Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)
1929-09-13 / 208. szám
Xll. ÉVF. 208. SZÁM. 11 Sűajmmsjűi a) az elővételi jog gyakorlása napján, legkésőbb f. év október hó 10-én részvényenként 500.— lej lesz lefizetendő, a hátralékos 600.— lej vételár, 1929 december 31-ig fizetendő. Ez esetben is a részletfizetés napjától kezdődőleg f. év december 31-ig az intézet 12%-os kamatot térit meg és az utolsó részlet kifizetésével egyidejűleg az nj részvényeket is kiadjuk. b) A részvényesek által teljesített befizetésekből darabonként 1.000.— lej az intézet részvénytőkéjéhez és a költségek levonása után fennmaradó összeg az intézeti tartalékalaphoz csatoltatik. Azon részvényesek, akik elővételi jogaikat legkésőbb 1929 október 10-ig nem gyakorolják, vagy a fentirt időpontban a befizetéseket nem teljesitik, az uj részvényre vonatkozó mindennemű jogaikat, az ezekre már esetleg teljesített befizetéseiket, elvesztik és az igy szabaddá váló nj részvények, elsőbbségi jog alapján, az Igazgatóság által, a régi részvényeseknek fognak átengedtetni, a fizetések teljesítése ellenében azon sorrendben, amelyben az ez ii’ányu kívánalmak (elsőbbség) előjegyeztetett. Nem részvényeseknek az ily részvények 1.500.— lej lefizetése ellenében állanak rendelkezésre, mely összeg két egyenlő részletben a 3 pontban foglalt feltételek mellett lesz kiegyenlítendő. A kibocsátásra kerülő uj részvények, az intézet jövedelmében, 1930 január 1-től kezdődőleg részesednek. Megjegyzendő, hogy az uj kibocsátású részvényeknek, a régi részvényeseknél, elsőbbség alapján leendő elhelyezése, feltétlen biztosítva van. „Transsylvania“ Bank Részvénytársaság. A csehszlovákiai fatermelők és eladók akciója a Lloyd-birósóg visszaállítása érdekében A gabonakereskedők átmenetiség megoldották a választott bíráskodás kérdését (Temesvár, szeptember 11.) Beszámolt a Keleti Újság a pozsonyi fa-kongresszusról, mely egyenesen ebben a kérdésében a temesvári Lloyd bíróság megszüntetésével ült össze, természetesen anélkül, hogy lényeges, illetve Romániára nézve kedvező plattform- ra jutott volna a megszűnt külföldön is tekintélyes birói fórum pótlásának kérdésében. A csehszlovákiai fatermelők és eladók testületileg is élénk akciót indítottak a Lloyd bíróság visszaállításának, vagy az uj tőzsdetörvény által előállott helyzet javításának érdekében, addig is azonban, amig az a testületi akció eredményre vezet, már az első napokban mutatkozni kezdtek súlyos következményei a külföldi piac megrökönyödésének. Értesülésünk szerint ép a mai napon utazott Kolozsvárra bárom tekintélyes csehszlovákiai faváilalat megbízottja, abból a célból, hogy romániai üzleteit a bárom vállalatnak likvidálja. Ugyanakkor a pozsonyi Karpatia fatermelő vezérigazgatója, Spitzer Leopold, a csehszlovákiai fatermelők és eladók szövetkezeteinek elnöke, a következő érdekes tartalmú levelet juttatta Constantin Sava Goiu mérnöknek és erdőtanácsosnak Temesvárra. „Válaszolván az ön ajánlatára, amelyet volt olyan kedves nekem megküldeni a személyes beszélgetésünk következtében, arra kérem önt, hogy sürgősen járjon közbe kormányánál avégből, hogy a temesvári Lloyd bíróság legyen a jövőben is úgy fenntartva, mint most. A második erdőügyi konferencia alkalmával, mely a múlt héten tartatott meg Pozsonyban, Ön is beláthatta, hogy mily óriási jelentőségük van a döntő bíróságoknak a nemzetközi kereskedelemben. A temesvári Lloyd döntőbíróságnak elsőrendű jelentősége van különösen Csehszlovákia, Ausztria és Németország exportőrjei számára, ugyanis Erdély összes nagy cégei, melyek szerződéses viszonyban állanak, kivétel nélkül elismerik a, temesvári Lloyd bíróság illetékességét az esetleges különböze- teikben. A Lloydot felfüggesztve, az exportőrök arra lesznek kötelezve, hogy rendes bírósághoz forduljanak panaszaikkal, amely körülménynek kedvezőtlen következményei lennének, nemcsak a panaszosokra, hanem a panasszoltakra is, mivel — hiányozván az igazi hivatási tapasztalatok — az egyszerű bíróságok nem tudnának helyes Ítéleteket hozni. Ezenkívül ismeretes, hogy Romániában a rendes bíróságok lassan dolgoznak, úgy, hogy egy per gyakran évekig is elhúzódik, míg Ítéletet hoznak benne. Nem kell mondanom, hogy az itélethozásnak ilyen formája mindkét félnek haszontalan és nagy veszteségeket okoznak. Nem kell azt külön kiemelnem, hogy a nemzetközi kereskedelemben a különbözetek rendezése nem enged meg hosszú tartamú pereket* ellenkezőleg, igen nagy súlyt kell arra fektetni, hogy ezek; a perek a legcsekélyebb időtartam alatt rendeztessenek, ami nem lehetséges más, csupán döntőbíróság igénybevételével. Tegye ön hát kötelességévé az illetékes hatóságoknál való közbejárást, hogy a temesvári Lloyd döntőbíróság tovább folytathassa működését, amely oly nagyjelentőségű az ön országára nézve, őszintén megköszönve önnek A Szenes Károly faketeskedelmi cég tűidéi és cluii tisztviselői és alkalmasodéi szomoiu szívvel jelenük, hogy szetelve tiszteli kollegájuk Stux Mzstf UF a cég turdai fiókjának hosszú időn át volt vezetője ma délben 56 éves korában elhunyt. Temetése az izr. vallás szerlartása szerint f. hó 13-én pénteken reggel 9 órakor lesz a neol. izr. temető Totdai- uti halottas házából, Emlékét mindenkor kegyelettel fogjuk megőrizni. Cluj, 1929. szeptember 11. A Szenes Károly cég tisztviselői és alkalmazottai A STUX és SZENES család fáida- lomlól megtöri szívvel jelentik, hogy szeretett rokonuk Stux József a Szenes Károly cluji cég turdai fióktelepének hosszú időn át volt vezetője. ma de ben hosszas szenvedés után elhunyt. A megbo!dogult höl! tetemeit pénteken, lolyó hó 13.-án dé előtt 9 órakor helyezzük Örök nyugalomra a cluji uj, r.eol. izr. temetőben. Cluj, 1929. szeplember 11. A gyászoló család a kérdésről való pontos adatait, kérem fogadja megkülöüböztetétt tiszteletem kifejezését. Leopold Spitzer, a csehszlovákiai fatermelők és eladók szövetkezetének alelnöke.“ Az érdekes tartalmú levél távilágit arra a hangulatra, amit a Lloyd bíróság megszüntetésének hire teremtett külföldön. Érdekelt közgazdasági körökben nehezen magyarázzák meg, hogy lehet az, hogy a kormány, ha már meg is szüntette a Lióyd bíróságot a tőzsdetörvény áltál, de Ugyanakkor nem gondoskodott a tőzsdebiróságok, illetve a tőzsdék felállításáról. A Lloyd.bíróság hirtelen megszüntetése válságos helyzet elé állította á gabonaexportot is, melynek kérdését azonban egyelőre egy delegált választottbírósággal sikerült megoldani; Árverési hirdetmény Ügyfélém Heller Sámuel cluji,gabonakereskedő megbízásából Fratji Héisikovitz tár- gumuréSi cég terhére és veszélyére nyilvános árvérés alá kerül a 201.ŞS3. szánlu vagonban ârkezeţt, vevő által rendelkezésre bocsátott 10.000 kg. tengeri. Az árverés f. é. szeptember Ifi-árt, délután 4 órakor Clujon, a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank áruraktárában fog megtartatni. Dr. Spitzer József, ügyvéd. Kedves Böske! Akarsz pénzt megtakarítani 777 0 Vásárolj harisnyát csak a következő védjeggyel Ezek a legtartósahbak harisnyák csak jobb G U üzletekben kaphatók. DISZKRÉT nm feltör dar ab BIDET Minden hölgy számára nélkülözhetetlen•— Higieni- kus, mosható, hófehér celluloidból — Kapható az ösz- szes egészségügyi szaküzletekben, valamint porcellán és üvegkereskedésekben. — „HERCULES“ Celluloidárugyár ARAD