Keleti Ujság, 1929. október (12. évfolyam, 224-249. szám)
1929-10-31 / 249. szám
€ rl Ti/. EFF. 249. SIAMOsvát * Néhány évvel ezelőtt találkoztam utoljára szegény Osvát Ernővel ó-Tátrafüreden, ahová a beteg Ágotát vitte el, szanatóriumba. Privát ügyeiről szűkszavúan beszélt, hűvös tárgyilagossággal, mintha nem is leányáról lett volna szó, hanem egy harmadik személyről s mintha nem is neki kellett volna az utazások, orvos, ápolási dijakat fizetni, hanem egy idegennek, akinek pénze van és egy mozdulattal tulteszi magát ilyen apró-cseprő dolgokon. 0a egy más valaki kerül olyan körülmények közé, mint amilyenbe ő volt, szinte kap azon, hogy kipanaszolja magát. Fenyvesek között voltunk, a tarajkai vízesés táján, az egész nagy természet csengett és robogott az élniakarástól, a Grand Hotelből egész idáig hangzott el a luxus-autók jókedvű lármája, de ő, a nyomorgó szerkesztő up, kölcsönvett útiköltségével, szüntelenül gyermekére gondolva, aki a tüdőbetegek óvatos mozdulatlanságával tartotta a szanatórium égjük kertiágyában szájában a hőmérőt, nem tudott lázadozni és nem tudott megenyhülni sem, szép, tiszta arca- bezárult minden részvéttel teljes szó elől, beszélt Francis Jam- mesről, az uj irányokról, arról, hogy yan a Nyugatnál és kérdéseket adott fel, miként vannak a dolgok Erdélyben, felebbezhetetlen ítélkezéssel, mindig csak másról, mindig csak másról, egyetlen tévedt pillanatban sem önmagáról. Meglehet, bogy azok, akik közelebbről ismerték Osvátot, hozzá férkőztek a leikéhez, el tudtak igazodni gondolatainak kerékvágásában, amely nekik: járt, kitaposott ut, nekem örökös útvesztőnek tetszett. Én csak azt tudom mondani róla, hogy bennem mindig a zárt, körülbástyázott, befalazott ember benyomását keltette, nem az emberibb ember: a költő vagy irő képzetét, — olykor a Nyugat ködös magasságában olyannak láttam, mint egy félelmetesen preciz mértékhitelesítő készüléket. Félkezünkön megszámlálhatjuk azokat a kis cikkeket, amelyeket Osvát két évtized óta a Nyugat számára papirra vetett,, holott neki igazán alkalma volt, hogy annyit írjon, amennyit akart és oda Írjon, ahova kedve támadt. Mondom, ahügy jött-ment, súlytalan lépéssel, szerzetesi egyszerűséggel, egy gyóntató pap tttrelmességével, mindenkit gondosan meghallgatva, minden Írást oly gondosan átbetüzve, ahogyan a kaliforniai aranyásók a fövenyét vizsgálják a tenyerükben, de ő maga egyetlen lírai megnyilatkozásra sem ragadtatva magát, minden apostolkodása dacára is, némi elfogultsággal töltött el, mert nekem mindig idegennek tetszik, ha valaki épen arról nem beszél, ami a legfontosabb, sőt egyedül fontos: önmagáról. Különösen Pesten feltűnő ez és fölöttébb abban a körben, amelynek közmegegyezésszerüen helytartója volt, a kávéházi törzsasztaloknál, amelynek zsivajára szikár, papi személye már puszta megjelenésével csendesitőleg hatott. Szemében, amely legtöbbször csak erős ti- résü szemüvegén keresztül csillant fel, volt valami az alpesi nap csillogásából: az ember akár pőrére is vetkőzhet a melegében, de ez a nap a gleccserek havát sohasem fogja felolvasztani. Kevés utánagondolással talán azt is mondhatnék, bo/y Fájdalommal megtöri szívvel tudatjuk. hogy a legjobb íeieség. leg- szeretöbb anya, nagyanya testvér és rokon. ss. idein Eugenia f. hó 28.-án éjjel. Istenbe vetett bizalommal tűrt hosszas szenvedés után elhunyt, életének 6ü.-ik évében. Drága (öldi hamvait a f. hó 30.-án szerdán délután 2 órakor, a Ferdinand király úti izr. templom udvarán történő gyászszertartás után az uj izraelita temetőbe helyezzük örök nyugovóra. — Ko8zoiuknak valamely jótékony alap javára történő megváltását kérjük. — Minden külön értesítés helyeit. —• Klein Gyula CFR főmérnök mint férje. Sári, Isiván, Irén gyermekei. Farkas Jenő, Löbll Daz*0 vejei, Klein IstvAnné menye. Farkas Imre és Gyurka, Klein Agl és Jancsi, Lobi) Tanús, unokái tulontuli nagy respektussal volt embertársai iránt és hogy a vele való érintkezésben azonnal megérződött, hogy többre taksálja a másikat, a vele szemben álló embert, mint amennyit ér, mint amennyire mások értékelik s mindezt akkor, amikor szemének egy villanyos lebbencse felfedte, hogy nemcsak az Írásnak, de az Írás alkotójának' mehanizmusával is tisztában van, hogy az a másik ki van szolgáltatva neki, do ő magát egy pillanatra sem szolgáltatja ki másoknak; neki emberi mivoltában nincsen meg az Achilles sarka, amelyen keresztül kimozdítható lett volna. A lábrakelt impasszibilité — ez volt ő és tudom ösztönösen, hogy igaztalan voltam hozzá. Hiszen most, amikor maga ellen fordítja a fegyvert és megtagadva a filozófus egykedvűségét'szétpattintja a lelket, amelyet egész életén keresztül gondosan hüvelyébe zárt, ő maga tárja fel, hogy minő mélységes titkok lappangtak a homloka mögött és szenvedett, nem az elébe került kéziratokon, a mások müvein keresztül, de lényének rejtelmes egyedülhagyott- ságában. Ez vol-t az ő oeuvréja, összegyűjtött munkái, jubeliuma diszkiadása: a csattanó revolvergolyó és a kezéből kihulló füstölgő szerszám volt a toll, amellyel leg.aktivebb szembenállását a világrenddel kifejezésre juttatta. Ha nekrológnak szánnám azt, amit a tragikus öngyilkosság hatása alatt papirra vetek, úgy meg kellene írnom, hogy Osvát Ernő szinte fantasztikusan becsületes és szinte fanatikusan lelkiismeretes kritikai munkássága mennyit jelentett a modern magyar irodalom történetében. A Nyugat busz esztendős meteor pályáját kellene idéznem, fellendülésének nyílegyenes körvonalát, e világita testet sugárzó fényforrásaival, amely mögött árnyékban maradt a csukott szájú rendező. A tévedéseiben is értékes, a makacsságában is szent iró portréját kellene megcsiszolnom, aki legnemesebb értelemben véve: iró volt, noha csak egy kis bokréta lucidns gondolat, egy belső dráma néhány fragmentuma maradt mögötte. De engem épen ott nyűgözött le, ahol hallgatott. A hallgatása, amellyel szemben áll a revolver-golyó ijesztő dörrenése, oly antik sorstra- gédiaszerüen, mint ahogyan a kórusra felél az anti- |- kórus. Ligeti Ernő. iimiwHW'mww'miiMwwwwwwMmmww mwwmw«« Rádión üzent halált Doherdó, a háború után tizenkét évvel, a sebesülése miatt megőrült ötvenegyes szakaszvezetőnek Négyfé!e halálnemmel követte el az öngyilkosságot a lelki egyensúlyát veszteit ember (Szolnok, október 29.) Hogy is volt akkor? Éjjen tizenkét éve. A kolozsvári ötvenegyes gyalogezredet szeptember végén, a Kérni Alpok menedékén ásott árokba vezényelték. Hosszú szerpentin-utak kígyóztak fel a Ciapovanni völgyön át, égignvuló sziklák között. Rozsdabarna fenyvesekben a rigók fütyülését elnyelte az ágyút vontató szekerek dübörgése. Ötezer csukaszürke katona menetelt parancsra. 1917 év május elseje óta, amikor az olasz frontra vezényelték, öt sorsdöntő offenzivát harcolt végig példátlan önfeláldozással és vitézséggel az ezred. Sok kolozsvári fiú vére irt a Kargzt szikláira történelmet. De ki tudná felsorolni a sok Klész Árpádot, a Suszter Emileket, Strauchot, Illés Simonokat, akiknek életére itt tett pontot a világkatasztrófa és ki tudná felsorolni azoknak a nevét., akik örök nyoruorékai a dolináknak, San-Giovanni- nak, a Tímárának, Brestovicának, ahol a földre- szállott pokol borzalmas kacagása az ég'besikoltott. Azóta csend lett. A dolinák lankáin a szőlők haragoszöld leveleit nem tépi szét a huszonnyolcas ezerfelé robbanó szilánkja. A fügefákat már nem táplálja embervér. És mégis, most tizenkét év után, a Doberdóről kilőtt fáradt golyó, szivén találja néha a béke csendes és letargiás emberét. Menjen fiam maga csak haza Fábiáin László 51-es szakaszvezetőt, mikor a prágai U-es helyőrségi kórházban a főtörzsorvos megvizsgálta, a sebesülés módját nagyon különösnek találta. Azt mondták akkor, hogy három héttel azelőtt hozták be a Kérni Alpokból. A tizennegyedik Isonzói offenzivában sebesült meg. Olasz golyó fúródott be a balbalántékán s azóta nem tért eszméletre. Láza csodálatosként nincsen. Röntgenen úgy találták, hogy a golyó a bal haemispherát fedő dura és piamater közé van ékelve. Kioperálni nem lehet. Biztos halál, A konzílium mint rendkívüli esetet irta külön megfigyelései közé. Mikor pedig a sebesült a harmadik hét végén magához tért és azután pár hónap elmúltával rendbejött, a ténymegállapítás ngy szólt, hogy Fábián Lajos szaknszvozető harcképtelen. A főtörzsorvos kiadta neki az obsiíot, elbúcsúzott tőle és jóindulattal biztatta, hogy: — Menjen fiam csak haza! Mikor a rádió beszélni kezd Fábián Lajos a civiléletben pénzügyőri főszem- lész volt. Még a háború végén, mikor mint harcképtelent hazabocsátották, a finánckomandó is úgy találta, hogy szolgálatra nem alkalmas. A békeévekhez hozzászámították a háborús duplaidőt és mert a háború Fábiánt Kolozsvárról Szolnokra sodorta, Ut pengőben olyan szép nyugdijat kapott, hogy abból rendezett viszonyok között élhetett feleségével együtt. Lakásukban, a csinos polgári ebédlőben ott szónokolt, zenélt a rádió js. — Olyan furcsa ez a szerszám — mondotta néha, mikor a csodálatos gépezet a légi zavarok miatt tnlhangosan recsegett, — mintha a messzi Doberdó- rój ezer ágyú hangját hozná ide a vihar, Később már akkor is hallotta a rádiót, mikor a konnektor ki volt kapcsolva. Csodálatos volt az is, hogy a lakás villanykörtéin is üzeneteket küldtek neki az Isonzó mellől. Künnt az udvaron és az uccán pedig a telefon póznáin szaladó huzalokról dobott felé végzetes parancsot a tüzvonalbó! sebesülése után tizenkét évre, valami földöntúli hatalom: — Te még élsz. Neked meg kell halnod. Siess, mert várnak a bajtársaid. Utánad jövünk., ha nem. mersz jönni. így mondotta el barátainak, ismerőseinek, szomszédainak, feleségének rokonainak. A rendőrségen is feljelentést tett és kérte a hatóságokat, hogy szereljék le az egész városban az átkos drótokat. Nem szerelték le. Persze, hogy kinevették. Pedig szegény Fábián Lajos 51-cs szakaszvezetőnek ez lett a végzete. Egyszerre négyféle halál A napokban egy reggel, mikor Fábián Lajos felesége a piacról hazatért, nem tudott bemenni az előszobán. Próbálta a kulcsot, de a zárban belülről kifénylett a bennthagyott kulcs. Zörgetett az ajtón, de mindhiába. A rémült asszony rosszat sejtett. Rendőrért szaladt. A rendőr egy közeli lakatos mesterért és azután a tragédia a teljes borzalmasságában a belépők elé rajzolódott. A konyhaasztalon egy véres konyhakés. Bennt a hálószobában a függönyrud alatt egy székre keresztbe roskadt, hörgő, vérző meztelen ember. A szivetáján két hatalmas szúrás. A homlokán egy véres pont. A függönyt ártó szegén egy elszakadt nadrágszijj. A szék mellett a földön revolver és három szublimát pasztilla, halálfejes tasakja. Aztán jötek a mentők és a szerencsétlen embert a közkórbázba szállították. Meg kellett halnom! A szóin okmegyei közkórház sebészetén épen úgy álltak konzíliumra mostan Fábián felett, mint egykor a prágai közkórházban a katonaorvosok. Az eset ismét rendkívüli volt. A konzílium megállapította, hogy a revolver golyó közvetlen a hamlok- csont alá ékelődött. A két szúrás elcsúszott a harmadik és negyedik bordán. Egy centiméter mély. Nemesebb részeket nem ért. Az önakasztásnak nyoma sincs a nyakon. Azonban a szublimát, az azonnal alkalmazott gyomormosás ellenére is, alapos, munkát végzett. A beleket és a gyomrokat — mert oldatlan állapotban szedte be a pasztillát, —• nem roncsolta szét, de a veseműködés megszűnt. A vizsgálatkor a még eszméleten levő embert, amikor az orvos megkérdezte, hogy miért csinálta ezt a bolondságot, miért akart meghalni, a fanatikusan mindig csak egyet hajtogatott: — Meg kellett halnom. Ezt üzenjték a Doberdó- ról. Utánam jöttek volna. Hiába is gyógyítanak, mert úgy is elmegyek. A régi sebesülés miatt jelentkezett tragikum: a szerencsétlen ember megőrült és véget vetett életének. Tegnap temették Szolnokon Fábián Lajos volt ötvenegyes szakaszvezetőt. A sebesülése után tizenkét évvel. Z. J.
