Keleti Ujság, 1929. november (12. évfolyam, 250-274. szám)
1929-11-25 / 270. szám
M. tVT. 270. SZÁM. A „KELETI UJSAG“ vasárnapi melléklete . CTIf 111 I HI I BIW'llllli IBI'IWMIPIIÍ III" A pipa szár Irta í Bodor Aladár Amálka nagynéninek megint végrendeletet csinált és ezúttal újra elküldött nekünk egy régi, nagy kalapskatulyát betöltő emléket, hogy mi őrizzük tovább, ha ö meghal, mert mind szent emlékek ezek ne. ki, avatatlan kezekbe nem valók, azért bízza egyedül mireánk, akik meg tudjuk az ilyesmit becsülni. Amálka nagynénink nem valami idős, alig né. hány évvel idősebb nálunknál, de már lemondott minden női hiúságról, még lapot se olvas már, vagyis úgy tekinti magát, mint aki már meg van halva, a majd valamikori — remélhetőleg minél későbbi — testi halált tehát már egészen könnyen kibírja tehát. Mig azonban idáig jutott, számtalanszor átment már a szivbeli halál fájdalmain, részint mikor egy-egy hálátlan rokon megsértette, részint régebb — tizenhat éves korától kezdve — szerelmi csalódások következtében. Mert a szerelmi csalódásokban és ön- gyilkosságokban mondhatni speciálista volt Amálka egész életében, azért maradt neki annyi drága szép emléke, mint amilyeneket most is küldött egy kalapskatulyával. Úgy Hiedelemből én is belenéztem ezek közé a számunkra csupa értelmetlen táncrendek, le. gyezőeskék, hervadt virágok, levelek, szialagok és egyebek közé. Akkor akadt kezembe a Csibi Lajos búcsúlevele. Amálka első halálosan boldogtalan szerelmének emléke. Én már csak úgy homályosan emlékszem vissza Csibi Lajosra, az al vinci segédjegyzőre s az ő törté, netére, én még akkor második elemista voltam és nem értettem sokat az eseményekből és azok összefüggéséből, csak homályos érzelemmel fájlaltam és gyászoltam én is az Amálka Is Lajos sérelmének édesbus, majd kizárólag hús menetét, mivelhogy Amálka néném engem akkor teljesen beavatott az esetbe, mellém bujt esténként az ágyacskámba, ösz. szekuporodva és nekem sírta el a világ szívtelenségé! s az igaz szerelmesek fájdalmait. Én is hűségesen vele sírtam akkor. Most ezt a búcsúlevelet1 is valamivel világosabban értem, bár az események ma is meglehetősen töredékesen ismertek előttem. Csibi Lajosról ma se tudom például biztosan, hogy csakugyan segédjegyző volt-e, vagy csak írnok volt a jegyzői irodában. Csakhogy bizonyos, hogy gyönyörű verseket tudott Írni, Amálka néném mind f'ölolvasta nekem, a végükön mindig halálról volt szó és akkor mi mind a két. ten sirtunk, ahogy Amálka apró gyertyacsonk fényénél az almárium ajtaja mögé összebújva titkon föl olvasta. A versek gyönyörűen voltak leírva és szép rajzokkal, szivekkel, virágokkal és csókolódzó galambokkal díszítve a keretük. Mert Csibi Lajos igen müveit ifjú is volt, minden ellenkező véleményekkel szemben megerősíthettem már akkor, második elemista koromban. Ugyanis Csibi ur az enyedi kollégiumban több osztályt is elvégzett, csak az nem pontosan ismert, hogy mennyit, és hogy mi okból hagyta abba. De hiszen Petőfi is abbanhagyta, akivel Csibi rokonlélek volt; a haja is hasonlított rá s szerette a szabadságot, én egészen könnyen el tudtam képzelni, hogy ha Csibi ur egy szabadságharcban elesne, ő is szive vérébe mártaná ujját és ő is fölimá a földre: Hazám. De azt is utánaimá bizonyosan: Amálka 1 Csakhogy Csibi ur nagyon szőke volt, majdnem fehér v<jlt a kezdődő bajusza s a szempillája is, az arca érdekeser sáppadt, a keze finom és szépen tudott szavalni. Kár, hogy az orra kissé túlságos volt, bár Amálka ezt sem ismerte el. De, fájdalom, rendkívül sok ellensége volt Csibi Lajosnak, főleg a szabadságszeretete miatt. Legbor. zasztóbb ellensége volt maga a nagyapám, akire én most már soha az életben rá se tudok úgy emlékezni, hogy nyomban föl ne tűnjék emlékezetemben Csibi Lajosnak tragikus lalakja is, főleg az Amálka megvilágításában. Csibi ur negyvennyolcas volt, mint a nagyapám, sok pártlistát másolt nagyapámnak hazafias lelkesedésből, ezért a nagyapám kedvelte is őt vagy három napig, de mihelyt megkezdődött Amálkával való ismeretsége, amiről nagyapám egy elcsípett versből nyomban tudomást szerzett, rögtön vége volt mindennek. És megkezdődtek nyomban a szenvedések és fájdalmak. Amáikát előszöris nyomban kivették a tánciskolából, pedig már tizenhat éves volt, és még csak most kezdték járatni, ismerve a természetét, ahogy a nagyapám hangoztatta. — És ha még egyszer be meri tenni a lábát a szilváskertbe, vagy fel jön a ribizlisoron, hát kiru. gora érted? Ki-rugomm! — kiáltotta nagyapám egy ebédnél az asztalra ütve öklével, miközben Amálka ugv sirt az asztalra borulva, mint a záporeső. Nagyanyám halkan esdekelt neki, hogy ne a gyerekek előtt, de nagyapám végül lecsavarta a pipaszárárói a pipáját, amire rögtön általános halálos csend lett, mert a pipaezár olyan hatalmas jelkép volt legalább, mint az ótestomentomi királyok kormánypálcája. Attól kezdve én hordozgattam az Amálka leve. leit Csibi úrhoz. A levelek szivarka vastagságúra össze voltak csavarva s aztán kétfelül összenyomkodva csinosan, végig, én ezt nagyon finomnak találtam. A levél mellé az utasitás az volt, hogy ha nagyapám véletlenül észre balál venni, inkább egyem meg nyomtalanul az egész levelet. Én meg is tettem volna, mert hősi erények kezdtek eltölteni ak- kortájt, főleg a Csibi ur barátsága következtében. Az Amálka leveleire Csibi rendszerint hosszú és na. gyón szép levelekben felelt, és sohasem hiányzott mellőlük a vers sem. Csibi unat rendszerint ott találtam a jegyzői iroda melletti furcsa kis kamrában, ahol az iratok álltak, talán ott is lakott, elnézésből. Akkor már a munkának vége volt, alkonyat volt, és Csibi ur egyedül volt s ábrándozott. Ábrándozás közben igen szép verskereteket rajzolt, meg festett, későbbi alkonyaikor pedig a zenének áldozott. Egymaga egész zene. kar voR, szépen, trillázva fütyült, az ajtó sima lap. ján a hüvelykével brummogtatva nagybőgő zött, a térdével pedig ugyanakkor mély dobbanásokkal utánozta az ajtó alsó tábláján a nagydobot. Néha nótá- zott is hozzá, indulókat, csak úgy arra.ra szöveggel, de igen szépen, határozottan igen művészi színvonlaiig vitte. Velem is sűrűn elbarátkozoitt. Elmondta nagyratörő terveit, messzi vágyakozását, fényes jövőjét, az itteni buta és gőgös emberek megvetését, laimi kölcsönös volt szerinte. — Köpnék, ha nem tartana vissza úri Ízlésem! — szokta mondani és legyintett a kezével. Én nagyon megtisztelve éreztem magam ilyen felnőtt úriember barátságától, bár kissé feszélyezett bizalmasságának tulsága. A nagyapámról például borzasztó dolgokat kellett tőle megtudnom, amik szinte kétségbeejtettek. Például, hogy nagyapám, amilyen vadállati haragú ember volt, egyszer egy kis kecskének, azért, meg megrágcsálta a gyiimöl- csöskertben aiz oltoványok törzseit, harapófogóval mind a harminckét fogát kihúzta. Meg hogy egyszer egy bérest, aki miatt egy csikó karóba ugrott, úgy elvert, hogy annak minden csontja összetört és két hétre elállóit a szava s még most is a'ttól dadog a szerencsétlen. És ilyeneket. Nem tudom, hogy aztán megint mik történtek, mik nem, csakhogy egy este Amálka szegény bejött hozzám, megmutatta, hogy délután, mikor minket elküldték hazulról, nagyapám mivé tette őt a pipaszárral. Irtóztató kék foltok voltak rajta keresztül-kasul mindenütt, borzasztóan fájt a szivem érte. Akkor Amálka egész éjszaka nem aludt, én is későre aludtam el és csak arra ébredtem, hogy nagyanyám valósággal dulakodva kicsavart az Amálka kezéből egy poharat, amivel Amálka hajnalban meg akarta magát mérgezni. Amálka egész éjjel mérget főzött magának és búcsúleveleit irt, szerencsére az utolsó pillanatban lépett be az ajtón Sets de frutl3 CHÂTELAIN Üdítő, az emésztést elő. segíti, helyettesit egy gyümölcs karát Tisztit]« a vért és a gyomrot Előállítva az Urodonai-Laboratoríumban. édes anyja, hogy a mérget a kezéből kicsavarhassa, — Te, te vadállat! — kiáltotta nagyanyám nagyapámnak a szomszéd szobában — megölöd a gyermekemet! Nagyapám hangosan számlálta, hogy ez mái az ötödik eseti, aztán újra halkabban folyt a sei, hogy megint nem értettem, majd újra hangosabban annyit, hogy: — Te, látod ezt a pipaszáratÎ Láltod? Na! Nagyon szomorú napok következtek ezultlán, a ház fele sirt, nagyapám pedig dolgozott, ami igen ritka eset volt nála és volt benne sok tragikum valahogyan. Azután volt az a nevezetes es«L amiről napokon át suttogtak a házunkban, meg a házunkon kívül is, és amely az egész ismert 'társadalmat két félre osztotta körülöttünk. Arról volt szó, hogy nagyapám bement a jegyzői irodába és Csibi urait irtózatosan elverte a pipaszárral. A női társadalom nagy része gyalázatosnak minősítette az esetet, de a túlnyomó többség, főleg az idősebbek, általában helyeselték Akkor tudtam meg a sokféle beszélgetésből, hogy Csibi ur csak 'tizennyolc éves, és hogy sohase lesz belőle semmi. Előttem ugyanis mindig húsznak mondta magát. Ennek a szörnyű esetnek lefolyását, bár igen izgatott, sohase sikerült njegtudnom. De erre vonatozik az a levél, amit most az Amálka nénének emlékeskalapskatulyájában találtam meg s amelyek most már nekem kell őriznem a rámbizott édesbus és kegyelet es emlékek között. A levele*: nyilván Amálka csente el az apja asztaláról, akkor, ezelőtt pár évtizeddel. Gondos szépírással Írott levél, a szokott díszes keret nélkül, de még ma í® hait rám a szinte hősi lendülete : Tekintetes Ur! Nem szólitom többé Önt bátyámnak, azután a minősíthetetlen eljárás után, amelyet velem szemben tanúsítani mert. Tulajdonítsa csakis a részemről váratlan meglepődésnek, hogy teitlegességére a legelszántabb viszont-tettie- gességgel nem válaszoltam. Most is csak az Amálka iránti végtelen gyöngédség tart vissza, a legerélyesebb megtorlástól. De ne gondolja Ön, hogy engem holmi gőgös és brutális pipaszárral terrorizálni lehessen! Nem, Istenemre nem. Most csakis arra várok, hogy biztos ekzisrten- ciám legyen, s akkor az Ön zsarnoksága dacára, Amálka nőmmé leszen, az Ég rá tanúm! A mindenható irgalma óvja Önt attól, hogy Amálkával, mint leendő nőmmel szemben, még csak egy kis ujjal is durvaságot merjen elkövetni! Csak egy mozdulat, s én kérlelhetetlenül lesújtok Önre! Csibi Lajos. Csibi Lajos egyébként akkor eltűnt Alvineről és többé nem hallottunk róla. De emléke — ime — szivünkben él. LEGÚJABB ösm és téli újdonságok megérkeztek íl NEUMANN -II. férfi« és fiuraha áruháza OLDJ, F Híd 1 IS*
