Keleti Ujság, 1930. február (13. évfolyam, 24-47. szám)
1930-02-27 / 46. szám
4 XIII. ÉVF. iS. SZÁM. Nagyvilág * Flu vagy leány 7 — Megválasztották Mister Európát — Amikor egy világváros csődbe kerül rA fiú vagy leány problémája régóta foglalkoztatja az orvosi köröket. Röviden jelentettük mi is, hogy egyik legkomolyabb német orvosi folyóiratban, a „Deutsche Medicinische Wo chenschriftben”. egy königsbergi egyetemi tanát, dt. Unterberger azt állítja, hogy megtalálta a módját, miként lehet a születendő gyermek nemét előre megállapítani, sőt azt szabályozni is. A világháború utáni korszakban nemzeti szempontból is jelentős, hogy a fiú gyermekek szaporodjanak. Unterberget professzor száz esetben ötvenhárom kísérlete, amikor fiúgyermekek születését sikerült elérni. Az egésznek a titka: a spermának chémiai utón való befolyásolása. Dupla szénsavas natron — ez az egész. Egy bécsi egyetemi tanár, egyike Európa legkitűnőbb ginakológusainak, nem vonja kétségbe a találmányt, csak nem fogadja azzal az örömujjongással, amivel königihérgi kollégája föltárta az ügyet. Szerinte az egyetemi klini- j kán végzett natron-kisérleteket abba kellett ! hagyni, mert nem vezettek pozitív eredményhez. Mindenesetre a legnagyobb óvatossággal kell kisérni a tetszésszerinti fiú, vagy leány kísérleteket és az eddigi kísérletek számából általánosan fölhasználható végkövetkeztetésekre elragadtatni magát az orvosi, tudománynak még nem szabad. * Amint előre várható volt, a Miss Európa után a Mister Európa választása is bekövetkezett. Természetesen a Mister Eurőpá-ákció nehezen születhetett meg, éppen pszihológiai okók miatt. A szép lányokat, akiknek nincs egyéb dolguk, mint szépségükkel tündököljenek, még könnyen lehet zsűri elé állítani, de a férfiak nem igen állíthatók a mérkőző porondra, lévén nekik egyéb elfoglaltságuk is. Különben is a helyes megítélés azt követeli, hogy a férfiak fölött a nők döntsenek. Páriában azután össze is állították a női zsűrit, amelynek tagjai azonban túlságos igények elé állították a résztvevőket. Megkövetelték, hogy amiként a nők kecses női mozdulatokat tesznek a zöld asztal előtt, akként a férfiak is „férfias mozdulatok" kihang- sulyozásával excelláljanak. Ezek a mozdulatok azonban nem nagyon sikerültek, két fiatalember belé is pirult. Nehezen ment a férfiak számára a zsűri felé való kacsingatás is, amely szintén kötelező tantárgy volt. Különben Mister Európa megválasztása diszkrét körülmények között ment végbe, mert legalább is mi nem hallottunk arról, hogy egyes országokban előbb a nemzeti Mistereket választották volna meg. A szűkszavú távirati jelentés szerint kilenc jelölt vetélkedett Páris, illetve Szép Heléna j almájáért. A győztes Jaques Savignon nevű ' francia fiatalember lett. aki nagyobb készpénzt és kelengyét kapott ajándékba. Hogy mit tud Savignon ur. arról is hiányzanak a részletes jelentések. Egyelőre csak annyit tudunk még a nevezetes eseményről, hogy a választás az utolsó percekben elveszítette komolyságát és a kilenc Mister elvonult egy csapszékbe, ahol reggelig ivott. \tI9 Jfíi • Az amerikai politikai és közéletnek egyik j legnagyobb eseménye, hogy az Unió egyik leg- \ nagyobb városa. Csikágó, csődbe került. Csi- kágó világváros, hárommillió lakosa van, fejlődése 1893 óta indult meg, amikor ott világkiállítást tartottak. Viszont Csikágó 1933-ban ismét világkiállítást akar rendezni, feltéve, ha megéri. Mert hiába szöknek óriási felhőkarcolók. hiába csillognak smaragd zöld parkok a villanegyedek körül, Csikágó aranykora alig tér vissza és ennek egy kicsit Newyork, a kon- kurrens város örül a legjobban. A krach nem jött váratlanul. Évek óta a csikágói telektulajdonosok a megvesztegetett hivatalnokok áldozatai voltak. Az adókivetők ugyanis óriási pénzeket akartak keresni és megkövetelték, hogy például egy 100 ezer dolláros értékű telek tulajdonosa évente 10 vagy 20 ezer dollárt ennek vagy annak a pártnak a kasszájába fizessen be. Szóval ki voltak szolgáltatva a tulajdonosok a korrupt hivatalnoki gárdának és ez az évekig tartó rablógazdálkodás megbontotta a világváros gazdasági nyugalmát. A különböző és igazságtalanul keresztülvitt értékelésekre három évvel ezelőtt jöttek rá, mire elrendelték Csikágó egész telektulajdonának újraértékelését. De ez már nem vezetett célhoz. Huzá$» - Húzás- ELSŐ SZÉRIA 1930. február 26.-án, szerdán a Városházán. — Az első szériában 1514 nyeremény kerül kisorsolásra. Következő hozások; májas 1, szeptember 14 és január 7. A most ki nem húzott sorsjegyek a következő húzásokon tovább játszanak ! — Sorsjegyek kaphatók Cluj, Strada Regina Maria (Deák F.-u.) 34. szóm Húzás )Huzás Húzás Húzás Húzás Húzás Húzás Húzás Húzás Húzás Húzás Húzás I Húzás Húzás Húzás Az a világváros, amelynek 300 millió dollár adóssága van, amely egyre kénytelen elbocsátani a rendőreit, hogy a csikágói alvilág fokozottabb mértékben triumfáljon. amely kénytelen megválni tűzoltóitól is, ellenben duplán fizeti a tüzbiztositási tarifákat, ahol a városi tejgazdálkodás olyan gyanúsan alakult ki, hogy sorra mondottak le a tej-inspektorok, ahol legutoljára 20 ezer városi hivatalnoknak mondottak föl. anélkül. hogy nyugdijukról gondoskodtak volna, nos, ez a város megérett a pusztulásra. Most már Csikágó ott tart. hogy a tanítók és tanárok is sztrájkolni fognak, mert nem kapnak fizetést. Mégis miből él ez a világváros, amely monstre-kiállitással akarja fellendíteni magát? Egyelőre pumpolásból. Mert a milliomosok és a más tehetős emberek nem fizetik az adót és kijelentették, hogy ilyen rablógazdálkodás mellett a jövőben sem óhajtják megfizetni. A görög* 1 kommunisták birtokba akarták venni Athént (Paris, február 25.) A Journal athéni tudósítójának jelentése szerint. Görögországban több szovjetügynököt tartóztattak le. akiknek az volt a feladatuk, hogy a hadihajókon és a hadseregben lázadást szervezzenek és a munkanélküliekből alakított külön osztagokat Athén birtokba vételére vezessék. A házkutatások során lefoglalt iratokból a hatóságok megállapították, hogy a forradalmi megmozdulásnak február 21-én kellett volna bekövetkeznie, ez azonban a hatóságok éberségén meghiúsult. Lefoglalta a rendőrség Stalin sajátkezüleg Írott utasítását is. melyben a forradalom sikere és a görög főváros birtokbavétele esetére korlátlan pénzbeli támogatást helyez kilátásba a forradalom részére. A Keleti Újság az E. G. E.-vel karöltve március hó 15—-25. napjain a budapesti, .országos mezőgazda- sági kiállítás alkalmával Magyarországra .gazdasági tanulmányi kirándulást rendez, amelyen úgy férfiak, mint nők kedvezmény»»árak mellett vehetnek részt, amennyiben az alábbi feltételeknek megfelelnek. A kiránduláson való' részvételi szándék legkésőbb március hó 8-ig bejelentendő a Keleti Újsághoz. A bejelentéssel egyidejűleg beküldendő a jelentkező állampolgársági bizonyiţvânya hiteles másolatban és személyazonossági bizonyítványa. A jelentkezéssel' egyidejűleg a részvételi dij is beküldendő. A részvételi díjban benne foglaltatnak az utlevélszerzés költségei, a vizűm dija, vasúti jegy ára Kolozsvártól Kolozsvárig számítva, az összes szállodai költségek borravalókkal igénylés szerint, a kiállítás területére kétszeri belépésre jpgósitó igazolvány,, á kedvezményekre jogosító igazolvány ára stb. Az útlevél szerzéséről a rendezőség gondoskodik. A részvételi dijak többféle csoportosításban vannak összeállítva, .aszerint, hogy á jelentkezők csak Budapestre mennek, vagy a vidéki kiránduláson is részt vesznek és Budapesten igényelnek-e szállodai elszállásolást, vagy privát, háznál, • • ismerősöknél -szállanak meg. Minden érdeklődésre postabélyeg beküldése ellenében készséggel nyújt részletes felvilágosítást a Keleti Újság kiállítási osztálya. A kirándulás programmja: Március hó 18-án, kedden d. e. 12 óra 25 perckor indulás Kolozsvárról az expresszvonattal TI. osztályon. Érkezés Budapestre a Keleti pályaudvai-ra, magyar időszámítás szerint, 21 óra 34 perckor. Lakást igénylők elszállásolása. Március hó 19-én, szerdán, a magyar főváros megtekintése. Március hó 20-án, csütörtökön, indulás Budapestről a Keleti pályaudvarról Gödöllőre 8 óra 20 i perckor. Érkezés Gödöllőre 9 óra 29 perckor. Az állami méhészeti és báromfitenyésztési iskolák megtekintése. Visszaindul ás Gödöllőről délután 17 óra 31 perckor. Érkezés Budapestre a Keleti pályaudvarra 18 óra 30 perckor. Éjszakázás Budapesten. Március 21-én, pénteken, reggel pont 8 órakor indulás a Rókus-kórháztól (a Rákóciutról) a kiállítás megnyitására. A Rokúitól külön közvetlen villamoskocsik indulnak a kiállítás bejárata elé. Egész nap a kiállítás látogatása. Március hó 22-én és 23-án, szombaton és vasárnap a kiállítás látogatása. Március lió 24-én, hétfőn, reggel 7 óra 25 perckor indulás Budapestről a Keleti pályaudvarról Magyaróvárra. Érkezés Magyaróvárra Győrön va. j átszállással délelőtt 10 óra 41 perckor. A m. kár. tej- kisérleti állomás vaj- és sajtkószitő üzemének megtekintése. Ismertető előadást tart dr. Gratz Ottó, j a tejkisérleti állomás igazgatója. Ebéd a Balaton- i vendéglőben (3 fogás 1 pengő 40 fillér = kb. 42 lej), j Délután a gazdasági akadémia majorjának megszem- j lélése: országos hirü tehenészet, friz birkák, hússertések. Azután Frigyes főherceg allgaui tehenészetének és vörös izlandi (Rhode Island) baromfitelepének megtekintése. Vacsora (fejenként 1 pengő 10 fiíl. — kb. 33 lej). Meghálás Magyaróváron. Március hó 25-ém, ’kedden, reggel a Kübne-féle mezőgazdasági gépgyár megtekintése. Délelőtt 11-kor Magyaróvárról indulás autóbuszon dr. Gratz Ottó Magyaróvári Szarvasmarba Tenyésztő Egyleti igazgató kalauzolása mellett Mosonszolnokra, & népies mosonmegyei szarvasmarhatenyésztés és szövetkezeti vaj- és sajtgyártás megtekintése. Mosonszolnokról autóbuszon visszaindulás Magyaróvárra. Magyaróvárról délután 19 óra 19 perckor indulás Győrbe. Érkezés Győrbe 20, óra 18 perckor. Éjszakázás Győrben. . Március 26-án, szerdán, reggel 5 óra 40 perckor indulás Győrből Esztefházára. Érkezés Észter- házára 7 óra 37 perckor. A herceg Eszterházy-féíe uradalom uövériynemesitő üzemének, állattenyészté- ! sének és tőzeg telepének megtekintése. Innen mezei vasúton továbbutazás Kapuvárra, az országos hirü i húsfeldolgozó üzem megtekintésére. Kapuvarról in- j dulás este 17 óra 53 perckor Győrön át Budapestre, i Érkezés Budapestre a Keleti pályaudvarra 21 óra 40 perckor. Március hó 27-én, csütörtökön, Budapest megtekintése. Március hó 28-án, pénteken, reggel 7 óra 50 perckor indulás Budapestről a Keleti pályaudvarról. Kolozsvárra érkezés 18 óra 57 perckor. Részvételi dijak: A kirándulás részvételi dija négyféle változatban állapíttatott meg. Az Î. csoport részvételi dija 4400 lej azok részére, akik szállodai elszállásolást igényelnek és résztvesznek a vidéki kiránduláson. A II. csoport részvételi dija 3300 lej, azok részére, akik szállodai elszállásolást igényelnek és résztvesznek a vidéki kiránduláson, de Budapesten nem tartanak igényt elszállásolásra. A III. csoport részvételi dija 3600 lej, azok részére, akik a vidéki kiránduláson nem vesznek .részt, de Budapesten elszállásolást igényelnek. A IV. csoport részvételi dija 2000 lej, azok részére, akik a vidéki kiránduláson nem vesznek részt és Budapesten elszállásolásra nem tartanak igényt. Akik Budapesten reggeli, ebéd, vacsorát is igényelnek, naponta 3 pengővel többet fizetnek. A vidéki kirándulás programmja esetleg némi változást fog szenvedni, ez esetben a kirándulás vezetője a változást a kirándulókkal közölni fogja. Azon utasok részére, — akik .nem Kolozsvárról indulnak és nem Kolozsvárra érkeznek és igy jegyeiket maguk váltják meg a belföldön, —. a befizetett dijakból a megfelelő összeget visszatéríti. , Az utazás a CFR vonalain II., a MÁV vonalain III. osztályon, kellő számú jelentkező esetén külön vasúti kocsiban történik. Élelmezésről mindenki maga gondoskodik. Tbbiékiji kirándulás Magyarországra