Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)
1929-09-30 / 223. szám
XILßVF. 223. SZÁM. A ,,KELETI ÚJSÁG" vasárnapi melléklete 13 Erdélyi hadifogoly kalandos élete Afganisztánban, Amanullah véres udvarában és India poklában HATODIK KÖZLEMÉNY Săngeorsan Lázár óraánai erdész folytatja hadifogságának kalandos történetét. xiegy nappal később, délután egy órakor ismét a darbár előtt ültünk. Ekkor egy aktiv afgán katonát és egy afgán polgárt vezettek elő, két jöbarátot, akik a gyakorlótéren valami csekélység miatt összevesztek. Az afgán polgár a veszekedés hevében megsértette a katona feleségét, ami az afgánoknál nagy bűn és halálbüntetés jár érte. A katona nem várta be a darbár ítéletét, hanem ott a helyszínen előkapta fegyverét és lelőtte civil barátját. A golyó vé> letlenül egy másik katonán is keresztül hatolt, aki szintén meghalt. A darbáron az Emir a gyilkos katonához fordult: — Miért lőtted le a két embert ? Miért nem jelentetted fel, aki bűnt követett el, hogy én szabjam ki méltó büntetését? Nem lett volna szabad önhatalmúlag elégtételt venned, sőt bosszúd miatt még egy ártatlan embert is feláldoznod. A gyilkos katona meglepődve nézett az Emirre és nem válaszolt. Erre az Emir újból megkérdezte, miért lőtte le a két embert. A katona erre összeszedte magát és így felelt: — Nem én lőttem le őket, hanem az Isten. — Jól van fiam, — mondotta az Emir, — ezt a két embert az Isten ölte meg, téged tehát én foglak megöletni. Vigyétek azonnal az ágyú elé és lőjjétek ti! Egy másik katona négy társát szúrta le, aki közül kettő meghalt, a másik kettő azonban hosszabb idő után felgyógyult. Ezt a gyilkos katonát rokonai közbenjárására a darbár elmebajosnak nyilvánította. Az Emir erre meg akart neki kegyelmezni, a szerencsétlen afgán azonban makacsul ragaszkodott ahoz, hogy ő épelméjű és teljesen megfontolva követte el annak idején a gyilkosságot Az Emir nem tehetett mást, minthogy ezt is halálra ítélte és ágyú elé vitette. A két gyilkos katonát húsz fegyveres közlegény és két tiszt kisérte a vesztőhelyre. Amint a menet az ágyuk elé ért, a két bűnös megmosakodott s az ágyú csöve előtt felhalmozott kőrakásra állott fel. A tüzértiszt a gyilkosokat saját turbánjaikkal az ágyú kerekeihez köttette. Mind a két bűnös nyugodtan viselkedett, később azonban, mialatt a tüzérek nagyon lassan töltötték meg az ágyukat, kegyetlenül szitkozódni kezdtek, A tüzértiszt bajtársi hangon csillapította a zugolodókat, közben a tüzérek meggyujtották az ágyuk zsinórjait. Ekkor rémes látványban volt részünk A két katona mint valami hatalmas rakéta repült a levegőbe. Alsó testtik deréktői kezdve közvetlenül az ágyucső előtt roskadt le véresen, felső testük ellenben darabokra válva, véres cafatokban repült a levegőbe, borzalmasan megcsonkított fejük hatalmas Ívben egyenesen felfelé repült. A felismerhetetlen hulladarabok az ágyuk mögötti hegy oldalához ragadtak. Vallatás! módszer A legborzalmasabb az afgánok külön böző kinzó eszközökkel végrehajtott valla tási módszere. Ha a bűnös a darbár előtt háromszori kihallgatás után sem akar vallani, akkor egy katlanban olajat forralnak és ezzel fecskendezik a bűnöst mindaddig, míg beismerő vallomást nem tesz. Ha még ekkor sem akar vallani, forró olajba mártott pogácsát raknak a fejére, ezt a pokoli kínzást egy bűnös sem bir;a ki s a rettenetes fájdalmakba belehal. Az Emir rendkívül szigorúan gyakorolta büntető hatalmát s a bűnösök között még a saját rokonainak sem kegyelmezett. Így 1918 julius 27-én tizenhét embert ágyúból lövetett ki, tizenkettőt íelakasztatott, egyet pe- gig lefejeztetett, azért, mert ezek a halálraítéltek 1915-ben legyilkoltatfák Abdullamathan brigadérost. A kegyetlenül kivégzettek közül hárman a királyi családból származtak. 1918 szeptember 30-án tizenhárom bűnöst lőttek ki ágyúból, közöttük az uralkodó egyik mostohatestvérét, aki magas- rangú hivatalnok (kormányzó) volt. Mind a tizenháromnak sikkasztás volt a bűne. Az emir Mostohatestvére ötvenhét éves öreg ur volt, könnyes szemmel hallgatta végig a dj.iIÁr Ítéletét és megtört hangon kegyelmet kért az Emirtől, erősen fogad- kozva, hogy az elsikkasztott összeget meg fogja téríteni. Az Emir ridegen elutasította a kegyelemkérést és ünnepélyes hangon igy szólt: — Ha a saját fiaim közül bármelyik is lopni merne egy rúpiát, könyörtelenül ágyú elé küldeném! Ezek a borzalmas, véres gyilkosságok rövid időközökben tömegesen ismétlődtek, úgyhogy az afgánok előtt már egészen közönyösekké váltak s a kiváncsi néptömegek a legcsekélyebb izgalom nélkül nézték végig a kegyetlen kivégzéseket, mintha csak a vágóhídon lettek volna, ahol a barmokat tömegesen mészárolják le. A múlt nyomain A borzalmas kivégzésekbe beleunva, végre időt nyerhettem szomorú internáltsá- gom közben az Afganisztánban levő ritka történelmi emlékek megtekintésére. Szívesen másztam meg érettük az Afrid és Mámán afgán törzsek hegyláncokkal borított határait, hogy Macedóniai Nagy Sándor Krisztus előtti csodálatos emlékoszlopait tanulmányozhassam. Világhódító Nagy Sándor győzelmes hadjáratát Afganisztánig vezette s diadala emlékéül állította fel ezeket a hatalmas oszlopokat Kabultól délkeletre. Az első győzelmi oszlop a Kuszáiét havason látható, ettől keletre egy kies völgy mentén Afri- disztán irányában tizenegy oszlop és nyolc kupola található, amelyek különböző magasságúak és apró szabályos kőkockákból épültek. A gyönyörű emlékművek alig szenvedtek csorbát az idők folyamán s annyi ezer év után eredeti állapotukban és szépségükben maradtak fenn, mig a többi ázsiai régiségekből ma már csak egyes alkotórészek vagy felismerhetetlen romok jelzik az ó-kori művészetet. Ezért a keleti nép nagy kegyelettel őrzi Nagy Sándor épen- maradt emlékoszlopait, amelyek az ó-kori művészet legritkább és legtökéletesebb maradványai, Sajnos, hogy ezeken a régi emlékeken kivül más érdekes régi égeket nem kutathattam fel. de az itt lakó vad néptörzsek között még a legnagyobb fegyveres erő mellett is életveszélyes nekünk, „pogánvoknak“ felfedező útra indulnunk. Erős a hitem, hogy ezek a vakmerő és teliesen vad néptörzsek vették el a kedvét világhódító Nagy Sánrí I Minthogy számos oldalról arra hívták fel figyelmünket, hogy sorsjegyeinket összetévesztik más sorsjegyekkel, a nagy- közönség tudomására hozzuk, hogy a kolozsvári Zsidó Közkórház sorsjegyakciója nem azonos a „Sanatorul“ név alatt folytatott sorsjegyakcióval, amelynek húzása el lett halasztva A Zsidó Kórház sorsjegyeinek húzása az eredeti terv szerint változatlanul november 20-án lesz A Kolozsvári Zsidó Közbórházfgyesület Sorsjátekintózösege. dórnak is a Keletre való további előnyomulástól. Rendkívül érdekes, hogy ezek a civilizálatlan vad néptörzsek mily nagy tisztelettel és félelemmel viseltetnek a bolondokkal és halottakkal szemben. Nemcsak a közülök való bolondot, hanem a földjükre tévedt idegent is, aki élete megmentésére bolondnak mutatja magát, kivételes tiszteletben és bánásmódban részesítik. Az ilyen „okos“ bolond idegen ezzel nemcsak az életét menti meg, hanem a benszülöttek ellenállása nélkül szerencsésen meg is menekülhet Indiába, vagy más szomszédos tartományba. Ily módon sikerült 1916-ban Indiába menekülnie Kallendárovits János bajtársunknak is, aki az itteni törzsek előtt őrültséget szimulált, mire a benszülöttek megkülönböztetett jó bánásmódban részesítették es elősegítették Ahmed-Nagárra való szökését. Itt aztán az angolok fogolytáborba inturnálták. Véres hittérités. Ezek az afgán törzsek rendkívül vallásosak, de az a hagyományos tévhitük is megvan, hogy napközben vagy az éj folyamán lophatnak, rabolhatnak vagy gyilkolhatnak, fődolog az, hogy reggel napfelkelte előtt, vagy este napnyugta után híven elmondják az üdvözítő imát és akkor a Lail- lah minden bűnüket megbocsátja. Az afgán törzseket Juszuf, Sereh, Naszruilah és Jákup uralkodóik idejében különböző felekezetekre osztották, ezek közül a szekták közül a kaffirok (bálványimádók) voltak a legveszedelmesebbek a környéken. A sok vallási háborúskodás, rablás és gyilkosság miatt a többi afgán törzsek végül Abdul-Rach- man samarkandi khánhoz fordultak segítségért és felajánlották neki az afgán trónt, ha fegyvereket és ágyukat szerez részükre a bálványimádók ellen. Abdul-Rachman elfogadta a felajánlott afgán trónt, elhagyva Turkesztánt és Ka- kulba költözött. Szigorú muzulmánhitü volt s ezért tüzzel-vassal üldözte a nem mohamedán törzseket és évtizedeken át véres hadjáratot folytatott ellenük. Hosszas küzdelem után leverte a bálványimádók törzsét, a férfiakat foglyul ejtette és Kabul fővárosába terelte, ahol hat hónapon keresztül a legkegyetlenebb mészárlásokat hajtotta végre azokon, akik nem akarták felvenni a mohamedán vallást. A sirpurti rabházban naponként reggel, délben és. este kihallgatta a foglyokat, hogy felveszik-e önként az uj hitet s akik ezt megtagadták, azok közül reggel, délben és este száznyolcvan-száznyolcvanat, tehát egy nap alatt 546 bálványimádót felakasztatott vagy agyonköveztetett. A törzs vénei semmi szin alatt sem akarták felvenni a mohamedán vallást, mig a fiatalok közül a legtöbben áttértek Abdul-Rachman hitére. A foglyul ejtett asszonyokat és leányokat az uralkodó népe között osztotta ki és ezeket az afgánok feleségül vették. Hogyan lettünk „királyi vendégek.“ Afgán Internáltságunk — eltekintve a közbiztonság hiányától — Habibullah Emir
