Keleti Ujság, 1929. november (12. évfolyam, 250-274. szám)
1929-11-24 / 269. szám
i Kétezer német parasztot letartóztattak Moszkvában Tizenháromezer nénid parasd elindult Szibériából* hogy kivándoroljon az orosz kontinensről — A titokzatos orosz kontinens, ahol még mindig nem fejeződött be a népvándorlás — Á német kormány energikus diplomáciai lépésre készül (Moszkva, nov. 22.) Á legutóbbi két napon két- | ezer Moszkva környékén táborozó német anyanyelvű I parasztot tartóztattak le a szovjet hatóságok. Köve- | telték tőlük, hogy írjanak alá egy kötelezvényt, mely szerint önkéntesen visszavonulnak arra a területre, ahonnan elindultak. A parasztok nem engedelmeskedtek. Erre a szovjet megfenyegette őket, hogy Solovkiba és más deportációs szigetekre küldik őket. Ugyanakkor azokat, akik mégis engedelmeskedtek, bevagonozták és elszállították Szibériába, régi tartózkodási helyükre. A vagonok kőiül az asszonyok és a gyermekek hajmeresztő jeleneteket inszceniroztak. A szovjet intézkedései és az oroszországi német kisebbség helyzete nagy riadalmat váltott ki a német sajtóban. A német kormány enregiknsan közbe fog lépni, hogy az Oroszországban sínylődő faj- testvéreit megkíméljék a további szenvedésektől. A mennonitáb A fenti jelentés nemcsak egy végzetesen elszomorító eseményt tár fel, de mélyen bevilágít az orosz kontinens titokzatos belsejébe. Tud mink kell, hogy Oroszországban még mindig nem fejeződött be a népvándorlás. Az ázsiai Oroszországból elindulnak népek és a végtelen ateppéken hazát keresnek maguknak. Most tizenháromezer főből álló német nyelvű nép érkezett meg Moszkva vidékére, amely Szibériából tette meg a nagy utat. A szibériai németség élete is rendkívül érdekes. A XYI. század „Ujrakeresz- telőinek“ a maradványai, akik mint üldözött vallása szekta Oroszországba költözködtek. Mennoni- táknak hívják őket Menno Simons katolikus lelkész neve után és Oroszországban először Odessa és Tif- lisz körül telepedtek meg. Folytonosan vándorolmok kellett, úgy nekik, mint azoknak a men nőni tiknak, akik a világ más helyén szóródtak el. Legnépesebb számban Szibériában, Amur tartományban, Tur- kesztánban laktak és területük körülbelül kétszer akkora térséget fog át, mint Dánia. Egyetlen család... A mennoniták vallási felfogása szerint nem szabad fegyvert fogniok. 1874-ig a cári dinasztia mindig ünnepélyesen megerő sitette a mennoniták privilégiumát. 1847-ben Oroszországban életbeléptették az általános védkötele- zettséget, mire a mennoniták egy-egy csoportjai Északamerikába vándorolták, á zöme azonban ott maradt és inkább behágyta börtönöztetni magát, semhogy fegyvert fogjon. Végül is ők győztek, katonai szolgálat helyett a Murman vasút építésénél foglalkoztatták őket, a háborúban pedig, mint sza- nitészeket. 1917-ben egy rendelet alapján elkobozták a (Budapest, november 22.) A magyar kép- i viselőház pénteki ülése érdekes napirendi * vitával fejeződött be. Gál Jenő, Propper Samu és Kassai Károly az elnöki inditvány- nyal ellentétben azt javasolták, hogy a miniszterelnök és a külügyminiszter csütörtöki nyilatkozatai feletti vitát hétfőre tűzzék ki. Az indítványhoz Bethlen István miniszter377.1VF. 269. BZIM. " koüonisták összes vagyonát. A forradalom nem segitett állapotukban. Falvaikat hordák felégették, a kormány nem törődött velük. Ekkor fogtak először fegyvert a védelmükre. A bolsevizmus üldözni kezdte őket. E parasztok lelkierőssége azonban oly hatalmas volt, hogy a feber és a vörös terror minden gyűlölete. dacára is meg tudták tartani úgy hitüket, mint nemzeti kisebbségi jellegüket. A mennoniták, mint a középkorban a Benedek-rendiek, egyetlen családot képeznek, ösz- szetartanak, szívós energiával védelmezik nemzeti sajátosságukat. Az utolsó években helyzetük anyagilag tarthatatlanná vált. Ekkor elhatározták, hogy kivándorolnak és Moszkváig meg sem állanak. Moszkvából el akarták érni a tengert, hogy onmn tömegestől menjenek át Kanadába és Amerikába kivándorlásra alkalmas területekre. A szovjet azonban nem érezte meg e kis szén védő nép elindulásában azt az óriási lelkierőt, amely mindig mély lökő erőt adott a történelemnek. Az országból nem engedik ki őket, viszont helyzetükön sem akar javítani. Egy részét száműzetésbe küldi, másik részét pedig erőszakkal kényszeríti vissza a pusztulás rögére. elnök szólt hozzá. Élesen kikelt az ellen, hogy olyan ügyet, amely nemzetközi fórum előtt még befejezetlen, plenáris ülésen tárgyaljanak. Utalt arra, hogy ez sehol sem szokás s emlékeztetett arra, hogy egy hónappal ezelőtt Briand inkább lemondott, mintsem- hogy hasonló esetben tárgyalásra bocsátotta volna a kérdést. A jóvátétli kérdés plenáris tárgyalása még nem időszerűA képviselőház nagy többséggel az elnöki javaslatot fogadta el. Az ülés ideje alatt östör József képviselő összeszólalkozott Rassai Károllyal, akitől azután lovagias elégtételt kért. Szófiában tizenötezer ember tüntetett a jóvátételi követelések ellen (Szófia, november 22.) Charon népszövetségi főbiztos lakása előtt tegnap tüntetés volt. Tizenötezer főnyi tömeg vonult fel s az ország gazdasági megnyomoritása elleni tiltakozásul több mint negyedórán át halotti csendben némaságával tüntetett. Incidens nem fordult elő. A vidéki városokban is tüntetések voltak s a fővárosi tüntetésekkel egyidőben az ország többi nagy városaiban is megállóit a termelő munka s a forgalom a jóvátétel elleni tiltakozás jeléül. Â jóvátétel! kérdési Bethlen nem engedi a magyar parlamentben tárgyalni Ä kísértet A hóvihar Alonzo de Torquedila. szenyort arra kényszeritette, hogy a Sierra Nevada déli lejtőin megszakítva útját, egy régi kastélyba meneküljön a förgeteg elől. Tönkrement nemesek éltek itt ősi családi kastélyaikban, akik Madridban nem tudtak rangjukhoz méltón, fényűzően élni. A spanyolokat jellemző, legmagasabb terjedő udvariassággal és előzékenységgel fogadták a váratlanul betévedt vendéget. Lovát a legjobb istállóban helyezték el, dús abrakot raktak elébe, őt magát, kitűnő vacsora után egyik vendégterembe szállásolták. Valaha rége®, a Vialdobraga-család fénykorá. ban ez a terem pompás lehetett. Óriási méreteiben a szoba egyik végéből a másik vége szinte beláthatatlan volt. Az ablakokról leomló vastag szürke függönyökön keresztül nem hatolhatott be a napsugár. Alonzo a szoba dohos levegőjéből Ítélhette, hogy itt régesrégen senki sem lakott. Don Eemando de Valdbraga a küszöbről szeretetreméltó mosollyal búcsúzott, a legjobb éjszakai nyugodalmat kívánva vendégének. Senor Alonzo meggyujtóttá a gyertyákat, a karoságu gyertyaöntőt az éjjeliszekrényre állította s miután lassan levetkőzött, kezében a gyertyával lassan körüljárta a hatalmas termet. A pókhálós falak mentén suet- te, foszlottselymü székek sorakoztak, időtől megbámult régi képek rámáikból kihajolva meredeztek a rokkant bútorok fölébe... Mindenütt vastag porréteg s hálóikat békésen szövegető nagyhasu pókok... Kívülről behallatszott a toronyóra kongása. Kilencet ütött. Senor Alonzo nem folytatta céltalan vándorlását. Fáradt volt. Lefeküdt és rögtön el is aludt. Éjszaka — neim tudta hány óra körül — álmából szárnyak suhogása ébresztette fel. — Egy nyugalmából felzavart denevér, — gondolta. De ahogy a szemét tágra nyitotta, anélkül, hogy gyertyát kellett volna gyújtania, világosan megkülönböztetett egy könnyű, fehér alakot, amely az ágya körül lebegett. Apácához volt hasonló. A lába mintha nem érintette volna a földet. Egy fantóm... Nem is csodálkozott. Ezen a helyen szinte várta a megjelenését. Pedig egyébként nem is volt babonás. Nem félt. Annál kevésbé, mert ez a kisértet nagyon szeretetreméltó volt. Szelíd és szép, pnha- mozgásu. S mintha a legjobb szándékoktól eltelve közeledne. Föléje hajolt, leheletszerüen homlokon- csókolta, eligazította vánkosait, takaróját, hogy kényelmesebben feküdjön. Aztán leült az ágy szélére. Mint egy könyörületes ápolónővér. Csak mikor megbizonyosodott, hogy a szenyor jól fekszik és nyugodt éjszaka elébe néz, enyészett ismét a sötétbe. Don Alonzo mosolygott... — Ez aztán a könyörületes kisértet!... úgy gondomat viselte, mint egy édesanya! S újra elaludt. Mikor reggel lement, hogy házigazdájától elbúcsúzzék, Don Fernando a folyosón elébe jött. — Jó éjszakája volt? — Kitűnő. S egy kedves látogatóm is akadt. •— Ki merészelte megzavarni az álmát? — Egy elragadó kisértet, kedves barátom. Az Irgalmas Nővérek ruhájában... Tovább nem folytathatta, mert Don Fernáldo rémülettől holtrasápadt arccal ugrott vissza. — Ne féljen! — nevetett Don Alonzo, — nem bántott. Ellenkezőleg. Megcsókolt... Don Femaldo már eltűnt. S Don Alonzo egy teljes órán keresztül hiába kóborolt teremről teremre, halandó lelket se látott. Se gazdát, se szolgát. Hiába kiáltott. Végül is az istállónak tartott, hogy a lovát felnyergelje. A lova nem volt ott. Mikor a házhoz visszament, a kapuba®' két fe- ketecsuklyás ember várta, akik minden magyarázat nélkül, egy, az utón várakozó kocsiba tessékelték. Annyira meg volt döbbenve, hogy eszébe sem ötlött az ellenkezés. Csak mikor már a négylovas kocsi kinn robogott az utón, kérdezte nyngtatlanul: — Hova visznek? Két társa nem felelt. De ő tovább erősködött. Elmondta a történetet. Mi módon kényszerült elfogadni Don Fernando vendégszeretetét. A kísértet megjelenését is elbeszélte. — Mindez csak nem ok arra, hogy igy erőszakkal megszöktessenek! S ekkor iaz egyik feketecsuklyás lassan igy felelt: — Marie, Könyörületes Testvér fantómája csak a leprásoknak jelenik meg álmukban, szenyor. A kocsi Granada előtt állt meg, a leprások telepén'. Don Alonzo de Torquedila itt fejezte be napjait. René Bizet
