Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)
1929-09-05 / 201. szám
2 SS XII. ÉVF. 201. SZÁM. Versaílíestől Hágáig Mit köv®t©lt a világtörténelemben példátlanul súlyos békeszerződés Németországtól és mit fizettek a németek ? — Az antant is belátta a Dawes-tervezet teltételeinek abszurditását Versaillestől Hágáig mindössze pár száz kilométernyi a távolság, mégis több mint tiz esztendeig tartott, amig az engesztelődés ezt a nehány órás utat megtehette. Versailles óta állandóan kisért a világháború két itthagyott állandó izgalmakra és zavarokra okot adó megoldatlan problémája: a német jóvátétel összegének megállapítása és a rajnai területek kiürítése. Végre is, az elmúlt tiz esztendő a kölcsönös megértés utján Hágába vezetett. Mag,a a konferencia szenvedélyes viták, hajnalba nyúló izgalmas ülések között zajlott le. Érthető, ha az érdekelt nagyhatalmak csak nehezen jutottak el a végleges megállapodáshoz, a mimet hadisnarcxtt tizenegy ál- lám közölt kellett, felosztani- A viták le.gna, gyobb része a felosztás kulcsa körül forgott. Anglia a legerélyesebben követelte, hogy a felosztás alkalmával, igényei kielégittesse- nek, Snowdennek, az angol pénzügyminiszternek sikerült is Anglia kívánságait Frânei,aország és Olaszország terhére érvényesíteni- A hágai hadjáratot, amelyet az angolok a franciák és olaszok ellen vezettek, az angolok nyerték meg. A mnnkáskormánynak határozottan vagy külpolitikai sikert hozott Húga, ami bizonyára belpolitikai pozíciójának is további megerősödését vonja maga után. Külpolitikai nézőpontból Hága nyilt- bevallása annak, hogy Anglia szakított a mindenáron való francia barátkozással és uj orientációk felé igazodik. A német jóvátételi összegből az oroszlán- rész Franciaországot, Angliát, Olaszországot és Belgiumot illeti, kisebb arányú részesedéshez jut Szerbia, Amerika, Románia, Japán, Portugália, Görögország és Lengyelország. Hága után ezek az államok költségvetésükben biztos bevételi tételekként szerepeltethetik a Németországtól várható járandóságukat. Mert ez a kérdés mindeddig rendezetlenül maradt. A békeszerződés megállapította ugyan, hogy Németországnak 132 milliárd arany márkát kell fizetnie. Az összeg 30 év alatt 5%-os kamatokkal lett volna fizetendő. Garanciaként az antant seregek megszállották a Rajna-területeket és jogukban állott a kivitelre kerülő német áruk 26 százalékának lefoglalása is. Tárgyilagos szakértők már annakidején kimutatták, hogy Németország ezt a világtörténelemben■ páratlan hadisa.rc.ot nem képes megfizetni. Jól tudták a német államférfiak is, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségnek nem tudnak eleget' tenni, azonban a kényszerhelyzetben nem volt mit tenniök, aláírták a lehetetlen szerződést és utólag törekedtek a szerződés pontozatainak megváltoztatására. Az elmúlt tiz év alatt természetesen fizettek is. A vemet szakértők 41 milliárd márkára becsülik azt az összeget, amelyet Németország 1922 év végéig részben készpénzben), részben áriakban fizetett. Amerikai becslés szerint ez az összeg 25 milliárd- ra tehető, a hivatalos antantbecslés a német szolgáltatásokat eddig az időpontig 7.9 mil- liárdra teszi. A Ruhr-viták idején Németország a fizetések teljesítését megtagadta, a német valutáris viszonyok ziláltsága a fizetések teljesítését amúgy is csaknem lehetetlenné tette, úgy, hogy 1923-ban és 1924 első felében az antantnak csak 1-759 millió márkát sikerült. Németországon behajtania. Természetesen igy uem maradhatott a helyzet, ezért az antant szakértői 1924-ben Parisban hónapokig tartó értekezletet tartottak, amelyen Németország fizetőképességének figyelembevételével megállapították, hogy Németországnak évről-évre mit kell fi zetnie- Ez a tervezet, amelyet az értekezlet elnökéről, Dawes amerikai tábornokról neveztek el, Németország hozzájárulásával 1924 szeptember 1-én lépett életbe és 1929 szeptember 1-ig volt érvényben. E tervezet szerint Németországnak a következő összegeket kellett fizetnie: 1924— 25 évben 1000 millió M. 1925— 26 „ 1220 „ 1926— 27 „ 1500 „ 1927— 28 .. 1750 „ 1928— 29 „ 2500 „ ezentúl 2500. „ „ A Dawes-tervezet mindenesetre nagy haladás Versailleshoz képest. Nem követel lehetetlent, azonban nem állapítja meg azt sem, hogy a fizetési kötelezettség meddig tart csak annyit mond, hogy Németországnak egyelőre évenként a fenti összegeket kell elszámolásra fizetnie. Súlyosbította a németek fizetési kötelezettségét az a körülmény, hogy a Dawes-t er vezet szerint a 2500 millió márka 1929-től kezdve a német néptömegek jóléti indexe szerint emelkedett volna. Eddig az indexszám kiszámítása még nem volt aktuális, azonban szeptember 1-től kezdve már időszerű lett volna, német sz-akértők az indexszám szerinti emelkedést az első tiz évben évi 3 millió aranymárkára tették. Németország a Dawes-tervezet szerinti kötelezettségeket pontosan teljesítette. Az előbbi fizetéseken kívül a békeszerződés Németországot különböző oly anyagi szolgáltatásokra is kötelezte, amelyek nem tudhatok be a 132 milliái-dba. Ezeket a szolgáltatásokat (hadiszerek, hajók, elvett területeken levő állami vagyonok) 10—12 milliárd márkára becsülik. Ha összeadjuk a fenti tételeket, a német fizetésekről és szolgáltatásokról a következő összeállítást kapjuk: 1922-ig (amerikai becslés) 25.— milliárd 1924 szept. 1-ig készpénz 1.75 „ a Dawes-terv szerint 7.97 „ Egyéb szolgáltatások ___10.— „ Összesen: 44.72 „ Ez a hatalmas összeg azonban, ha a ver- sailiesi szerződéshez szószerint ragaszkodunk, a megállapított 132 milliárd márkának még a kamYi'éait sem fedezi. Ennélfogva mindkét félnek az volt az érdeke, hogy ez a kérdés végre rendezést nyerjen. A Dawos-terv szerinti fizetési kötelezettségek revíziója is egyre aktuálisabbá vált. Németország egyrészről véglegesen rendezni akarta a kérdést, másrészről arra törekedett, hogy az annuitásokat csökkentse mert a következő évek 2.5 milliárd márkás fizetéseit a mai gazdasági viszonyok között nem tudta előteremteni. Az antantszakértők szintén belátták, hogy Németországot ez az összeg annyira megterheli, hogy előbb-utóbb a német államháztartás összeroppanásával kell számolni, ezért már 1927- ben az antantmegbizottak is javasolták a Da- wes-tervezet. revízióját. Ily körülmények között gyűltek össze 1929-ben Párisban az antant és Németország szakértői, akik Németország gazdasági helyzetének figyelembevételével uj tervezetet dolgoztak ki a német hadisarc kérdésének végleges felgöngyölítésére. E konferenciának Young amerikai bankár volt az elnöke, a róla elnevezett tervezet megvitatása és elfogadtatása volt a hágai értekezlet legfontosabb tárgya. A Young-tervezetet jövő számunkban ismertetjük. . Tor day József HZ ERDEI GYILKOSSÁG (11.) Irta: Csehov Antal A háznál Polikárp fogadott. Lenéző, keserves szemmel nézett végig rajtam, mintha meg akarna bizonyosodni, hogy ezúttal is fürödtem-e meg a tóban ruhástul. — Gratulálok! — dörmögte. — Jól mulattál? — Hallgass, szamár! — feleltem. Bosszantott az ostoba arca. Gyorsan levetkőztem, a takaró alá bújtam és behunytam a szemem. A fejem szédült, az egész világ ködben úszott előttem. Ebből a ködből ismert alakok tűntek elém... A gróf. a kigyóhajlékonysá- gu tüzvörös kutyák, a szőke Olenka, a bolond apja... — Megölte a feleségét! Jaj, de ostobák vagytok! A vörösruhás leány megfenyegetett az uj- jával, Tina elhomályositotta előttem a világosságot a fekete szemével és... .elaludtam... MÁSODIK FEJEZET. — Mily édesen és nyugodtan alszik! Az ember, mikor ezt a halovány, fáradt arcot nézi, ezt a nyugodt lélekzetet hallgatja, azt gondolná, hogy nem a nyomozóbiró, hanem a testet öltött nyugodt lelkiismeret alszik előtte. Az ember azt gondolná, hogy Karneev gróf nem is jött meg s hogy nem volt semmi dándó, nem voltak cigányleányok és nem történtek botrányok a tavon... Ébredjen föl gonosz ember! Nem érdemli meg, hogy élvezze a nyugodt al- ?ás jótéteményét! Keljen fel! Kinyitottam a szemem és nagyot nyújtózkodtam... Az ablaktól ágyamig széles napsugár lövellt, amelyben fehér porszemek szálltak, egymást kergetve, izgatottam s ezért a napsugár olyan volt, mintha bágyadt, fehér szinmel festették volna be. Eltűnt a szemem elől, aztán újra a szemembe tűnt, aszerint, amint a szobámban fel s alá járó kedves barátom, Voszne- zenszkij Ivánovics Pável kerorvos eléje lépett, vagy eltávolodott tőle. Szokása szerint mindenbe beleütve az orrát s mindent megnézve a rövidlátó szemével, hol lehajolva, hol meg fölegyenesedve, egyik képtől a másikhoz, a székektől az asztalhoz ment, mindent megtapogatva: a függönyt, a mosóedényeket, a lámpát, mintha meg akart volna bizonyosodni, hogy minden a szokott helyén van. — Keljen fel, ha mondják! — ébresztett az éneklő hangján. — Ah... áh... áh... jó napot, patkány! — mondottam ásítva, — Ősidők óta nem láttuk egymást! Nem tudom, miért ruházták fel a „patkány“ melléknévvel, de magam is úgy szoktam szólítani. Az orvos leült az ágyam szélére s a gyuj- tóskatulyát az összehunyoritott szeméhez emelte. — így csak" a lusták alszanak, meg az olyan emberek, akiknek tiszta a lelkiismeretük, — mondotta. — Magára ez illik, de előbb keljen fel... — Hát hány óra van? — Tizenegy. — Hallja-e, patkány, vigye el az ördög! Senki sem bizta meg, hogy ily korán felébresz- szen! Csak hatkor aludtam el s ha föl nem kelt, aludtam volna estig. — Az ám! — hallottam a másik szobából Polikárp mély hangját. — Még keveset aludt! Második napja, hogy alszik s még mindig kevesli! Tudja-e, mi van ma? — kérdezte Polikárp a szobámba lépve. — Szerda, — feleltem. — No persze! Egy héten két szerda van a tiszteletére. _ Csütörtök van! — mondotta az orvos. — Eszerint átaludta, galambom, a szerdai napot? Szép! Nagyon szép! Mennyit méltóztatott inni, ha kérdeznem szabad? — Két éjszaka nem aludtam s nem emlékszem reá, hogy mennyit ittam. Kiküldtem Polikárpot s leírtam a doktor előtt a két átélt napot s adtam, mintha nem venném semmibe az egészet. — Miért nem nevet, patkányka? — kérdeztem, mikor elvégeztem. — Ha nem maga mondta volna el, barátom s ha nem történt volna egy eset, amiről tudok, lehetetlennek tartanám, oly csúnya volt az egész. — Miféle esetről beszél? _ Tegnap nálam járt Osszipov Iván, az a paraszt, akit oly kíméletlenül hagyott helyben az evezőlapáttal. — Osszipov Iván... — mondottam válla- mat vonva. — Most hallom először a nevét! _ Nagy, vöröshaju, szepiősképü paraszt... Emlékezzék csak reá! Fejbevágta az evezőla- páftal! — Semmire sem emlékszem! Nem ismerek semmi Osszipovot és senkit sem hagytam helyben az evezővel. Csak álmodta, bácsikáml — Bár úgy volna... de az az ember orvosi látleletet kért tőlem s azt mondta, hogy a fején levő seb magától ered... — Nem emlékszem reá! — mondottan halkan. — Ki az az ember? Mi a foglalkozása? — Közönséges paraszt ember s ladikon
