Keleti Ujság, 1930. február (13. évfolyam, 24-47. szám)
1930-02-03 / 26. szám
Miniszter a szószban Irta: Bodor Aladár Czapik Emánuel, régi iskolatársam, jelenlegi minisztériumi irodavezető fölkeresett a lakásomon, megtörölte a homlokát, mintegy négyszer, aztán megkért, hogy vegyek elő ceruzát és papirost s hogy jegyezzem föl az ő ügyét fontos elintéznivalóim közé, de nehogy elfeled- Jem. Én tehát elővettem ceruzát és papirost, aztán jegyeztem. Mégpedig csupa szórakozott- ■ágból: gyorsírással. Amint itt következik: Kérlekalássan. kedves barátom, az én ügyem nagyon fontos ügy. Életbevágó. Amint meghallottam a nevedet, hogy te is fönn élsz Budapesten és hogy van némi összeköttetésed némi sajtóorgánumokkal, mindjárt te jutottál eszembe, hogy te esetleg tudnál valami tanácsot adni az én kínos esetemben, amibe jutottam, sőt talán tudnál is esetleg segíteni. Hát tudod, kérlek, én már régóta itt vagyok a minisztériumban. Vagy tizenöt esztendeje. A feleségem családja juttatott be annakidején, mert nős vagyok, kérlekalássan. gyermekeim is vannak, persze, persze, öt leányka. Tizenöt éve vagyok állásban, irodatiszt vagyok. szerény állás, de dicsekvés nélkül mondhatom, kifogástalan munkaerő vagyok a magam munkakörében. De fájdalom, a rég megérdemelt előléptetésre évek hosszú sora óta hiában várakoztam, a sok protekciós gazfickó mind elémbevágott, évek hosszú során át. Mert nekem. fájdalom, az apósom se él. az anyósom pedig, aki annakidején protezsált. sajnálatosan megöregedett és ezzel minden protezsálóképes- ségét elvesztette. Én magam pedig sohase voltam olyan szerencsés, hogy bár egyszer közvetlen közelébe juthattam volna a kegyelmes urnák s hogy igy közvetlen szeretetreméltósá- gommal fölkelthettem volna a figyelmét képességeim iránt. Ámde ezelőtt pár héttel egy szerencsés fordulat révén alkalmam nyílott rá. kiváló, gyönyörű alkalom. Az történt ugyanis, hogy At- tila-telepen — ez itt van Kőbányán túl, nem messze a vicinális mellett — kulturházat építettünk, a kulturház építésében nekem is jelentékeny érdemeim vannak, na és a kegyelmes ur megígérte, hogy a kulturház fölavatóünnepére és az azt követő bankettre személyesen ki fog Jönni. Itt a drága pillanat, csak meg kell ragadnom, éreztem rögtön, mikor ezt az izgalmas hirt meghallottam. Rögtön futottam a nyugalmazott rendőrszázadoshoz, aki a bankettet rendezte és szinte térdenállva könyörögtem neki, hogy ültessen engem a kegyelmes ur közvetlen közelébe, a baloldalára, akkor beszélhetek vele. — Már hogy ültethetnélek, te hólyag — igy mondotta nekem, — ugyanis mi cimen és kvó jure, he? — Kérlekalássan, — mondtam neki, mert bizalmas tegeződő viszonyban vagyunk — a kegyelmes ur mit tudja azt, hogy itt ki milyen jelentékeny és én nekem életkérdés, kérlekalás- san, esdve kérlek, tedd meg ezt az egyet, örök hálám és viszontszolgálat fejében. — Na, jó, — mondotta végül — úgyis éppen hogy csak azt fogja látni, hogy milyen egy hólyag vagy te, hát odaültetünk. Így mondotta, de én boldog voltam. Csak kerülhessek egyszer melléje, gondoltam, mert bíztam a képességeimben. Nem emlitettem, kérlekalássan, ugyanis kitűnő csevegő vagyok, mondhatni szellemes. Hát odakerültem a miniszter ur őnagymél- tósága mellé. Nyájasan mosolyogtam rá. Végül ő is kénytelen volt nyájas lenni és megkérdezte tőlem: — Nemde, ha nem csalódom, ön a kultur- házbizottságának szintén tiszteletbeli elnöke? Mit mondjak erre? Azt mondtam, hogy: — Ha nagyméltóságod megengedi, bizony én is igyekeztem kivenni a magam szerény oroszlánrészét a kulturház óriási munkájából. De aztán csakhamar rátértem egy könnyed fordulattal arra. hogy én jelenleg éppen az ő minisztériumában irodatiszt bátorkodom lenni, immár másfél évtizede, de fájdalom, még mindig nem sikerült érdemeimet és szolgálatkészségemet annyira észrevétetnem az illetékesekkel. hogy a már rég megérdemelt irodavezetői előléptetést elnyerhettem volna. Ezt a jól megfogalmazott fordulatot kellő ügyességgel még vagy kétszer megismételtem és már láttam is, hogy, na. Öméltósága immár horgon akadt, mert úgy tett. mintha valami szilvamagot nyelt volna, sőt azt is mondta: — Meglátjuk, kérem, meglátjuk, amennyiben lehetőség nyilik. remélem, nem fogom elfelejteni, — és azzal a másik oldalra fordulva elkezdett beszélgetni a plébánosunkkal. Ekkor hozták a bevezetőjellegü halétket az úgynevezett tartármártással. Azazhogy nem, a mártást magát külön is hozták. Sőt, helyesebben szólva, nem is hozták, ami hanyagság volt. Hát ilyen, kérlekalássan az asztali fólszolgálás ezen a mi Attila telepünkön még egy valóságos miniszter jelenlétében is. A halat a miniszternél kezdették, ellenben a mártásos csészét, ahogy egy ifjú személyzeti egyén jött vele a konyháról, mindjárt lefoglalta magának a gazdasági kör elnöke azzal, hogy ő teljesen független és szabad egyén és fütyül a fehérasztalnál minden miniszterre, tudnillik a gazdakör elnöke már egy kicsit be volt nyakalva bizonyos előitalok- tól. Szerencsére a miniszter ur őnagyméltósága mindebből a súlyos tiszteletlenségből mitsem vett észre, ellenben várakozásteljesen pillantott körül az elmaradott mártás végett. Némelyek erre azt hitték, hogy ez a szónoklásokat megelőző méltóságteljes tekintetkö- rülhordozás és erre bizonytalan hangon már- már éljenezni is kezdettek, de én egyedül, én teljes lélekjelenléttel — óh. én sohase vesztem el a lélekjelenlétemet! — észrevettem, hogy őnagyméltóságának a mártás kell. vagy ahogy mi egyszerűbb egzisztenciák nevezzük: a s'zósz. Rögtön fölkeltem tehát a székemről, meg- nyugtatólag odaszólván őnagyméltóságának. hogy azonnal pótolni fogom az őnagyméltósá- gával szemben oly figyelmetlen egyének mulasztását. azzal rohantam a szósz után. Sikerült is kicsavarnom az erőszakos jellegű gazdaköri elnök kezéből, aki különben felét már megette az összes kezeügyébe eső kiflikkel, függetlensége bizonyítására, aztán nem törődve az ő utánakiabálásával, melynek pedig meglehetősen szélsőséges ellenzéki politikai jellege volt, én csak rohantam őnagyméltóságához az elragadott szósszal. Fájdalom, ekkor sújtott rám ez a csapás- jellegü váratlan baj, mondhatni a tragédiám. Tudod, kérlekalássan, ügyeskezü vagyok, de kissé ideges. Ahogy hirtelenül és boldog ölömmel megállottám őnagyméltósága mellett, nem számolva a szósznak túlságosan folyékony jellegével, a szósz kiloccsant, végig őnagyméltóságának a frakkján elül, de még inkább a nadrágán. Ha még vissza tudok valahogy emlékezni azokra a szédületes századrészpillanatokra. hát talán úgy történt, hogy először csak egy igen kevéske loccsant ki, hanem attól a látványtól mintegy zsibbadásba estem, mintegy halálutáni állapotban azt rebegtem magamnak: Emánuel, Emánuel, hiszen ez úgyis csak álom, álmodsz Emánuel, hiszen ez úgysem lehet valóság... és ezenközben a szemeim az égre voltak fordítva és a szósz meg csak ömlött, csörgött rá szakadatlanul, a nyomorult!... Fájdalom, valóság volt, édes barátom. Megfogták a kezemet és végre kivették belőle a szószos csészét, én pedig lesülyedtem a székre. Helyezd magad, édes barátom, helyezd maXIII. ÉVF. 26. SZÁM. Tüdőbetegek! Prof. Dr. Páter tiidöteája erősíti és gyógyítja a tlid beinek elme« ssesedésélkedvezöen befolyásolja, m eg szünteti az éjszakai iisadásl, ess ■ ikersSi a köhögési Ingert és a köpetet, a tea étvágygerferz.tö, les súlyt novei és erősiti a test ellenálld képesseget. fyjjöbetegek mÍ'Si««: dőtea rendszeres használata az egészségi álla- pótban nagy javulást >.düa e.á s ennek nemcsak külsőleg lesznek látható !elel, hanem sok esetben tartós gyógyulást hoz. Ezrek dicsérik ezen gyógytea kiváló hatását. Prof. Dr. Páter tüdö*eája székhelyek leg Pbfe gyég* szertáréban és drogé- rlájéban kapható azonnal, ahol nem lenne, ott a gyógyszerész kifejezett kívánságra az eredeti csomagolású teát néhány napon belül megszerzi. Minden eredeti csomagon a felta áló törvényileg védett fényképe és aláírása látható. Levelezőlap utján a „Csillag“ gyógyszertár, Braşov, Hosszú-u. 5. sz. alatti lerakattó! rendelhető meg. Nagybani lerakat „STANDARD“ Drogéria, Bpcureşti 1. gad, kérlekalássan, az én lelkiállapotomba... Ami ezután jött, azt csak úgy, mintegy félálomban, mintegy a viz színe alól, ahogy a meg- fulladott ember néz föl, valahogy úgy néztem. Vagy ahogy a koporsóból hallgatózik vissza a világba az elhunyt. A miniszter ur őnagyméltósága igen piros lett és folytonosan megnyugtatgatott engem. Ő — engem! Hogy semmi, semmi, csekélység, ne is gondoljak rá — még azt is mondotta rám, zavarában, hogy: kérlekalássan. Hogy ne gondoljak rá! Hogy nyugodjak meg! Képzelheted a lelkiállapotomat, édes, jó barátom. Látod, ha csak igy egyszerűen elmondom is, folyton törülgetnem kell a homlokomat, mert kiver a halálverejték. Őnagyméltósága meg folyton vigasztalt, borzasztóan kedves lett, nevetgélt, még a hátamat is megveregette és sajátkezüleg, mondom: sajátkezüleg! följegyezte a nevemet, hivatalomat és rendszámomat. Nem, nem azt tette, kérlekalássan, amire gondolsz, hogy mellőztetett, hiszen azt könnyebben el tudnám talán viselni. De, kérlekalássan, édes jó barátom, nézd, ilyenkor még a szemem is megnedvesedik a kétségbeesett szorongástól: negyednapra kinevezett irodavezetőnek! Na, nem érted?! A feleségem, a szamár, — bocsáss meg ezért a kicsúszott családias kifejezésért — elsikoltotta magát örömében, mikor az okmányomat erről kéz- hezvette, de én ... gondold el, kérlekalássan az én lelkiállapotomat! Mert az kétségtelen, az holthalálos bizonyos, erről nekem te ne is beszélj, őnagyméltósága meggyűlök engem, a marhaságomért, a szájtáti mafla nyámnyila voltom miatt és persze, csak azért nem mutatta a bosszankodását és utálatát, hogy ne gondolják egy kis frakkpecsét miatt bosszúállónak! De engem a nyájassága és ez a tüntető kinevezés nem téveszt meg, óh. én láttam azt az egy, azt az első pillantását, amikor a szószt ott, ott meglátta! Óh az kitörülhetetlen volt, beszélhettek ti bármit! Ez az ember nekem ellenségem! ne szólj közbe! Engesztelhetetlen ellenségem, mert a bosszankodását nem tudta rajtam kitölteni, miniszter létére! Sőt kénytelen volt hozzám nyájas és jóságos lenni! Ez az ember nem felejt el engem és nem bocsát meg. Ez a kinevezés csak félrevezetés volt, de mi lesz eztán!! Mi lesz az én pályámmal és karrieremmel! ... Hagyj, hagyj barátom, édesjó barátom, ne vigasztalj, mert engem nem lehet megvigasztalni. Én és ő, — ez élet-halál kérdése... De te, itt a sajtónál, itt a nagyhatalom billentyűinél, te tehetsz valamit az érdekemben. Ti óriási hatalom vagytok! Nagyon kérlek, édesjó barátom: használd föl az első kínálkozó alkalmat, indits irtóztató sajtóhadjáratot és buktasd meg nekem ezt az embert. Csak erre akarlak kérni. Barátom egy órai bátorításom után enyhültebben távozott. , Meglátom, mit tehetek az érdekében. Gondos anya Höfer hintőport, krémet, szappant használ.
