Keleti Ujság, 1929. december (12. évfolyam, 275-298. szám)
1929-12-29 / 296. szám
KzSMrraMlSJfG 192Í). KARÁCSONY an 27 Erdélyi magyarok idegenben Crőéíyi magyarok 'Eárisöan (Páris, 1929. december) A magyar glóbusz szépért, művészetekért, nyugati kultúráért rajongó leikeinek mindig csalogató pharos-a volt Páris. Az osztrák uralkodó család és tanácsadói mindenáron germán kultúrával akarták jól tartani, vagy esetleg, ha ez nem ment könnyen, akkor erőszakkal megtömni a sűrű vérű magyarokat. Művészeink, Íróink és a tanuló fiatalság azonban inkái)b Páris felé vágyakozott. Különösen amióta a Váradról kiröppent üstökös fénycsóvája mutatta meg a nyugat felé vezető utat és Ady Endre sokatigérő költészete éppen Parisban szökkent teljes virágjába, indult meg teljes erővel a magyar népvándorlás a világosság, a fény fővárosa felé. A huszadik század első évtizedében már jelentős magyar művész és diák kolónia élt tanult és dolgozott Párisban. A háború előtt azonban nem nagyon firtattuk egymás szükebb pátriájának a dolgait és legfeljebb egy-egy kemény székely^ góbé zamatos beszéde, vagy srófos okoskodása árulta el minden kérdezősködés nélkül, hogy a fiú bölcsője Háromszékben, vagy Csikországban ringott. Egyetlen egy ponton ütközött ki csalhatatlanul a lokálpátrio- tizmus — amikor pénzszűke idején, vagy valami vékony főztü, olcsó francia kurtakoresma keskeny asztala mellett sóhajtoztunk haza. Ilyenkor a fatányéros, a kolozsvári rakott káposzta, kür- tős-kalács meg a ringató — a szegedi halászlé, a turós-esusza és a homoki-rizling két nagy pártra alföldiekre és erdélyiekre osztotta a társaságot. Azt ugyan mindegyik elismerte, hogy a másik fél is éppen elég Ínycsiklandó dolgokra esküszik, hanem azért hiába _a hazai, mégis csak hazai. A nagy világégés óta sokszorosan megszaporodott a Párisban élő, vagy huzamosabb időt töltő magyarok száma. Most se nagyon szokásos, hogy az összekerülő magyarok egymás szükebb pátriáját kérdezgessék. Minek azt bolygatni, furcsa bolond dolgok jönnek ki, ha még erre a dologra fordul a szó. Ilyenkor karácsony idején, azonban valahogy mégis csak melegebb vágyakozással szállnak a sóhajok az elhagyott otthon, a szülőföld felé. így történt, hogy egy hossza, esős párisi éjszaka, az ismert montpamassei müvész- kávéház terraszán egyéb szórakozás hijján csokor!) aszedtük a Parisian élő ismerős erdélyi magyarokat. Ez a kis felsorolás természetesen nem tart számot arra, hogy teljesnek tekintsék. Hiszen erre elég hely sem áll rendelkezésre. Akik kimaradtak azoktól elnézést kér a krónikás, ök majd jövőre kerülnek sorra. A párisi magyar élet együk centruma a Müller Lipót tanár vezetése alatt álló magyar főiskolai diákcsoport. Serény munka folyik itt, felolvasások, előadások és szemináriumi munka. Ha felépül a párisi Collegium Hungarieum, kész munkás gárdát talál majd, amely az uj otthonában folytatja azt, amit elkezdett szerény eszközökkel, de nem kisebb lelkesedéssel: magunkba szivni mindazt az intellektuális gazdagságot, amit a „Fény Városa“ nyújt és egyben bátran és elszántan folytatni a franciákat felvilágositó és meggyőző munkát arról, hogy Magyarország nem a Balkánon fekszik és önálló izmos kultúrája van. Ez az állandó békés kulturpropaganda az egyik leghatásosabb eszköz arra, hogy a külföldi dolgok iránt oly kevéssé érdeklődő franciákkal megismertessük szellemi kincseinket és barátokat szerezzünk a francia intellektuális körökben, amely' barátságoknak olyan nagyszerű hasznát vették ügyes és előbbre látó szomszédaink. Miklós Jutka az ismert költőnő, a nagyváradi „Holnap“ egyik legtehetségesebb tagja, Párisban művészi fényképfelvételeivel szerzett magának nagy népszerűséget. Rövid idő óta azonban egy egészen uj műfajban szerez magának babérokat _ férjhez ment egy hollandus úrhoz és boldog mama. Kolozsvári Zsigmond, a fiatal piktor nemzedék egy ik legerősebb Ígérete, akinek izmos tehetségét még a modem irányzattal szemben elfogult, sőt ellenséges kritika is elismeri. Jellemző Kolozsvári izig-vérig modern stilusu művészetének sikerére, hogy Sternberg, a nagysikerű Bancroft filmek világhirü rendezője, aki egyben Amerikaszerte elismert műgyűjtő, midőn nehány hét előtt Párisban járt, a rue Bonaparte egyik mükereskedésének kirakatában megpillantotta Kolozsvári egyik vásznát. Alaposan szemügyre vette, azután belépett és megkérdezte, mibe kerül Y A műkereskedő alkudozásra számitva tekintélyes összeget mondott, amit Stemberg szemrebbenés nélkül kifizetett. Amikor a műkereskedő ezt látta, a raktáron levő többi művészek dolgaiból is megpróbált elsütni valamit. A kitűnő műgyűjtő tetszését azonban a többi modern festő vásznai közül egyetlen egy sem nyerte meg. A kis Kolozsvári Zsigmond bájos felesége tehetséges ipar- müvésznő, akinek ugyancsak szép sikerei vannak. A brassói Vágó Nándor sok sikerült plakátja ismeretes az erdélyi közönség előtt. Újabban szinte kizáróan faszobrászattal foglalkozik és az Amerikában élő és csengő dollárokban is nagy- rabecsült Fülöp festőművésszel működnek együtt. Az ő müveiből rendez nagyszabású kiállítást február hónapban Newyork legelőkelőbb műkereskedője, akinek vásárló közönsége főleg az amerikai milliomosok negyedéből a Fifth-avenue- ból kerül ki. Korda Vince a mozirendező Kordák öccse, aki a nagybányai iskola növendéke, igen szép nevet vívott ki magának a párisi kritika előtt. A Salon d automne tárlatán nehány nagyon szép vásznat állitott ki. A párisi magyar élet egyik centrumának szánták az alapitói a Párisi Magyar Egyesületet, amelynek nemrég épült fel a székháza. Sajnos, belső viszálykodások _ régi magyar betegség _ eddig nagyjából megakasztották az Egyesületet az eredményes munkában. Az egyetlen komoly szociális munka, amelyet az Egyesület eddig pro(Genf. A Keleti Újság svájci munkatársától.) Európa egyetlen városának magyar ifjúsága sem nyújt olyan megkapó pszihoiógiai tanulmányt a maga feltörekvéseinek érdekes pezsdü léséből, mint a Népszövetség kapitálisában élő maroknyi magyar diáksereg. Külön eél, önálló egyéniség, önmagái)« zárt sajátos világ mindegyikük. S mégis a magyar egyetemi ifjúságot magábaölelő Hungária Magyar Diákegylet egyik legelőkelőbb helyet tölt be a tradicionális mulitu genfi egyletek sorában. A mindennapi lét suhanó megpróbáltatásai rányomják bélyegüket a magyar ifjak lelkére. Ahol a legmagasabb rang — gentíHenak lenni Gondolom, a múlt vasárnap volt, hogy egyik fiatalemberrel, G. Bélával, az Árgus nemzetközi sajtóvállalat propaganda-osztályának vezető tisztviselőjével Franciaország felé ballagtunk. G. csupa esprit és szellemi frisseeégtől duzzadó fiatalember, aki nemcsak a közgazdasági egyetem bámulatos előmenetelő növendéke volt, hanem a kisebbségig kérdésről most megint magántanári babilitáeióját is elragadtatással fogadták egyetemi körökben. Éppen egy erdélyi magyar fiú meglátogatására igyekszünk a francia határ felé, — mert Aunemasse a történelmi Savoya mozgalmas központja már Franciaország területén van. _ — Svájcban mindig-mindig idegenül fogjuk magunkat érezni — buggyant ki a vasárnap délután kesernyés hangulata utitársamból. A svájci demokrácia reánk, idegenekre teljesen sohasem terjedhet ki. Élünk, vesződünk s végeredményben csak egy kis morzsái vagyunk ennek az amerikai taktusra libegő embertömegnek. Jó, a látszat az, hogy egy gazdasági egyenjogúságnak örvendünk, de ha itt sétálunk, mondjuk a márciusi napsugárban, valami összetört ábránddal és nyilván mindenki nélkül — ebben a tavaszi sngárözönben, néhány^ puskalövés- nyire Genf nagy kulturlaboratóriumaitól, nem csap meg bennünket az a mély családiasság, az otthonnak az a szelid, álmélkodó kulturáltsága, ami egy bécsi, budapesti, vagy nagyváradi ház környékén mint valami szellemi flnidum csorog rá a vándor lelkére. — Mi az a téma itt, ami két ember kézfogását dukált az ingyenes orvosi rendelés, ahol négy kitűnő magyar orvos dr. Papp Karola, dr. Révész Tibor, dr. Gerő Ilona és dr. Béres, (aki egyébként erdélyi) nagy szeretettel és lelkesedéssel ápolják, kezelik a hozzájuk forduló beteg magyarokat. Egy-egy rendelő napon nyolcvannál több beteg is megfordul a diszpanzér rendelésén. Karácsonykor a rendelő hölgyorvosai a Magyar Egyesület hölgytagjaival, Arató Erzsivel és másokkal karácsonyfát állítanak a párisi szegény magyar gyermekeknek, akik igy a párisi forgatagban sem feledkeznek meg az otthoni karácsonyok melegségéről. Párisban élő erdélyi magyar orvos a brassói dr. Klein is, akinek rendelőjét sokan keresik fel a honfitársak. Az öccse Klein Géza, mint vegyészmérnök német cukorgyárak érdekeit képviseli a francia fővárosban. Dr. Anka pedig a kolozsvári belgyógyászati klinika volt asszisztense tudományos munkásságot folytat az egyik párisi belgyógyászati klinikán. Mándy Ilona a kőrösparti Páriából kerül a Szajna mellé. Az újságíró főiskola szorgalmas növendéke, akinek cikkeit állandóan közük a budapesti és az erdélyi lapok. Az erdélyi magyar diákok száma a párisi főiskolákon a románokhoz képest nem nagy, ellenben annál szívesebben keresik fel a vidéki egyetemeket. Különösen népes erdélyi magyar kolóniák vannak a montpellieri orvosi fakultáson és a reuneai gazdasági főiskolán. Az erdélyi magyarság zömét Párisban és Franciaországban általában _ a gyárakban és ipartelepeken dolgozó véreink teszik. Akad bizony közöttük munkássorban elég diplomás ember is, akiket m mostoha viszonyok arra kényszerítenek, hogy hazájuktól távol idegenben keressék meg a maguk és rokszor népes családjuk mindennapi betevő falatját. Ezek erdélyi, magyar mártirium névtelen hősei. Aigner László kíséri Y Az elkerülhetetlen és fatális köszöntés: Ca n! S I viszontüdvözlet: Qui, merci, pás mai — et ▼ous-meme. Pontosan és mindig ennyi- Ebben a „ca va“-baa lüktet Genf tömegélete s a „merci et vous-móme“ fejezi ki a köteles megelégedést. Muszáj felelnünk rá — köszönöm jól vagyok — ellenkező esetben nem vagyok „gentille“. S ez a „gen- I tille“ a tulajdonképeni ideál, a felérkezés arra a társadalmi lépcsőfokra, amit sok csökönyösséggel el lehet érni, de ami felé nagyon nehezen lehet csupán kapaszkodni... idegennek talán éppen soha. — És a honvágy Y Beszélünk mi erről Î ^edig majdnem minden cselekedetünk mélyén ez rejlik. Egy öreg, hires piktorunk él itt, aki néha valósággal ordít a nosztalgiától. Pedig 40 évvel ezelőtt került el szegény Magyarországról és nem is szeretett otthon. Igen, sok szellemi felkészültséget nyerünk itt, de különben Svájcban szenvedő, előretörő és az úgynevezett jövő magyar generáció gerincét jelentő magyar egyetemi hallgatók, jaj, nagyon visszás belső Getet élünk. Egész Délíranciaországot illatárba borította a Hanté Savoya magyar kávékirálya Alig hogy lehullottak ezek a fanyar vallomásszirmok a nagyváradi fiatalember ajkáról, átléptük a svájci-francia határt. Valami gőzmosóda számlával szerencsésen igazoltuk magunkat és máris francia bakfisok kacagása cseng a fülünkbe. Ez a jóízű francia kacagás az igazi határ a két világjelentőségü ország között. Motorbiciklik, rengeteg autó, üveg- verandás kényelmes kávéházak, 10 percnyire Génitől és mégis egy idegen ország. Tiz perc Rousseau és Calvin hazájától, de egy egész más világ ez itt, habár a főtéren még a Calvin által elevenen megégetett Michael Servetnek, a Szent Háromság dogmáját tagadó spanyol orvosnak szobra díszük. Genf nagyon jól járt ezzel a Savójával, honnan egész a legutóbbi időkig vámmentesen kapta meg minden terményét. Most újból lezuhant a vámhatár a két ország közé, de azért dr. Szüzmann Jenő kolozsvári fiatalember, volt orvos, elsőrendű terepeit szemelt ki a letelepedésére — keresve som találhatott volna jobbat. Laas-Fee (a Vallesban van) volt fürdőorvosa noha Svájcban nősült meg, nem tuGenfi magyarok
