Keleti Ujság, 1930. március (13. évfolyam, 48-73. szám)

1930-03-14 / 59. szám

■Pi')................................... saagaasT—tni ■■■l.ir-raiii^^r,-TEí^^B»lr^W>”------------^aen

8

Jegyzetek egy hah a resti iilor bemutatóhoz

(Bukarest, március 12.) 1912 április 2. éjjel 10 óra. Egy hajókolosszus hasítja az Atlanti-óceán kékesfekete tükrét. Ujhold van, elültek a szelek, a természet mintha meghunyászkodott volna e vasszörnyeteg előtt, mely büszkén és diadalmasan halad az Újvilág felé. Lenn a hajó gyomrában tompán zugnak a gépek, fenn a szalonokban zene szól, táncoló párok lejtenek a sima parketten, selyem, frakk, szmoking, coctail, visky, mindez egy álomszerű, parfömös kavarodásban. Kétezer ember mulat vidáman és gondtalanul, flörtök szövődnek, az ébredő tavasz balzsamos iehellete elvarázsolja a sziveket, a pénz, a gazdagság, a jókedv, a szerelem adott itt találkozót e sé- lyemtapetás termekben. Ez a hajó a huszadik század szimbóluma, neve: Titanic, a csúcs ö, hová az emberi ész, kitartás és Ízlés hősies erőfeszítések után eljutott. Most büszkén halad a lecsendesedett vizeken, a kapitány kis kabinjában számokat vet a papírra: a hajó két nap múlva Newyork kikötőjében van, hol a bámulok hurrázása és virágeső vár reá.

Tiz perc múlva a hajó jégyhegybe fut, mely az acéllemezeket úgy zúzza széjjel, mintha üvegből lennének. A Titanic féloldalra billen és sülyedni kezd. Mint egy kártyavár úgy omlott össze. A tánc félbe- szákad s a selyemruhás hölgyek mentőcsolnakokba ugrálnak. Három óráig tartanak a mentési munkálatok. Csak férfiak maradtak a hajón. Kétezer halálraítélt. Ott állnak a fedélzeten. A hajó egyre sülyed, a viz bokáig, majd derékig ér és ekkor, néhány perccel a biztos halál előtt valaki, talán egy délamerikai gyapotkirály, talán egy német acélbáró az örök fohászba kezd: „Miatyánk ki vagy a mennyekben...“ Az összebújt, didergő tömeg utána mondja a szavakat s az „Amen“-t mindenki magával viszi a tenger mélyére...

Ezt az idegrázó, a háború véres époszát is túlélő eseményt öntötte most filmbe az egyik legnagyobb európai filmtröszt: a British International Pictures. Az angol és német filmtecfmíl^a legjobbjai vezetik ezt a vállalatot s Így neití'“éfóda, ha olyan megrázó hűséggel és olyan müvéáí^UW rekonstruálták a Titanic halálos kalandját, aaíeiy mellett — hogy kénytelen-kelletlen sablonos kifejezéssel éljünk, — eltörpülnek az eddigi úgynevezett nagy filmek. Mert láttunk eddig i3 filmcsodákat, láttunk a vásznon hát- borzongató katasztrófákat megelevenedni, tanul voltunk hegyek megmozdulásának, izeltetöt kaptunk az elemi erők elsodró hatalmáról, népek és egyének tragédiái mellett asszisztáltunk, talán könnyesen, talán némán és remegő idegekkel, de ezt, de ilyent még nem kaptunk. Ezt az eseményt, mely Anv ika kövér kezében giccső mállóit volna szét. Európa úgy dolgozta fői, mintha vizsgázni akart volna dicsőséges és nagy múltja előtt. Szemermetlen és számitó üzletiesléggel nem nyomogatja a néző szemét, a kiadások «zámhegyét nem tolja oda a hadigazdagok komikus önteltségével a kép és a közönség közé, nem mindezekből nem látunk semmit. Egy katasztrófa, bontakozik ki előttünk félelmes egyszerűséggel, embereket látunk a halál fekete markában, mindössze három órának a története pereg le előttünk, mely az örökkévalóságba torkollik. Embereket látunk! Ez az, amelybe összesürithetném a filmnek nagy értékét. A hangsúly nem a tengerjáró acélkolosszuson van, nem a hajó fuldoklik a kultúrának e csodálatosan felépített, de lelketlen és kongó bálnája, hanem emberek fuldokolnak, emberek arcára téved a mindenek fölött álló Halál vigyorgó reflektora. Az én tragédiám és aa ön tragédiája ez.

A film „Atlantic" cimmel most fut egyik bukaresti mozgóban. Hangos film, német szereplőkkel. A beszéd tiszta, a zaj-effektusok nincsenek túlozva. Mintha egy világvárosi szinház előadását néznök végig, nincs fölösleges szó, nincs céltalan gesztus, nincs handabanda és nincsenek olcsó trükkök. De hiszen ez természetes is, mikor a német filmművészet szine- virága, Körtner Fritz-zel az élén, játsza a fő és mellékszerepeket.

Szüzséje? a legegyszerűbb. Az Atlantic szalonjában vagyunk. Dzsesz játszik, táncolnak a párok. Egyik asztalnál bizalmas körben a mindkét lábára béna Thomas iró ül (Fritz Körtner), mellette felesége, Schröder bankár (Heinrich Schroth) nejével és lányával, dr. Holtz (Hermann Valentin), Péter (Franz Lederer) és Monica egy fiatal házaspár, meg Poldi egy bécsi aranyifju ülnek.

Fenn a fedélzeten a kapitány (Phil Manning izgatottan tárgyal segédtisztjével. A barométer állandó hőesést jelez. Mindketten tudják, hogy jéghegyek felé közeledik a hajó. A veszélyt kikerülendő, az Atlantic délre kanyarodik. Teljes gőzzel dolgoznak a gépek, mikor a hajó orra előtt felbukkan egy úszó jéghegy. Minden manőver hiábavaló, a hajó oldalán néhány pillanat múlva óriási lyuk tátong, melyen keresztül a viz csakhamar elönti az alsó rekeszeket. Beállítják a gőzszivattyukat, felrikolt a vészsziréna s a hajóstisztek végigkiáltanak a folyósokon: Nők és gyermekek mentőövvel siessenek a fedélzetre!

A katasztrófa nagyságával azonban senki sincs

I

i

I

:

i

!

í

I

tisztában. Preventív intézkedésnek vélik a kapitány rendelkezését. Egyedül Thomas tudja meg az igazat az első hajóstiszttől. De helyén marad. Nem fogadja el a mentöcsolnakban bénaságára való tekintettel felajánlott helyet. Ugyanakkor a társaságban levő hölgyeket a szó szoros értelmében a fedélzetre erőszakolja. Csak felesége marad mellette és barátai, akik las- sankint megtudják az igazat s az alkoholban keresnek vigaszt. Három óráig tart a fedélzetről való menekülés. hol a kötéikordon mögül revolveres matrózok tépik ki a félájult nőket és gyermekeket. A men- tőcsolnakok elhagyják a hajót. Akik visszamaradtak a fedélzetre tolulnak. A halálra sebzett hajó gyomrából előmenekült piszkos és csatakos munkások frakkos milliárdosokkal keverednek el. Es mindany- nyian várják a halált. De mielőtt a kettétört kolosz- szus alábukkanna, Holtz doktor, aki egy órával azelőtt még az alkoholra esküdt, ajkai között a Mia- tyánkot kezdi mormolni, mely végül a tömeg ajkán krescsendőba csap, valami tulvilági jajongásba, melyben van fájdalom, de van megnyugvás is. S a fohász végét mái a hullámok veszik át, kétezer ember könyörgése beleolvad a tenger örök és titokzatos zúgásába.. ..

Néhány jelenet, melyet a néző magával visz s melyekre önmagában rádöbben, mint az ideg rostjai között megbújó belső eseményekre.

A hajóstiszt az iró füléhez hajlik és fojtott hangon a következőket mondja: „A hajó menthetetlen, három óra múlva elsülyed!“ Thomas ott ül tolókocsijában, pupillái kitágulnak, majd arca hirtelen eltorzul, megragadja a kocsi két támláját rettenetes erőfeszítéseket tesz, ki akar ugrani, menekülni szetarfósságban és telj esif oké* pességében felülmúlhatatlan. Kérjen kötelezettség nélküli ajánlatot a temesvári Remington Írógépek központi leraka= tának tisztviselője utján:

retne, állati hang hagyja «1 torkát, az égő Istállóba

kötött állat rémülete ez. De lábal bénák • a test kimerültén esik vissza. Maga elé néz, gondolatai lassan rendeződnek s az iró ismét megtalálja önmagát. Bölcs fölénnyel várja halálát. Könyvet vesz elő, olvas.

Poldi, a bécsi fiatal, aki végighallgatja a beszélgetést, Thomashoz rohan. Szemel könnyben úsznak, körmeit az asztalba vágja, nem akar meghalni, még előtte áll az élet. Az Író ránéz, arcára mosolyt erőltet és Így szól: „Poldi, hogy van csak az a nóta, hogy...“ és rákezd egy bécsi sanzonra, mely valami csintalan freulein-ról szól. A fiú hallgatja, majd fejét felkapja, az árván hagyott zongorához ül, ujjal végigfutnak a billentyűkön és miközben arcán köny- nyelt folynak alá, énekelni kezd. Szemei fáradt mosollyal a messzibe révedeznek, a halálraítélt utolsó csókját Bécsnek küldi...

Egy másik jelenet. Munkások rohannak fel az otthagyott szivattyúk mellől. A szalonban hirtelen megtorpannak. Tekinteteikkel végigcirogatják a selyemtapétákat. A gépek poklából egy sohasem látott mennyországba jutottak. Ruhájuk csatalcos, arcukról ömlik a fekete, kormos veríték. Páriák voltak eddig, a gépek rabszolgái. Most az egyik karosszékbe veti magát: „Végre első osztályú utas lettem."

Nem lehet elfeledni az utolsó félóra kártyajelenetét. Fenn a fedélzeten négy munkás, nyakán mentőövvel, kártyázik. Az egyik folyton nyer s a pénzt nagy gonddal kisimítva teszi zsebre. Mert hátha...

De csak halvány vázlat az, amit mi itt most felrajzoltunk. Ezt a filmet látni és hallani kell. Mert, amit ad, az tiszta művészet. A beszélő vászonnak első komoly reprezentánsa.

Kakassy Endre

Az Erdélyi Kaiholikus Akadémia felolvasó ülése

Kedden, március 11-én tartotta meg az Erdélyi Kath. Akadémia szépirodalmi és művészeti szakosztálya az első felolvasó ülését. A távollévő Gulácsy Irén belyett Pakocs Károly akadémiai alelnök vezette az ülést, aki a nagy tetszéssel fogadott megnyitójában a katolikus szép iró lelki képét rajzolta meg, majd meleg szavakkal üdvözölte Gulácsy Irént, György Lajost és P. Jánossy Bélát, a Petőfi Társaságba történt beválasztásuk alkalmából. Utána Szopós Sándor festőművész tartotta meg székfoglalóját az erdélyi magyar képzőművészet nehézségeiről, a fejlődését és elmélyedését gátló körülményekről. Majd Jánossy Béla megható, szép részleteket olvasott fel a „Krisztus útja a Kálváriára" cimü drámai költeményéből, végül Pakocs Károly egy finoman kidolgozott, mély érzésű novellájával nyújtott műélvezetet. Külön érdekessége volt az ülésnek egy magát megnevezni nem akaró akadémikusnak Reményűk Sándorhoz intézett verse, amely reflexiókat fűz n „Szemben az örök mécscsel” cimü most megjelent kötetéhez. Most is, mint minden alkalommal, nagy érdeklődéssel hallgatta a szép számú közönség dr. György Lajos főtitikár tagavató beszédeit, amelyekkel a székfoglalók munkásságát ismertette és érdemeiket méltányolta. Ez az ülés is bizonyltja, hogy az Erdélyi Kath. Akadémia egyre lendülő munkája az erdélyi magyar szellemi élet szinességét gazdagítja és mélységét emeli.

Szombaton muiatjo be a Corso a világ legnagyobb beszélő-filmjei, az Atlantic-ot

Az eddigi beszélő filmek között elismerten a legnagyobb a Titanic emlékezetes katasztrófája után készült nagy tengeri tragédia, az „Atlantic” amely a beszélő filmek világversenyén az első dijat nyerte és amelyet hetekig a legnagyobb elismeréssel magasztalt a világsajtó. Az Atlantic bemutatója esemény volt Newvorkban éppen úgy, mint Pá- risban. Londonban, Berlinben, Becsben, Budapesten és Bukarestben, ahol ma is százezrek nézik meg napról-napra. Aki a világeseményeket számontartja, annak elég a grandiózus film nevét említeni és azonnal tisztában van, hogy az európai művészet legnagyobb teljesítményéről van szó. A darab rendezésénél a Titanic katasztrófájánál megmenekült tiszt segítségét vették igénybe, hogy annál élethübb legyen. A Corsonak nagy áldozatok árán sikerült megszerezni az Allan ticot és a németül beszélő filmet szombaton mutatja be. Az első nemcsak szinkronizált, hanem beszélő film is tehát németül fog megszólalni Kolozsvárt. Tekintve, hogy Erdélyben kevesen értenek angolul, a soknvelvüség problémáját a ma rendelkezésre álló filmek mellett csak a német nyelv igénybevételével sikerült megoldani. Az eseményt jelentő bemutatóra visszatérünk.

(*) A Századunk márciusi száma. Századunk

friss száma változatos tartalommal jelent meg. Cikkeket Írtak Székely Arth,ur az Európai vámpolitikáról, dr. S. L. Ázsia ébredéséről. A hosszabb cik keket szemle és kortörténeti jegyzetsorozat, valamint bő könyvkritika egészítik ki. A szociológiai szemle 'Erdély területén is kapható.

Till. tiVF. 69. SZ2M.

... i ' '■ v ' ' ÍH