Keleti Ujság, 1929. október (12. évfolyam, 224-249. szám)
1929-10-14 / 235. szám
Xll. ÉVF. 235. SZÁM. A „KELETI UJSA(-“ *-»«rf-nnnj melléklete » kit oldalunkon egy-agy kenyérzsák dagadozott, mert »z atyai indulata öreg pékek, mielőtt elbúcsúztak volna tőlünk sóhajtozva, prófunttal tömték tele mind a négy kenyérzsákunkat. Mert négyet cipel tünk ketten. Megint káromkodáshoz láttunk,, melynek folyamán sűrűn megemlékeztünk vezénylő tábornokunkról, a lovassági kapitányról s az áldatlan nemzetközi viszonyokról. Miriszlay különösen a vezéreket illette oly tiszteletlen kifejezésekkel, amelyek mindegyikéért golyó vagy kötél járt volna rendes körülmények között. Járhattunk már félúton, amikor újból megállapodtunk az országúton. Az országút árkábam ugyanis lepedőnagyságu ujságlapot pillantottunk meg. Valamelyik továbbrohanó tiszt dobhatta félre, miután nem volt reá szüksége többet. Megálltunk hát. Miriszlay lement a sáncba s fölvette az ujságlapot. Kiderült, hogy egy nagy bécsi újság kitépett első oldala- volt. De lehetett már háromhetes is. A létralábu önkénteskáplár visszajött az árokból s átnyújtotta í z ujáglapot: — Olvasd csak, de fennhangon! Hátha miheztartás végett valami okosat találunk kikapiskálni belőle... Ám a- háromhetes bécsi újság első oldala elál- litotta a szívverésünket. Két percen belül megtudtuk, hogy negyediéi héttel előbb Anglia is hadat üzent nekünk. Abban a szempillantásban toporzé- kolni kezdett Miriszlay: — Látod, hát ez a gazság! Négy nappal ez előtt napipa ran esb an adták ki, hogy Románia a központi hatalmak oldalán felcsatolta a kardot és most itt van Anglia! Micsoda betyár-alak a vezérkar valamennyi tagja! Merthogy ők eszelnek ki minden lóditást, mérget mernék rá Levenni. Ezzel szemben szentségos most már a meggyőződésem, hpgy három hét óta ellenünk vonult fel Spanyolország, Dánia, Olaszország, Japán, meg a fene tudná, még ki... Gratulálok AuCfenbergnek, úgyis, dicsko- szoruzta győzőnek! S egy csatba nőst köpött. Továbbhúzódtunk aztán Ravaruszka felé, ahol ekkor már dühöngött az ütközet. Jól ki lehetett venni, hogy az ütegek ágyúzása egyetlen összefolyó dörgés immár. Csak az volt a nyugtalanító,, hogy senkit som láttunk az országúton, de még a tájékon sem. Szorongó érzés vett erőtt mindkettőnkön, Meg is jegyezte kósó'bb Miriszlay: — Azért van ez, testvér, mert már a- civil-rus- nyákokat is beleterelték az ütközetbe, nem hagyva otthon a púposokat sem, hogy patkoljanak el dicsőn a dunai monarchia védelmében... Röhögni volna kedvem. S lökött egyet a pu3ka-szljon. Füleinket szaggatta már a dörgés és amint közelebbéltük volna R-avaruszkát, elhülve láttuk, hogy a városból kifutó egy másik útvonalon mind sűrűbb tömegekben vágtatnak délnyugat felé bizonyos szekerek Katonák ültek elől s úgy csapkodták a- lovakat, hogy táncolt rajtuk az istráng. Miriszlay — félkilométer távolságból még — ama nézetének adott kifejezést, hogy csak katonai pékek lehetnek a menekülők. Mert a harcoló hadseregek kombattáns elemei csodákat meséltek a tábori pékek hihetetlenül kifinomult szimatjáról. Ha ők kezdtek -hátrafelé loholni egyszer, körülbelül vége volt egy ütközetnek. S olyan általános futás kezdődött akkor, hogy ...hajaj! Nagy drukk és tűhegynyi reménykedés közt vonszoltuk be magunkat Ravaruszkára mi, két front- lingárok. Hanem amit ott kellett látnunk... Soha olyan eszeveszett kapkodást! Vagy ezer tábori szekér a piactéren: valameny- nyi kocsis remegő szájszéllel s rémületében káromkodva kezdte befogni a lovakat és aki készen lett volna, ügy, amint volt, odavágott a lovak közé s áttaposva a többin, meneküléshez látott. Trén- szekerek voltak s aközben mind-mind a délnyugat felé kinyúló országúinak igyekeztek irányítani a rudat. Fültépő veszekedés, rimáukodás, jajszó és káromkodás volt a piactér és po-r-por. Lépten-nyo- mon trágyadombokon vetették át magukat a nyargaló szekerek kerekei. A túl felőli oldalon vásárosok kapkodták szét sátraikat tébolyult sietségben s a porban, veszekedésben, rimánkodásban, a jajsz.a- vak közt. a káromkodás förgetegében pá.jeszos zsidók kinálgietták erőszakosan az áruikat. A terro- risztikus föllópé; következménye az lett rendszerint, hogy egy-egy dülledlszemü trénkocsis a nyakuk kö15 ■HMD t Vásároljon egy Philips állandó töltőt és PH I LI PS anódtransz- formátort, mert ezáltal egyszersmindenkorra hálózati vételre állíthatja be készülékét Egyetlen mozdulat és az akkumulátor töltve van. Mind a két készülék aramfogyasztasa i jelentéktelen. ...............................................MM.................................. zé suhintott, megfordított ostornyéllel. Az inzul- tált zsidók ilyen esetben vakartak egyet a lapockájuk körül, s tovább is azon igyekeztek, hogy valami üzletet bonyolíthassanak le sebtiben. Mert sietni kellett nagyon! Orosz gránátok suhogtak errefelé á messzeségből s ezek a- gránátok észbontó dörgések közt robbantak a hamvábadó'lt vasúti állomás táján s verték pozdorjává a városka szélső házsorait. Ijedt tanácstalanságban álltunk meg egy pillanatra a> tér egyik sarkában. De nem sokáig hallgattunk. Mert megszólalt Miriszlay, mint aki készen volt már újabb tervével: — Testvér, itt nincs hátra egyéb, mint a meglógás I — Hogy gondolod ezt, kérlek? — néztem reá némi bosszúsággal, mert a függelem iránti érzék akkor még nem lanyhult el bennem annyira, mint a hosszú és keszeg önkénteskáplárban. — Elvégre csak tartoznunk kell valahová s mégsem lehetünk közönséges bojnyikok! Miriszlay ingerülten szisszent föl: — Fütyölök a hovatartozásra! Tény, hogy ez- redünk megsemmisült és igy nincs hová tartoznunk... Ennélfogva nem marad hátra egyéb, minthogy föl- kérczkedünk egy szekérre. Ha nem vennének föl, belekapaszkodunk a> lőcsébe s a kerék mellett kilépünk futólépésben. Tapasztaltabb gyalogosoktól tudom, hogy hat-hét kilométert is kibír ilyenformán az ember... Akkor oszt neki az erdőknek, a hadjárat végéig! Kulturember mégsem haraphat a fühe úgy, mint egy zupa-lcső bundás... Na jösz? — Nem akarok frontlógos lenni! — kiáltottam föl extázisbán. — Különben nézd csak! S az egyik ház gyümölcskertje felé mutattam. Miriszlay odanézett s felhúzta a szemöldökét, A 'gyümölcsöskertben ugyanis egész hegyek tornyozódtak szépen felhalmozott uniformisokból, bakancsokból, puskákból, hornyukból, kenyérzsákokból, sapkákból. Külön-külön emelkedett az uniformis• "; hegy, a bakancs-hegy, puska-hegy és a sapka- hegy. Úgy látszott, valamelyik sürgősen kiruházandó ezred számára raktározták fel, az ezred azonban vagy megugrott azóta az ellenség elől, vagy egyáltalán meg sem érkezett ide. Odanézett Miriszlay, meglepődött nagyon, i abban a pillanatban már meg is volt újabb ötlete: — Most pedig kiraházkodunk, testvér! Átmásztunk a kerítésen s bent voltunk a gyümölcsfák alatt. Minden-mindes gazdátlanul hevert ottan... Nekiláttunk! Félóra múlva olyaji vadonatúj külsőben feszítettünk ketten, mintha császárparádéra kellett volna kiállnunk a bécsi Schmelzen. Miriszlayrrak mi- dárfogó kedve lett minden átmenet nélkül s meg is jegyezte: — így már lehetne csatázni! Hogy azonban beleereszkedünk-e a Ravaruszka előtt tombolt ütközetbe, arra nézve egyelőre nem döntöttünk végérvényesen. Az előjelek sok jótal nem biztattak. Egyre sűrűbb és sűrűbb tömegek próbáltak menekülni a városból, sebesült katonák húzták magukat át a piactéren, sárosak és véresek voltak és ha megszólítottuk őket, nem válaszoltak, hanem üveges szemmel meredtek maguk elé. A gránátok a piactér közelében döngtek már s házakat hajigáltak föl a levegőbe. Körül-körül minden remegett és bömbölt. Szörnyű volt, szörnyű volt az a színjáték! Ott álltunk ketten egy piszkos 'vegyeskereskedés előtt. A boltos minden gránátrobbanásra ugrott egyet és csuklott hozzá, de azért valamennyi idegszála megfeszítésével kedveskedni próbált, hogy becsalhasson az üzletbe. „Sok mindenre van szüksége két ilyen derék harcosnak, meine Herren 1“ Azt mondtam akkor: — Gondoltam én valamit, Mirszlay pajtás — Hadd hallom! — szólt érdeklődve. Erre ott, az őrjöngő ravuraszkai tér egyik sár kában, a dörgő és halálnak szánt városka legköze- pén kifejtettena előtte, hogy — szerény rneggyő-
