Keleti Ujság, 1921. május (4. évfolyam, 100-109. szám)

1921-05-22 / 103. szám

Talált kincs Bizonyába haboltótok már hirét a ítríosi .árnak, mag s hegytetőn csillogó tündérpslo- ának. Jó fünd.'rek laktak benne boldogan sgykor s bár magas bástyafalakkal' építetek kőiül, hogy a .osszakera’u ellenségek e’ől védve legyenek, as idő, a sok ezer • esztendő ledönÍQÜe a faiakat. Emberek jöttek lakri e vidékre, benépesítették a vö'gyekeh felmén- toiiák mezőket, de a tündérvárnak esek a romjait találták, as omladozó falakat, a !e- kntten hegytetőt s azokról, akik valamikor benne laktak, már csak hirbő! hallottak va­lamit. Sok szép mesét, de látni senki isem lálo t közülök és utódaik köstül egyetlen egy tündért sem. Pedig ezek a mesék mind azt mosdották, hogy a tündérek nem pusztultok sl, hanem csak rossz világ kezdődött számukra s ezért ttthagyíák a told felszínét. Lekolíóztek biro- celnnikkal a főid belsejébe, a hegy a'á s levitték rengeteg kincseiket. Aranyból volt minden szerszámjuk, evőeszközük, edánye'k s ezenkívül minden, amit ma vasból készíte­nek. Ezüst bői készítették a bútoraikat és any’ nyi Volt a gyémántjuk, mint amennyi üveget láthatni mostan a házaknál; még ennái is több. dók ember keresgélt a hegy körül, hogy ha valamit olt feled ek, vagy elejtettek volna a tündérek, hát megtalálják. Sokén ástak ragy gödröket, mélységes mély kuíaket, hopy a tündér-kincsekből vaiamíi megszerezzenek. De nem talált még eddig senki semmit. Csak egy emberről mondják, hogy nem keresett hiába, ráakadt a kincsek ragyogó világára, ó maga ezt később megbánta, aztán élete végéig mindig csak bánta. Még navycn fiatal volt. alighogy elhagyta agysrmekkoiá*. Mózesnek hívták, Apja, anyja elöregedtek és Mózesnek azt mondották, elég nagyra nőtt mér, já-jon munkába, sze­rezzen a házhoz, mert nem - élhet tétlenül. Inkább ő kell hogy segítsen a legyöngült A zöld csodapor (4-ik folyíatás) Csak késő délután vetődött haza, amiért ott­hon alaposan kikapott. Verés után munkára fog­ták. De az esze mind egyebütt járt. A boszorká­nyos zöld poron, a táncoló patkányokon. A mester megrángatta a Sülét, a ténsasszony Szidta. Levetette a kabátját, neki fogott a munkának s azt gondolta, majd ad ő abból a porból a ; «séfcknak is, mert megérdemlik. Este a segédek épen abbahagyták a csirize­lést, talpalást és hazafelé készülődtek, amikor a mühelv sarkában hirtelen felsikolíott a csizmadia legkisébbik tia. Ordított, visított, nem tudták mi baja. Ott játszadozott a bőrdarabokkal a. sarokba s nem volt azelőtt semmi baja. Most mintha száz darázs búit volna az ingealá, úgy sikoltotés ültéből egyetsem mozdult. Hiába kérdezték, simogatták, becézték, nem tudák, hogy mi lelte. Végül is az apja ölbe kapta s addig csillapította, amíg elcsitult a zokogásává megszólalt: — Patkányok. Micsoda patkányok? Hol vannak mit csinál­nak? Hiába mutatta a gyermek, a többi nem látta. Azt ^mondta, hogy a' sarokban, • ahol játsza­dozott, két papucsban hirtelen két patkány termett. Hegyesen ültek, rávigyorogtak. Most is úgy vic- kándoznak. És ismét ijedten kezdett szepegni. A többiek kerestek, kutattak, semmit sem találtak. A két papucs sámfára volt huzva. Csak Misi sej­tett valamit, bár ő sem értette egészen a dolgot. öregeken, akiknek 0 keze nem bírja mér eléggé o munkát. Mózes azonban lustán gondolkozott a dolgon s elhatározta, hogy inkább elindul kincset keresni. Kereste a hegyoldalon és a hegylelön, hajnalben és késő este a úgy gondolkozott, hogy ha meg­találja, a mit keres, palotát építtet magának, pompásan berendezi és úgy él, mint egy kis- k'rály. Nem kell majd napestig fáradnia­Egy este hiába várták a ‘szülei, nem érkezett haza- Várták sokáig, várták éjfélig. Otthon bhzony szomorú este volt, mert nevi volt még szerez kenyér sem a háznál. És azért várták Mózest, mert ezt hitték, hogy dolgozni ment a reggel és visz haza estére kenyeret és rrás ételt, a keresményéből- Rosz- szul hitték, mert Mózes nem olyan fíu volt, aki munkába ment volna. Hajnalban keresni kezdette a kincseket az erdőn, bolyongott, barangolt, kutatott késő estig. Amikor már egészen b: sötétedett, akkor hazafelé akart indulni, de tüneményes fényben, ragyogó csillogó ruhában elébe állott egy tündér. Honnan jött, honnan nem, azt nem mondta, de úgy ragyogott a sok gyémánt rajta, hogy mfgviiágitolta az erdőnek egy jó nagy '-szét s Mózesnek azt mondta: — Látom nagyon kívánsz bejutni a bi­rodalmunkba. Elvezetlek, de tudd meg, olyan fényesség van ott, hogy közönséges ember­fiának elromlik a szemeviláge. Mózes csak kérte, ho^y vezesse el. El­mozdult helyéből egy terebélyes mogyoróbo­kor s a föld megnyik. Mózes lenn találta magái a mélységben, ragyogó paloták közóit, amelyeket gyémánfcsi'lárok világítottak. A tündér kezét fogta és vezette. Mindent meg­mutatott. Lakást is adott a számára, de sen­kivel sere beszélhetett, egyedül kellett ma­gányosan élnie. Bár étel ital is volt bőven hét hónapot is alig töltött el Mózes, eszébe jutott a fa'u, szegény öreg anyja, apja, vjsz- szakívár-kozoíi. — Jól van — mondotta a tündér — me­Azzsl már tisztában volt, hogy amíg Ő dolgozott a gyermek zsebében kutatott, biztosan megtalálta a port és azt hitte, cukor, megnyaliníotta. Megnézte a kabátja zsebét, úgy is volt. A gyermek belekós­tolt a zöld porba. De nem volt gyümölcs sehol amit patkánynak nézhetetett volna. A gyermek erő­sítette, hogy a kisámfázott papucsban patkány ül. Misi felkapta az egyiket, a gyermek orra elé tar­totta, aki kétségbe esetten felsikoltott. — Ez az a patkány? kérdezte kacagva s jó erővel a földhöz vágta. A társát utána. A gyer­mek egyszerre elhallgatott, a látomás eltűnt, pat­kányt nem látott. S most már Misi: megfejtette a. titkot. De csak magának fejtette meg, másnak el nem mondta volna. Az a pár sámfa, amire a pipa­csot ráhúzták, véletlenül körtefából volt faragva. Kemény körtefából, amiből csak ritkán faragnak sámfát. Tehát a csodapor káprázata nemcsak a gyümölcsből, a gyümölcsfából is patkányt varázsol. A gyermek jól járt — gondolta, mert belekotorá­szott a zsebébe. Másnap ebéd előtt addig sompolygott a kony­hában, amíg titokban belehajitotta a zöld pornak felét a megfőtt levesbe. Most az egyszer jóízűen nevetett magában, amikor látta, hogy megint nem jut neki leves, a csizmadia famíliája mind íelszür- csöli s még hozzá nagyon dicsérik egymásnak, milyen nagyszerű. Nem bánta,) hogy 'neki semmit sem hagytak. Ebéd után szaladt ki a kofapiacra. Julanéni aludt, mint rendesen s úgy szuszo­gott, bogy maid elfujta maga elől a nagy sátor­asztalt. Szép csendesen odament a hátamögé és hetsz vissza, de sokai kell dolgoznod, hogy ezt a hét hónapi távollétet kipótolhasd. Mózes könyörgöm, hogy vihessen haza a dfága kincsekből. Beleegyezett a tündér, adott egv kis tarisznyával, de megmagyarázd, hogy jobb volna, ha nem vinné el, mert csak egy feltétellel adhatja ode. — Nem vennéd sok hasznát — mon­dotta, — mert ez közös vagyon itt a tündé­rek országában s csak kölcsön adhatom. Mához egy esztendeig nálad maradhat, de akkor várlak a mogyoróbokcrnái s fi hiánytalanul vissza nem hozod, még azot & napon megvakulsz. Elveszíted mind a k, szemed világé*, többet soha nem latsa má» az örök sötétségéé!. Megígérte Mózes, hogy az egy év letek lével vissza ad mindent. Elvitte a kincseké és nagy gazdagságban kérdett élni. Szép házat építtetett, földeket vásárolt, volt min­dene, nem kellett dolgoznia, még a munká­sokra is Öreg szülei ügyeitek fel. De teít-mult az idő s ez esztendő kezdett lejárni. Ami- ior közeledett a kitűzőt! nap. azelőtt éjjele­ken nem tudott a gazdag Mózes aludni. Gondolkozott, töprengett: vájjon vissza kell-e mindent vinnie, mert akkor ismét koldussze­gényen kell az éietet kezdenie. Arra gondolt, hátha a jólievő tündér csak ijesztgette s ha nem adja vissza a kincsek nem leas .semmi baja. De bizony nem úgy töríént. A kitűzött nép még eltelt valahogy, de éjfélkor nagy zúgást hallott Mózes. Vihar rázta ez ab'a- katt, még a falak is megremegtek, viiiámlott. dörgölt. Reszketett félelmében. S a hajnalt hiába vária, neki már nem virradt meg. Megvakult mindkét szemére, nem látott sen­kii és semmit. Ekkor elmondotta .ez öreg cpjának, hegy milyen napja voii, mii kellett volna csinálnia. Az öreg belátta a helyzetei 8 azt tanácsolta, hogy többet ér minden va­gyonnál a sz/meviléga, tüstént adjanak el mindent aranyért, ezüstéit s vigye vissza felemelte a székláb mellől a pálinkásüvegef. A szom­szédos kofák tudták, hogy a kövér kofa csizmadia vejének az inasa, azért nem volt feltűnő, az ott ólálkodása. Zajtalanul, gyorsan végezte a dolgát, a port mind beleloccsintotta, aztán a sátor elé ke­rült, erélyesen rácsapott az asztalra, a vén asz- szonyt felriasztotta. Mixe az álmos asszony felnyi­totta szemeit, akkorra ő már messzire szaladt és lesbe állott, hadd lássa mi történik, Julanéni még sem látta, azt hitte, hogy a szemtelen legyek köl­tötték fel. Mérgesen nyúlt a pálinkásüveg után, mint akinek kiszáradt a torka. Alig nyelte le az első kortyot, elsikoltotta magát, az üveget odavágta a kövezethez, a széket kirúgta maga alól. Hátra­szaladt, aztán visszatért volna, de nem mert s így csak egy helyben táncolt. Jajgatott, ságitozott: — Segítsetek, minden szentek! Jaj soha ilyen rémitőt! Oda vagyok, végem van... — egym kiáltozta. Ügy összecsődültek az emberek a közelből, mintha majom szabadult volna ki az. állatsereglet­ből. Misi is előbujt és beállott legelői a bámulók közé. Kacagott volna, ,de attól félt, hogy a vén kofánét menten agyoncsapja a guta. S amint szét­nézett maga körül, maga mellett látta a Virágné rusnya, de a kárörömtől vihogó arcát Még haho- tázott neveltében, mutogatta mind a két tógát, ami még megmaradt a kacagástól tágranyilt szájában. Misinek/ nem volt kedve szóbaállni vele, irtózott és elhúzódott tőle. — A többiek pedig az örjör.gő asszonyt vették körül. (Véq^ jövő vasárnapi számban következik).

Next

/
Thumbnails
Contents