Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)
1929-09-20 / 214. szám
Cfuj-Kolozsvár, 1929 szeptember 20. PétkttíBi ELŐFIZETÉS MAGYARORSZÁGON í 1 évre 56 pengő, félévre 29 pengd, negyedévre 15 pengő. Egyes szám ára 20 fillér ORSZÁGOS MAGYARPÁRTI LAP Bzetkesztőeég és kiadóhivatal: Piaţa Unirii (Főtér) 4 és 3-64. ELŐFIZETÉS 1 évre 1200 lej,sféiévi érre 300 lej, égy.. lei 12 oldalas.szám ára A keleti jóvátétel ügye Parisban a keleti jóvátétel rendezésére összeült konferencia úgy Romániát, mint Magyarországot és közvetve a Románia területén élő összes kisebbségeket is elsőrendűen érdekli. A konferencia nem jött váratlanul, mert még Hágában elhatározták a létrejöttét. Hágában tudvalevőleg a nyugati hatalmak a német jóvá- tételi összeg tekintetében állapodtak meg. Véglegesen ez a konferencia sem zárult le, bizonyos gyakorlati kérdések elintézése Párisban ismét összeül. A keleti jóvátétel szerves összefüggésben van tehát a nyugati jóvátétellel és mindkettő arra irányul, hogy a győztes és legyőzött államok követeléseinek és tartozásainak pontos egybevetése után véglegesen likvidálja a háborút. A legyőzött államok közül Magyarország, Ausztria és Bulgária az érdekeltek. A konferenciának három, illetve négy programm- pontja van. Elsősorban meg kell állapítani azoknak a közjavaknak (erdők, mezőgazdasági birtokok, vasutak, utak, épületek, berendezések) értékét, amelyek a békeszerződések után Ausztria, Magyarország és Bulgária vagyoni átlagából az utódállamok kezére jutottak. Ezeknek az úgynevezett biens cédéseknek értékét azután levonják a régi államok részéről fizetendő jóvátételi összegekből. A keleti jóvátételi konferencia másik programmpontja: igazságos felosztása azoknak a kölcsönöknek, amelyeket a kis államok a háború előtt a területileg nagyobb államoktól felvettek. Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia nagy összegekkel tartoznak a főhatalmak államainak. Körülbelül másfélmilliárd arany- font adósságuk van az utódállamoknak a főállamokkal szemben, amelyek barátság ide, barátság oda, nem hajlandók elengedni a követelésüket. A harmadik problémakör: a volt osztrák és magyar állam adósságainak megosztása az utódállamok között. Az előkészületi munkák errevonatkozólag már évekkel ezelőtt szorgalmasan folytak, úgy, hogy számszerű összeállítás e tekintetben nem lesz nehéz. Végül a negyedik kérdés volna, hogy minő jóvátételi összeggel tartoznak Ausztria, Magyarország és Bulgária az uj utódállamoknak, mert amint tudott dolog, a békeszerződések a vesztett államok részéről nyújtandó kártalanítási összeget számszerűen nem precizirozták. Ez a konferencia előreláthatólag hónapokot fog igénybe venni és meg lehet jósolni előre, hogy e tárgyalásokat nyugtalanító veszekedések és alkudozások fogják a sajtó számára mozgalmassá tenni. Az uj államoknak az a célja, hogy kimutassák: mi nem tartozunk nektek, régi államok és ha mindent összeadunk, kivonunk és elosztunk, akkor még ti fogtok jönni néhány aranylirával. Ausztria, Magyarország és Bulgária viszont ' azt fogják kimutatni, hogy a tőlük elvett közjavak értéke sokkal nagyot) annál, amit még ki nem fizetett jóvátételi összeg gyanánt egyáltalában terhűkre lehetne írni. A magyar kormány nem fogja semmiesetre sem elmulasztani, hogy be ne számítsa például azt az anyagi kárt, amely Budapest megszállása után a magyar fővárosból elvitt javak következtében érte — magyar statisztikai adatok szerint ez az összeg közel kétmilliárd arany lej — és nem fogja elmulasztani, hogy a különböző birtokkisajátitások’ kérdéskomplexumát, magát az optánspert is bele ne vigye a tárgyalásokba, amely utóbbi, amint olvassuk Románia részéről is, a programban szerepel. A követelések és visszakövetelések során számos nem gazdasági, de politikai jellegű részletprobléma kerül megvitatásra és ez a körülmény, ha csak az autódállamok részéről nem nyilatkozik meg jóindulatú megértés, sok-sok viszályra fog alkalmat adni. Ami a magyar álláspontot illeti, ez a konferencia magyar vonatkozásban semmiesetre sem végződhet kellemetlenül. Ha Ausztriánál közel hatmilliárd arany koronára becsülik az ő területéről átkerült közjavaknak az értékét, úgy a magyar igények érthető okból nyolc- kilenc arany milliárd koronára rúgnak a legenyhébb számítás szerint. És ha a konferencia a jóvátételi kulcsot abban az arányban állítja fel — ami szemernyi igazságos elbírálás szerint nem is tételezhető fel másként — mint a német jóvátétel esetében, úgy Magyarország számlájára csupán néhány milliárd jóvátételt lehet írni, szóval Magyarországnak minden körülmények között lesz visszakövetelni valója. A nézeteltérések ott fognak majd bekövetkezni, hogy a hitelező és az adós állam ezeknek az állami javaknak az értékét a saját megítélése szerint és saját érdekének megfelelően fogja elvégezni, úgy, hogy ez a becslési munka feltétlenül maga után eredményezi egy páratlan nemzetközi szakértői bizottság külön becslését. Ausztria helyzete konferencián, még a magyarországiénál is' előnyösebb. Ausztria ugyanis Írásban húsz évi moratóriumot kapott, húsz év pedig olyan nagy idő, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy ennek az időnek letelte után is még elő merne állani állam a jóvátételi összeg felhajtásának gondolatával. Magyar- ország ellenben, amikor a népszövetségi kölcsönt megkapta, egérszoritóba került, mert többek között rákénysziritették arra a kötelezettségre is, hogy busz év alatt kétszázmillió aranykoronát fizessen vissza a jóvátételi kötelezettség címén. Ez a magyar visszafizetési húsz év nem azonos az osztrák visszafizetési busz évvel, mert ez utóbbinál Ausztria csak húsz év múlva kell hogy az első jóvátételi részlet előteremtéséről gondoskodjék, ellenben Magyarországnak bizonyos kulcs szerint húsz év alatt már vissza is kell fizetnie a kétszázmillió aranykoronát. A békeszerződések értelmében jóvátételi összegre kényszeritett államok egyáltalában nem sürgették a konferencia összehívását, de az az általános érzés, hogy e konferencia összehívásával, bármennyire is be nem hegedt sebeket érintenek majd, az ő számukra is csak jó származhatik. Tiszta vizet kell önteni a pohárba. Végre fel kell göngyölgetni ezt a problémát, amely kapcsolatos az egyes államok teherbíró képességével. Románia mindig arra hivatkozik, hogy nem tud fizetni és ha elmegy odáig, hogy elvi jelentőségű kötelezettségeket ő is elismerjen, úgy mindezt a jóvátételi követelésbe akarja betudni, pedig könnyen előfordulhat, hogy a jóvátételi összeg megállapítása után, a biens cédés felbecsülésének megtörténtével az utódállamok válnak a legyőzött államok adósaivá. Őfelségének sincs állampolgári bizonyítványa Irta: Paál Árpád Valósággal tulburjánzik a mostanában kibocsátott hatósági hirdetményekben az állampolgári bizonyítványok megkövetelése. Hogy külföldre menőknek a diplomáciai hatóságaink előtt való igazolás végett, vagy bármely külföldi hatóság előtt való bizonykodás okából szükségük van az állampolgárságuk okmányára: azt értjük. A külföldről jövő és itt letelepülő, s honosságot szerző egyéneknek is természetes, hogy állampolgársági igazolványt és állampolgársági nyilvántartásba való bejegyzést kell szerezniük. Az is lehetséges, hogy vannak egyes esetek, mikor különösképpen és kihangsulyozottan valakinek az állampolgársága kerül vitába, s a vitát csak bizonyítvánnyal döntheti el. De még ilyen esetben is kétséges, vájjon okvetlenül állampolgársági bizonyítványra van-e szükség? Mert hiszen az állam- polgárságot egyéb közvetett bizonyítékokkal is lehet igazolni, ■ legtöbbször az egyszerű születési, vagy ittlakási bizonyítvány is elegendő az állampolgárság megléteiének az igazolására. Ha még egyes külötaleges esetekben is lehetséges ez, annál inkább természetes az állandó belföldi lakósság tömeges megjelenésű, egyforma eseteiben. Ilyen tömeges megjelenés a nép számbavétele, bizonyos kötelezettségek szempontjából való összeírása. Igen nagyot nézne akármelyik ország népe, ba népszámláláskor állampolgársági igazolványt kivágnának a megszámláltaktól, vagy katonai sorozásokra Való összeírások idején a sorköteleseket ilyen igazolványok felmutatására köteleznék. Pedig bizonyára úgy a népszámláláskor, mint a katonai összeirás- koT az állampolgárság egyik fontos számbaveendő körülmény. De ezt a hatóságok nem állampolgársági igazolványokból, hanem a közvetett bizonyító tényekből állapítják meg, s ezt éppen azért teszik, hogy egyforma tömeges jelenséggel állnak szemben. Ilyen tömegesség esetén az állampolgárság vizsgálatánál a természetes általánosságból indulnak ki, az állampolgárság megléteiét szabálynak tartják minden bennszülöttre és állandó bennlakóra nézve, s igy csak az ettől eltérő kivételeket szorítják bizonyításra. Tömegjelenség elintézése más módszerrel nem is lehetséges. De ha igy van a kötelességek szempontjából való tömegkezelésnél, akkor a jogok szempontjából való tömegösszeirásoknál se lehet másképpen. Ilyen tömegösszeirásoknak kell folyniok most az uj közigazgatási törvény életbeléptetésével kapcsolatban. Az uj törvény az általános választójog alapján az ország népét megszavaztatni kívánja, te-, hát nagy tömeget, elvileg minden nagykorú férfit és bizonyos műveltségi minősítéssel vagy egyéb érdemességgel rendelkező minden nőt választóként akar látni. A választók ilyen nagytömegű összeírását még amellett az egyeseknek otthonaikhoz való osoporto- sulása szerint kivánja végrehajtatná. Ez otthonokhoz való csoportosul ásnál pedig a teljes családnak, tehát a nem választójogi korú és minőségű gyermekeknek és nőknek az összeírását i* megköveteli. Vagyis valóságos népszámláló jellegű összeírásról van szó, aminél a hatóságok csakis a tömegjelenségek kezelésének az általános szabályát alkalmazhatják. Amilyen furcsa volna, ha a népszámlálásnál a megszámláltaktól állampolgársági bizonyítványt követelnének, éppen olyan furcsa és kivihetetlen lenne, ha az otthonunkhoz való jogunkat, s az ennek szempontjából való összeírásokat állampolgársági igazolványoktól tennék függővé. Ez a furcsaság és kivihetetlenség kevesebb méretben ugyan, de szinte feleannyi tömegre nézve a választójogi összeírásoknál is megismétlődnék. Mégis azt látjuk, hogy a hatóságok ezt a furcsaságot és kivihetetlenséget eljárási módszerként kívánják erőltetni, s úgy a választójogi, mint a községtagsági listákhoz való jelentkezésnél álMai számunk 12 oldal
