Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)

1929-09-27 / 220. szám

2 XII, SVF. 220. SZÁM. A háromszékmegyei revizor népgyiílés keretéiben tiltotta ki a magyar tanulókat a kisebbségi iskolából (Kézdivás&rhelg, szeptember 25.) Alig múlik el nap, hogy valamilyen iskolabotrány­ról ne kellene megemlékeznünk. Az Anghelescu volt közoktatásügyi miniszter által indított harc a felekezeti iskolák ellen nem szünetel. Megdöb­bentően szomorú azonban, hogy a magyar kultúra pusztításánál fajukról és önmagukról megfeledkezett magyarok is segédkeznek. Leg­utóbbi számunkban a csikszentkirályi „székely“ tanítónak gyászos szerepléséről emlékeztünk meg és most a Székelyföld egy másik gyász- magyarjának dicstelen és magyarellenes akció­ját kell szóvátennünk. A háromszékmegyei Gelencze község állami iskolájának igazgató-tanítója egy Lncze Gyula nevezetű magyar, aki kézdivásárhelyi iparos család sarja. Azzal kezdette a folyó tanévben működését, hogy Gelenczén is bevezette a név- vegyelemzést. A törzsgyökeres magyar nevek között azonban nehezen tudott volna idegen- hangzásút találni, azért a Fehér, Lukács, Szakács, Simon, Tamás, Sebestgén, Fábián, stb, nevüe- ket egyszerűen román eredetiteknek nyilvánította s a hozzá benyújtott deklarációkat ,.bűnjelként" lefoglalta. Elképzelhető a székely község lakósainak fel­háborodása. Hiába tiltakoztak azonban az ön­kényes és törvénytelen eljárás ellen. lncze Gyula kitartott a módszere mellett. Erre az ér­dekeltek a revizorátushoz folyamodtak. Amint előrelátható volt, a bizalmat rossz kezekbe he­lyezték, mert a revizorátus magáévá tette az állami iskola igazgatójának módszerét. Hiába hivatkoztak a jelenlegi közoktatásügyi kormány rendelkezéseire, a revizor ur nem sokat hederin- tett erre. A cél, mint mindenütt, Gelenczén is az volt, hogy a katolikus magyar iskolát lehetőleg megfosszák növendékeitől. Az eddigi esetekben az ilyen ügyeket adminisztratív utón intézték. Aranyerek X* aranyerek'okozta borzasztó kínok és szenved ék* **» gyorsan enyhülnek és gyógyulnak a Caduru. kenoca használata következtében. Igyekezzen haladéktalanul beszerezni égj tégellyel én— de a háromszéki revizornak ugylátszik újabb öt­lete támadt és olyan dolgot inszcenált, ami még ma is izgalomban tartja a vármegye lakosságát. Az ötletes revizor szeptember 22-én ugyanis népgyülést hívott össze és ezen a népgyülésen közölte a lakossággal, hogy a fent jelzett nevű szülök gyer­mekei mindaddig nem látogathatják a magyar katolikus iskolát, amig el­fogadható okmányokkal nem igazolják magyar fajiságukat. A nagy számban összegyűlt lakosság felhábo­rodva tiltakozott a revizor kijelentései ellen és kijelentették, hogy nem ismerik el sem az igaz­(Kolozsvár. szeptember 25.) Kisirt szemű, feldúlt kinézésű, csinos, fiatal leány jelentke­zett tegnap a kolozsvári rendőrség ügyeletes tisztviselőjénél. Először valami érthetetlen nyelven próbálta megértetni magát, majd mi­kor látta, hogy erősen ropogtatott szavai süket fülekre találnak, a német nyelvre tért át. Két­ségbe esve, zavarosan kezdett története el­mondásába. Nem mindennapi eset bontakozott ki szavaiból. — Jugoszláviából, Belarádból való vagyok. Steinconowa Máriának hívnak _ kezdte el­beszélését. — Augusztus közepén Szovátára jöttem nyaralni, mint a legjobbnak és legked­vesebbnek emlegetett román fürdőhelyre. Teg­nap akartam, — egy kis kirándulást téve még Budapestre, — visszautazni Belgrádba. Az éj­jeli gyors egy üres fülkéjébe kerültem. Székely- kocsárdon két jól öltözött fiatalember szállt be a kupéba. Kinézésük biztató volt, fáradt is vol­tam, elaludtam. Kolozsvárt ébredtem fel. Meg­rémülve vettem észre, körülnézve, hogy pénz­tárcán és kézitáskám hiányoznak mellőlem. — Első meglepetésemben nem tudtam mi­gató, sem a revizor megállapításait és semmi körülmények között nem tágítanak magyar faji- ságuktól. A revizor nem jött zavarba, hanem egyszerűen fentartotta előbbi rendelkezését. Ezután felolvasta a hat évet betöltött, de hét éven aluli gyermekek beiskolázott törvény­cikket is. Tiz ilyen gyermek van ugyanis a községben, akiknek szülei orvosi bizonyitvány- nyal és a szükséges okmányokkal igazolták, hogy testi fejlettségük mellett alkalmasak az iskola látogatására. A revizor azonban nem vette figyelembe ezeket a jelentkezéseket, ha­nem azzal küldte vissza az iratcsomót, hogy mindegyik külön kérvénnyel forduljon hozzá. Ezek után, mint aki jól végezte dolgát, ott hagyta a népgyülést és tovább állott. A fel­háborodott lakosság és a felekezeti iskola veze­tősége megtette a szükséges lépéseket, hogy a kormány Gelenczén is véget vessen azz erősza­kos névvegyelemzésnek és abszurd elrománo- sitó politikának. hez fogjak. A kocsikat szaladtam végig keresve és érdeidödve két utitársam után. Senki se tu­dott azonban az általam leirt férfiakról. Valaki bevitt azután az állomási rendőrségre, ahol elő­adva panaszomat, nyomozásba kezdtek, azon­ban kirablóimnak nem akadtak nyomára. — Mindenemből kifosztottak. A pénztárcá­ban volt egész pénzkészletem és igazoló irataim, míg a kézitáskában ékszereimet tartottam. Összesen százezer lej károm van. Ekkor kitör a zokogás belőle: — Most nincs semmi pénzem. Kérem segít­senek rajtam, csináljanak velem valamit, ha mást nem lehet, hát toloncoljanak haza. A rendőrségnek nem volt mást mit tennie, pénzt nem adhatott kölcsön a minden okmányát elvesztett nőnek, vonatra tette és haza tolon- colta, mint a külvárosban elfogott csavargókat, a másfél hónapi szovátai nyaralásból és nagy- értékű ékszereiből igen jómódúnak gondolható szép jugoszláv leányt, aki e kalandja után való­színűleg nem fogja többször felkeresni a kies Szovátát és általában Romániát. Hazatoloncolták a szovátai nyaralásából Jugoszláviában visszatérőbe mindenéből kifosztott gazdag urifeányt BEJÁROM A KEREK VILÁGOT (WS3—3SZ3) Jrfa- Itala*» Ferenc A másik Isten népe (3) Egészségesen egész ember 'Akinek érdeklődése Bebonitja az egész életet. Az túlnőtt a rész emberek körén. Az egészségesen egész ember, Bletmuvész. Rabindranath Tagore-ral (akinek nevét az indiai magyarosan Tákurnak ejtik ki) Calcuttá­ban találkoztam legelőször. Az ismerkedés ne­hezen indult. Indiaiasan bebutorozott szobában fogadott a családi házban, amelyet a menyeze- ten csendesen forgolódó légcsavar tett európaia- san hűvössé és kényelmessé. Hosszú, ráncok­ban komló, kék palást födte a testét, (lám, néha én is meg tudom jegyezni a ruhák szinét és szabását!) Az arca enyhe unalmat árult el, mint minden „nagy emberé", amikor „valakivel" szóba áll. aki „minden áron beszélni kíván vele". Ettől függetlenül meg tudtam állapítani, hogy nem tévedtem, amikor őt a világ legszebb emberének tartottam. Mért szép ő. mint senki más. Azzal a teljességgel S2ép ő, amelyikkel az ő lelke teljes békével, szeretettel, tudással, mű­vészettel, alkotás-vággyal: az élet minden mara­dandó értékével. A szeme fölcsillant, amikor megemlítettem, hogy Oxfordban, Manchester College-ban töl­töttem két évet. Még barátságosabbra indult, amikor meghallotta, hogy magyar vagyok. —* Keleteurópa jobban érdekelt, mint a Nyugat, je­gyezte meg. mert a népművészeteket ott fflég nem ölte meg a gyári egyformaság. S a magya­rokat kiváltképpen szeretem, Egyszerűek, ter­mészetesek, emberiek. Egész Európában közöt­tük éreztem magamat a leginkább otthon. Hát ez elég volt kezdetnek. Azonban sok­kal többre mentem vele valamivel később, ami­kor egy hetet töltöttem az ő hires telepén, a Bé­kesség Hajlékában, Shantimketanban. Calcuttá­ból pár óra alatt vitt oda a vonat. Azután még autóbusszal is döcögni kellett valameddig. Vé­gül kiszállottam e csinos vendégház előtt, amely­nek tornácáról, ahol azután egy hétig minden nap azért kellett délutáni nyugovóra térnem, hogy másokat délutáni alvásukban ne zavarjak, az egész telepet látni lehetett a terebélyes mangó fák között. Ezt a pár négyzetkilométernyi területet még a költő apja szánta istenes célokra, amikor pár évtizeddel azelőtt egy kis menedékházat építte­tett azon vándorok számára azzal a két fölté­tellel, hogy abban, valamint annak környékén, csakis az egy igaz Isten imádható s állatokat ét­kezés céljából megölni nem szabad. Amikor költő fia egy kísérleti iskola fölállítására kere­sett alkalmas helyet. Shantiniketán a két fölté­tellel együtt készen kínálkozott. A telep azonban ma már több. mint iskola. Mindent megmondva: a Tagore által alapított egyesület, a Visva-Bharati. itt fejti ki legszéle- sebbkörü tevékenységét. Tekintvev, hogy e tár­saság nem kíván kevesebbet elérni, mint megta­lálni a keleti és nyugati műveltség összhangját s igy az alkotott uj művelődést átoltani az életbe ha e célnak csak egy szerény hányadát próbálja is megvalósítani, eléfl tekintélyes föladattal ta­lálja magát szemben. Kiváló nyugati és indiai tudósok merülnek itt el tudományos, művészeti bölcsdmi vallásos kérdések tanulmányozásába. Persze korai volna még eredmények felől kérde­zősködni s talán akkor is korai lesz. amikor mint Íehérszakállas öregember (ha azt az időt sza­kállasén vagy sima képpel megérem) újra oda­vezet az utam Az a prágai professzor, akivel egy egész délután próbáltam beszélni, még csak ott tart, hogy a buddhizmus ujraszületési tanát kiválóbbnak véli a keresztényeknek, a halál utáni életről való fölfogásánál, mivel az szerinte mégsem járja, hogy az embert egy rövid élet ténykedései alapján örökre beskatulyázzák a po­kolba vagy a menyországba. Ettől függetlenül azonban az volt a benyomásom, hogy ő sem a buddhista, sem a keresztény túlvilágban nem hi­szen. Az elméleti megállapításoknál sokkal fonto­sabbaknak tartottam azokat a kísérletezéseket, amelyeknek a hely bőviben volt s amelyek min­denéi tisztábban tükrözték a költő életcéljait. Legelőször természetesen az iskola vonta magára a figyelmemet. Az előadásokat ott tar­tották a mango fák alatt s már ez a körülmény félreérthetetlenül meghatározta a jellegét, amely nem más, mint természetesség. A tanulók egy körben ülnek a földön a tanítójukkal s egyálta­lán nem részesülnek dorgálásban, ha tudomásul veszik a körülöttük folyó életet. Azt, aki közbe­rikkant: Ni, be szép madár! _legfeljebb afe­j lói fogják megkérdezni, hogy tudja-e, mi annak’ a neve, hol fészkel s milyen a tojása; egyéb baja nem történik. Hányszor ültem a mango fák alatt az idő­sebb diákokkal hallgatva a bő folyással eredő bengali dalokat, amelyek egyrészének nemcsak a szövegét, de a dallamát is a költő irta! Olyan szelid, szívhez szóló hangja van a legtöbb in­diai ifjúnak, mint egy báránynak. Aztán elbe­szélgettünk arról, amit belőlünk a nóta kivál­tott. Ezek a délutánok adtak alkalmat arra a legfontosabb megfigyelésre, hogy sem a költő egyénisége, sem az iskola tekintélye nem hat bénitólag az ifjak fejlődő önállóságára. Egész Indiából azért gyűlnek ide az igazság ifjú kere­sői, mert tudják, hogy lelkűket Tagore nem fogja merev formák közé szorítani, hanem csak megtermékenyíti. Az iskolánál azonban sokkal inkább érdé-

Next

/
Thumbnails
Contents