — A kolozsvári választás? Nem az én dolgom. A helyi párttagozatok kartellje készítette elő, a pártvezetőségek tagjai ellenőrizték a választások lefolyását, tehát ők felelősek az eredményért. A magam részéről kategorikusán kijelentem, hogy a petíció benyújtásának a kérdésébe és a tanács összeállításába nem avatkozom bele. — Örömömre szolgál, — mondotta még Dob- reseu tartományi igazgató, — hogy Bukarestben végre belátták, hogy a tartományi igazgatóságoknak hatáskört kell biztosítani. Ma már a reszortminiszterek sem idegenkednek attól, hogy bizonyos kérdésekben deferáljanak a mi álláspontunknak. Nagyjából sikerült ismét a tartományi igazgatóságok hatáskörét megállapítani. Ma Bukarestbe utazom és remélem, hogy az összes függő kérdéseket sikerül közmegnyugvásra elintéznem. A t ulszigoru adókivetésekkel kapcsolatosan Dobrescu még kijelentette, hogy mindent elkövet a sérelmek orvoslására. — Megígérhetem Kolozsvár adófizető polgárságának, hogy a felc-bbező bizottságok összeállításánál olyan irányú befolyást fogok érvényesíteni, hogy minden benyújtott felebbezést a jognak, igazságnak és méltányosságnak megfelelően intézzenek el. Arravouatkozólag, hogy a pénzügyminiszter adott-e engedélyt arra, hogy 3—6 hónapig á pénzügyigazgatóságok, 6 hónaptól egy évig a tartományi igazgatóságok adjanak adóhaladékot és részletfizetési engedélyt, Dobrescu tartományi igazgató nem nyilatkozott. Ugylátszik, a pénzügyminisztériumban ilyen irányú döntés még nem történt. Remélhető azonban, hogy Bukarestben belátják, hogy adófizetési haladékot és részletfizetési engedélyt csak Kolozsváron adhatnak, mert a pénzügyminisztérium Bukarestből nem ismerheti az adófizetői; anyagi helyzetét. Hivatalos tavasz Március 21, a tavasz hivatalos kezdető. i Évszázadokkal ezelőtt jó öreg csillagászok jegyezték fel ezt a dátumot s igy támasztották alá rendkívüli fontosságú felfedezésüket: a tavasz az északi féltekén (ide esünk mi is) akkor kezdődik, mikor a Nap középpontja látszólagos évi útjában dél felől az Egyenlítőbe ér. Jó tudományos stilus s jó kevesen tudják ezt igy. Azt még talán sejtik egy páran, hogy ilyenkor napéjegyenlőség szokott lenni. 12 óra a nappal, 12 óra az éjjel: igy pontosan, természetbeli, tehát kifogástalan pontossággal. Ami azt a látszólagosat illeti, az arra mutat rá röviden, hogy Földünk forog — meglepő kitartással — a Nap körül, nem pedig az miköriilünk, amit különben meg se érdemelnénk — nagyon kicsire nőttünk ehhez. Rendkívüli fontosságúnak tituláltuk azt a tudományos dolgot. Hát kérem — bocsánat — de ezt a duplajelzőt gúnyosan használtuk, mivel most nem annak a szükkörü csillagászati emberválfajnak az álláspontját akarjuk ismertetni, hanem annak a szépszámra fejlődött emberiségnek a természetébe helyezkedünk bele, aki él és cl és mást nem csinál és nem törődik az északi féltekével és látszólagosággal és az összevissza-forgásokkal, még azzal sem, hogy most nemrégiben egy uj bolygót fedeztek fel, mert mindennek semmi behatása sincs napi életére. (Legfeljebb, ha az az uj bolygó megvadulna és nekünk jönne.) Ezek az emberek nem március 21-től számítják a tavaszt, hanem akkortól, mikor elmegy a hő, mikor a nap tüzesebbre fütött kazánnal jelenik meg, mikor más kabátot kell felvenni (annak feltételezésével persze, hogy van), mikor hóvirágot, ibolyát lehet venni (szedés az nem léteszik), szóval mikor azt lehet mondani: itt a tavasz, mert már nincs tél. Logikus, nem? Mindig kell valami évszaknak lennie, tél már nincs, utána a tavasz jön, tehát: itt a tavass, fütyülünk azokra a csillagászati előírásokra. Jó az naptárban, hely töltőnek, de hagyjon bókét nekünk, hadd legyen nekünk akkor tavaszunk, mikor mi akarjuk, vasárnapunk (elvont értelem!) az úgyse nagyon van mostanában. Azután igen ösztönző hatást tulajdonítanak s. tavasznak a szerelem terén. Mit várjon az a szerelmes március 21-íg, hogy kinyílhasson szive, mikor a tavasz jellemzői már hamarabb megérkeznek? Ez is igaz. Tehát nem sok jelentősége vau ennek a március 21-es dátumnak, ennek a hivatalos beköszöntőnek általános szempontokból, ezért nem is nagyon számítják az emberek. Mindenesetre a tárgyilagosság kedvéért meg kell mondjam, hogy a gyermekek között van valami nimbusza. Például mikor az elemi sikolai oktatás egyik egyede voltam, március 21-én, időjárásra való tekintet nélkül becsülctboli ügynek éreztem, sok társammal együtt, -hogy ettől fogva kabát nélkül menjek az iskolába, mert tavasszal nem szabad kiabúttal járni. Nem' tudom, most is vannak-e ilyen március 21-ikét respektáló 10 éven alóliak, de ia nagyok közt alighanem igen kevés akad. Pedig meg kellene rohanja a szivet egy meleg áramlat erre, hogy: most már igazán tavasz van — még hivatalosan is. (szb.) A SAVON CADUM a legkeményebb szappan, ezért alegkissebb darab j a is használható francia gyártmány.