Keleti Ujság, 1929. október (12. évfolyam, 224-249. szám)
1929-10-14 / 235. szám
A „KELETI ÚJSÁG” vasárnapi melléklete zcdésem szerint — ez a hadjárat aligha fog befejeződni ujesztendő előtt. Jön az őszi dér, kint kell hálni a mezőkön meg az erdőkben, úgy gondolom ennélfogva, hogy gazdaságos előirányzat lenne, ha az épp most rekvirált gyalogsági nadrág alá egy gyapiunad ragot vásárolnék még csatábavonulás előtt s nyomban fel is húznám... — Lehet, — bólintott. Minszlay. — Ámbár én most is azt hangoztatom neked, hogy a harcoló hadak közvetlen körzetéből meg kellene lépni egyelőre s valami békebeli helyen lapulni meg... Esetleg Szarnborban — Szarnborban rég oroszok a® urak, — legyintettem csüggedten. — Tégy le. pajtás, a mániádról 1 Nem vitatkoztunk tovább Szó nélkül beléptünk a legközelebbesett t'ehérnemükereskedésbe s gyapjún ad rág iránt érdeklődtünk. A zsidó azzal lepett meg, hogy a férfi - gy apj un ad rágok at az utolsó szálig elkapkodták a kombaittáns elemek s ezidő- szerint kizáróan női gyapjunadrág van csak raktáron. De azok is a gyöngébb nem termetesebb tagjaira valók legfeljebb. ■ — Mutassa! — utasítottam habozás nélkül. Megmutatta. Fönt — kerületben —> lehetett másfélméter. Nem akadt olyan kövér zsidóasszony Ravaruskn városában, akin ez ne lötyögött volna... Ámde nem volt vesztegetni való idő! Mind őrjön- gőbben durrantak a gránátok, a nyilvánvaló lett, hogy recseg a frontunk. Egy-kettőre a hátsó helyiségbe nyomultam hát, ledobtam a baka-ánougot, fölkaptam n gyapjú-alsónadrágot, felül magam köré ea avart atm kétszer, ráhúztam az uniformist és lefizettem az árát. Újból kiléptünk a bolt elé. Miriszlay végignézett rajtam, úgy oldalvást s rosszalóan jegyezte meg: — Igen ki vagy tömve. így mégsem illik üt-, kőzetbe vonulni. — A hareképesség foka nem az alsónadrágtól függ! — vágtam vissza ingerülten. — De ne lamentáljunk sokat, hanem jelentkezzünk a legközelebbi parancsnokságon! Aló-mars! Miriszlay romboló gúnnyal szólt: — Majd kefét ettem nekik! Ugyanakkor egy puskaportól bevertarc® gyalogos altiszt vonszolta el magát mellettünk. Szakasz- vezető lehetett. lekapta félfüllel a beszédünket s úgy el menőben felénkfordult: — Az összes parancsnokságok elmenekültek már, önkéntes urak... — Na látod, — csattant föl veresregyult képpel Miriszlay, — azok a pazar fölöttes-parancs- nokságok! Az első ágyuszóra elpakoltak, olyan veszett iramban, hogy az Isten sem birná őket utólérni! Én pedig csatázva nyomuljak előre közkedvelt monarkiánkért... Pütyölök rá! S toporzékölni kezdett a gyalogjáró közepén. No, nem toporzékolt sokáig. Mert mialatt a tébolyult kavargásban sebesültek bukdácsoltak hátrafelé s itt-ott lógós-bakák próbáltak eliszkolni valamerre, az utcának arról a végéről, mely az őrjöngő ütközet irányába nyúlt ki, váratlanul csak benyargalt egy generális. Olyan volt, miiít aki elvesztette az eszét! Bajuszát szét- fujta, szakállát szétfujta s aközben — félig kihajolva a nyeregből — kardjával csapkodott s minden csapása egy-egy olyan gyalogost ért hosszában avagy keresztbe, aki éppen meglépni készült a frontról. S vérbenforgó szemmel átkozódott: — Piszkos csiirhe! Miattatok engedjem át a győzelmet a makacs ellenségnek?! Mars vissza, a tüzvonalba! A lógósok egyet perdülve fordultak meg s trap- poltak az állomáson tulrai, hol gránátok alatt robbant és nyögött a tágas ravarnszkai pázsit. Amire fejhezkaptunk volna ketten, már ben nünket kardlapozott őexcellenciája, aki minden körülmények között ki akarta csikarni a döntő sikert. Fújt és káromkodott: — Hej, te kapcabetyárok! Ilyen egyévi önkéntesekkel akar frontális támadásba átmenni a birodalom hadereje ? Piff! Paff! Puff! Ezt én kaptam: részben a hornyomra, részben a, fejeidre. Kaptam legalább ötöt. Nekilódultam s szétvetvén lábaimat, élénk bakancs-csattogással nyargaltam a csatahely felé. Mirszlay valamivel lustábbnak bizonyult s kapott annyit, hogy feldagadt tőle. A tábornok mindenütt a sarkában, csaknem őrjöngve a méregtől: — Kruoiíix, szakrament! Ilyen ütközetkerülő bandát! Fuj! Ahogy azt kiáltotta, fuj!, újból suhintott a Miriszlay bornyujára. Csak úgy puffant. Negyedóra múlva harcoltunk már Erdélyi hadifogoly kalandos élete Afganisztánban, Amanullah véres udvarában és India poklában KILENCEDIK KÖZLEMÉNY Săngeorsan Lázár óradnai erdész folytatja hadifogságának kalandos történetét Korán í’eggel egy angol tiszt vett át bennünket a egy szakasz katonasággal az ahmednagári váiba kísértetett. A vár átmérete mintegy ezer méter lehetett, de a mi fogolycsapatunk részére összesen csak négyszázhusz négyzetmétert állapítottak meg, ahol három-soros, hegyes tüskékkel ellátott drótkalit- Icákba zártak be bennünket, mint valami fenevada- kat, Ezekbe a mélyen megalázó és emberek számára lakhatatlan tömlöcökbe Brichter angol kapitányon és egy szolgán kivül európai embernek nem volt szabad hozzánk bejönnie, sem velünk szóbelileg érintkeznie. A Segesváron született angol kapitány Brichter angol kapitány tulajdonképpen erdélyi származású. Segesváron született, de szüleivel együtt még kis gyermek korában Angliába került. Évek múlva visszatért Magyarországra és mint hadnagy a közös hadseregben szolgált. Eredetileg szlovén nemzetiségű, német anyanyelvű, de még a háború előtt angol alattvaló lett s igy került az angol hadseregbe Durva és brutális katona volt, aki jóval túl a katonai fegyelmen, erőszakos és szigorú felebbvaló és szinte szadista módon a mások szenvedéseiben gyönyörködő emberi szörnyeteg volt. Dante pokolbeli jeleneteire emlékeztető szeny- nyes és túlzsúfolt drótvárunkat hindu katonák vették körül, s a jámbor színes őröknek büntetés terhe mellett tilos volt angol katonákat engedni a közelünkbe, sőt nekünk sem volt szabad a meg!.-'.tározóit napokon engedélyezett kimenők alkalmával angol katonákkal szóba elegyednünk. Hetenként kétszer szabad volt ugyanis egy-egy órai sétára drótkalitkáinkból kimennünk, de séták alkalmával is soratko- zóban kellett mennünk egy szakasz szuronyos katona kíséretében. Később ezeket a szerény sétákat is beszüntették és 1919 julius 26-ig szűk ketreceinkből egy lépést sem volt szabad távoznunk. Az angol katonai hatóságokra! jellemző, hogy egy ízben egy színes katona hivatalos Írást hozott a fogolytábor angol orvosa -észére. Ennek a hivatalos levélnek a boritékán a következő címzés állott: „Bolseviki-Lager“. Közben 1919 julius 18-án kérvényt irtunk a Bombary- ban székelő hollandiai konzulátushoz, amiben leírtuk az angol hatóságok szigorú és igazságtalan bánásmódját, s egyszersmint leértük, hogy küldjün el- hozzánk egy konzulátusi tisztviselőt s ezúton szerezzen meggyőződést arról, hogy az angolok sokkal szigorúbban és méltánytadanabbul bánnak velünk osztrák-magyar menekültekkel, mint saját hadifoglyaikkal. A hollandiai konzulátus nem teljesítette kérésünket, panaszunkkal azonban elértük azt a kis eredményt, hogy julius 2G-án a rendes fogolytáborba kerültünk ahol már nem dró-tkaiitkákban, Inanem tűrhető épületben laktunk. A fogolytáborban összesen mintegy 1400-an voltunk internáltak és pedig: az indiai gyarmatok konzulátusainak és a német hajós- társaságoknak a tisztviselői, az indiai német kereskedők s nehány német tengerész, akiknek 1916-ban sikerült egy tengeralattjáróval Bombay-ig jutniok itt azonban az angolok elfogták őket, Ebben a foXII. ÉVF. 235. SZÁM S , .. . . .. . • I golytáborban elég tűrhető volt az életünk, de csakis úgy, hogy a fogolyélelmezés utánpótlásához a sarját pénzünkkel kellett hozzájárulnunk. Nekem itt elég szerencsém volt, mert véletlenül egy csinos kis magányos cellát kaptam, amit (kellemes levegőjű virágoskert vett körül. Amennyire alkalmam volt, kedvelt foglalkozásomat és tanulmányaimat a régiségek terén folytatni, indiai fogságom alatt örömmel tapasztalhattam, hogy itt rengeteg őskori régiség található az ország majdnem minden részében. A legérdekesebb műemlékek az ősrégi turáni és budhák építészet remekei, amikben bámulatos tökéletességre fejlődött az alkotó művészet, s valóban fájdalommal konstatálhatja a megfigyelő, hogy a Kelet ókori művészetéhez képest mennyire elmaradtak, illetve visszafejlődtek a mai építészeti alkotások. Indiában aiz emberlakta vidékek festői síkságokon terülnek el. A városok ős falvak között igen sok a puszta terület. Úgy tetszik, mintha az egész vidék kietlen vadon, sivár pusztaság és buja erdőség kaleidoszkop-szerü keveréke volna. Ez a festői kép néhol olyan összbenyomást tesz a® emberre, mintha valami bibliai megszentelt földön, vagy" egyenesen a paradicsom boldog színhelyén volna. Akármennyire is megtört és fásulttá tett a hatéves sanyaruság és szenvedés, bármennyire is lesújtott és apatikussá változtatott a sajgó honvágy és elkeseredés, ezeknek a természeti szépségeknek a láttára egy-egy pillanatig mégis megvigasztalódtam s ezekre a csodaszép helyekre azóta is gondolatban vássza-visszavágyam. , , Keleti pompa A dús lombu erdőkből messze kimagaslik a rengeteg karcsú pálmai. Az erdők szélein dámvad, majom, fácán és páva csoportok vonulnak el. A buja pázsit közben egy-egy széles sáv kiirtott területen dús szántóföldek virulnak. A feketéktől ananász, banán, datolya, kókuszdió és más déli gyümölcsöket potomáron vásárolhattunk. Naponként nehány fii- lérőrt nagyszerűen étkezhettünk. Az indiai lakóssag legérdekesebb részét az állatimádók alkották, akik igen gyakran vezették spinesen feldíszített szent állataikat, főleg a tehenet, vidám zenekiséret mellett a mecsetekhez. Az ilyen istentiszteletek alkalmával a hinduk tarkaszinü selyem ruhákba öltöztek, lábukon, karjukon és fejükön fényes csörgők jelezték a zene ütemeit, miközben ők erótikus taglejtésekkel ugrándoztak. Szent állataikat a legtarkább festékekkel ékesítették és selyem szalagokkal cifrázták fel. Ezek az ünnepélyes menetek többször megkerülték a templomot, közben a hinduk egyhangú imát mormoltak, majd újból hangos zene kíséretében visszavezették isteneiket. Sötét este a mecset tetején rendesen ragyogó tűzijáték és kivilágítás volt. Hindu esküvő és temetés Érdekes hindu szokás, a fiatal párok esküvője. A násznép egy városi vigadóban gyűl össze, ahol egy egész héten keresztül mulatott fülsiketítő csörgő és dobszó kísérete mellett. A zenekarból élénken ki- Fallatszott a klarinét (csimpoi) és fuvola hangja. Este fáklyafény melléit megindul a ná&zxnenet s a város uccáin keresztül vonul fülsiketítő zene és hangos dáridó mellett egészein a reggeli órákig. Régi hindu hagyomány a halottak sajátszerü eltemetése. A halál bekövetkezése után z holttestet hidegvízzel megmossák, azután tiszta lepedőbe takarják, ágyra fektetik, majd rövid idő múlva elszállítják az úgynevezett emésztő szerályba. Ez a sze- rály magas agyagfalakkaű körülvett épület. Közepén mély kút van, a knt körül kisebb elkülönített szakaszok s a kútba vezető csatornák láthatók. Magából a kntból nagyobb csatorna vezet a tengerhez. A szerály ajtaja előtt hosszú folyosó. A halott hozzátartozói csak e folyosó bejáratáig kisérhetik halottaikat, itt a hullát átadják a hindu papoknak, akik a szerály kapujáig viszik a holttestet s itt átadják a hullamestereknek. Ezek az emberek a külvilágtól teljesen elzárva örökösen ebben a szerálybam élnek, mindén földi örömtől távol. A monda szerint ezek a szentéletü emberek, fárezi származásúak. A hullamesterek az együk elkülönített helyre teszik a holttestet, ahol csuklóit összetörik, s öt helyen forgatha- tóan az alapzathoz erősitik. Ennél aiz aktusnál a szerály falain már rendesen nagy csapat éhes sas- keselyü nyugtalankodik, türelmetlenül várva a szent állatok etetésére szánt holttestek prédárabocsátását. A hindu papok végre jelt adnak, mire a ragadozó madarak zajos szárnysuhogássa! rohanják meg a holttestet. Amikor minden bust lemarcangoltíak a csontokról, a fárszdk a mély kútba dobják a csontvázat s a vért lemosva az alapzatról, mindenestől belcsöprik a kútba. Gara Ákos.
