Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)

1929-09-05 / 201. szám

I x//. tvr. 201. szám. KttxmUrsfa Hogyan hajtja végre a kormány a vármegyék határainak kiigazítását ? Nemes Simon szenátor érdekes nyilatkozata — Kolozsmegyét Tordamegye, Tordát Fehérmegye, Febérmegyét Hunyadmegye róvására növelik meg Csikmegye visszakapja a regátí közigazgatás ellen rezisztáló községeit (Kolozsvár, szeptember 3.) Beszélgetést foly­tattunk ma Nemes Simon dr. szenátorral, a napok­ban feloszlatott vármegyei tanács volt elnökével, aki tagja annak a négyes vármegyei bizottságnak, amely a közigazgatási törvénnyel kapcsolatban szükségessé vált nagy átalakító munkálatokat végzi és aki a következőket mondotta a folyamatban levő és még elvégzendő munka eddigi, különösen Ko­lozsmegyét érdeklő eredményeiről, kilátásairól és gyakorlati nehézségeiről. ! — Bizony a parlamenti szünet nem jelenti egy­úttal a politikusok, a közéleti férfiak vakációját is. Maniu nem vett szabadságot, Vajda most fog talán egy hétre Szovátára menni, mert teljesen kimerült a szinte éjjel-nappal folyó munkában s mi is, akik­nek szerep jutott a közigazgatási törvény intézkedé­seinek végrehajtása körül, mondhatnám állandóan permanenciában vagyunk. Kolozsmegyéhez tíz tordamegyei köz. séget csatolnak — Hogy ennek a munkának részleteiről beszél­jek : a kormány igyekszik megragadni az alkalmat, bogy a törvény végrehajtásával egyidejűleg olyan módosításokat hozzon, amelyek szükségessége már régen nyilvánvaló volt. Ezek közé tartozik első­sorban az erdélyi vármegyék határainak kiigazí­tása. Régi törekvés, hogy a nagyobb városok foko­zottabb jelentőségéhez való juttatása céljából meg- nagyobbittassanak azok a megyék, amelyeknek ezek a városok a központjai, székhelyed. S ha van me. gyeszékhely, amely nagyobb hinterlandot érdemel a jelenleginél, úgy az bizonyára Kolozsvár, az ország­rész fővárosa. Azért máris megkezdtük a tapogató­zásokat abban az irányban, hogyan lehetne a megye területét legalább egy járásnyival megtoldani. Ter­mészetesen a szomszédos vármegyék vezetőségei nem szívesen mondanak le községeikről, különösen pedig a vagyonosabb falvakról, úgyhogy ebben az ügyben folytatott tárgyalásaink még meglehetősen vitte magát mulatságuk közben. — Hm... Lehet! De nem emlékszem reá... Valószínűleg részeg voltam, vagy akaratomon kivül tettem. — Nem, nem akaratán kivül... elmondotta, hogy valamiért dühbe gurult, sokáig szidta, aztán nekiesett és azt kiáltotta neki: „Gazem­ber, megöllek!“ Elpirultam s a szoba egyik sarkától a má­sikig mentem. A paraszt valószínűleg be fog panaszolná, de az nem fontos... csak maga a tény, az az ütés, melyet reá mértem. Hát ké­pes voltam verekedni is? Miért ütöttem azt a szegény parasztot? — gondoltam magamban. — Hát igen... Bizonyítványt nem adtam neki s azt ajánlottam, menjen magához... Maga majd elintézi vele a dolgot... A fejseb nem tréfadolog... Vannak esetek, mikor a legkisebb fejsebnek is halálos vége van... _ Elég, elég, a dolog nagyon unalmas. Hát nem tudja, mily unalmas? — Sebaj... csak hallgasson meg... Máskor talán jobban vigyáz és nem követ el ostobasá­gokat... Ha nem egyezik ki ezzel az Osszipov- val. az állását vesztheti! Themisnek papja, kit verekedés miatt panaszolnak be! Ivánovics Pável az egyetlen ember, kinek vélekedését nyugodt vérrel hallgathatom végig. Jó barátok vagyunk a szó igaz értelmében s be­csüljük egymást, bár a fekete macska, egy asz- szony képében, keresztbement az utunkon. — No, de ugyancsak elkéstem, — kiáltot­ta hirtelen, elővéve az olcsó óráját, melyet öt évi jótállással küldetett magának Moszkvából s mely már kétszer volt javítóban. — Sietnem kell, barátomé Isten önnel és vigyázzon magára! Nem lesz jó vége annak a sok dáridónak. Az egészségéről nem is szólok. Igaz ni! Eljön-e holnap Tenevóba? (Folytatjuk.) kezdeti stádiumban vannak. Valószínűleg Tordame­gye északi részéhői fog Kolozsmegye mintegy tiz községet kapni, amelyekért Tordamegyének Fehér­megyéből szakítunk ki kárpótlásul ugyanannyi terü­letet, azt viszont az amúgy is terjedelmes Hunyad- megyéből egészítenénk ki. — Csak mikor az ember megbolygatja bár egyet­len falu helyzetének hovatartozásának ügyét, akkor veszi észre, mennyire komplikált ez a kérdés és milyen rejtett érdekszálak függnek itt össze, szinte szétszakithatatlanul. Gazdasági, kulturális, nemzeti­ségi szempontokat kell figyelembe venni s nem egyszer egészen jelentéktelennek látszó, de alapjá­ban okvetlen méltánylandó helyi viszonyok állják valamely megvalósitás útját. Általánosságban azon­ban a falvak lakóinak mindegy, hogy mely várme­gyéhez tartoznak: ők főképen a főszolgabírói és járásbirósági székhelyet, illetve annak könnyen való megközelíthetőségét tartják szem előtt. Osikmegye visszakapja elszakított részét — Tudomásom szerint a székely vármegyék ha­tárai meg fognak maradni, úgy, ahogy vannak, csu­pán Csikmegyéhez csatolják vissza azokat a közsé­geket, amelyeket néhány évvel ezelőtt a szomszédos regáti megyéhez kapcsoltak volt. A lakosság kívánja igy, mert sehogysern tudja beleélni magút az óki­rályságbeli rendszerbe, az ottani közigazgatásba. lsem Gjl csaj Lette-penge egyetlen minőségben létezik .......és minden egyes penge olyan éles, a menny Irr 've- a legjobb acél csak lehet. Ho pengét oásdrol, kér­jen eredeti Gillettet. Őrlette Megszüntetett és összevont járások — Talán még ennél is nagyobb jelentőségű mó­dosítás lesz a közigazgatási járások számának redu­kálása, amit minden vármegyében keresztül akar vinni a kormány. Kolozsmegyében felükre apadnak ezek, körülbelül megegyezőleg a jelenlegi járásbiró­sági kerületekkel. Meg fog szűnni például a csúcsai, borsi, nádasi, kalotai járás, ami által természetesen fölöslegessé válnak a szolgabiróságok hivatalnokai, akiket a törvény értelmében egyszerűen el lehet bo­csátani. Ez aztán lehetőséget fog adni a közigazga­tási tisztviselők szelekcionálására. A prétorokkal úgyis volt baj elég. A lelkiismeretes Maniu A beszélgetés további során Maniu Gyula mi­niszterelnökről, mint a kormányzás minden ágába benyúló s minden fontosabb ügyet személyes mérle­gelés után intéző államférfimról szólt Nemes Simon szenátor. — Jellemző reánézve, — mondotta — a torda- szentlászlói Széchenyi kastély megvételének esete. Ezt a kastélyt ugyanis Kolozsmegye földművesei számára szanatóriumnak óhajtja berendezni a tör­vényhatóság és az egymillió 800.000 lejes vételárnak tekintélyes részét — 1,300.000 lejt, — a kormány vállalta. Az egészségügyi miniszter és a pénzügymi­niszter már megadta hozzájárulását, midőn azonban az ügy minisztertanács elé került, Maniu vonakodott beleegyezését adni annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a helyzetet jól ismerő emberek jár­tak el a kastélyvásárlás dolgában. Magához vette az ügyet s addig nem irta alá, amig aprólékosan meg nem győződött arról, hogy a vásárlandó épület meg­éri ezt az öszeget. Végül Kolozsmegye tanácsának a napokban történt feloszlatásáról nyilatkozott Nemes Simon dr. — A tanács Öt tagú intézőbizottsága nem volt munkaképes. Kettő a tagok közül avareseánus volt, egy pedig, akinek kezében épen a pénzügyek szálai futottak össze, a liberálisokhoz ment át. Ezeknek az ellenzéki uraknak azután mondhatni minden gondjuk a havi 10.000 lejes fizetés felvételére szo­rítkozott. Ez nem mehetett igy tovább. Mi magunk kértük a tanács feloszlatását, ami a legjobb időben történt meg. Elvérzett a kórházban Almássy volt szegedi színigazgató, aki kártyaveszteségei miatt borotvával elvágta a nyakát (Budapest, szeptember 3.) Budapest színházi köreiben megdöbbentő tragédia keltett méltó feltű­nést. Két nappal ezelőtt lakásáról eltűnt Almássy Endre, a Nemzeti Színház ismert művésze. Almássyt évtizedek óta, mint komoly készültségü és tehetsé­ges művészembert tartották számon a magyaror­szági színházak világában. Hosşzu ideig igazgatója volt a szegedi színháznak és eleinte igen kedvező anyagi és erkölcsi mérleggel'zárta le a színházi esz­tendőket. A rossz gazdasági konjunktúra azonban megingatta Almássy szegedi pozícióját, s mikor a szinügyi bizottság a bérletet másnak adta oda, Almássy Budapestre költözött. Itt eleinte magán­színházakban talált elhelyezkedést, évek óta pedig a Nemzeti Színháznak megbecsült jellemszinésze. Almássy azonban nem tudott hozzászokni a fixfize- téses színész szűk anyagi keretek közé szorított életéhez s valószínűleg ennek lehet tulajdonítani, hogy gyakori látogatója lett a budapesti kártya- kluboknak. Évekkel ezelőtt nagy hire volt a kár­tyások köreiben annak az óriási kártyacsatának, amely a budapesti Fészek-klubban játszódott le és amely Almássy hatalmas összegű kártyanyereségé­vel végződött. Almássy akkor házat is vásárolt a váratlanul ölébe pottyant kis vagyonból. Ezzel azon­ban nem zárta le a veszélyes hazárdéria mérlegét s tovább folytatta a kártyás ember tragédiák felé sodródó életét. Minél többet kísérletezett, annál mélyebben zuhant alá s végre olyan súlyos kötele­zettségei támadtak, amelyből nem látott kiutat. Hét­főn tűnt el lakásáról és csak késő éjszaka találtak rá egy kisebb szállodában. Vérében fetrengve feküdt a hotelszoba ágyán: borotvával elvágta a nyakát. Nyomban kórházba szállították, de a leggondosabb orvosi kezelés sem tudott segíteni rajta. Kedden délután félkettőkor meghalt a tragikus sorsú magyar színész. A hir nagy részvétet keltett széles körök­ben ,ahol Almássyt mindig szimpátiával vették körül. Saját órdokóbon: kottamegrendeléseit egyenesen az ország zenemüközpontjának küldje. Azonnali szállítás a legolcsóbb árban. Cim: Moravetz zenemüközpontja Timişoara

Next

/
Thumbnails
Contents