Keleti Ujság, 1930. március (13. évfolyam, 48-73. szám)
1930-03-22 / 66. szám
6 XIII. ÉVF. 66. SZÁM. Uj polgárháború Kínában A felkelők elfoglallak Pektaget és a aankmgl kormány hívei a külföldi követségekre meneküllek (London, március 20.) A Daily Telegraf tudósítója a kínai polgárháború újraéledéséről ad hirt. Eszerint a. felkelők birtokba vetlek Tekinget és Tiencsint és most szervezés alatt álló seregükkel meg akarják kezdeni az előnyomulást dél felé a nankingi kormány csapatai ellen. A felkelők, akiknek vezére az állítólagos fogságból szabadult Fang-Ju-tísziang marsall a Péking és Tiencsin közötti területen mindenütt elmozdítottak állásaikból a délkinai kormány közigazgatási hivatalnokait, birtokukba vették a vasutat és postát és elkoboz- tatják azokat a lapokat, amelyek ('saiig-Kai-Sek kormányának érdekeit szolgálták. Feng táborna(London, március 20.) A La Manche csatorna alatti alagút kiépítésének terve most már a megvalósulás szakaszába lépett. A Baldvin által annakidején kiküldött bizottság befejezte, működését és a bizottsági tagok Lord Ebbishan kivételével az hlagut gyors kiépítése mellett foglaltak állást. Eb- bishan szerint a nyilvánvaló előnyök mellett nagy hátrány lesz az, hogy különböző angol gazdasági ágakat, igy a mezőgazdaságot károsodás fogja érni és hogy már moat kétszer akkora a bevitel a kőmáli sió rgal óimban, miint a kivitel. A közlekedés megkönnyítése a külföldieknek nagyobb előnyére lesz, mint Angliának. A- kisebbségi ellenvélemény dacára is az alagút építési munkálatai rövidesen megkezdődnek. Az (Kolozsvár, március 20.) A mindezideig nemcsak rejtélyesebbnek, de már-már megoldhatatlannak is látszó külmagyaruccai gyilkosságra végre világosság derült. A rendőrségnek, amely fáradhatatlanul folytatta a nyomozási, sikerült letartóztatnia a gyilkost és segítő társát. Már a gyilkosság utáni napokban — a gyanúsított Moldovan őrmester elbeszélése nyomán — abban az irányban nyomozott a rendőrség, hogy kik voltak abban az időpontban a kis Magyar uccai korcsmában, ahonnan Milica és Moldovan őrmesterek részegen elindultak. Ezt könnyen sikerült megállapítani a rendőrségnek. A korcsmában Gombos József és Butyka Ferenc kolozsvári munkások is a mulatozók között voltak. A rendőrség a két gyann- sitottat már napok óta megfigyelés alatt tartotta és tegnap este látta azután elérkezettnek az időt letartóztatásukra. Este 9 órakor detektívek helyezTanács és utasítás 4$SfomtsrSsajjosak és mindazok részére, kik gyomruk teljes megerősödését kiváltják és jó étvágyhoz akarnak jutni. Prof. Dr. Páter gyoinorteája azonnal megszüntet gyomorrontást vagy hiilésböl származó gyomor- fájdalmakat. Ezen tea rövid használata a rossz gyomor okozta chronikus undort és rosszullétet megszünteti. Egy csészéhez 15 gramm tea kell. Naponkénti használat 1—2 csésze. A hosszú ólet alapja az egészséges gyomor, tartson egy ilyen egyszerű gyomorkurát és egészséges lesz. PROF. DB. PÁTER GYOMORTEA,TA a megye- székhelyek legtöbb gyógyszertárában és drogériájában azonnal kapható, ahol nem lenne, ott a gyógyszerész — kifejezett kívánságára — néhány napon belül beszerzi. Minden eredeti csomagon a feltaláló törvényileg védett fényképe és aláírása látható. Levelezőlap utján a tea „Csillag“ gyógyszertár, Braşov, Hosszu-utca 5. szám aiatti lera- kattól rendelhető. Nagybani lerakat: Standard Progeria, Bucureşti I. gyot Sanszi és Honan tartomány katonai főparancsnokává proklamálták és a tábornagy kijelentette, hogy a délkinai kormány uralmának megtörését tűzte ki feladatául. A nankingi kormány hívei Pekingien a külföldi követségekre menekülnek és a még fennálló exterritoriális koncesszióterü- leteket árasztják cl. A tudósitó azt az információt kapta, hogy az újjáéledő polgárháborúban a mandzsuriai kormány semleges álláspontra helyezkedett, amit Nankingban árulásnak minősitenek. mert a mukdeni kormányt szerződése ltot élezné a délkinai kormány támogatása. aktgut kiépítése 32 millió font sterlingbe fog kerülni és körülbelül ötévi munkát vesz majd igénybe. A Baldviu-bizotteág szerint az alagutat nem az államnak kell készíteni, hanem átadni a máris jelentkező magántőkének, mert ez mindkét félre egyformán rentabilisebb. Dacára annak, hogy a csatornaterv megvalósítása befejezett ténynek tekinthető, a terv ellen még mindig nagy sajtóháboru- ság folyik, hangoztatván, hogy Anglia biztonsági érzése csökkent és hogy az a remény, amely a munkanélküliség enyhülését várja az építési munkálatoktól, túlzó, mert alig egy-kétezer embert lehet majd foglalkoztatni. Már pedig a munkanélküliek száma a másfélmilliót is meghaladja. kedtek el Gombos József Magyar uccai lakása előtt s miután megállapították, hogy Gombos otthon tartózkodik, 12 óra. felé behatoltak Rakásába s megbilincselve bekísérték a rendőrségre. Gombost nem érintette váratlanul elfogatása, de az biztos, hogy elég ímszidőbcn történt, mert éppen ez este született feleségének gyermeke. Felesége gyermekágya mellől cipelték a rendőrségre. Néhány perc múlva benn volt ,a rendőrségen Butyka Ferenc is. Gombos társa, akivel együtt ivott az ominózus estén. A itó npmkásember először tagadni próbált, azonban mikor még az éj folyamán kikisérték őket a tett színhelyére, mindent beismertek. A mai nap folyamán, miután az ilyenképpen lelj csen tisztára mosott Moldovan őrmestert szabadon bocsájtották, újból kivittek iá tetteseket a gyilkosság színhelyére, a Magyar ucca 109. számú ház elé. A menet, mely a rendőrségtől végighaladva a Magyar uccán a Szentpéteri templom háta mügéig ment, meglehetősen feltűnést kellett. A csendőrszakasz közt — a csendőrök kezükben szúrásra kész sznronyos fegyvereket tartottak — haladt a két gyilkos erősen őszeiáneolt kézzel. Kíséretükben a nyomozást végző Dragici rendőrigazgotó, Gbendi, Marpozán és Craian komiszárok. Gombos és Butyka a tett színhelyén eljátszották a gyilkosságot. Mint elmondották, az ueca túlsó oldalán haladva lettek figyelmesek a két őrmester, hangos beszélgetésére, mire átmentek hozzájuk. Állításuk szerint először katonák kötöttek beléjük s megtámadták őket. Gombos ekkor előkapta lmjlottvésrü bicskáját s azzal kétszer-háromszor beleszurt Milica Őrmester nyakába. Mintán az őrmester összeesett, mindketten futva menekültek. A gyilkoló szerszámot azután Butyka háza környékén rejtették e! és a megjelölt helyen a rendőrség meg is találta a bicskát. Gombost és Butvkát kihallgatásuk után átkisé'r- ték az ügyészség fogházába. Â magyar felsőház ortodox zsidó tagjának igazolták a mandátumát (Budapest, március 20.) A magyar parlament felsőházának igazoló bizottsága ma igazolta Franki Adolf orthodox rabbinak sokat vitatott felsőházi tagságát. Franki Adolf mint az orthodox zsidó egyház papja került be a felsőházba, a mandátuma ellen azonban zsidó egy- íntzi körökből kifogást emeltek azon a cimcn, hogy nincsen a törvényben előirt képesítésnek megfelelő diplomája. Franki rabbi igazolta, hogy meg van a megkívánt képesítése. Lefejeztek eqy kéjgyííkosf, akit a nyaktiíó előtt meg akartak az asszonyok lincselni (PÁRIZS, március 20.) Douai franciaországi város piacterén csütörtökön áUitot-ták nyaktiló alá és lefejezték Masselis Miksa munkást, akit azért ítéltek halálra, mert harmincnál több fiatal leányt erőszakosan megrontott, közülök egy párat meg is gyilkolt. A halálraitélt kójgyilkos a vesztőhelyre vezetése előtt misét hallgatott, majd búcsúlevelet irt az édesanyjának s az utolsó pillanatig ártatlanságát hangoztatta. Mikor a nyaktiló elé _ vezették, több asszony nekirontott és meg akarták lincselni. A karhatalmi őrség csak nehezen tudta az asz- szonyokat eltávolítani, akiknek hozzátartozói voltak Lecke a taxisofőröknek Hogvjcn iárta meg a kolozsvári taxisofőr Crenian temesvári ren- dőrpreíekfussal (Kolozsvár, március 20.) Általános panasz Kolozsváron, hogy a taxisoffőrök rendszerint nem respektálják 'a rendőrség által megállapított viteidija- kat s lényegesen többet számítanak fel, mint amennyit jogosan kérhetnének. Az emberek, akiket ilyen módon „megvágnak“ a taxisoffőrök, nem nagyon veszik maguknak azt a kis kényelmetlenséggel járó fáradságot, hogy felelősségre vonják a soít’őrt vagy pedig — ami egyedül szüntethetné meg cat a visszaélési módot — feljelentést tegyenek a hatósági közegeknél; kukább kifizetik az ősz- szeget, amit kémek tőlük. Most a napokban történt azután egy eset, amikor a soffőr járta meg » nem az utas fizetett rá. Ezelőtt egy-két nappal itthon járt Kolozsváron lakó családja meglátogatására Crenian temesvári, volt kolozsvári rendőrprefektus. Estefelé taxiba ült a főtéren, hogy egy- >a Magyar uccában lakó ismerőséhez vitesse magát, ahová vacsorára hívták meg. A taxisoffőr boldogan fogadta & kuncsaftot, nem tud vám ki ül kocsijában e azután szabályszerűen elszállította a megadott címre. Mikor megérkeztek, Crenian prefektus megkérdezte: — Mennyit fizetek? A soffőr ránézett a rendőrprefektus békés, nyugodt arcára s gondolván, hogy „ennek mondhatok akármennyit“, hamarosan előterjesztette követelését: — Nyolcvan lej jár nekem. — Mennyi? — lepődött meg Cranian prefektus, aki nem tudta, megérteni, hogy egy ilyen rövid ntért, mint a főtértől a Magyar ucca közepe, miért kell nyolcvan lejt fizetnie. — Nyolcvan lej. Ennyi a taxa, — mondta a soffőr újból, teljes nyugalommal. — Ki állapította meg a vitel dijakat? — érdeklődött tovább a rendőrprefektus. — A rendőrség, kérem szépen. — Na jöjjön csak fel holnap a rendőrségre. De mutassa csak a számát, — és már fel is volt írva a szám. — fin különben Crenian prefektus vagyok — mutatkozott be a soffőrnek. A .sol'főr természetesen most már alábbhagyott nagyhangú s nagymérvű követelésével és nemcsak hogy akár a felével is megelégedett volna a nyolcvan lejnek — amennyi a rendes taxa — hanem még abba is bele akart inenni. hogy ne fizessen semmit a prefektus, csak hagyjon békét neki. A megegyezés nem sikerült. Crenian prefektus nem mutatott hajlandóságot a békés elintézésre s a jó soffőrnek bizony meg kellett jelennie másnap a rendőrségen, hol elgondolható, hogy nem mézes-mázos szavakkal várták. Ebből az esetbői tanulhatnak a tisztelt kolozsvári taxisok. Jó lesz vigyázni ezután, hogy kinek számítják fel azokat a kis százszázalékos díjtöbbleteket. mert könnyen emberükre akadhatnak, mint az a jelen esetben is történt. Â La-Manclie alagút kiépítése a meg» valósulás stádiumába lépett Anglia gazdasági köreinek egyrésze és a munkásság nincs túlságosan elragadtatva a tervtől — Az alagút kiépítése előreláthatólag öt esztendőt fog Sgésaybe venni Miiica őrmester gyilkosával eljátszatták az éjszakai drámát Töredelmesen beismerte bűnét az őrmester merénylője és az udvaron elásott bűnjelei is megtalálták — Â rehabilitált Moldován őrmestert ez aha dlábr áthelyezi ék