Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)
1929-09-07 / 203. szám
XII. ÉVF. 203. SZÁM. KmMnm&xfo mmi Európa egyetlen boldog kisebbsége a weis nép Beszélgetés Mr. Llewellyn Jones angol képviselővel, aki Európa legmegelégedettebb kisebbsége nevében szólalt lel a kisebbségi kongresszuson (Genf, 1929. szeptember hó.) Llewellyn Jones, az angol alsóház tagja nemcsak politikai szempontból volt az ezévi kisebbségi kongresszus fénypontja. A politikai súlyt, melyet jelentett, eléggé megmagyarázza az ország, melyet képviselt s a szerep, melyet ott játszik. Llewellyn Jones azonban ezenkívül még rendkívül rokonszenves jelenség: hatalmas termetű, szép öreg ur, rózsás, borotvált arccal, szelíden göndör ősz hajjal, halk, közvetlen beszédmodorral. Ezek tették őt külsőleg is a kongresszus érdeklődésének középpontjává. Mert a kisebbségek képviselőinek legnagyobb része, kik főként Európa keleti részeiből sereglenek össze, bizonyára nagyon derék és lelkes emberek, de olyan kevés van közöttük, akin csodálkozással legeltetné az embsr a szemeit. Llewellyn Jones, ki maga is walesi s egy walesi kerületet is képvisel liberális programmal az angol parlamentben, örömmel hajlandó részleteket elmondani arról, hogy a világnak ebben a boldog kis sarkában, hogyan oldották meg, a megoldhatatlannak látszó, kisebbségi kérdést. — Oh igen, aki walesinek tartja magát, az ma is beszéli az ősi nyelvet és ilyen másfélmilliónál is több van. Ezeknek a legnagyobb része, a falusi lakosság nem is igen tud más nyelven. Magam is az anyanyelvemet használom a családi érintkezésben s mikor a legutóbbi választásokon Lloyd Georg-zsal a wales-i kerületeket bejártuk, a legtöbb helyen ezen a nyelven beszéltünk. Wales-ben voltaképen kisebbségi kérdés nincsen, vagy ha van, úgy megvan oldva tökéletesen, mindkét fél teljes megelégedésére. S nagyon tanulságos lehet mindenkinek, hogy a kérdés megoldásának rugói egyáltalán nem voltak politikai természetűek, hanem kizárólagosan kulturális szempontok mozgatták azokat. Ma Wales-ben mindenütt az ősi kelta nyelven tanulnak a gyermekek. Angolul csak a felsőbb osztályokban tanítanak és csak azokat a tantárgyakat, hol a terminus technikusok azt indokolttá tették. Azok ugyanis, kik az angiiai közoktatás ügyét intézik, még mielőtt a walesi lakósság egyáltalán követelte volna, tisztán pedagógiai szempontoktól vezéreltetve, bevezették a weis tanítási nyelvet, mert reájöttek arra, hogy a népiskolákban másképen kielégítő eredményeket elérni nem lehet. S ez egész természetes is. Az a gyermek, kinek előbb egy idegen nyelvet kell elsajátítania, hogy azon aztán az alapismeretékhez eljuthasson, arra van ítélve, hogy messze elmaradjon kortársai mögött, kik a maguk anyanyelvén kezdhetik meg a birkózást a kultúra nehézségeivel. — Ép ilyen természetesnek találja mi- nálunk mindenki azt is, hogy a hivatalnok a néppel azon a nyelven érintkezik szóban és Írásban, melyet az ért. Ez annál könnyebb, mert ma egész Angliában a hivatalok legnagyobb része tiszteletbeli, mindenki a munkát úgy végzi el, mintha fizetést kapna érte. Ezzel a rendszerrel együtt jár, hogy a tisztviselő, miután választják, ezen a területen magától értetődően a weis nép fiai közül kerül ki. S mert ez igy van, egyetlen wales-i sem ütközik meg azon, hogy a hivatalok belső ügykezelése s a felső hatóságokkal való levelezése angol, miután viszont belátja, hogy ez igy egyszerűbb és gyakorlatiasabb. — Szeperatizmus nincs. A wales-i ugyan épen úgy beszél Angolországról, mint akár a svéd s pontosan nyilvántartja, hogy hoj végződik sziikebb kis hazája s hol kezdő dik Nagybrittánia, azonban igen jól érzi ma' gát ebben a környezetben. A legutóbbi vá' lasztáson volt egy képviselőjelölt szepera' tista programmal, a negyvenezer leadoiT szavazatból azonban csak 600 esett reá. Az: hiszem tehát, hogy igazán nem túlzók, h 1 azt állítom, hogy szeperatizmus nincsena Hogy ez a hatszáz mégis miért szavazott a. szeperatista jelöltre? Talán, mert abban a hitben vannak, hogy amit megcsináltak Írországban, itt is meg kellene csinálni. Ezt a helyzetet akartam kifejezésre juttatni azzal a magatartással, melyet a kisebbségi kongresszuson tanúsítottam. Nem csatlakoztam a kongresszushoz, mert Wales lakosságának kisebbségi panasza, követelni valója Anglián nincsen, de felszólaltam, mert weis nép van s egyáltalán nem szégyenli létezését. Dr. Sulyok István A közoktatásügyi minisztérium rendelettel szabályozta az iskolai belraiásokat Román származású tanulók is beiratkozhatnak felekezeti iskolákba (Bukarest, szeptember 5.) A közoktatás- ügyi minisztérium Calianu vezérigazgató aláírásával rendeletet adott ki, amely a tanév elejei munkarendre vonatkozólag tartalmaz a kisebbségi tanulókra nézve is méltányos intézkedéseket. A rendelet első pontja figyelmezteti a tanügyi hatóságokat, hogy a hét éven aluli gyermekek felvétele kérdésében a kisebbségi és többségi gyermekekkel szemben egyformán járjanak el, úgy a kisebbségi, mint pedig a többségi iskolákban. A törvény szerint ugyanis hét éven aluli gyermekeket csak indokolt esetekben lehetett felvenni és igen gyakran megesett, hogy kisebbségi kérvényezőknek felekezeti iskolába való felvételét nem engedélyezték, de semmi kifogást nem emeltek a tanügyi hatóságok, ha állami iskolába óhajtottak beiratkozni. Ennek az igazságtalanságnak vet véget a rendelet. A miniszteri intézkedés második pontja, venni! S maga panaszkodott és csúffá tette a szegény leányt! Miért? Mit vétett ön ellen? _ Ne kiabáljon, patkányka. már mindenki bennünket néz. Hagyjuk ezt a beszélgetést... Csak nehány szót mondok, s ezzel be kell érnie... Azért jártam a Kalinin-családhoz, mert unatkoztam s mert Nadenka érdekelt... Nagyon érdekes leány... Talán még feleségül is vettem volna; de mikor megtudtam, hogy maga már régebben igényt tartott a szivére, jobbnak láttam visszavonulni... Kegyetlenség lett volna tőlem. útjába állni oly kedves embernek, mint maga... — Köszönöm ezt a szívességét! Nem kértem magától alamizsnát s amennyire mostani arckifejezéséből ítélhetek, nem mond igazat... Az, hogy én jó fiú vagyok, nem gátolta magát abban. hogy Nadenkának oly ajánlatot tegyen a lugasban, mely vajmi kevéssé lett volna hízelgő reám nézve, ha feleségül vettem volna... — Ej, ej. patkányka! Honnan tud maga arról az ajánlatról? Jól állhat a dolga, ha ily titkokat bíznak reá! De maga egészen sápadt dühében s legjobban szeretne alaposan megverni. S még maga akart tárgyilagos lenni! Mily mulatságos ember maga,» patkányka! Hagyjuk ezt az ostobaságot... Gyerünk a postára. Elmentünk a posatépületbe, mely vidáman nézett ki három kis ablakával a vásártérre. Fe- dorovics Maxim, a postamester, az asztalnál ült s úgy lapozgatot egy bank jegycsomóban, mely csupa százrubelesből állt, mint egy könyvben. — Jó napot, Fedorovics Maxim! — köszöntöttem. — Honnan veszi ezt a temérdek pénzt? — Pétervárra küldjük, — mondotta a postamester, egy urra mutatva, aki ott ült egy sötét zugolyban. Az illető ur felállt, felém tartott, s felismertem benne uj ismerősömet és ellenségemet, kit legutóbb megismertem a gróf házánál. — Van szerencsém! _kiáltotta. — Jó napot, Kazimirovics Kajetan, feleltem és szándékosat nem vettem észre felém nyújtott kezét. — Egészséges a gróf? — Hál’ Istennek... unatkozik... és türelmetlenül várja az ön látogatását... Láttam Psechocki arcán, hogy szeretne beszélni velem. — De ugyancsak sok pénze van! — mondottam. az asztalon lévő bankópénzre nézve. Az egyik százrubelesnek meg volt perzselve a széle, s eszembe jutott az a pénz, melyet meg- gyujtottam az égő gyertyánál s amelyet Psechocki megmentett a szegényeknek. — Hétezerötszáz rubel! _ mondotta a postamester vontatottan. — Oh, most jut eszembe!... szeretnék én is feladni egy kis pénzt, — jutott az eszébe Ivánovics Pávelnek. — Tudják-e, uraim? Hihetetlen olcsóság! Tizenöt rubelért egy messze- látó, egy kronométer-óra, egy kalendárium s még valami... Ugyan, Fedorovics Maxim, adjon egy borítékot meg egy iv papirost! A doktor feladta a pénzét, én megkaptam az újságjaimat s elhagytuk a postaépületet. Visszamentünk a templomhoz. A doktor oly sápadtan és busán kullogott mögöttem, mint egy őszi nap. Nyilván nagyon felizgatta az a beszélgetés, melyben oly tárgyilagosan tartotta magát. A sokaság végtelen sorban vonult ki a templomból. Láttuk, mint vitték a zászlókat s a sötét keresztet. A napsugarak vigan játszadoztak a papok ornátusán és a szüzanya drágakövektől csillogó képén. — Oh, itt van a társaságunk, — mondotta a doktor az úri csoportra mutatva, mely kívül állt a tömegen. — A maga társasága, nem az enyém! _ mondottam. — Mindegy... Menjünk oda.. (Folytatjuk.) v az állami iskolák igazgatóinak teszi kötelességévé, hogy szeptember elseje és tizediké között minden nap délelőtt nyolctól tizenkét» tőig és délután háromtól hatig, hivatalos helyiségükben legyenek. Ennek a rendeletnek a jelentősége az, hogy igen sok állami iskolai igazgató ebben az időközben egyszerűen elutazott hazulról, hogy ezzel lehetetlenné tegye a felekezeti iskolákba beiratkozni kívánó tanulók szüleinek a felvétel iránti kérvény köteles láttamoztatását, a helybeli állami iskolai igazgató által. Ezzel sok esetben elérték azt az állami iskolai igazgatók, hogy a terminusból kiesett szülők nem Írathatták be többé gyermekeiket felekezeti iskolába. A rendelet harmadik pontja kimondja, hogy ahol nincs állami iskola és román nemzetiségű iskolaköteles gyerek csak kevés van, ott román származása gyermekek is beírathatok felekezeti iskolába. A negyedik pont pedig arról intézkedik, hogy a nevük szerint román hangzásuaknak Ítélt, de magukat magyaroknak valló szülők, okmányokkal igazolhatják magyar voltukat és ezen okmányok alapján beírathatják gyermekeiket felekezeti iskolákba. Ezzel véget vet a rendelet annak a név-v»- gyelemzésnek, amely eddig számtalan magyar gyermek számára lehetetlenné tette, hogy magyar iskolában nevelkedjék. ff Zongorázik SS Hepdfll Kottaszükségletét az ország zenemüközpont- jánál szerezheti be a legjobban. Egy levelezőlapon való megrendeléssel a szükséges zenemüvet postafordultával kézhez kapja. Jegyzékek ingyen. Cim: Moravetz kottaközpont. Timişoara.
