Keleti Ujság, 1929. október (12. évfolyam, 224-249. szám)

1929-10-21 / 241. szám

Kva*am$*te XII ÉVF. 241. SZÁM. Höfer gyermekhintópor Ella dobosban eredeti Moldovan államtitkár cáfolja bukaresti nyilat­kozatát Nehány nappal azelőtt a Keleti Újság- bukaresti tudósítást közölt, amely Moldovan egészségügyi ál­lamtitkárnak a Vörös-kereszt elvételével kapcsolatos kijelentéseit tartalmazta. Munkatársunk az állítóla­gos nyilatkozatban foglaltakra nézve épen objek­tivitásunk bizonyítékaképpen nyomban megkérdezte dr. Steiner Pál professzort s így már akkor ellen­súlyoztak a Moldován államtitkárnak tulajdonított kijelentések egyes kitételeit. Most aztán a kolozsvári közegészségügyi inspek- torítustól Martinescu aláírással átiratot kaptunk, amely szerint Moldován államtitkár felhatalmazást adott az inspektorátusnak nyilatkozatának megcáfo­lására. A nyilatkozat szerint Moldován államtitkár a neki imputált kijelentéseket nem tette meg a szóban- forgó banketten és igy önként elesnek a nyilatko­zathoz fűzött kommentárok. »♦♦»♦■»»»♦»»»»»»ft«*« 'Mi MAGNESIA 1 PELLEGRINO „PRODEL" márka A világ legjobb hoehojtésxere a legkellemesebb, e legjátékonyabb hatású a legegészségesebb Tartsák ezt emlékezetükben ie kérjék áriadig ezt a biztosí­tékot nyújtó máikét. Boila Romulus táviratilag megsürgette a eyiigdiftorvésiy életbeléptetését (Kolozsvár, október 19.) Két héttel ezelőtt meg­írtak, hogy az esküt nem tett magyar tisztviselők nyugdíjazásának az ügye döntő stádiumba jutott, mert a végrehajtási utasítás elkészült, a szakbizott­ságok azt már le is tárgyalták és nemcsak Popovici Mihály, volt pénzügyminiszter fogadta el, hanem a minisztertanács is foglalkozott azzal és megadta szükséges hozzájárulását. Ha Buzdugan régens vá­ratlan halála és az utóbbi napok izgalmas politikai eseményei nem következtek volna be, ma már a végrehajtási utasítás a hivatalos lapban is napvilá­got látott volna. A mai nap folyamán dr. Boila Romulus az or­szágos nyugd'ijbizottság elnöke Kolozsváron időzött. Ebből az alkalomból felkereste Hantos Gyula, az Országos Magyar Párt kolozsvári tagozatának fő­titkára, aki előtt Boila elnök az esküt nem tett ma­gyar tisztviselők nyugdíjazása ügyében az alábbi figyelemre méltó kijelentéseket tette: — Meg tudom érteni a volt magyar tisztviselők aggodalmát és különösen azt a várakozást, amellyé1 az' üj nyugdíj törvény végrehajtási utasításának a megjelenése elé néznek. Sajnos, az utóbbi napok ese­ményei kissé hátráltatták a régóta vajúdó ügy vég­leges elintézését. Hat napig Bécsben időztem és csak most érkeztem haza. Még a mai nap folyamán süígönyfleg intézkedem, hogy a végrehajtási utasítás végleges szövege rövidesen a magas régenstanács elé kerüljön aláírás végett, hogy azután a hivatalos lapban megjelenhessek. — Nyugodtan ígérhetem, hogy még a jövő hét folyamán a végrehajtási utasitás a szükséges for­malitásokon átmegy és a hivatalos lapban meg fog jelenni. Mihelyt ez megtörténik a nyugdijbizattság elnökletem alatt összeül és azonnal megkezdődnek a várva-várt nyug­dijáé ások. — Addig is a volt magyar tisztviselők, — mon­dotta Boila elnök, — várjanak türelemmel, mert nemcsak nekem, hanem a kormánynak az a megmá­síthatatlan szándéka, hogy a nyugdíjazások gyorsan és, közmegelégedésre történjenek meg. A keleti Jóvátétel! konferencián Magyarország az adósságok rendezésére ajánlatot tett, de kikötötte, hogy az ©ptánsíagyei zárják ki a tárgyalásokból (London, október 19.) A Times párisi le­velezője szerint Magyarország a párisi keleti jóvátételi konferencián előállott helyzetre való tekintettel, valamint a Young-tervezet esetleges következményeire, az államok kö­zötti adósságok rendezésére vonatkozólag ajánlatot tett azzal a feltétellel, hogy az op- tánsügyet zárják ki a tárgyalásokból. A kö­zeli döntőbírósági tárgyalásokon mintegy HW»»W<WMWWWWWimMtOI**l tízezer magyar alattvaló ügye vár elinté­zésre, közöttük a Habsburg-ház több tagjá­nak jelentős követelése is szerepel. A. 8 órai Újság a Times közléséhez megjegyzi, hogy a magyar kormány ajánlata, amelyről a Times hirt ad, nem a jóvátételekre, hanem a béke­szerződésekből kifolyólag magyarországgal szemben támasztható egyéb ügyek likvidálá­sára vonatkozik. Máramarossziget feloszlatott tanácsának tagjaitól visszakövetelik a fizetésüket Ha hónapkSsefees» oszlatják fel a városi tanácsot, meddig jár fizetés a volt polgármesternek ? (Máramaroasziget, október 19.) Máramarosszi- get város tanácsát a kormány nemrég feloszlatta s helyébe ideiglenes tanácsot nevezett ki dr. Kindris László szenátor elnöklete alatt. Az ideiglenes ta­nács- tegnap tartotta első ülését s azon érdekes jogi kérdés került felszínre, amely élénken foglalkoztat­ja a város jogászköreit s bizonyára megfelelő érdek­lődést fog kiváltani az egész ország jogásztársadal­mában. Arról van ugyanis szó, hogy az interimar bi­zottság elé javaslat került, mely szerint a város kö­vetelje vissza a volt polgármestertől és az állandó választmány négy tagjától az október 8-tól 31-ig ter­jedő időre felvett fizetésüket. A volt polgármester és az állandó választmány tagjai ngyanis október elsején a város többi tisztviselőivel együtt felvették az október havára esedékes fizetősüket. Közben október 8-án a régi tanácsot feloszlatták, a polgár- mester és az állandó választmány megbízatása ezzel lejárt, az ideiglenes tanácsnak tehát az az állás­pontja, hogy a volt polgármesternek és az állandó választmány tagjainak csak eddig az időpontig jár a fizetés s mivel egész október havára felvették azt, a különbözetet kötelesek visszatéríteni a városi pénz tárnak. Az ülésen dr. Anderco Izidor városi tiszti fő­ügyész annak a véleményének adott kifejezést, hogy az ideiglenes tanács álláspontja nem helyes, mert a minisztérium épen október elsejével adta ki azt a rendelet, amely szerint a jövőben a tisztvise­lődet minden hónap elsején lehet előre kifi­zetni az eddigi liuszadiki terminus helyett. A vá­rosházán épen ennek a rendeletnek alapján adták ki elsején a fizetéseket az összes tisztviselőknek s ' mível a polgármester és az állandó választmány a jj költségvetés szempontjából a város tisztviselői sta- ij tusába tartoztak, ők is jogosan .vették fel október ; elsején az erre a: hónapra eső fizetésüket. Október i 'Sfárt pedig nem'önkényesen hagyták abba a munkát, j hanem a tanács feloszlatása által erre mintegy kény szeritve lettek s igy a felvett fizetés differenciája nem követelhető vissza tőlük. Az ideiglenes tanács azonban a főügyészi véle­mény dacára megmaradt eredeti álláspontja mellett s levélileg felszólította dr. Ciple Pál volt polgármes­tert, valamint dr. Mihályi Péter, Rednik Sándor, Bé­res János és Jóna Antal volt állandó választmányi tagokat, hogy az október 8-tól a hó végéig terjedő időre cső fizetéskülönbözetet záros batáridőn belül fizessék vissza annál is inkább, mert ellenesebben a város a bíróság utján fogja igényét érvényesíteni. Jogászkörökben most nagy érdeklődéssel néznek a bíróság döntése elé. Mert az ügy feltétlenül a birő- ság elé fog kerülni, amennyiben a volt polgármester és az állandó választmány tagjai is a városi főügyész álláspontján vannak s a város visszafizetési'felszó­lításának nem fognak eleget tenni. lazíAmaM©^©^ ' X3H30M vf ydiMofeüé uioua

Next

/
Thumbnails
Contents