Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)
1929-09-08 / 204. szám
JnaatwiBfly XI1. ÉFF. 204. SZÁM. Köszönő levél jött [stanttemáseél Egy második elemísta felnyitotta perselyét, hogy hajléktalan kis testvérei számára kiürítse — Gyűjtési eredmények (Kolozsvár, szeptember 6.) Két levelet viszünk a nyilvánosság elé a szerkesztőségi postából, azok közül a kisérő Írások közül, amelyekkel a csikszenttamási derék, koldusbotra jutott székelyek számára szánt adományok kezdenek most már sűrűbben beérkezni. Az egyik Levél a leégett hajléktalanok közül jött és a földig pusztult házak székely családjai mondanak benne köszönetét azoknak a székely testvéreknek, akik az első legnagyobb segítséggel siettek hozzájuk. A másodikat egy kis gyermek irja, kitépett irkalapra, nagy kerek betűkkel s bár a „Szerkesztő bácsk’-nak irja, szóljon ez a levél az olvasóhoz, felnőttekhez és tehetős szülőknek gyermekeihez. A károsultak nevében A csikszenttamási szerencsétlenek nevében ir a Keleti Újság szerkesztőségéhez a körükben alakult segélybizottság elnöke egy levelet, mert különös megörökítését kívánják 'annak a székely testvéri szeretetnek, ami a szomszéd faluból áradt feléjük. Jelentettük, hogy a esikjenőfalvi közbirtokosság százezer lej pénzadományt adott. Erró'l az adományról jött a levél, amely következőképpen szól: Igen áiszt.elt Szerkesztőség! Kérjük nagybecsű lapjukban közreadni, hogy Csikjenőfalva közbirtokossága a szerntta- mási tüzkárosultak felsegélyezésére százezer lejt adományozott. E nagy áldozatért és székely testvéri szeretetért úgy a tüzká rosultaknak (337 személy), mint a károsultakat segélyező bizottságnak a nevében a nagy nyilvánosság előtt is hálás köszönetét mondok. Erinek a községnek és birtokosságnak az elöljárói megértették azt, hogy aki gyorsan ad, az kétszer ad. Legyen szives a tekintetes szerkesztőség állítsa e nemes jótéteményt példaképpen a nyilvánosság elé. Mi csak annyit tudunk mondani: a jó Isten fizesse meg. Csikszenttamás, 1929 szeptember 3-án. Ágoston József, segélyzőbizottsági elnök- íme: testvéri kézszoritás van ebben a levélben. A szerencsétlenség borzalmas csapásával földresujtott székely embert felemelni segíti áldozatkészségének teljes erejével a je- nőfalvi székely. A szerencsétlen felemelkedik, bizalmat, vigaszt, reménységet kap e megnyilvánult szeretettről s kézfogásra nyújtja a jobbját: köszönöm, testvér. A jenő- falvi egyszerű nép a mai nehéz viszonyok között meghozta a maga áldozatát. Egy szegény, ezer nyomorral kűzködő csíki székely faluból egy összegben százezer lej, bizony szép összeg. Szolgáljon mindenkori például másoknak. Az egyszerű nép lelkének nemes érzéseiről, a magyar jólélekről tanúskodik ez az áldozatkészség. A szerkesztőbácsihoz A kitépett irkalapon egy második elemistának a levele jött a „szerkesztő bácsidhoz. A gyermekirás nagy kerek betűi, a vona- lozott fehér lapon, kedves figyelmeztetés másoknak, nagyoknak és kicsinyeknek a szánjára. így szól a Kolozsvárt feladott levél: Kedves szerkesztő Bácsi! Hl küldök a ver selyemből a csikszenttamási kis hajléktalan testvéreim részére kétszáz lejt. Nagybölöni Sikó Laci II. oszt■ tanuló Amikor egy magyar gyermeknek a levelében azt olvassa az ember, hogy „kis hajléktalan testvéreimakkor valami örömet érez a szivébep. A gyermek is tudja már, hogy egymásra utalt, elhagyatott testvérek vagyunk valamennyien. Az életünk jövője függ a testvéri érzéstől. És az egész magyarság most a csikszenttamási nyomorultak felemelésével fog tanúságot tenni arról, hogy milyen erős ez a testvéri érzés- Gy üjtési eredni ények.. A Keleti Újság a tegnap beérkezett adományokról a következő kimutatásban számol be: Sikó Laci 200 lej. Gróf Teleki Pál 10 000 „ Özv. Pogány Károlynó N.-Enyed 50Í) „ özv. Kerestélyné N. N. Boros György unit püspök Boros Györgynó Fekete Kata Tulies Kálmán Barth Károly Barla Margit —— 100 „ 100 „ 500 „ 500 100 „ 200 lop ., 100 „ E napi összeg 12.400 lej. A Székely Társaság gyiijiöivén A Székelyek kolozsvári Társasága rendszeres gyűjtési mozgalmat indított. Gyűjtő sénok eddigi eredményéből a következő adományokat nyugtázhatjuk: Csutak Mihály dr. 1000, Bernád Ágoston dr. 1000, Simon Jenő 100, Pity János 500, Elekes Károly 100, Bajkai Sándor 100, Papp Sándro 20, Türkösy Sámuel 500, dr. Jancsó Ödönné 200, Jancsó Béla 100, -Jancsó Elemén dr- 100, Dáné Károly 40, Máthé Albert 40, Demeter Ferenc 100, Varga Domokos 40, Csulak Károly 200, Papp Mihály 20, Erszényes Ferenc 50, Uram Imre 250, Ivácskovics Mátyás dr. 200, N. N. 50, dr. Gyarmathy Béláné 200, Fischer üvegüzlet 50, Lukácsy .József dr. 500, N. N. 20, Jónás Imre dr. 40, Gotthard Áron 100, Geese Ferenc 100 lej. A kolozsvári tagozat A Magyar Párt kolozsvári tagozata iä kiadta — amint megírtuk — gyűjtési felhívását. Az első eredmény a következő: Szabó Mihály 200, Régi nyugdíjas 100, Ma tiki néni 500, Németh József 100, Franki Miksa 200, Kerekes Elek 100, Gál István 100, Szamosu.ivát i ref. Nőszövetség 250, Széki ref. egylim Nőszövetség 250 lej. Özv. Wolf Vilmosné különböző ruhane- müeket adományozott a párt utján. Itt említjük meg, hogy a kolozsvári szent- péteri katholikus népszövetség^is gyűjtési mozgalmat indított és gyiijtőivén már folytak be szépen adományok. Kétszer ad, ki gyorsan ad A esiksfcenttarnásiak az iparvállalatokhoz fordultak segítségért. Az a levél, amit a se- gitőbizottság elnöke, Ágoston József, nyugalmazott igazgató tanító küldött a nagyobb esikmegyei ipari vállalatokhoz, szól másokhoz is- Mindenkihez, akinek van érzéke a kérő szónak a meghallgatására. A levél a követe kezű: — Segítséget kérünk minden jószivü, nemesen érző emberbaráttól a kilencvenhárom család részére, kiket a sors rettenetes csapása annyira porba sújtott, hogy hajlékuk, ruhájuk és minden betevő falatjuk a lángok martaléka lett. Kérve-kérjük, a végső nyomorba jutott közel négyszáz szerencsétlenen, akik között százhatvanöt a tízévesnél kisebb gyermekek száma, segítsenek adományaikkal és küldjék azt a csikszenttamási közbirtokosság székhazába, ahol a kegyes adományokat a megalakult) segélyező bizottság osztja ki. — A tönkrement családoknak a legsürgősebb egy-egy kis hajlék építése, mert itt az ősz, jön a tél dermesztő hidege s a népes családoknak nincs a hová meghúzódjanak, miért is fa és pénzbeli segítséget kérünk azoktól, akiknek Tsten adott, hogy adhassa- nak! Kétszer ad, aki gyorsan ad! ______ AZ ERDEI GYILKOSSÁG fid.) Irta: Csehov Antal Odamentem s köszöntöttem az ismerőseimet. Kalinin békebiró, egy magas, vállas em- bei. kinek kidülledő rákszemei voltak, az első «ofban állt és súgott valamit a leányának. Úgy tett. mintha nem venne észre s egy mozdulattal se felelt „általános“ köszöntésemre, mely neki is szólt. — Tehát Isten veled, angyalom, — mondotta siránkozó hangon és megcsókolta leányának halavány homlokát. — Eredj Haza egyedül. én estefelé kerülök haza. Látogatásaim nem tartanak sokáig. Még egyszer megcsókolva leányát s édeskés mosollyal búcsúzva el a társaságtól, szigorú redökbe vonta homlokát, hirtelen sarkon fordult s rekedt hangon kérdezte a rendőrtől: — Itt lesznek hamarosan a lovak? A rendőr állásba vágta magát: — Vigyázat, vigyázat! A processziót követő sokaság szétrebbent s a békebiró lovai, csengetyüikkel csilingelve, előálltak. Kalinin méltóságteljesen felszállt, köszönt s egy pillantásra se méltatva a. „vigyázat“ szótól megrettent sokaságot, eltűnt. — Ej, de méltóságteljes egy disznó! __ súgtam a doktor fülébe. — Menjünk, lyánovics Pável! — Nem beszélne Nikolajevna Nadesdá- val? — kérdezte tőlem. — Ideje, hogy hazamenjek. Sok a dolgom A doktor neheztelve nézett reám. nagyot sóhajtott és félreállt. Én, egy újabb „általános" meghajlás után, a deszkabódék felé tartottam. Mikor megint a tömeg közepette álitam. hátrafordultam s a békebiró leányára néztem. Az is utánam nézett, mintha meg akarta volna tudni, kibirom-e tiszta, szemrehányó tekintetét. A szemei mintha azt kérdezték volna: „Miért?" Valami megmozdult a lelkemben és szégyellem ostoba viselkedésemet. Szerettem volna visszafordulni és lágy, még nem egészen romlott lel- kemmel kedvében járni annak a leánynak, ki engem forrón szeretett s akit én megaláztam: szerettem volna mondani neki. hogy magam visel étének nem magam vagyok az oka, hanem az ostoba, hiú dölyfösségem De az ostoba, hiú ember létemre hogyan nyújthattam volna béke jobbot, mikor az egész környék minden pletykafészke engem nézett a kellemetlen szemével? Inkább döfjék át őt a gúnyos pillantásukkal semhogy kétségük támadjon jellemem hejtba- tatlanságában, mely az ostoba fehérnépeknek olyl nagyon imponál Az imént, mikor Ivánovics Pávellel azokról az okokról beszéltem, melyek arra késztettek, hogy megszakítsak hirtelen minden összeköttetést a Kalinin-családdal, nem voltam őszinte... Elhallgattam az igazi okot... mert röstelltem kicsinyességét. Az ok a következő epizód volt: Mikor legutóbb átadtam lovam kantánszárát a lovásznak s Kalininék házába léptem, megütötték fülemet e szavak: „Nadenka, hol vagy? Megjött a vőlegényed!" Az apja mondotta ezt. Persze, népi gyaníthatta, hogy én is hallom. Ue én hallottam s önszeretetem háborgott. „Vőlegény vagyok, én?" gondoltam magamban. „Ki adott neked jogot, hogy igy emlegess engem?" Úgy éreztem, mintha valami elszakadt volna a lelkemben... S elfelejtettem mindent... nem akartam többé gondolni reá. hogy a leányt a2 egész idő alatt hitegettem, hogy én voltam a:, ki egy napig sem lehettem el Nadenka nélkül... Megfeledkeztem kedves szemeiről, melyek éjjel-nappal előttem álltak, jóságos mosolyáról, dallamos hangjáról... Feledtem azokat a csöndes nyári estéket, melyek nem fognak többé visszatérni se nekem, se neki... Be sem lépve a házba, felpattantam Lorkára es dühösen, nyargaltam haza. „Azonkívül pedig Voznezenszkij már régóta szereti..." nyugtattam meg a lelkiismeretemet. „Őt már régebben tartották vőlegényének, mint engem. Nem akarok útjába állni..." S ez idő óta egyetlenegyszer sem fordultam meg Kalininéknál, bár voltak percek# mikor majdnem odáig voltam Nadenkáért való vágyakozásomban... De az egész környék tudott a szakításról, tudta,, hogy menekültem a házasság elöl... Büszkeségem nem akart engedni! Elhagytam a falut s ugyanazon az utón mentem hazafelé, amelyen jöttem. A nap delelő» állott. A parasztszekerek és az urasági kocsik most is jó! tartották fülemet zörgéssel és csengetyüszóval, épp úgy, mint reggel, Ferenc, a kertész, megint elhajtott mellettem a hordóval, mely most, mint látszott, tele volt... Ezúttal is reámnézett a fanyar pillantásával és megint szalutált. Behúztam a nyakamat undok pofáján nak láttára; de a kellemetlen benyomást most eloszlatta az erdészleány, ki utolért nehéz kocsiján. — Vigyen magával! •— kiáltottam fel hozzá. ő jókedvűen intett a fejével s megállította a kocsit. Felszálltam s a kocsi tovarobogott a tene- vói erdőn át. Körülbelül két percig szótlanul néztünk egymásra. „Csakugyan, mily csinos!" gondoltam magamban ş bámulva néztem szép nyakát és gömbölyű állát. „Ha választhatnék közte és
