Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)

1929-09-16 / 211. szám

XU. ÉVF., 211. SZÁM A „KELETI UJSAG“ vasárnapi melléklete 15 Felfedezem Sípos Domokos sírját.., •• Üzen a sír domb, beszél a fej fai (Kiküldött munkatársunktól.) No bizony, nagy dolog is bemenni egy kisvárosi temetőbe, sorra venni a díszes sírkö­veket s valamelyikről leolvasni a keresett ne­vet! Viagy kikeresni a sírok közül a legvirágo­sabbat. mely igazán méltó az erdélyi kisebb­ségi sorsban elégett fáklyához, a korán elhunyt magyar Íróhoz s aztán már a címben nagy han­gon hirdetni: „Felfedezem a Sipos Domokos sírját!" Bizonyára igy képzelik sokan s bizony-bi­zony, így is volna rendén. Itt valahogy mégis másként történt. Fütől-fától kérdezgettem, hol keressem a Sipos Domokos magyar író sírját? Mindenki megfelelt, ki ahogy tudott, de abból a messziről jött legfennebb az irányt ve hette ki. Végre akadt egy jó barátom, aki vállalko zott, hogy velem jön a felfedező útra, de biz ő is csak az irányt sejti. Mint óriás fehér kígyó feszül a hegynek a Maroscsapó-felé induló országút, autók, au­tóbuszok száguldanak rajta, ez az irány, ezen indulunk el. Vagy két kanyarodót megtettünk, elhagyva balra a díszes városi temető bejára­tát is, apró házacskák kapaszkodnak a hegyol­dalba, lakói némi érdeklődéssel pillantanak ránk, mikor megkérdezzük merre van a keresett sir, de csak annyit tudnak, hogy még fennebb, a kórházi temetőben. Nem sok biztonsággal kapaszkodunk to­vább, mégis átvágjuk a kanyaradót s egyenesbe vesszük a meredek hegyet. Forrón tüzel a nyárvégi nap, homlokunkon verejték gyöngyözik s valami megnevezhetet­len szorongás fog el, mikor megpillantjuk a si­váran ránk meredő kórházi temetőt siippedező, jobbára jeltelen sirhantjaival. Maga vágyott ide, itt akart pihenni a név­telen senkik között, hová a kórház elmebeteg­jeit s az élet más hajótöröttjeit hozzák végső pihenőre. Keressük a sírját, többször végig nézzük az itt-ott megjelölt sírokat, csalódottan nézünk egymásra: ez se, az se: végre a barátom megáll egy fej fánál: — Talán ez lesz, — mondja szomorúan. Nézem a sirt s hitetlenül közeledem. Elhiszi-e a világ, ha mondom: Fejszével idomtalanul kettéhasitott bükk- ía-cömpöly félfele áll a sirdoimb fejénél, rajta gyalulatlan, alaktalan deszkadarab, melyen szó és betű szerint ilyen ceruzával írott sorok szé­gyenkeznek: Şipoş Domokoş Dicosa nmarton it yucsik Erjebet cöyomda IgaZgaíp. Kínnál betűzzük ki a már-már olvashatat­lan írást s úgy szeretném megszorítani a kezét annak a jóérzésü román sírásónak, vagy temet- kezélsi szolgának, aki ezt a három sor ákom- bákomot nem sajnáltja a magyar Írótól!... faj, nem akadt senki, aki gyalult deszka­darabra, legalább egy asztalossal magyarul íratta volna fel e három rövid sort?!... Nézzük a sirt, hosszan, szótlan. Lesüppedt hantján nem nyilik virág, hervadó koszomnak sincs semmi nyoma, vadfü szállingózik gyéren, csenevészen, mintha szégyenkezne, vagy mint­ha vádolna. Elfordítom fátyolos tekintetem a sírról s úgy szeretnék hangosan felkiáltani... Nézem a kanyargó Kisküküllő termékeny völgyét, gyárkémények imbolygó füstje száll a magvasba, tovább hepehupás dombok, erdős bér­cek, hegyek, elszórt faluk... Ezeknek kiáltsak-e, ezeket vádoljam-e a Sipos Domokos virágtalan sirdombjáért, alak­talan fejfájáért?!... Nem vádolok senkit, semmit, még nem is kiáltok, csak hallgatom, amit a fej Pa beszél, amit a sirdomb üzen... S szeretném, ha e fájó sorok elvinnék az üzenetet, hegyen, völgyön, bércen által, a fa­lukba, városokba, ahol még magyar szó csen­dül. Megmondanák a magyar Íróknak, irodai­BEJÁROM A KEREK VILÁGOT (ISZSS3S&) Irtai Balázs Ferenc A másik Isten népe 1. India házigazdámul szegődik­Az ősei szokásaihoz Hiúén ragaszkodó indiai Keresztbefont lábakkal a földre ül. Banánlevelet térit maga elé S késül is, villául is, meg kanálul is Az öt ujját 'használja. E világ azért gazdag külön életű művelt­ségekben, mert tengerek, sivatagok s hegylán­colatok szakítják külön életű részekké a kerek­ségét. Én pdig azért őrizhettem meg lelki egyensúlyomat, bár rövid pár esztendő leforgá­sa alatt féltucat külön életű műveltségbe dol­goztam bele magamat, mert amig az egyikből a másikba értem, kiüresitette, kipihentette s uj- tudás befogadására képesítette elmémet a hosz- szu tengeri ut. Az alatt a két és fél hét alatt, amig a lassú hajón engem a Sárga Tengertől a Barna Óceá­nig elvitt, olyan volt az életem, mint a lábba- dozóé az üdülő helyen, aki azelőtt valahol fá­radtságosán valaki volt s aki most sehol sincs és semmi egy ideig, hogy azután ismét valahol valaki lehessen. Nagy étvággyal és friss erővel léptem partra Indiában. Egyszerre elkapott az uj élet, mint évekkel azelőtt Amerikában. De most nem a gyorsaság, a méretek, a kiszámitottság és a rendszer bolygatta sebesre, óriásira és ta­karékoskodóvá az életemet, hanem az életnek ama barnasága öntött el, amely közelebb hoz a földhöz, a naphoz, s az ember elemi erejéhez. Hogy az igazi Indiához eljuthassak, a nyu­gati ember által épített kapun kellett belépnem. „....A--!---- jjJ-S-SU A -----­lyeknek kéményei feleszurkálták a látóhatárt, a kormányzósági épületek, amelyekre az „in-' diai" jelzőt csak földrajzi s nem néprajzi szem­pontból lehet alkalmazni, a Victoria királynő emlékére emelt márványpalota, amellyel az an­gol az agrai világcsodát, a Táj Mahalt akarta fölülmúlni, a mérföldekre elnyúló park s a négyszögü tavacskák a terek közepén, a legkü­lönlegesebb és legszebb megoldása a beépitet-' len területeknek: mindezek ott hivalkodtak az első helyen, oda állottak az utamba, amint vil­lamoson a külvárosokba, az indiaiak közé igye­keztem. De egyszerre a sárgára meszelt, sok eme­let magasságú, tornácos, zsalus házak is elő- tünedeztek. Az élet is megelevenedett, kevésbbé feszélyezetté vált. A fehérbe öltözött járóke­lők nagyobb szabadsággal dobálták szerteszét a banánhéjakat, köpködték tele a bétel vörös levével a járdákat és a házfalakat. A kereskedő sem tartotta már mindig szükségesnek, hogy megépített boltban áruljon; jó volt neki néha egy türelmes házfalhoz támasztott állvány is, amelyre maga is fölkuporodott. Az utitársaim egyikét, másikát azon kaptam raja, hogy bizo­nyos kicsire szabott, kupolás, nyitott ajtajú épületek előtt, amelyekből dalok és réztányérok zenéje szűrődött ki, meghajolnak s valamit mormolnak. Azok templomok voltak s akkor épen a hindu pantehon valamelyik istenét tisz­telték a hívei. Egy oszlopos épület előtt leszállottam. Az ámbitus mennyezetén vágott ajtó szerű nyílás­ról aláeresztett körlépcsőn, amelyet Ameriká­ban vészkijáratnak véltem volna, felóvatoskod­tam. Egy tisztes berendezésű, hivatalban ta­láltam magamat, amelyik valóban az volt, ami­nek elmagyarázták: a Brahmo Samaj főhadi­szállása. A Brahmo Samajról, ami nem más, mint India legszabadelvübb vallása, sokat hallottam. A 1 ___ *- A .:----ftC- - tsl.K C-i'V.ŰÁ 1.1 mi társaságoknak s meg minden magyarnak, hogy a dfcsöiszentmártoni hegyoldalban Sipos Domokosnak virágtalan, jeltelen a sirjal... December 24-én lesz két éve, hogy hánya­tott élete sok nehéz fájdalmát, magasba törő lel­ke számyaszegétt álmát benyelte e süppedő sir. Gyámol nélkül maradt családja küzködík a mindennapi kenyérért is, másokra hárul a kö­telesség, hogy annak, ki márványt érdemelne, legalább egy terméskő-oszlop álljon a sír­jánál!... De valaki addig is vihetne, fűtől benőtt sirhalmára, bár egy szál virágot!.,. Üónáth László. „Charité Szanatórium“ Cluj'Kolozsvár, Strada Regală (Majális- utca) 12- A. - Teleleu: 690. Sebészet. Belgyógyászat (cukor-, vese- és anyagforgalmi megbetegedések diétás keze­lése.) Szülészet (külön szülőszobával és gyer­mekágyas osztállyal). Nőgyógyászat Urologia. Orthopedia Szemészet. Fülészet. Orr- és gé­gegyógyászat stb Legjelesebb specialista or­vosok vezetése alatt. Röntgen Vegyi és bakteriológiai vizsgálatok. Gyógyfürdők (szénsav, hab, jód, kén, stb,) Villamos keze­lések. Fogyó- és hizókurák Bejáróknak is. Napi ellátási és ápolási dij: 1. o. 450, 11. o. 350, 111 o. 260 lel. Igazgató tOorvoxi Prof. Or. Steiner Pál Vízturbinákat a MO ILLER & BR&CKWEDE üzemekből szállít Kívánatra prospektu­sok és ajánlatok. üicqüBi Paucltep Bucuroşii, Strada Smârdan No 27. Timbrare, Strada Bratianu No. 6. készjelölttel, akik külföldi teológiákat jártak, szoros barátságot kötöttem. Az unitárius és a bráhmó egy gyékényen árul; ha különböző cso­magolásban is, de majdnem ugyanazzal a por­tékával kereskedik: igy hát azon semmi csodál­kozni való nincsen, hogy indiai tartózkodásom idejére én a bráhmókat szántam házigazdáimul. A hajóhoz igaz, hogy nem jötek elembe, s a titkáron kívül az érkezésemről senki sem tu­dott, de annál kellemesebb volt a meglepeté­sük s a titkár is azonnal hazaizent a feleségé­nek: vendéget hozok! Sok előkészület úgy sem kellett a fogadtatásomhoz. A lakás nem esett messze s én örvendhet­tem, hogy India mindjárt az első napon befo­gadott. A széles főutból jobbra, egy mellék­utcába, arról balra egy szűk sikátorba tértünk: aztán amikor az ut már keskenyebb nem lehr tett, egy kapu alatt áthaladtunk. Az udvar egyik oldalán egy tehénistálló állott egyedül; a másikon egy bérház terpeszkedett. Mi az utób­bit választottuk s én mindjárt el is foglaltam magam a titkár unokáival. Ha kínai, ha szé­kely, ha indiai, egy kulcsra jár valamennyi gyermek. Az ember rájuk mosolyog s mindjárt kész a barátság. Közben a félig európaiasan, félig indiai módon bebutorozott szobába beengedték a na­pot s a levegőt s az asztalra ennivalókat ra­kosgattak. Én az előbbit örömmel, az utóbbit azonban bizonyos gyanakvással fogadtam. — Én vegetárius vagyok! — próbáltam elhárítani vagy legalább is elodázni az indiai étkezés misztériumába való beavatottságomat. De a titkár szeliden mosolygott: Mi is azok vagyunk, mint minden igaz indiai. Aludt tej került az egyik tányérra, rizs a másikra, mig egy harmadikon meghéjjalt s magvaitól megfosztott narancscikkek s banán­szeletek foglaltak helyet. Az aludt tejet cukor­ral és kenyérrel ettem a házigazdám ajánlására. a -L-Kt —.v 1------------ i.„n

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents