Keleti Ujság, 1929. november (12. évfolyam, 250-274. szám)
1929-11-04 / 252. szám
Márta Irta ; Sebesi Samu Zoványi Sándor, nyolcadik gimnazista verset irt a .kemény“ című önképzőköri lapba. Ezt a verset barátja és osztálytársa : Csák 1st ván, súlyos kritikában részesítette. A felsőbb fórum : az irodalom tanára pedig megállapította, hogy már most látszanak S2ok a bizonyos oroszlánkörmök“, melyek dicsőséges jövőt ígérnek. Az eset az érettségi banketten is előfordult és vitatárgyáf képezte s ekkor sült ki, bogy a verset a Rajcsányi Márta tizennégy esztendős sugár termete, aranyszőke baja és csillogó kék szemei inspirálták. Márta a Csák Pista diák szívét is dobogásra késztette, de Pistának nem lévén Pegazusa, a szerelmi verseny- futásnál, Zoványi érkezett be elsőnek. Mert bol van az a lány — kivált ba bakfis — akit egy *tJozzá“ irt vers nem lobbant, szerelemre ? Es bol van az a vetélytárs, aki egy ilyen verset nem utál egész leikéből ? Kétségtelen, hogy Zoványi ült a nyeregben, de azért Mártát Csák Pista sem kerülte el és megragadott minden alkalmat, amivel Zoványit kisebbíteni lehetett. De a Parnasszus felé sikerrel lendülő Zoványi úgy ellensúlyozta az intrikát, bogy a „Re*- mény“-ből a helybeli „Riadó“ című hetilapba emelkedett, ahol egy szerkesztőségi dicséretben részesült verse jelent meg. „R. M. kisasszony emlékkönyvébe* cim alatt A vers tartalma az volt, hogy a költő egy időre eltávozik, de majd visszatér Hozzá — dicsőséggel megrakodva Csák Pista pedig prózában, a nyilvánosság kizárásával fogadta Mártának, hogy imádja és — tanulmányai befejezése után — ismét látni fogja Mindkét diák titokban arcképet adott Mártának és minden valószínűség szerint érzékeny bucsuvétel után, eltávoztak a kis vidéki városból az egyetemre. Mártának a sírástól veresek lettek a szemei és egy napig étvágytalanság miatt nem evett vajas-kenyeret. De lassanként elfogytak a könnyei A bánat elment és az étvágy megjött. A fiuk pedig szorgalmasan tanultak, de mindenik külön világban élt. Az egyetemi hallgatók már nem voltak a diákköri jóbaiátok. Csák Pista szorgalmasan rakta le a vizsgáit, — Zoványi pedig egyre izmosodó inakkal nyargalt a költői dicsőség magaslatai felé. Mártából pedig — aki Zoványi költeménye szerint, ott maradt a kisváros kertjében, mint .feslő rózsabimbó*, gyönyörű rózsa lett és még mindig a verselő diák arcképét nézegette kacagó szemekkel és a poéta verseit szavalhatta érzelmeitől remegő szavakkal. Csák Pista kezdett feledésbe merülni, de a költőnek már országos neve volt. Márta ábrándozott és várta a nagy napot, amikor a .dicsőséggel megrakott“ költő érte jő. A másikra már nem gondolt, Es ez a másik a szegény leányt egy napon, gyönyörű álmaiból rettenetes valóra ébresztette. Több versét összegyüjté a költőnek, amelyekben Zo= ványi látszólag egy uj szépségnek hódolt. Ezeket a verseket elküldte Mártának. Lehet, bogy csak költői ábránd volt, mert a költők gyakran álmodnak és képzeletük szülötteihez Írják vallomásaikat. Lehetett valamely valóság is. Elragadhatta a dicsőség vágya, mely erős és kegyetlen s képes megölni a szerelmet Mégis inkább hihetjük, hogy Mártát nem feledte el, noha a látszat ezt igazolta és bizonyította De legjobban bizonyította Csák Pista, aki mint ügyvédjelölt került, vissza az „alma mater“ városába és amint mondta, újra találkozott Mártával, a szép. de szomorú Mártával. akit a viszontlátás örömével üdvözölt, de amaz ezt az őrömet nem érezte; ha vidítani akarta, inkább fájdalmas, mint vidám mosoly suhant keresztül ajkain. Csák Pisi* Zoványit csak úgy említette, mint akit a nagyvárosi kacér nők kegyelnek és kényez* tetnek. Olykor leszólta, hogy a hire nagyobb* mint a tehetsége.. . Ilyenkor Mártának keserű érzés nyilallott a szivébe. Eltitkolta, hogy fájdalmat érez és csak arra kérte az ügyvéd urat, - igy nevezte Csákot, — hogy ne beszéljen róla. Hiszen neki minden fájt, amit Zová- nyiról hallott; dicséret es ieszólás egyaránt. Az igazi verseknek lelke van, s mint ilvp- nek, mind a Márta leikébe idegződtek És hiába hitte, hogy Zoványi Sándor őt elfeledte, mert ó a költőt elfeledni többé nem tudta II Vannak emlékek, amelyeket nem feledtet és vannak sebek, melyeket nem gyógyit az idő A szülők és jó barátok unszolására hiába lett Mártából Csák Jstvánné, mert Zoványit feledni nem bírta. Es ba hegedni kezdett volna is szivén a seb, — feltépte az a vers, melyet a költő akkor irt, mikor a Márta férjhezmeneíeléről értesült A szomorú leányból, szomorúbb asszony lett. Eltitkolt könnyek fátyolozták el a szép kék szemeket és a bánat sötét karikákat rajzolt a szemek körül, Mikor egyedül volt, elővette a diák arcképet, amit abba a kis vidéki lapba takarva rejtegetett, melyben „R M. kisasszony emlékkönyvébe* cimü vers állott s amelyben ázt Írja a költő, hogy R M kisasszonyhoz., dicsőséggel megrakodva visszatér. Ilyenkor mindig elfátyolozzák szemét az előtörő könnyek és kérdezni szeretné : „Mikor lesz elég a dicsőség? Mikor lesz megrakodva ? Solia, soha ! Minél több van, annál több kell belőle.“ De a dicsőségből akkor se volt elég, amikor megirta „Márta“ cimü drámáját. Â darab ritkán látott szép sikert aratott. A költő — mikor imi kezdte — a kis Mártára gondolt, akit diák korában szeretett. Aztán a nagy leány Mártára, akit elképzelt és végül az asszonyra, akit gondolata és elképzeléséből alkotott. A dráma ez egy alaknak hármas szerelméből született és a gyermek, a leány és az asszony szerelme képezte egy-egy felvonását. Mennyj_ taps, babér, dicsőség szakadt a költőre. Es mennyi gyilkos bánat, mérgező keserűség a szegény Mártára, akinek szomorú sorsáról Zoványi semmit sem tudott. A jóság titka Nem elég még önmagában a jóság, ment meg kell tudni mutatni is azt, de ez a gesztus messze Tan a jótól: sokszor megállít, sokszor megriaszt. Titka yan ennek; meg hogyan tanuljam? az én jóságom állóvíz, tavi: kristálytiszta, de hullámot nem küldöz, nem tudom kincsét átkiáltani. Baj kell legyen a jóságom körül még: az igaz jók sem adnak: árad az, szégyenülten fut el e szent varázstól a közönyösség, az érdek s a dac. A bibliai angyalt várja lelkem, ki szárnyával, mely legendás-fehér, ■ a holt vizet oly élövé borzolja, hogy hulláma a végtelenbe-ér .V. • •■■■* BAUD OSZKÁR ni. No de most már nem sokára tudni fog. Levelet kapott egyik osztályos társától, aki figyelmezteti, bogy a tízéves találkozóról meg oe feledkezzék. Még csak pár hónap választ el a nagy naptól, és igen kívánatos, hogy az osztályunkból kikerült és díszévé emelkedet férfiú ékesítse sorainkat. Zoványit ugyancsak izgatni kezdte ez a találkozó. Látni viszont mint hírneves költő a kisvárosi ismerősöket, régi tanuló társait, az öreg iskolát. Es milyen találkozás lesz Csák Pistával ? Leginkább az izgatta, hogy milyen lesz a viszontlátás, ha Mártával találkozik. A várva várt nap lassan árkezett, de végre mégis csak kopogtatott. Zoványi pakolt és indult. Az állomáson régi barátai közül nehányan várták. — Kedves meglepetés — mondta,— hogy itt fqgadtok. Es amint körülnézett, tekintete a falon függő hirdetési táblán akadt meg. — Nini ! — szólott nevetve — Egy másik meglepetés ! A városban játszó társulat szinlapját nézte, melyen kövér betűk hirdették, hogy ma „Mártá“-t, a nagysikerű drámát, a szerző jelenlétében adják. • * •— igen — magyarázta az egyik jó barát. Erre előre felhívtuk az igazgató figyelmét, hogy a találkozón a szerző is jelen lesz és igy az előadáson is, ami biztosítja a pótszékes zsúfolt házat. Ez pedig kell a színészeknek is, neked is, nekünk is ! A szerző nem válaszolt, hanem azt sürgette, hogy mentői hamarább a vendéglőbe jussanak. Ott is azt nyilvénitoíta, hogy magára óhajt maradni. Este jelen lesz a találkozón és holnap este a szinielőadáson. Belátták, hogy fáradt és magára hagyták. Zoványi azonban nem volt fáradt, inkább a várható kérdezősködéseket akarta kikerülni. Széket tett az ablakhoz, ráült és kémlelte az utcán járókelőket. Látta a sánta kályhást, a szeplős péket, a vöröshaju és levénült kofaasszonyf. De többnyire ismeretlenek jöttek mentek. Tiz év alatt megváltozott a kis város népe. Szemei egyik járókelőről a másikra rebbentek és arra gondolt: ha most Márta, vagy Csák Pista jönne. Vagy egyszerre, együtt, karonfogva. Hogy szeretné látni, különösen Mártát. Még egyideig nézelődött, aztán mégis pihenni dőlt a pamlagra. Ott meglepte az álom. Mikor megébredt, a szállodás jelentette, hogy az urak várják. Gyorsan átöltözött és ment a találkozóra. Ez a tízéves találkozó is csak olyan volt, mint minden találkozó. Nehányan kimentették magukat, egy páran meghaltak. A többiek ölelkeztek, paroláztak, örvendeztek egymásnak. Aztán ettek* ittak, tósztoztak és elbeszélték a tiz év vázlatos történetét. Némelyek az asszonyt is magukkal hozták. Ott volt dr. Csák István ügyvéd is. Zoványival kezet szorított s egy néma ölelkezésben ismét barátsággá olvadt a feszültség. A vacsora alatt az asz- szonyról egy szót sem beszéltek. Csák nem szólt, Zoványi nem akarta mutatni kíváncsiságát. Ejfél után azzal váltak el az osztálytársak, hogy a holnapi szinielőadáson talál*, koznak. Útközben Csák Zoványihoz hajolt és halkan arra kérte, engedje a lakására kisémi Közleni valója van. Zoványi szállodai lakásán szemben ültek egymással. Csák küzdött és nem kapott szavakat. Arca szomorú volt és a szemei könnyesek. — Pista, nem értelek — mondta Zová- nyí.; Mártád neheztel rám bizonyára és azért nem jött veled a találkozóra. — O nem, — sóhajtott Csák. 0 nem neheztel már senkire. — No.no.no I — sürgette Zoványi, mint aki rosszat sejt.
